19. Fejezet - "Méreteket akarok hallani!"

  Sziasztooook! :D Újra itt! ;) :D

Rettentő módon köszönöm nektek azt a sok véleményt, és visszajelzést, amit kaptam tőletek^^ Elképesztően jól estek^^ Remélem továbbra is írtok, és pipáltok nekem bőszen, mert minden véleményre nagyon kíváncsi vagyok :D Akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem :D 

Facebookon is megtaláltok:))) Ez a sztori oldala, de itt engem is elértek, vagy akár privátban is ;)

Jó olvasást! ;)

       Meleg lehelete súrolta az arcom, és beleborzongtam az egészbe. A szívem, mondanom sem kell, hogy olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem mentem kapok egy infarktust, és már nem fogom hallani mit is akar nekem mondani. Nagyon vártam mi lesz ebből az egészből, és kicsit féltem is tőle… Mi van, ha azt mondja, hogy tetszem neki? Mi van, ha csak szórakozik megint és aztán nevetve itt hagy? És ha csak játszik velem? Eric ne zúzd már szét a biológiai ritmusomat, mert most már kezd olyan kusza lenni az egész, hogy lassan be fognak vinni valahova és kivizsgálnak, mert zombiként fogok működni. Választ akarok… vagy egy szót, vagy bármit, ami elhagyja az ajkaidat. Kérlek! Ne húzd az időt, mert nem bírják sokáig az idegeim ezt a hercehurcát sokáig! Vagy a végén én magam jutok a helyzet magaslatára, de abból minimum csók lesz… Ha persze nem ellenkezik. Már épp hozzákezdett volna a mondandójához, mikor…

-          Eric… - hallottuk és mind a ketten a hang irányába fordultunk.

Tomas állt és mosolygott ránk egy pohár pezsgővel a kezében. A legjobbkor tud jönni ő is. Úgy érzem, hogy már sosem fogom megtudni, hogy mit akar Eric… Igazából kicsit félek attól, amit majd mondani fog… Görcsbe rándul a gyomrom, akármibe is gondolok bele…

-          Mondjad. – szólalt meg végül a szólított személy, de hallatszott a hangján, hogy nem tetszik neki, hogy pont most zavarták meg.

-          Lenne egy kis beszélni valóm veled.

-          Nem várhat? – kérdezte, de már úgy, hogy engem nézett.

A tekintete az arcomon vándorolt végig. Hol a szemeimbe nézett, hol az ajkaimat pásztázta, majd újra a szemembe nézett és mosolygott.

-          Nem szeretnék várni vele.

Eléggé komolyan hangzott a dolog, bár így a buli közepén ezzel előállni… érdekes időpontválasztás. De ha Tomas úgy érzi, hogy ez most jó, akkor nincs ellenvetés. Mégiscsak ő a főnök nem? De miért pont most kellett jönnie? Vagy direkt zavart közbe? De csak nem… Miért tenné? Lehet, hogy ő már tud valamit, amit én még nem?

-          Nem haragszol meg, ha most itt hagylak egy kicsit? – nézett rám és közben megfogta a kezem.

Ezzel a mosolyával most sikerült megölnie egy pillanatra. Azt hiszem a szívem is kihagyott pár ütemet.

-          Nem. – mosolyogtam rá végül, mikor helyreráztam magam.

-          Akkor mindjárt visszajövök. – csókolt kezet, majd felállt és elindult Tomas után.

Ma sem fogom már meg tudni mit szeretett volna mondani Eric. De ez olyan tipikus nem? Mindig akkor jön valaki, amikor fontos dolgot akarnak közölni az emberrel. Fú, de utálom az ilyet! Meg úgy az egész szituációt. Pláne hogy, be kell valljam, kicsit talán reménykedem abban, hogy… Tudjátok mit? Hagyjuk… Mindegy, inkább hagyjuk is az egészet! Felejtsük el… Úgysem lesz soha semmi. Eric meg én? Mit is gondoltam… Én csak egy kis senki vagyok hozzá képest… Majd pont engem akar maga mellé. Bár mi van, ha tényleg így van és Tomasnak ez nem tetszik? Na jó… nem kombinálok, mert abból nem lesz semmi jó! Annyira utálom, hogy rögtön belelátok minden nyavalyát a dolgokba. Bár elég gyakran igazam van… Sajnos… Kíváncsian várom, hogy most mi fog alakulni.

Figyelgettem magammal szemben az asztalt, ami tele volt mindenféle alkohol tartalmú és alkoholmentes italokkal. Úgy érzem, most kell innom valamit erre. Fogtam egy poharat az asztalról, és határozott léptekkel elindultam, hogy töltök magamnak italt, de nem jutottam messzire. Hirtelen Eric lépett vissza elém.

-          Ezt majdnem elfelejtettem. – mondta, majd nyomott egy puszit az ajkaimra, rám kacsintott és tovább állt.

Köpni, nyelni nem tudtam meglepődöttségemben és csak pislogtam. Még néztem, ahogy elszalad Tomas után, majd letettem a poharat az asztalra és bámultam magam elé. Komolyan sokkos állapotba kerültem, és már nem is voltam szomjas. Rögtön nem éreztem semmilyen fáradtságot sem, se semmit. Ez… ez tényleg megtörtént? Nem csak álmodtam? Valaki csípjen meg most azonnal! Úgy éreztem szükségem van egy kis friss levegőre. Most azonnal!

Amint kiléptem az ajtón, megcsapta az arcom a hűvös éjszakai levegő, és szinte azonnal villámcsapásként ért, hogy Eric mit is csinált az előbb. Az ajkaimra emeltem az ujjaimat, és próbáltam felidézni, ahogy az ő ajkai az enyémekhez értek. Csak egy pillanat volt csupán az egész… egy aprócska pillanat. Szeretnék több ilyen pillanatot… Na jó… inkább arra szeretnék rájönni, hogy miért csinálta? Jézusom! Eric! Eric… A hajamba túrtam és ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: Fel kell hívnom Beckit!

Azonnal elindultam távolabb az épülettől, és olyan messzire sétáltam amennyire csak tudtam. Közben már előkotortam a mobilomat és tárcsáztam Becki számát. Alig bírtam kivárni, hogy felvegye végre. Azonnal el akartam neki újságolni mindent! Várjunk csak… nem! Jenna! Húzd egy kicsit az agyát! Ne árulj el neki mindent rögtön!

-          Aimeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer!!!! – hallottam a már szinte sikítozó hangját a túloldalról, és kicsit fura volt, mert régen hívtak már Aimernek, pedig ugye az az első nevem – Annyira örülök, hogy hívtál! Nem is gondolnád, hogy mennyire hiányzol már nekem! Ezer éve nem beszéltünk! – váltott szomorúra, de szinte azonnal vissza is pattant a vidám Beckibe – Na! De mi a helyzet? Hogy megy a meló? Becserkészted már Mr. Kockahasat? Vagy esetleg Mr. Rejtélyesablakonbemászót?

-          Szia Becki! – nevettem el magam - Nagyon jó a meló! Épp a buliról jöttem ki kicsit levegőzni és gondoltam felhívlak.

Nehezebb kibírni ezt az egészet, mint gondoltam. Már most legszívesebben sikítozva ugrálnék, hogy mi történt, de nem! De nem…Nem!!! Jenna fogd már vissza magad!!! Muszáj volt nyugtatnom magam, mert ha nem teszem, akkor egy: mindenki észre fogja venni, hogy itt vagyok, kettő: szeretnék másról is beszélgetni, bár Becki előbb vagy utóbb úgyis kicsikarja belőlem a dolgokat, három: nem szerettem volna nagydobra verni ezt az egészet. Ha látta bent valaki, akkor látta, ha nem, akkor nem, de csak Beckinek fogom elmondani, és senki másnak.

-          Jó gondolat volt. De körülbelül a fele kérdésre nem válaszoltál, amit feltettem,  úgyhogy erre még visszatérünk drágaság! Nem menekülsz Becki elől! – nevetett gonoszan, majd egy kis gondolkodás után megint megszólalt - Deeeeee, mit is csinálsz te ott pontosan? – kérdezte és szinte már hallottam is, ahogy nyikorognak a fogaskerekek a koponyájában.

-          Ruhákat ter…

-          Na neeee! – meg sem várta, hogy befejezzem, máris be volt zsongva, mint egy kisgyerek, aki karácsonyra megkapta a hőn áhított játékot – Levetted már a méreteit? – hallottam a hangján, hogy kezd elkalandozni.

Ráadásul nem is kicsit kezd elkalandozni, és ilyenkor az a legnagyobb baj, hogy az én agyam meg azon jár, hogy ő min agyalhat… tehát… Inkább nem részletezem, de sokszor voltak már kevés ruhás elképzeléseim nekem is… Erre elvigyorodtam, majd megköszörültem a torkom, és kezdtem volna:

-          Becki én..

-          Semmi Becki én… - utánozott – Méreteket akarok hallani!

Már nevettem. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam az őrültségein. Nagyon hiányzott már ez az én lökött barátnőm. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ő mellettem van, mert mindig tudja, hogyan kell felvidítania, ha arra van szükség. Becki egy igazi kincs!

-          Egyelőre még csak vásároltunk. – mondtam mosolyogva – Még nem vettem róla méreteket. De hamarosan az a pillanat is eljön.

-          Hoppá- hoppá! – kezdett bele a mondandójába kacéran - Meséljél csak nekem!

-          Mit meséljek?

-          Milyen méretekről fogsz nekem információt adni hamarosaaaan?

-          Hááát… - húztam az agyát egy kicsit.

Engem sem kell félteni azért… De imádom, amikor ennyire őrült. Meg most már őrülten perverz is kicsit. Én pedig úgy döntöttem, hogy most már belemegyek a játékba.

-          Héééé! – kiáltott fel – Mi folyik ott, amiről én még nem tudok?

-          Semmi!

-          Aimer Jenna Diélia! Próbálj meg olyannak hazudni, aki nem ismer a kislábujjadtól kezdve a fejed búbjáig.

-          Nincs mit elmondanom.

Szinte láttam magam előtt, ahogy ráncolja a homlokát és próbálja visszafogni magát, hogy ne osszon le.

-          Oké. Én ráérek… És a másik pasi?

-          Drew?

-          Bizony, bizony. Vele mi a helyzet? Ő úgyis olyan kis huncut, nem?

-          Jajj Becki! Én ilyet egy szóval nem mondtam! – nevettem el magam - A nyomunkban van. Ennyi. – mosolyogtam – Egyik éjjel belopózott hozzám, a hotelszobába.

-          És miért nem ezzel kezdted? – vágott közbe azonnal – Azért ő már nem először oson be hozzád! Akar ez a fiúcska valamit tőled, úgy érzi a Becki radar!

-          Csak beszélgettünk! – nevettem el magam újra - Reggel meg Eric vágódott mellém. – közöltem, mintha ez csak olyan hétköznapi lenne, hogy Eric Saade beesik reggel az ember ágyába.

-          Hát te csaj! Mindenki az ágyadba pályázik. – erre már végképp kitört belőlem a nevetés.

-          Bolond vagy!

-          De miért? Nem? – kérdezte úgy, mintha tényleg annyira természetes lenne, amit az imént kijelentett.

-          Nem tartom valószínűnek. – ráztam a fejem, miközben a környezetet kémleltem, bár ő ebből úgysem érzékel semmit… sebaj.

-          Ajj, te lány. Még mindig nem tanultad meg: Amíg te azt gondolod, hogy ez nem valószínű, a pasi már rég levetkőztetett.

-          Mire mennék az okosságaid nélkül! – próbáltam visszafojtani a nevetést.

-          Na látod! – mondta elégedetten – Most pedig ne kertelj nekem tovább! Melyik csókolt már meg?

-          Egyik sem. Csak puszikat kaptam.

-          Csak? – hallottam, hogy csalódott kicsit.

-          Az egyiket épp nem régen…

-          És volt benne valami különleges? – tudtam, hogy kezd kíváncsi lenni.

-          A helye.

-          Miért is? Mi volt a helye? Csak nem???

-          De igen… a szám.

-          Micsoda? Micsoda? Micsoda? Melyik volt?

-          Eric…

Hallottam, ahogy elkezd sikítozni és szerintem ugrált a szobájában, mert folyamatos dübörgő hangot hallottam, ami hol gyorsabb volt, hol hangosabb, hol lassabb… Becki megőrült! Én megmondom őszintén, hogy nem tudom, mennyire örüljek ennek az egésznek és mennyire ne, hiszen Eric már nem teljesen józan. Kezdetben, hasonló állapotban voltam, mint Becki, de most már, hogy átgondoltam a dolgokat, rájöttem, hogy lehet mégsem kellene annyira belefolynom a dologba. Mert mi van akkor, ha az egészet csak az alkohol váltotta ki belőle? Holnap meg lehet, hogy nem is fog emlékezni semmire sem.

-          Úristen! Úristen!! ÚÚÚÚRIIISTEEEN! Te gonosz! Ezzel kellett volna kezdened! A barátnőm Mr. Tökéletes Saade tökéletes ajkaival találkozott testközelből! Miért húztad az agyam eddig? Tuti direkt csináltad mi? Eric és Aimer!!! Hihetetlen!!!

-          Becki! – nevettem – Ez még semmit sem jelent.

-          Már hogy a viharba ne jelentene valamit!!! Hiszen, ha nem jönnél be neki, akkor nem csinált volna ilyesmit!!!

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fák között áll valaki. Mondanom sem kell, hogy szívbajt kaptam szinte azonnal, és úgy éreztem menekülőre kellene fognom az irányt. Lassan elindult felém az alak, és én is hátrébb léptem, de a fal két lépést követően máris az utamba állt. Becki közben magyarázott valamit, de nem is hallottam mit mond. Vagyis hallottam, hogy mondja a magáét, de nem értettem miről van szó. Komolyan félni kezdtem. Végül a szívdobogásom visszaváltott normálba, amikor megláttam, hogy a mosolygó Drew lépked felém. Nagyot sóhajtottam, és már minden okés volt. Ő is… Csak emlegetni kellett és már meg is jelent. Felém intett, majd megállt távolabb.

-          … és ez, ami most történt! Bizonyíték mindenre!

-          Becki.

-          Nem is figyeltél rám ugye? – hallottam a felhúzott szemöldökű kérdést.

-          Ne haragudj. Majd elmagyarázom, de most mennem kell.

-          Felbukkant a lovag? – virult ki a hangja.

-          Majdnem. – mosolyogtam.

-          Dreeeew? – kérdezte ismét kacéran.

-          Igen. – vigyorogtam még mindig.

-          Akkor nem is zaklatlak tovább. De elvárom, hogy értesíts, hogyha történik valami!

-          Rendben! Mindenképpen szólni fogok. Szia!

-          Szia!

Eltettem a telefonomat, és Drew azonnal elindult felém. Azért ez rendes tőle nem? Nem akart közelebb jönni, hogy hallgatózzon, és nem akart zavarni sem. Bár így fura a dolog, mert máskor meg mindig a nyomomban van, de sebaj. Őt így szeretjük. Furcsa egy bizalmas kapcsolat alakult ki kettőnk között…

-          Hello! – intett felém ismét mosolyogva.

-          Szia Drew. – néztem rá vidáman én is.

-          Látom, jó kedved van.

-          Igen. – bólogattam.

Eddig is az volt, de most már végképp. Eric… Becki… Drew!!! Már csak a családom hiányzik a felhozatalból. Jut eszembe… velük is beszélnem kellene lassan úgy érzem.

-          Ennek örülök. Hoztam neked valamit. – emelte előre a háta mögött lévő kezét, amiben egy doboz csokoládé volt – Tessék. – nyújtotta át.

-          Köszönöm szépen. – néztem rá meglepve – De miért kapom?

-          Csak úgy. – nézett rám – Eszembe jutottál mikor a boltban voltam, és gondoltam megleplek.

-          Ez aranyos. Még egyszer, köszi. – nyomtam egy puszit az arcára, mire felderült az arca - Eszünk belőle? – néztem rá, és leültem a földre a fal tövébe, ő pedig követte a példámat.

Kinyitottam szépen a kis dobozt, amiben sok-sok apró csokoládé volt. Megkínáltam, elvett egyet, majd én is kiválasztottam egy finomságot, és beleharaptam.

-          Örülök, hogy kint találtalak. Másképp nem tudtam volna a közeledbe jutni.

-          Az tuti. – nevettem – Én meg örülök, hogy megtaláltál! – mosolyogtam rá.

Egy ideig aztán csak ültünk ott, és nem szóltunk egymáshoz, csak bámultunk a távolba és majszoltuk a csokoládét, ami mellesleg, kegyetlen finom volt! Régen ettem már ennyire jó csokit és ez most valahogy nagyon jól esett. Lehet, hogy már kellett egy kis cukor, ami felpezsdít. És tényleg nem csak az édességnek örültem, hanem Drewnak is. Valahogy, mindig mosolyt csal az arcomra, ha megjelent, bár nem is értettem pontosan, hogy miért, de örültem neki minden egyes alkalommal. Még ha sokszor nem is ezt mutatom, mert nem úgy érkezik ahogy az szokás lenne.

-          Még mielőtt elfelejtem! – szólalt meg hirtelen.

Na ő vajon mit akart éppen elfelejteni? Ericről hamar megtudtuk mi volt az… Most rajta a sor..

-          Készítettem ma egy csomó képet és átküldtem neked emailben.

-          Szuper! Köszönöm! Úgyis szeretnék már egy-két bejegyzést írni a neten. – na erre a dologra pont nem számítottam, de ez is egy tetszetős dolog volt, ha azt nézzük.

-          Hajrá! – vigyorgott ismét - Totál káosz van a neten hallod... Főleg mióta megjelent egy-két cikk.

-          Cikk? – néztem rá értetlenül.

-          Nem jártál mostanában interneten?

-          Nem. – ráztam meg a fejem.

Fogalmam sem volt mire gondol. Milyen cikkek jelentek meg? Már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi ez az egész. Perpillanat fogalmam sincs miről írhattak, ami ennyire felbolygatta a kedélyeket.

-          Várj, kinyomtattam. Minden eshetőségre gondoltam, és mondom, ha mégse voltál neten, de szeretnéd olvasni, akkor megmutatom. – nyúlt a zsebébe, majd elkezdett szétnyitogatni egy összehajtott papírt.

-          Ide vele. – mosolyogva nyúltam a lapért, de nem akarta elengedni.

Felém fordult, és csak néztünk egymás szemébe. Annyira fura ez a srác. Drew! Ki vagy te igazából? Úgy érzem, semmit sem tudok rólad. Abszolút semmit… De mégis valahogy nagyon közel érezlek magamhoz. Annyira közel, mint szinte senki mást. Nagyot nyeltem, majd azon agyaltam, most mi lesz. Vagy éppen mit csináljak?

-          Légyszi. – néztem végül kiskutyaszemekkel, mire elnevette magát, és elengedte a papírt.

-          Nagyon bírom, hogy ilyen vagy. – mosolygott.

-          Milyen?

-          Ilyen… vidám… kreatív… bolond. – nézett rám még mindig kedvesen.

-          Köszönöm a bókokat. – nevettem még mindig, majd visszaváltottam én is egy kedves mosolyra – De ennek örülök. – megint a szemkontakt… kezdek megőrülni tőle, de jó értelemben – Na, - váltottam vissza a papírra – megnézem már magamnak ezt a cikket.

Szétnyitottam a papírt és az első a fotó volt, amit megláttam az oldalon. Eric és én szerepeltünk rajta, abban a pillanatban, mikor az autó mellett álltunk a kis dalpárbajunk után, és Eric a lehető legközelebb húzódott, hogy szórakozzon velem kicsit. Most már nagyon érdekel mi ez az egész. Aztán végül olvasni kezdtem a cikket:

„Eric és a titkos szerelem?

A híres svéd énekest Eric Saadet a minap egy fiatal hölggyel kapták lencsevégre, amint eléggé bizalmasan beszélgettek. A jelek szerint valószínűleg nem csak beszélgetésben maradhattak mindezek után, de hogy miről is lehetett szó, nem tudhatjuk. Viszont információkat kaptunk arról, hogy a hölgyet már korábban is sokszor látták Mr. Saade közelében!  Megtudtuk azt is, hogy Ő is a turné részese, ugyanis ő az új munkatárs a csapatban! A tini lányok kedvence bevette volna az új barátnőjét a csapatba, hogy együtt lehessenek? De miért titkolóznak? Lehetséges, hogy senki sem tud róla még? Titkos kapcsolatban vannak, és azért találkozgatnak az erdő szélén? Mindenesetre, rengeteg rajongóval kell azt a szomorú hírt közölnünk, hogy úgy tűnik, a kedvencük szíve már foglalt. Egy fiatal görög származású lány rabolta el azt! Igen, nagyon messziről került ide a hölgy. Azt pedig senki sem tudja, hogy hogyan is alakult ki ez a kapcsolat. Nagyon titkolóztak, mert semmi jel nem utalt arra, hogy a fiatal szívtipró szívét bárki is elrabolni készülne.

Egy szemtanúval beszélgettünk, aki a minap találkozott a párral, mikor betértek az üzletébe:

"A fiatalok pár órája érkeztek ruhákat vásárolni. Rengeteg ideig itt voltak, és látszólag nagyon boldogok voltak együtt! Nagyon jó volt látni őket! Rengeteget nevettek és feldobták az üzlet hangulatát! Öröm volt rájuk nézni, de komolyan! Látszólag nagyon élvezték egymás társaságát! Remélem jönnek máskor is, mert mindig ilyen vevők kellenének ide! És kívánom, hogy legyenek nagyon boldogok továbbra is és még nagyon nagyon sokáig!!! Nagyon szép pár!"

Ezek után próbáltuk elérni magát az énekes szívtiprót is, és a menedzserét, de egyikükkel sem tudtunk kommunikálni. Reméljük hamarosan kapunk információkat a dologról, bár ha továbbra is együtt mutatkoznak a nyilvánosság előtt és hasonló képeket fogunk megörökíteni róluk, akkor azt hiszem, biztosak lehetünk mindenben! Mindenesetre, sok boldogságot nekik!

Friss!!!

 Az az információ érkezett a szerkesztőségünkbe, hogy ez a lány ugyanaz, akit egyszer Eric felhívott magához a színpadra, híres dala, a Break of dawn alatt, mint Kakaós lány. Tehát Ericet már korábban megbabonázta ez a fiatal hölgy, akiről reméljük hamarosan még több információval szolgálhatunk! Milyen kiszámíthatatlan ez a szerelem, nemde? „