8. Fejezet - Break of dawn

     Sziasztok! 

Már itt is az újabb fejezet RiceAngel életéből :):) Reméltem tetszeni fog nektek és kapok tőletek véleményeket^^

 Kíváncsian nézett a tömegre barna szemeivel, melyet a kivetítőn igencsak jól lehetett látni. Az én állam pedig a földet súrolta. Most rám gondolt? Ugye csak viccel? Ez tényleg a valóság? Most ez tényleg megtörténik? De nem… Ezt nem gondolhatja komolyan… Néhányan az emberek közül sem gondolták komolyan, mert hozzáfogtak nevetni, de sokan körbe- körbe néztek és várták, hogy megmozdul-e valaki, jelezve, hogy ő a keresett személy. Most mit csináljak? Felfedjem, hogy itt vagyok, vagy inkább hallgassak? Bár lehet, hogy nem lesz több alkalmam ilyesmire. Mennyi az esély arra, hogy ha ott leszek a turné állomásokon, hogy egyszer majd engem fog felhívni magához? Valaki meglökhetne hátulról, hogy legalább megmozduljak egy kicsit. Nem lehetek ennyire gyáva… Vagy mégis?

-          Hmm… lehet, hogy nincsen itt? Vagy csak nem ismert magára? – ült le a színpadon lévő lépcsőre Mr. Jóképű – Ma találkoztam a hölggyel egy divatháznál, aztán pedig egy padon ült és fotózott, miközben magára borította a kakaót, aminek a doboza az ölében volt. – mosolygott még mindig.

Jesszusom! Ez ennyire megfigyelte mi történik? Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent látott! Most mit csináljak? Felmenjek a színpadra? Vagy inkább csak húzódjak meg? Atyaég! Lehet, hogy más esetben már rohannék fölfelé, de zavarba hozott az egész helyzet.

- Van egy olyan sejtésem, hogy itt lesz, akit én keresek, csak bátortalan. – pattant fel és odaült a dobok mögé – Kakaós lány! – kezdte el mondani, majd a dobokkal ütött egy ritmust a kakaós lány szövegre - Segítsetek! – szólt a közönséghez, mire elkezdték ők is kántálni, hogy kakaós lány.

Mi a fene ez? Mire megy ki a játék? A torkomban kezdett dobogni a szívem, mert annyira hihetetlen volt ez az egész. Mindenki engem próbált meg a színpadra csalogatni. Mi ez az egész Eric? Miért akarsz ennyire engem a színpadra és miből gondolod, hogy itt vagyok? Lehet, hogy felismert ma mégis és tudja, hogy a reptéri lány meg én egy és ugyanaz?

-          Ezek szerint még sincsen itt. – hallgatott el Eric és közben megfogta a cintányért, hogy az is csendben maradjon.

Aztán döntöttem… Eddig húztam az időt, és talán több lehetőségem tényleg nem lesz a jövőben, így muszáj megmutatnom, hogy itt vagyok, így vettem egy nagy levegőt és felemeltem a kezem. A közelemben lévők észrevettek és elkezdtek kiabálni.

     -    Itt van! – mondták mind egyszerre és Eric felém kapta a fejé, majd mosolyogni kezdett.

     -    Szeretettel várlak a színpadon! – mondta és lesétált a kordonokhoz.

Engem a tömeg szinte sodort előre. Kaptam egy két csúnya pillantást a féltékenyektől és úgy éreztem, hogy körülbelül arcon köpnének, vagy eltaposnának, hogy ők kerülhessenek a helyembe, de nagyon sokan mosolyogtak rám és küldtek, hogy menjek. Olyan ez, mint valami film jelenet, amikor a főszereplő férfi szerelmet vall a kiválasztott nőnek… Csak ez éppenséggel itt lehetetlen. Az aztán nagyon durva lenne. Felmennék a színpadra, Eric rám néz: Tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, és nem is nagyon beszélgettünk, de annyira megfogott a kisugárzásod, hogy azt kell mondjam, Kakaós lány, szeretlek!

Ez azért vicces lenne… Már így is kissé zavarba hozott a dolog és összehúztam magam, ahogy a tömeg tolt Eric felé. Kissé zavarba hozott? Életemben nem volt még ilyen gyomorgörcsöm, mint ami most tört rám. Most mi fog történni? Remélem, hogy még több plusz dologgal nem készül nekem ezek után, mert akkor végképp nem fogok tudni majd megszólalni. Már ez is sok… De miért pont engem akar a színpadra? Miért akarja azt, hogy én kerüljek mellé? Ez most iszonyatosan váratlanul ért és körülbelül megnyikkanni sem tudok. Lehet, ha megszólalnék, nem is jönne ki hang a torkomon. Azt az eget! Eric Saade külön engem akar a színpadra maga mellé a Break of dawn című száma alatt! Talán fel sem fogtam, hogy ez velem történik! Sőt… lehet, hogy soha nem fogom majd fel, hogy ez igaz és nem csak egy álom. És egyre közelebb vagyok ahhoz a ponthoz, hogy Eric közelében legyek egy rövid időre úgy, hogy ő akarja.

Végül odaértem az első sorba a kordonokhoz és Eric odaszaladt, hogy átsegíthessen rajtuk.

-          Ne nézz már ilyen ijedten. – nevetett rám mikor meglátta az arckifejezésem – Gyere.

Nyújtotta felém a kezét, majd félszegen megfogtam egy második unszolás után, és elindultunk a színpad felé. Még mindig iszonyatosan feszélyezve éreztem magam. Ennyi ember előtt a színpadra lépni. Jó, nem azt kérte, hogy énekeljek, de akkor is. Nekem már ez is iszonyatosan nagy szó. Azért furcsa nem? A szellőzőbe képes vagyok bemászni miatta, és most meg körülbelül a halálomon vagyok a félelemtől. Remélem nem akar leönteni kakaóval… Csak nem… Nem olyan. Bár szemtelenségből megtenné, ha olyan kedvében van.

Odasétáltunk a lépcsőhöz és leültünk, mind a ketten. A nézők felé fordultam és mikor megláttam azt, hogy mennyien néznek minket, tátva maradt a szám és körülbelül olyan lettem, mint egy kisgyerek, aki éppen a mutogatós korszakába ért és mindenre tátott szájjal rámutat.

-          Nyugi. – nevetett rajtam Eric, majd átkarolta a vállam – Megmondod, hogy hívnak?

Erre a kérdésre görcsbe rándult a gyomrom… ismét. Nem biztos, hogy el kéne árulni magam. Aztán beugrott, hogy két keresztnevem is van! Hoppá! Ilyenkor jól jön, ha az ember szülei dupla nevet adnak. Megmondom azt, amelyiket kevésbé használom. De biztos, hogy ez jó ötlet? Igen… ezt kell mondanom neki. Nem felejthetem el, hogy miért is vagyok itt konkrétan és a lebukás veszélye sem merülhet fel, így a második nevemet fogja megtudni most.

-          Jenna. – feleltem.

-          Örülök, Jenna. – mondta mosolyogva, majd megigazította a mikrofonját.

Megszólalt hangosabban a zene és elkezdett énekelni. Közben rám nézett és úgy adta elő a dalt. Kicsit úgy éreztem jelen esetben, mintha ez a dal, most csak nekem szólna. Persze, tudtam, hogy ez lehetetlen, hiszen nem is ismer. Mi oka lenne arra, hogy nekem énekeljen bármit is, nem igaz? Főleg egy ilyen számot… Amit mellesleg imádtam és bármilyen körülmények között, bármikor képes lettem volna hallgatni. Ráadásul, ha olyan lelkiállapotban voltam még meg is siratott ez a dal.

Viszont… Kicsit most lelkiismeret furdalásom van a nevem miatt, de végül is nem hazudtam akkorát, ugye? Ugye nem? Elvégre a saját nevemet mondtam meg, csak sokan a másikon szólítanak. A másik pedig, hogy még mindig nem tudom felfogni, hogy engem hívott ide fel… Kakaós lány. Ez vicces. Hogy jutott eszébe ez az egész egyáltalán?

Csak ültem mellette és néztem őt, majd elmosolyodtam, mire ő is és sikerült zavarba hoznia. Elkaptam a fejem, mire belenevetett a dalba. Szerencsére pont nem volt szöveges rész… Aztán közelebb húzott és átölelt, majd folytatta a dalt. Én pedig már köpni nyelni nem tudtam perpillanat. Eric Saade karjaiban ülök és nekem énekel egy dalt több száz ember előtt. Lehet, hogy keveset mondtam, de nem akartam túlzásokba esni, ha utána meg kiderül, hogy nem is voltunk annyian, mint amennyit mondtam. Na de mindegy is… Most nem ez a lényeg.

A szívem eszeveszett kalapálására nincs valami gyógyszer? Valami, ami lenyugtat? Csak ne Eric mosolya legyen, mert attól csak még jobban beindul a ketyere és nem javul a helyzet. Szép lassan pedig a dal is véget ért, és úgy éreztem menten végem lesz nekem is.

A tömeg tapsolni kezdett, Eric pedig felállt mellőlem és leszaladt a színfalak mögé. Meglepődve támolyogtam a zenészek között, kik csak mosolyogtak rajtam. Lehet, hogy nagyon vicces a látvány… de én annyira nem élvezem. Vagyis… de. Elmosolyodtam, mikor megláttam a felém közeledő Ericet. Egyik keze a háta mögött volt és kezdtem félni. Fogalmam sincs mire készülhet, de kezdenek megijeszteni a meglepetései, ami rám várnak. Odalépett elém és megállt. Kinézett a tömegre, akik már tudták mit tartogat Eric a kezében és rájuk kacsintott, majd a mutatóujját a szájához emelte, ezzel is jelezve, hogy ne mondjanak semmit. Eric? Mire készülsz? Komolyan nem hiszem el, hogy ez az egész tényleg velem történik… Ez nem lehet igaz! Aztán rám mosolygott és megszólalt.

    -     Köszönöm a dalt. – nézett rám.

    -    Te köszönöd? – szaladt ki a számon meglepetésemben – Nekem lenne… mit. – nyeltem egy nagyot a hirtelen jött bátorságom felismerése után.

Már egyszer ugyanez megtörtént a reptéren. Ha híres személy van a közelemben megkukulok, de ő valahogy képes mindig rátapintani a dolgokra és olyat mondani, amire muszáj reagálnom, mert nem bírom ki.

Ismét csak rám mosolygott azzal a hihetetlen mosolyával, mellyel sikerült levennie a lábamról és megint nem tudtam megszólalni. Eric… miért csinálod ezt? Ne kínozz, kérlek!!!

    -  Mindenesetre örülök, hogy végül feljöttél a színpadra és itt vagy, ezért kapsz tőlem valamit.

Kapok tőle valamit? Külön készült nekem? Már az is, ami eddig történt nekem egy életre elég ajándék tőle. Persze azért kíváncsi vagyok, hogy milyen ajándékra gondol…

    -    Már ez is bőven elég volt. – mosolyogtam rá, mire elnevette magát.

    -    De én ezt akkor is odaadom neked. – emelte előre a kezét, amiben egy doboz kakaó volt.

    -    Ezt nem hiszem el. – tört ki belőlem a nevetés – Ez most komoly?

    -    Igen. – bólogatott széles mosollyal és ő is nevetni kezdett a reakciómon.

Elvettem tőle a dobozt, majd nyomtam egy puszit az arcára, mire ismét csak mosolygott. Mindig mosolyog? Nem mintha baj lenne, mert imádom… Ez a halál mosoly. Csak rám néz így és nekem máris végem van. Aztán meghalt a buli… Csak álltunk egymással szemben és nem történt semmi.

-          Öhm… Azt hiszem jobb lesz, ha… ha én most… lemegyek és te meg énekelsz tovább, mert már odalent így is védőfelszerelésbe kell majd bújnom, ha túl akarom élni a mai estét. – súgtam neki.

Erre nem mondott semmit, csak elnevette magát és bólintott. Elindultam lefelé a színpadról és ő meg a derekamra tette a kezét és úgy kísért le. Hát mit ne mondjak… Ez az érintés is beindította a szívdobogásomat ezerrel. Az utóbbi időben nem sok hím nemű egyed karolt így át és nem gondoltam volna, hogy majd pont Mr. Tökéletesenjóképű lesz az, aki ezt megteszi.

-          Ha félsz, nyugodtan maradj a kordonon belül. – hajolt hirtelen közelebb és meglepődve néztem rá.

-          Nem vagyok ám olyan félős, mint azt te gondolod. – ekkor végig néztem a tömegen és rengeteg olyan arcba botlottam, akik már pusztán a tekintetükkel meg akartak ölni – Mégis maradnék. – fordultam felé és a hangmagasságom feljebb csúszott pár oktávval.

-          Rendben. – nevetett, majd visszaszaladt a színpadra – Akkor folytassuk! – jelzett a zenészeknek, és bele fogtak a Popularbe.

Eric máris táncolt és énekelt. Néha rám nézett és elmosolyodott. Ilyenkor éreztem a hátam mögül érkező szúrós tekinteteket… De… Atyaég… El sem hiszem, hogy mindez velem történik. Az a baj, hogy a blogon ezt végképp nem mesélhetem el. Maximum úgy, mintha én is szemtanúja lettem volna az egésznek. Igen. Ez lesz a legjobb… Mindent elmesélek, de mintha nem én lettem volna a főszereplő és így tuti, hogy nem bukom le. Még néhány szám hátra volt, majd Eric elköszönt az emberektől, de én addigra már kint jártam a bejáratnál.

-          Jó éjt Eric Saade. – mondtam alig hallhatóan magam elé, majd megfordultam és elindultam hazafelé.

Annyi kérdésem lenne hozzá… Annyira szeretném tudni, hogy miért pont engem hívott fel és mi volt a célja… Előkaptam menet közben egy csokit a táskámból és elraktam a kakaósdobozt, amit mindeddig szorongattam. Hogy lehet ennyire lökött? Képes volt egy doboz kakaót adni nekem a koncertje közepén…

Nevetve haladtam az úton és letörölhetetlen volt a mosoly az arcomról, miközben a csokimat majszoltam. Ha ezt elmesélem Beckinek el fog ájulni!

Hazaérve azonnal felugrottam a blogra és már gépeltem is be, hogy mi történt. Mindent bepötyögtem, persze csak úgy, mint egy szemlélő az első sorból. Szinte azonnal jöttek a kommentek. Voltak sokan, akik a helyszínen látták mi történt. Nagyon sokan féltékenyek voltak a lányra, aki a színpadon volt… azaz rám. Nem gondoltam volna mikor fogtam magam és idejöttem, hogy majd eddig jutok! Hogy Eric Saade maga fog felhívni külön engem a színpadra. De ki gondolná?

Nem lepődtem meg azon, hogy barátnőm pár pillanaton belül rám írt. Még ilyenkor késő éjjel is a gépet bújja.

Becki üzenete: Vééégre! Alig vártam már, hogy feltold Mr. Tökélyremosolygó arcodat!! :D Miért van az-az érzésem, hogy TE vagy a kakaós lány? O.o

Én: Mert én vagyok a kakaós lány J

Becki üzenete: Szent atyagatya!!! Nem hiszem el! De azért igencsak cseles vagy, mert a blogon úgy rendeztél mindent, hogy ne derülhessen ki, hogy te vagy! Ha én nem ismernék minden kis piszkos részletet… Ááááá!!! :D Csúcs vagy! Jenna xD Nem csodálom, hogy nem mondtad el a többség által ismert nevedet.

Én: Nem akartam már most lebukni…

Becki üzenete: Jól csinálod ;) És most hallani akarok minden! Miket mondott neked? Mit tett? Milyen közelről? Megcsókolt? Megkérte a kezed?

És én sorra elkezdtem neki mesélni mindent, bár nehéz volt, mert nem bírtam ki nevetés nélkül. Ahogy felidéztem a dolgokat újra lezajlott az egész nap előttem és hihetetlen volt. Sorra leírtam neki mindent és ájuldozott.

Becki üzenete: Azt az eget!!! Nem hiszem el!! Tényleg elkezdem szervezni azt az esküvőt!!!

Én: xD Azt hiszem ott még nem tartunk :D:D

Becki üzenete: Ugye lehetek majd az első gyereketek keresztanyja, akit Beckinek fogtok elnevezni?

Én: Lehetsz xD De abba az apának is bele kell mennie, hogy hogy hívják a gyereket :P

Becki üzenete: Majd én rábeszélem Ericet :P

És folytatta megállás nélkül. Már mindenféle ötlet felmerült benne. Felajánlotta, hogy szívesen gyerek csőszködik, és még sorolhatnám. Közben olvastam a kommentjeimet és megérkeztek azok, akik legszívesebben kitépnék a hajam, és még had ne mondjam milyen jelzőkkel illettek. Megnéztem a statisztikákat és az egekben volt… Hihetetlen mennyi ember bújja már a blogomat. Feltöltöttem még a képeket is, majd elköszöntem Beckitől és bevetődtem az ágyba. Azt hiszem senki sem lepődik meg azon, hogy még álmomban is Erickel találkoztam… Reggel pedig előkaptam a kakaót, amit Erictől kaptam és egy pék sütivel elfogyasztottam. Aztán lehet, hogy őrültség, de a dobozt kimostam, ráírtam a dátumot és elraktam. Közben ismét felnéztem a blogra és megkezdődött a veszekedés a bejegyzésem alatt. Sokan védték, sokan pedig támadták a kakaós lányt és próbáltak dűlőre jutni, de nem nagyon sikerült. Azt hiszem… Kezdhetek félni az utcán. Lehet, hogy ezen túl baseballsapkát fogok hordani és teljesen megváltozatom a ruhatáramat.

Megpróbálkozom kilépni az utcára, hátha túlélem. Szereznem kellene jegyet az Eric turnéra és olvastam a neten, hogy van egy jegyiroda, ahol ezt megoldhatom. Felkaptam a táskámat, és amire szükségem lehet, majd elindultam. Hamar megtaláltam az irodát szerencsére, ahol elmondtam mit szeretnék és közölték velem, hogy már minden jegy elkelt a koncertekre. Ezt nem hiszem el… Lehet meg kéne keresnem Ericet, hogy a kakaós lány is szeretne ott lenni minden alkalommal, de nem tudott már jegyet venni, mert nem gondolkodott jobban előre. Á, nem. Valahogy megoldom, ha így nem sikerült. Eddig is beosontam, ha kellett, hát most is ez vár majd rám. Jobban fel kell készülnöm mindenre, és merészebb vállalkozás lesz, de azért jöttem ide, hogy a veszéllyel játsszak. Lehet, hogy tényleg eltiltanak majd Eric közeléből a végén, de akkor is megoldanám, hogy odakerülhessek és szerezhessem az információkat. Nem lenne akadály számomra semmi sem. Semmi…

-          Szia. – lépett mellém egy srác az utcán.

-          Szia. – távolodtam el egy kicsit mellőle – Ismerjük egymást?

Furcsán néztem rá. Még sosem láttam korábban, de mégis volt valami érdekes benne, ami miatt ez volt az érzésem, hogy mégis találkoztunk már.

-          Láttalak tegnap a koncerten. – mondta végül és így már értettem, hogy miért volt ismerős.

Biztosan ott futottam bele a tömegben.

-          És mit szeretnél? Megfenyegetni, hogy ne menjek Eric közelébe? – léptem még egyel távolabb.

-          Dehogy is. Csak szerettem volna beszélni veled. – mutatott egy a közelben lévő padra.

Odasétáltunk és leültünk egymás mellé. Persze amennyire tudtam tartottam a távolságot tőle. Nem tudhattam mit akar. Hiszen egy vadidegen srác, aki kék szemeivel engem bámult. Haja világosbarna volt, és kreol bőrét iszonyúan irigyeltem, mert én voltam maga a megtestesült Hófehérke. De most nem is ez a lényeg. Szeretném már tudni, hogy mit akar…

-          Miről akarsz beszélni? – kérdeztem meg végül.

-          RiceAngelről… - szólalt meg és tátva maradt a szám, majd elmosolyodott ér rám nézett bólogatva – Tudom ki vagy.