6. Fejezet - Én, a kém

Sziasztok! 

Már itt is vagyok az újabb fejezettel! :)

Remélem tetszeni fog nektek^^ Nagyon várom a véleményeiteket ám :):) Mindenre kíváncsi vagyok^^ Jó olvasást :)

Reggel… vagy délben a telefonom csöngésére ébredtem. Nem akartam még kimászni az ágyból és iszonyatosan álmos voltam és fáradt. A fejemre húztam a párnámat és próbáltam nem a dalszövegre koncentrálni, de nem tudtam már tenni ellene, egy idő után elkezdtem dúdolni, majd feladtam a versenyt és a készülékért nyúltam.

-          Ki vagy és mért zaklatsz egy alvó embert? – dörmögtem a telefonba és visszazuhantam az ágyba.

-          Szia hugi. – hallottam nővérem vidám hangját a túloldalról.

-          Elinor… szia. Mit akarsz?

-          Miért nem vetted fel tegnap a telefont?

Á, tehát ő volt az aki megzavarta az estémet, Mr. Tökéllyel. Vagyis próbálta megzavarni, mert kinyomtam.

-          Mert… nem értem rá. – húztam egy párnát a fejem alá - Egy bálban voltam.

-          Bálban? – nevetett – Te bálban?

Ennyire hihetetlen? Attól, hogy valaki nem mindig csípi ki magát, hanem szeret melegítőben és pólóban rohangálni még elmehet egy bálba. Mindenkiből lehet Hamupipőke, egy éjszakára… de akár többre is.

-          Igen képzeld. Ééés Eric Saadeval táncoltam. – fordultam a hátamra és újra a szemem előtt lebegett a kép.

Amint rám mosolyog és puszit kér a táskáért, amint várja, hogy végre táncoljunk. Eszméletlen, hogy az előző éjszaka tényleg megtörtént velem. Magamhoz öleltem a kispárnámat és hallottam a zenét, újra éreztem kezének érintését a derekamon és csillogó szemeiben elvesztem még így is, hogy csak a képzeletem élesztette újjá az előző éjszakát.

-          Akkor jó kis estéd lehetett. – zökkentett vissza a valóságba Elinor, és hallottam a hangján, hogy nem teljesen hiszi el amit mondtam.

-          Ha hiszed, ha nem, az volt. Hihetetlen jó kis éjszakám volt. – vigyorogtam, mint a vadalma - De miért hívtál tegnap éjszaka?

-          Csak megszerettem volna kérdezni, hogy mennyi cukor kell a muffinhoz.

Ez most ugye csak valami vicc és mindjárt megjelenik Ashton Kutcher, hogy átvertek, majd a kezembe nyomnak egy üveg pezsgőt. Csak emiatt keresett?

-          A muffinhoz. Ugye ezt most nem mondod komolyan? – már készült kitörni belőlem a nevetés, de visszafogtam magam, mert nem akartam bunkónak látszani.

-          De igen. – mondta a lehető legnagyobb természetességgel - Nem volt netünk és nem tudtam ki az, aki tudhatja. Te voltál az egyetlen gondolatom.

Ez azért vicces. Köszönöm Elinor az ébresztőt… ennél poénosabb már nem is lehetett volna. Csak azért keresett, hogy meg tudja mennyi cukor kell a süteménybe az éjszaka közepén. Édes istenem… nem is a nővérem lenne, ha nem ilyesmik jutnának az eszébe. Kivel áldottak meg engem… De egy az biztos… Már nagyon nehezen tudtam türtőztetni magam, hogy ne kezdjek el röhögni.

-          Na de már mindegy is. Megoldottuk. – éreztem a hangján, hogy mosolyog és büszke magára és arra a valakire akivel megoldották a cukor problémát.

-          Akkor megnyugodtam. – fojtottam még mindig vissza a nevetést – De ne haragudj, most mennem kell.

-          Rendben. Szia hugi.

-          Szia Elinor. – mondtam és már ki is nyomtam a telefont.

Azonnal elkezdtem szakadni a nevetéstől és nem akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz. Képes volt emiatt felhívni, hogy mennyi cukor kell… Te jó ég! Elinor! Nem csalódtam benned!

Úgy döntöttem, ha már úgysem hagytak aludni, kimászom az ágyból és nekikezdek a napnak. Összeszedtem a cuccaimat, amik szükségesek lehetnek a holnapi nap folyamán, hogy meglegyen a jó álcám a cégénél, majd mire végeztem már kellőképpen jelzett a gyomrom, hogy valamit kéne bele raknom, így felöltöztem és lesétáltam a közelben lévő pékséghez. Vettem néhány illatosan friss és ropogós péksütit, majd visszamentem a szobámba, és egy bögre kakaóval megspékelve a dolgokat leültem az asztalhoz és bekapcsoltam a laptopomat. Igen, kakaót hoztam magammal, mert nem bírom ki nélküle. Nagy kakaó mániás vagyok és az ilyen sütikhez sosem hiányozhat.

Bejelentkeztem a blogomra és meglepődve vettem tudomásul, hogy előző éjszakai irományom igen nagy népszerűségnek örvendett.

Becki üzenete: Már lassan népszerűbb leszel, mint maga Mr. Saade xD

Pattant fel szinte azonnal elém a jól ismert chat ablak.

Én: Ahhoz nem elég kockás a hasam… xD *-*

Becki üzenete:… ááxD Most sikerült leköpnöm a monitoromat szörppel! xD Ez a te hibád! Gyere ide és adjál neki gyógypuszit L xD

Én: Idióta! xD Inkább takarítsad lefelé és ne nekem írogass! :D

Becki üzenete: Te… szerinted nem fog éjszaka bosszút állni a gép, amiért ezt tettem vele? Mert ha igen… akkor már most megadom neki a címedet…

Én: Beckiiiiiiiii xD

Becki üzenete: Éjszaka odaáll fölém és belém ülteti a winchestert… O.o

Nem bírom! A mai napon halálra fogom röhögni magam úgy érzem. A szomszéd szoba lakói már biztos idiótának hisznek, hogy megállás nélkül csak nevetek.

Becki üzenete: De most komolyan na xD

Én: Hozzám mindjárt a recepcióról jönnek fel, hogy a nevetésemmel zavarom a lakók nyugalmát. xD

Becki üzenete: Mekkora lenne már! Kiraknak az épület elé, mert túl sokat nevettél xDxD És benne lesz a rendőrségi aktádban is vigyázz. xD

Én: Basszus! Pont ettől féltem! :-/ De remélem Mr. Tökélyt teszik mellém a börtönben, mert túl szexi volt. xD

Becki üzenete: xDxD Akkor nem lennél ellene a cellalétnek xD

Én: Nem bizony *-*

Becki üzenete: xD Ugye tudod, hogyha valaki olvasná a beszélgetésünket, jót röhögne rajtunk?

Én: xD Igen…xD Addig örülj, míg ezeket a beszélgetéseket nem teszem közzé a blogomon:P

Becki üzenete: :O Azt próbáld meg :O xD Utánad megyek és rád uszítom a legveszélyesebb fenevadat, akivel valaha találkoztál.

Én: Kit? Vagy mit?

Becki üzenete: Az Eric mumust!

Én: :O Akkor már teszem is fel a netre!!! Várj egy percet…

Becki üzenete: Hé O.o Ugye most nem azt csinálod amire gondolok? Ha meglátom a blogodon a beszélgetésünket felülök az első stockholmi gépre és nem szabadulsz meg tőlem. És csak mondta… és mondta… én meg csak ültem a gép előtt és röhögtem. Imádom Beckit és az idióta ötleteit. Ő a legjobb barátnőm és ő is marad, úgy érzem. Remélem ő is így gondolja. Senki mással soha nem értettük meg egymást ilyen jól, mint vele.

Én: Na jó :D Most az egyszer megkegyelmezek és nem teszem közzé a dolgot, de legközelebb nem úszod meg ;)

Becki üzenete: Úgyse mered :P

Én: Nem-e? :D Majd meglátjuk:P Már húzom a strigulákat Eric kockáin, és nem sok lehetőséged maradt. xD

Becki üzenet: Hmm… xD Visszavonni nem lehet?

Én: Esélytelen … és legalább sűrűn kerülök kapcsolatba a hasával xD

Becki üzenete: Nem volt elég mikor hozzásimultál? xD

Én: xD Nem…xD

Még nagyon hosszú ideig ültünk és beszélgettünk, miközben én gondosan elterveltem mindent a másnapi akciómra. Aztán a blogomat szerkesztgettem és sikerült chat ablakot is létrehoznom, ahová már most nagyon sokan írtak és nem győztem válaszolni a kérdésekre és a sok kommentárra, amit kaptam.

Már igencsak estére járt, mikor elköszöntünk Beckivel és úgy döntöttem elmegyek és sétálok egyet az éjszakai Stockholm utcáin és csinálok rengeteg képet. Felkaptam a kistáskámat, majd meg sem álltam az első parkig, ami a közelemben volt. Elképesztő látvány nyújtott az egész város. Csodálatos volt. Lehet, hogy sok mindent megbántam már az életemben, de azt, hogy idejöttem sosem fogom. Azt hiszem, Párizs után ez a város az ahol el tudnám képzelni az életemet. Mondjuk egy olyan férjjel, mint Eric… Na jó, ezt inkább most befejezem, mert nem fog semmi jó kisülni abból, ha én most itt elkezdek fantáziálgatni.

Még egy két órát kint voltam a szabadban és a gép memóriáját töltöttem meg a fotókkal, aztán visszatértem az ideiglenes szállásomra és eltettem magam másnapra. Reggel már korán kelnem kellett, mert időben oda kell, hogy érjek a divatházba. Szinte meg sem szólalt az ébresztő én már ugrottam is ki az ágyból.

Összeszedtem a holmimat, felöltöztem alkalomhoz illően. Nem fekete szoknya fehér blúz összeállítást húztam magamra, csak éppen jobban kiöltöztem, mint szoktam. Ráadásul magas sarkút vettem föl, ami nálam nagyon, nagyon ritka. Felkaptam a mappámat, a kistáskámat, a napszemüvegemet a fejemre tettem és már indultam is. Fogtam egy taxit és azonnal odavitettem magam a megfelelő helyre.

Megálltam előtte és majdhogynem tátva maradt a szám a hatalmas épület láttán. Aztán nagy levegőt vettem és megtettem az első lépéseket befelé. A cipőm sarkának a kopogását hallottam csak, ahogy haladtam felfelé a lépcsőn, mert annyira dobogott a szívem és a kezem is remegett a mappán. Megálltam, hogy kinyissam az ajtót, mikor szemből valaki kirontott bősz telefonálása közben és kivert mindent a kezemből. De meg sem állt, csak ment tovább.

-          Kösz szépen! Rendes vagy. – szóltam utána, mire megfordult megrántotta a vállát, mosolygott egyet és folytatta útját.

-          Várj segítek. – lépett valaki mellém.

-          Nem szükséges. – szedtem össze a papírokat a földről.

-          Ezek a te munkáid? – kérdezte, mikor meglátott néhány képet, ami az iskolában készített ruháimról mutatta meg hogyan is néztek ki.

-          Igen. Párizsban tanulok divattervezést.

-          Nagyon klasszak.

-          Köszi. – álltunk fel és a kezembe adta amit összekapart, hogy segítsen.

Ekkor láttam csak meg, hogy ki az. Ő állt velem szemben. Mr. Tökéletes.

-          Eric, gyere mert már így is késésben vagyunk.

-          De nem miattam… - jegyezte meg a fazonnak és utána indult, majd visszafordult hozzám menet közben, rám mosolygott és intett egyet.

Vajon felismert? Áh, biztos nem emlékszik már egy kis senkire, akinek nekiütközött a repülőtéren. Vagyis, aki nekiütközött a repülőtéren. Vagyis… Na mindegy. A lényeg, hogy összeütköztünk és kész.

Rendbe szedtem magam, megigazgattam a papírjaimat és gyorsan besétáltam az épületbe én is, hogy el ne tűnjenek még véletlenül se. A hatalmas recepciós pultnál ült néhány fiatal nő és férfi akik telefonáltak, vagy az érkező emberekkel kommunikáltak, mint például Ericék.

-          Jó napot kívánok. – sétáltam oda én is.

-          Jó napot, szia. Miben segíthetek? – meglepően kedves volt a lány, aki velem szemben ült.

-          Behoztam a portfóliómat és arról szeretnék érdeklődni, hogy esetleg lenne-e lehetőség nálatok nyári gyakorlatra, vagy bármi munkára.

-          Ebben én nem tudok neked segíteni, viszont azt meg tudom mondani, hogy ki tud. Adok neked egy papírt. – fordult el a székkel és leemelt egy iratot maga mögül a polcról – Menj fel a második emeletre, ezt töltsd ki és ezzel együtt keresd Ms. Kronwoolt. Ő tud neked segíteni mindenben. – mosolygott rám – Itt a folyosó végén találod a liftet, amivel rögtön oda juthatsz.

-          Köszönöm szépen. – mosolyogtam én is, majd elindultam arra amerre ő mondta.

Mit ad isten, Eric és kis csapata is pont a liftet várták. Vajon beférek még melléjük? Eszem ágában sincs, megkeresni azt a nőt, akit mondtak. Követem Ericéket és valahogy készítek én is fotókat az esti beszámolómhoz. Bár nagyon kedvesen fogadtak meg minden, de nem azért jöttem, hogy tényleg itt dolgozzak, hanem hogy ezt a fess fiatalembert megnézzem ma is alaposan magamnak.

Megálltam mögöttük, és mikor nyílt a lift rögtön beszálltam utánuk. Nem is mertem rájuk nézni, de a szemem sarkából láttam, hogy Eric rám-rám néz. Aztán kiszálltak a liftből és én is elindultam, de lemaradtam mögöttük, mintha keresnék valamit. Felemeltem a papírt amit adtak, mintha arra lenne felírva mondjuk egy név, akit keresnem kell, és mikor megálltak az egyik ajtó előtt és bementek én is megálltam és visszafordultam.

Na most mit csináljak? Ültem le az egyik székre, ami a folyosón volt elhelyezve. Körbe néztem a falakon, a bútorokon, majd megakadt a szemem a szellőzőnyíláson. Neeem! Ezt nem csinálhatom! Azonnal eszembe jutottak a kémfilmek, amikben bemásznak és onnan figyelik meg a személyt, akire ráállították őket. De végül is… De miért is ne? Hm… Igazából egy okot sem tudtam felsorolni annak érdekében, hogy ne tegyem meg, ami eszembe jutott. Egyszer élünk! Azért jöttem, hogy éljek egy kicsit és kémkedjek Eric után. Hát most eljött az ideje a dolognak. Eddig nem nagyon kellett ilyesmikre vetemednem, de most eljött ez az alkalom is. RiceAngel nem csak blogot vezet, hanem be is áll kémnek.

Felálltam és körbe néztem. Sehol sem járkált senki. Ez volt a szerencsém. A tolltartómban volt egy szemöldökcsipesz, azzal leszedtem a csavarokat, majd minden holmimmal együtt gyorsan bemásztam, míg észre nem vesznek. A cipőmet a kezembe vettem, a táskám füle a számban lógott és megindultam, ám egy gondolat megfagyasztotta bennem a vért. Mi van akkor, ha be van kamerázva a hely? Na most már mindegy. Nem fordulok vissza. Bár nem láttam egyetlen kamerát sem a folyosókon. Elindultam előre, majd megálltam és hallgatóztam hátha jön valami nesz, hogy merre is menjek. Aztán mázlimra Eric hangosan felnevetett valamin és így már meg is volt az irány. Próbáltam nem zajt csapni, ezért úgy döntöttem a gépemen kívül minden mást lerakok, azon a ponton ahol most vagyok. Azt hiszem a saját magam dolgát is megkönnyítem ezzel igencsak.

Életemben nem gondoltam volna, hogy én majd egyszer ilyen helyeken fogok mászkálni. Azt az eget! Ezt elmesélem Beckinek és nem fogja elhinni! Ezek után tényleg őrültnek fog hívni.

Mikor egyre közelebbről hallottam a hangokat, lassítottam és még óvatosabban araszoltam előre, végül a rácsokon keresztül megláttam azt, amit szerettem volna.

Eric épp egy paraván előtt állt… pózolt, miközben őt bőszen fotózták. Amint megpillantottam a gép majdnem kirepült a kezemből a látványtól és épp csak sikerült megfognom.

-          Mi volt ez? – szólalt meg Eric odalent rögtön.

Hogy a fene egyen meg, hogy ilyen jó füled van!

-          Nem tudom. Biztos csak odakint zörgött valaki. Folytassuk.

-          Oké. – mondta Eric és már el is sétált a fotós mellől.

Vajon most öltözködni készül, vagy sminkelik, vagy mi lesz? És pillanatokon belül rájöttem arra, hogy az első gondolatom volt a helyes és Eric nekiállt vetkőzni. Hatalmasat nyeltem, mikor ott állt lent egy száll alsónadrágban és most már nem csak fényképem láthattam kidolgozott felsőtestét. Te SzentSaadeÚristen! Úgy éreztem mentem lefolyok a rácsok közötti apró résen és majd Eric moshat fel odalent. Ekkor viszont észbe kaptam, hogy nem hiába van nálam az a fényképezőgép és bőszen elkezdtem kattogtatni. Azt hiszem, azért lesznek olyan fotók, melyeket nem teszek nyilvánosságra.

Eric sorra váltogatta a ruhákat és én már lassan kezdtem elveszteni az önkontrollt és megfordult a fejemben, hogy lemegyek és rávetem magam. Úgy megölelgettem volna. Folyamatosan nevetett és mosolygott, az én szívem meg ezerrel vert. Lehet őt nem szeretni?

Egyszer csak elkezdett iszonyatosan nevetni, majd pofákat vágott, és mint a súlyemelők befeszített és úgy csinált, mint aki erőlködik is hozzá. Odalent mindenki nevetni kezdett és ekkor jött az a baklövés, hogy megfeledkeztem önmagamról és én is elnevettem magam.

-          Hallottátok? – szólalt meg ismét Eric, majd mindenki elhallgatott körülötte.