9. Fejezet - Kompromisszum

Sziasztok! :)

Meghoztam az újabb fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek és nagyon köszönöm a pipákat a fejezetek végén^^ remélem továbbra is kapok visszajelzéseket^^

Jó olvasást ;)

Hirtelenjében köpni, nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Miért akar ez a srác Rice Angelről beszélni? Egyáltalán hogyan talált meg? Honnan tudja, hogy én vagyok? Vagy csak szórakozik velem? De akkor nagyon ráérzett a dolgokra… Mindenesetre, az eddig történtek után ez most nagyon nem jött jól. Minden tök jól alakult, és ha tudja ki vagyok… Akkor itt minden elbukott. De honnan jöhetett rá? Nem… Nem hiszem, hogy megtudta. Nem jöhetett rá. Miből derült volna ki? Becki is megmondta, hogy ha neki nem meséltem volna el külön, hogy mi a helyzet, akkor nem is sejtene semmi, hogy bárki lehetne. De akkor ez a srác…

-          Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – álltam fel a padról és elindultam, hogy ott hagyom.

-          Szerintem meg igenis van, kedves Rice Angel. – azonnal megtorpantam, most hogy konkrétan engem nevezett így.

Tehát tudja. Tényleg tudja, hogy én vagyok Rice és akármit is próbálnék kitalálni nem hinné el. Itt már nincs visszaút. Vagy világgá kürtöli, hogy ki vagyok, vagy megpróbálunk dűlőre jutni. Nem tudom melyik lesz rosszabb… De valamit ki kell találnunk, vagy fogom magam és visszautazom Párizsba, a blogot pedig megszűntetem… Lehet, hogy felszállok az első Athénba tartó repülőre és hazautazom egy kicsit a családom köreibe. Nem tudom melyik eshetőség lesz, de valaminek muszáj bekövetkeznie. Végül is egyikkel sem járok túl rosszul, csak épp a stockholmi álmom száll tova… de remélem, hogy ennek sem kell.

-          Szóval most már elhiszed. – szólalt meg újra.

-          Mit akarsz? – kérdeztem még mindig háttal állva.

-          Üljünk be egy kávézóba. Meghívlak.

-          Inkább csak mondd el, hogy mit akarsz. – fordultam meg végre, és ijedtemben, hogy közvetlenül ott állt előttem, hátraléptem.

Pechemre a járda pereme magasabban volt, mint az út széle, és ha nem kap el, akkor elvágódom egy hatalmasat az utca közepén. Segítette megállni, és mikor már stabilan tapostam a talajt mind a két lábammal, akkor kitéptem a kezem az övéből.

-          Kösz. – szedtem rendbe magam.

-          Most pedig már tartozol annyival, hogy beülj velem valahová és mindent megbeszéljünk. – jelent meg az arcán egy cinkos mosoly.

-          Nincs miről beszélnem veled.

-          Ennyire unszinpatikus vagyok neked? – nevetett.

-          Őszintén? – kérdeztem, majd visszaültem a padra – Nem. – sóhajtottam egy nagyot.

Igazából tényleg nem volt unszinpatikus, sőt… szimpatikus volt, és nagyon helyesnek tartottam, mindannak ellenére, hogy éppen lebuktam előtte. Persze, ha egyáltalán igazat mondd. Azért furcsa nem? Éppen megtámadott azzal, hogy tudja ki vagyok és mindenre rájött, de valahogy nem tudom utálni. Nem tudom, miért van ez… Lehet, hogy azért, mert nagyon ritka, ha én valakit is megutálok. Ahhoz valami olyat kell elkövetni, ami hatalmas törést okoz az életemben… Miért vagyok ennyire… jószívű? Bár mondjuk ez annyira nem is baj… Gondolom…

-          Ennek örülök! – vigyorodott el.

Látszólag nagyon tetszett neki, hogy nem kezdtem el kiabálni vele, hanem úgy tűnt hajlandó vagyok kompromisszumot kötni vele.

-          És elárulod legalább, hogy hogy hívnak? – álltam ismét elé.

-          Drew Philips. – nyújtotta felém a kezét.

-          Úgy érzem nekem fölösleges bemutatkoznom, Drew Philips. – ráztam meg a kezét, mire csak elmosolyodott – Hová megyünk?

-          A kedvenc helyemre. – mosolygott rám, majd elindult és intett a fejével, hogy kövessem.

Lassan sétáltam utána. Megfordult a fejemben, hogy lemaradok és meglépek, de ha itt megtalált, akkor azt is tudhatja, hogy hol lakom. Szóval most vagy elmegyek vele és megbeszéljük a dolgokat, vagy minden eddigi tervemnek lőttek. Mindenesetre már nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit akar.

Egy tíz percet sétálhattunk, mikor végre megállt egy kávézó előtt, majd előreengedett. Hangulatos kis helyiség volt és nagy meglepetésemre elég sok hely foglalt volt. Aztán találtunk egy szabad asztalt az egyik sarokban és leültünk. Felvette a menüt az asztalról és nézegetni kezdte. Én csak leraktam a táskámat magam mellé és nézelődtem. A hatalmas ablakokon rengeteg fény szűrődött be. Az asztalok márványból készültek és kovácsoltvas talapzaton álltak. Különleges hangulata volt az egésznek és nagyon tetszett.

-          Mit szeretnél? – kérdezte.

-          Megtudni, hogy mit akarsz. – könyököltem az asztalra.

-          Nem arra gondoltam. – nevette el magát – Mit szeretnél inni, enni?

-          Nem kérek semmit. – ráztam meg a fejem.

-          Ilyen választ nem fogadok el.

Ekkor odalépett hozzánk a pincér, majd egy ideig még várt, hogy mit mondok, de tényleg nem kellett semmi, így csak megráztam a fejem. Vagyis nem azért jöttem, hogy most bármivel is lehúzzam. Jobban aggaszt az, hogy mi fog ebből az egészből kisülni.

-          Sziasztok. – egy fiatal srác volt a pincért – Mit hozhatok?

-          Két nagy pohár kakaót kérnénk, tejszínhabbal és a legjobb sütitekből egy-egy szeletet.

-          Rendben van. – mosolygott a srác, majd elsétált.

-          Tényleg nem kellett volna semmi. – szólaltam meg újra.

-          Azért jöttünk ide, hogy beszéljünk és mondtam, hogy meghívlak, úgyhogy panaszt nem fogadok el.

-          De honnan tudtad, hogy..? – kérdeztem volna, de rájöttem a válaszra – A blog…

-          Igen… meg a koncert… Kakaós lány. – vigyorgott rám újra és szinte az összes fogát megvizsgálhattam.

Ebbe az egészbe pedig, még mindig vicces volt belegondolni. Kakaós lány… És ahogy mosolygott rám. El sem hiszem, hogy mindez tényleg velem történt! És ha így belegondolok, ez a fiú kicsit hasonlít Ericre így, ha jobban megnézem. Hasonló a mosolyuk. De már megint hol járnak a gondolataim basszus? Most nem ez a lényeg! Most eldől, hogy Rice élete folytatódik-e vagy esetleg véget ér a mai napon.

-          Egészségetekre. – jött a pincérfiú vissza és lerakta elénk a megrendelt kakaókat és a sütiket.

-          Köszönjük.

Aztán elsétált és újra ketten maradtunk. Az előttem lévő hatalmas pohár kakaó is ínyemre volt, hát még mikor ránéztem a süteményre. Igazából nagyon jól nézett ki. Kakaós piskótája volt, málnás krém, csokoládéval leöntve, mellette friss gyümölcs és tejszínhab.

-          Köszönöm. – néztem Drewra.

-          Semmiség. – mosolygott.

-          Most viszont… lakmározzunk, - mosolyodtam el én is – és elmondanád, végre mit szeretnél.

-          Társulni hozzád. – adta meg a rövid tömör és egyszerű, határozott választ.

-          A blogszerkesztésben? – néztem meglepetten.

-          Igen. – bólintott – Szeretnék beszállni és segíteni mindenben, amiben lehet. Szerintem neked is jól jönne egy társ. Főleg ha olyat csinálsz megint, mint a múltkor a szellőzőbemászás. – mosolygott megint - Őrködhetnék és figyelném nem-e jön valaki.

-          És mi van, ha nem akarok társat? – kérdeztem komolyan, mire eltűnt a mosoly az arcáról.

-          Akkor mindenki megtudja ki is vagy te valójában. – hajolt közelebb az asztal fölött – Pedig úgy vettem ki a dolgokból, hogy nagyon ügyelsz arra, hogy ne jöjjön rá senki mindenre.

-          Neked mégis sikerült. – sóhajtottam egy nagyot.

Mi van, ha nem ő az egyetlen, aki rájött mindenre? Mi van akkor, ha más is tudja, hogy ki vagyok? Lehet, hogy valamit elrontottam? Lehet, hogy valahová véletlen több dolgot írtam, mint kellett volna? Hazamegyek és mindent átnézek, még egyszer azt hiszem. Remélem, hogy ő az egyetlen, aki ilyen szemfüles volt és senki másnak nem tűnt fel semmi sem.

-          Igen. – nevetett – Nyomoztam egy kicsit és összeállt a kép.

-          De mégis hogyan?

-          A divatházban takarítok, ahol nem régiben te is jártál, valamint Eric Saade is. És ahogy haladtam a folyosón, még pont láttam két lábat beslisszanni a szellőzőbe. – mondta és közben levágott a villájával egy darab süteményt.

-          Tehát figyelmetlen voltam… - csaptam a homlokomra.

-          És utána olvastam a bejegyzést… Aztán ott voltál a koncerten, mint Kakaós lány… és mikor fölmentem a blogra ma reggel, megint olvastam, amiket kiírtál és összeállt a kép, hogy csak – mutatott rám - te lehetsz Rice Angel.

-          Miért lenne jó neked, ha beköpnél? – hajoltam az asztal fölé.

-          Mert nem folytathatnád, amit elkezdtél. – hajolt ő is közelebb, szinte már zavaróan közel – Ha Eric számára is kiderülne mit is csinálsz te pontosan, nem mehetnél a koncertjeire többet és még csak a közelébe sem kerülhetnél, pedig úgy tűnik, kedvel téged. – mosolygott rám.

-          Hülyeség… - dőltem hátra.

-          Ugye nem akarsz csalódást okozni neki?

Olyan komolyan kérdezte, hogy már kezdtem elhinni, hogy mindez tényleg igaz. Vajon tényleg komolyan mondja, és úgyis gondolja ezt az egészet? Én már nem tudom, mit higgyek és mit ne. Lehet, hogy jobb lenne hagynom, hogy segítsen. Elvégre tényleg jól jöhet még egy szempár aki figyeli a folyosót, ha éppen szellőzőbe mászni támadt kedvem megint. Talán még jól is jön ez az egész, mindannak ellenére, ahogy először gondoltam. Az első gondolatom pedig ennyi volt: világvége. De közben rá kellett jönnöm, hogy mégsem olyan gáz a helyzet. És ha tényleg szeretnék még Erickel találkozni, márpedig szeretnék, akkor valószínűleg Drew nagy segítségemre lehet ebben. Nagy levegőt vettem végül és felé nyújtottam a kezem. Meglepődve nézett rám, majd elmosolyodott és megfogta a felé nyújtott jobbot.

-          Megegyeztünk? – kérdezte vidáman.

-          Meg. – bólintottam rá mosolyogva.

Így belegondolva, talán nem is olyan rossz ez az egész. Talán még jobban kijöhetek mindenből, mint eddig. Bár egyedül sem volt rossz, de egy társ mindig jól jön nem? Minden szuperhősnek meg van a maga társa, aki segít a bajban. Legalább nekem is lesz egy… Drew.

-          Gondolom már most hatalmas nézettségnek örvendhet az oldalad. – kérdezte két korty között.

-          Igen. Szerencsére. És ez egyre csak nő. – mosolyodtam el – Jössz a turnéra?

-          Naná! Már régen megvannak a jegyek.

-          Jó neked. Nekem már nem sikerült vennem. De megoldom. – vigyorodtam el.

-          Azt mindjárt gondoltam. – nevetett.

Csak néztem őt, ahogy nevet és mosolyog. Volt valami furcsa benne. Nem is tudom igazán, hogy mi, de mégis. Viszont olyan kisugárzása volt, ami azonnal megfogott. Nem tudom megmagyarázni, hogy konkrétan milyen volt és miért is érte el nálam ezt a hatást, de akarata ellenére is a bizalmamba zártam már most. Van egy olyan érzésem, hogy izgalmas lesz a közös munka és négy szem többet lát.

Mind a ketten a süteményünkbe és a kakaóba merültünk, majd mikor már elfogyni látszottak Drew kért még egyet mind a kettőnknek.

-          Sok koncerten voltál már? – törtem meg végül a csendet.

-          Szinte mindegyiken ott voltam.

-          Wow! Most nagyon irigyellek! Nekem a tegnapi volt az első.

-          Ami igencsak különlegesre sikerült! – mosolyodott el – De hogy-hogy ez volt az első?

-          Nem idevalósi vagyok. Még csak nem is Svédországban élek. Párizsban tanulok, de a családom otthon van Görögországban.

-          Atyaég! Akkor bejárod lassan a világot. – nevetett.

-          Igen. – tartottam vele én is, majd folytattuk a beszélgetést.

Az első döbbenethez képest nagyon jól alakul ez a dolog úgy érzem. Bár remélem, hogy nem fogom megbánni a későbbiekben, hogy belementem ebbe a dologba, mert akkor adok saját magamnak egy nagypofont az tuti. Bár még eddig szerencsére a döntéseim mindig jónak bizonyultak és emiatt nem is csalódtam. Mondjuk, ehhez iszonyatos mázli kell… Ki mondhatja el magáról, hogy kiutazott ide és már a kiszemelt áldozat úgymond, maga hívta fel a színpadra és mindössze, csak néhány napja van itt… mellette azt csinálom, amit szeretnék, és a családom is támogat. Őrült ötleteim miatt a hajukat tépik először, de aztán beletörődnek és segítenek. Azt nem mondom, hogy nem voltak mélypontok, mert például meséltem arról, amit az iskolában művelnek velem gazdagék, de hiszek abban, hogy egyszer majd mindent visszakapnak. Előbb vagy utóbb megkapják a büntetésüket. Akármi is lesz majd az…

-          Egyébként. – szólalt meg újra – Először én is kétkedve olvastam a blogodat. Azt hittem, hogy megint csak valami nagyszájú kiscsaj, aki így próbál hírnevet szerezni magának, de nem.

-          Szerintem nagyon kevesen voltak, akik egyáltalán elhitték, hogy tényleg vagyok olyan őrült és fogom magam, elutazok Stockholmba.

-          És tényleg csak így egyik napról a másikra? – nézett rám csodálkozva és valami furcsa volt a tekintetében… mint amikor valaki egy olyan felfedezést tesz, ami döntő lehet az emberiség számára.

-          Bizony. – bólogattam mosolyogva – Az unalom és az eső nagy úr…

-          Hihetetlen vagy. Nem hiszem el, hogy mindarra tényleg képes voltál, amit leírtál… - vigyorgott – Csúcs!

-          Tudod Drew… Sokan nem hiszik el, hogy mire vagyok képes, mert nem is akarnak megismerni, hogy megtudják. Bár… még azoknak is tudok hatalmas meglepetéseket okozni, akik már ezer éve ismernek. – mosolyogtam.

Aranyos volt, ahogy lelkesedett a hülyeségeimért. Nem gondoltam volna, hogy majd ezt váltom ki bárkiből is. Igazából szívesen megosztottam volna az emberekkel, hogy ki is vagyok valójában, de nem akartam, hogy tényleg az legyen, mint amit Drew mondott, hogy eltiltanának azokról a helyekről, ahol Eric is ott van. Ezt nem csak a blog miatt nem szeretném, hanem magam miatt sem, mert azok után, ami a koncerten is volt, nagyon remélem, hogy még találkozunk a továbbiakban is. Mr. Tökéletes.

-          Kérdezhetek valamit? – nézett rám komolyan.

-          Eddig nem azt tetted?

-          Jó, ez igaz. – mosolygott.

-          Kérdezz persze. – mosolyogtam én is.

-          De őszintén! – mutatott rám, én pedig csak bólintottam egyet – Megbántad, hogy idejöttél?

-          Egy pillanatig sem! – vágtam rá azonnal - Azt hiszem életem egyik legjobb döntése volt, hogy képes voltam csak úgy idejönni.

-          Egy igazi kaland.

-          Pontosan. Egy igazi kaland. – ismételtem meg a szavait.

Igazából iszonyatosan jó volt valakivel így beszélgetni. Így, hogy itt van tőlem egy karnyújtásnyira és nem több száz kilométerrel odébbról ír az interneten keresztül. Imádtam Beckivel beszélgetni, de már nagyon hiányzott a közvetlen kontaktus az emberekkel és egy igazán most tűnt fel. Nem is gondoltam rá, hogy barátkozzam esetleg, mert annyira azzal voltam elfoglalva, hogy a blogra szerezzek információkat… de ennél is fontosabb volt, hogy Erickel találkozhassak. Nagy mázlim volt, hogy már az első adandó alkalommal belefutottam, majd utána is nagyon sűrűn láthattam. A koncertről meg már nem is beszélve. De ebből tudhatom, hogy neki is szemet szúrtam. Így nehezebb lesz kémkednem úgy érzem… Már csak az a kérdés, hogy most hogyan tovább. Itt van Drew, aki mostantól úgymond a segédem lesz és ezen túl rá is ügyelnem kell. De… majd figyel ő magára! Meg figyelünk egymásra… A lényeg, hogy meg kell majd beszélnünk minden eshetőséget és ki kell tervelnünk mindent pontosan, hogy le ne bukjunk.

Közben végeztünk a cukor és kalóriabomba édességeinkkel, és elindultunk kifelé.

-          Hazakísérhetlek?

-          Felőlem. – rántottam meg a vállam – Elvégre, már azon sem lennék meglepődve, ha tudnád hol lakom.

Erre csak ejtett egy cinkos mosolyt, ami arra adott jelet, hogy már tényleg tudja hol is hajtom álomra éjjelente a fejem.

-          Ki vagy te Drew Philips?

Erre körbe nézett, majd az ujjával mutatta, hogy hajoljak közelebb.

-          Nem árulhatom el, mert meg kéne, hogy öljelek. – súgta, mire elnevettem magam.

-          Drew, egy idióta vagy! – azt hiszem már most megkedveltem.

Igaz, hogy nem a legjobb módját választotta az ismerkedésnek, de akkor is. Ha már így alakult legalább nem leszünk ellenségek.

-          Tudod… elég gyakran használtad a nevem a mai este során, kakaós lány.

-          Igen. – helyeseltem – Hogy megjegyezzem, viszont, ha még egyszer azt mondod, hogy kakaós lány, nem állok jót magamért! – emeltem fel fenyegetőleg a mutatóujjam.

Erre csak rám nézett és nevetni kezdett. Azt hiszem ez egy jó barátság kezdete. Ritkán tudok első alkalommal idegenekkel társalogni. Kell egy kis idő mire feloldódom és így tudok bárkivel is kommunikálni, mint most Drewval, vagy éppen Beckivel.

-          Akkor megmondod nekem hogyan hívjalak? Melyik keresztnevedet szeretnéd, hogy használjam?

-          A Jenna tökéletesen megfelel.

-          Rendben van Jenna. – állt meg és körbenézett – Úgy látom meg is érkeztünk.

-          Meg. – álltam vele szembe – Nos. Örülök, hogy találkoztunk.

-          Én is. – mosolygott – Mikor láthatlak legközelebb?

-          Gondolom, mikor megbeszéljük, hogy mit alkotunk majd a turnén.

-          Igaz is.

Még jó ideig kint álltunk és beszélgettünk. Telefonszámot cseréltünk, majd megbeszéltünk még egy két apróságot. Mintha valami kémfilmben lennénk, és épp megbeszélném a társammal a következő titkos bevetés részleteit. Nagyon durva! Nem is gondoltam volna, hogy ez majd ennyire tetszeni fog… Eszembe se jutott soha, hogy bárkivel is dolgozhatnék, mert az nagy segítség lenne, erre beállított Drew. Talán ennek így kellett lennie és így lesz a legjobb…

Elköszöntünk, majd elindultam fölfelé és alig vártam, hogy elmesélhessem mi történt velem. Megengedte, hogy hírét adjam annak, hogy mostantól ketten dolgozunk az Eric projekten, de ő is név nélkül marad, akárcsak én. Vagyis én nem maradtam teljesen anélkül, de ez már mellékes. Becki pedig nem fogja elhinni nekem ezt az egészet!

A liftben álltam, mikor megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám hívott így meglepődtem, mert nem nagyon szoktak olyan számról keresni, amit nem ismerek. Ráadásul a családon és néhány baráton kívül szinte senki sem szokott hívni. 

8. Fejezet - Break of dawn

     Sziasztok! 

Már itt is az újabb fejezet RiceAngel életéből :):) Reméltem tetszeni fog nektek és kapok tőletek véleményeket^^

 Kíváncsian nézett a tömegre barna szemeivel, melyet a kivetítőn igencsak jól lehetett látni. Az én állam pedig a földet súrolta. Most rám gondolt? Ugye csak viccel? Ez tényleg a valóság? Most ez tényleg megtörténik? De nem… Ezt nem gondolhatja komolyan… Néhányan az emberek közül sem gondolták komolyan, mert hozzáfogtak nevetni, de sokan körbe- körbe néztek és várták, hogy megmozdul-e valaki, jelezve, hogy ő a keresett személy. Most mit csináljak? Felfedjem, hogy itt vagyok, vagy inkább hallgassak? Bár lehet, hogy nem lesz több alkalmam ilyesmire. Mennyi az esély arra, hogy ha ott leszek a turné állomásokon, hogy egyszer majd engem fog felhívni magához? Valaki meglökhetne hátulról, hogy legalább megmozduljak egy kicsit. Nem lehetek ennyire gyáva… Vagy mégis?

-          Hmm… lehet, hogy nincsen itt? Vagy csak nem ismert magára? – ült le a színpadon lévő lépcsőre Mr. Jóképű – Ma találkoztam a hölggyel egy divatháznál, aztán pedig egy padon ült és fotózott, miközben magára borította a kakaót, aminek a doboza az ölében volt. – mosolygott még mindig.

Jesszusom! Ez ennyire megfigyelte mi történik? Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent látott! Most mit csináljak? Felmenjek a színpadra? Vagy inkább csak húzódjak meg? Atyaég! Lehet, hogy más esetben már rohannék fölfelé, de zavarba hozott az egész helyzet.

- Van egy olyan sejtésem, hogy itt lesz, akit én keresek, csak bátortalan. – pattant fel és odaült a dobok mögé – Kakaós lány! – kezdte el mondani, majd a dobokkal ütött egy ritmust a kakaós lány szövegre - Segítsetek! – szólt a közönséghez, mire elkezdték ők is kántálni, hogy kakaós lány.

Mi a fene ez? Mire megy ki a játék? A torkomban kezdett dobogni a szívem, mert annyira hihetetlen volt ez az egész. Mindenki engem próbált meg a színpadra csalogatni. Mi ez az egész Eric? Miért akarsz ennyire engem a színpadra és miből gondolod, hogy itt vagyok? Lehet, hogy felismert ma mégis és tudja, hogy a reptéri lány meg én egy és ugyanaz?

-          Ezek szerint még sincsen itt. – hallgatott el Eric és közben megfogta a cintányért, hogy az is csendben maradjon.

Aztán döntöttem… Eddig húztam az időt, és talán több lehetőségem tényleg nem lesz a jövőben, így muszáj megmutatnom, hogy itt vagyok, így vettem egy nagy levegőt és felemeltem a kezem. A közelemben lévők észrevettek és elkezdtek kiabálni.

     -    Itt van! – mondták mind egyszerre és Eric felém kapta a fejé, majd mosolyogni kezdett.

     -    Szeretettel várlak a színpadon! – mondta és lesétált a kordonokhoz.

Engem a tömeg szinte sodort előre. Kaptam egy két csúnya pillantást a féltékenyektől és úgy éreztem, hogy körülbelül arcon köpnének, vagy eltaposnának, hogy ők kerülhessenek a helyembe, de nagyon sokan mosolyogtak rám és küldtek, hogy menjek. Olyan ez, mint valami film jelenet, amikor a főszereplő férfi szerelmet vall a kiválasztott nőnek… Csak ez éppenséggel itt lehetetlen. Az aztán nagyon durva lenne. Felmennék a színpadra, Eric rám néz: Tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, és nem is nagyon beszélgettünk, de annyira megfogott a kisugárzásod, hogy azt kell mondjam, Kakaós lány, szeretlek!

Ez azért vicces lenne… Már így is kissé zavarba hozott a dolog és összehúztam magam, ahogy a tömeg tolt Eric felé. Kissé zavarba hozott? Életemben nem volt még ilyen gyomorgörcsöm, mint ami most tört rám. Most mi fog történni? Remélem, hogy még több plusz dologgal nem készül nekem ezek után, mert akkor végképp nem fogok tudni majd megszólalni. Már ez is sok… De miért pont engem akar a színpadra? Miért akarja azt, hogy én kerüljek mellé? Ez most iszonyatosan váratlanul ért és körülbelül megnyikkanni sem tudok. Lehet, ha megszólalnék, nem is jönne ki hang a torkomon. Azt az eget! Eric Saade külön engem akar a színpadra maga mellé a Break of dawn című száma alatt! Talán fel sem fogtam, hogy ez velem történik! Sőt… lehet, hogy soha nem fogom majd fel, hogy ez igaz és nem csak egy álom. És egyre közelebb vagyok ahhoz a ponthoz, hogy Eric közelében legyek egy rövid időre úgy, hogy ő akarja.

Végül odaértem az első sorba a kordonokhoz és Eric odaszaladt, hogy átsegíthessen rajtuk.

-          Ne nézz már ilyen ijedten. – nevetett rám mikor meglátta az arckifejezésem – Gyere.

Nyújtotta felém a kezét, majd félszegen megfogtam egy második unszolás után, és elindultunk a színpad felé. Még mindig iszonyatosan feszélyezve éreztem magam. Ennyi ember előtt a színpadra lépni. Jó, nem azt kérte, hogy énekeljek, de akkor is. Nekem már ez is iszonyatosan nagy szó. Azért furcsa nem? A szellőzőbe képes vagyok bemászni miatta, és most meg körülbelül a halálomon vagyok a félelemtől. Remélem nem akar leönteni kakaóval… Csak nem… Nem olyan. Bár szemtelenségből megtenné, ha olyan kedvében van.

Odasétáltunk a lépcsőhöz és leültünk, mind a ketten. A nézők felé fordultam és mikor megláttam azt, hogy mennyien néznek minket, tátva maradt a szám és körülbelül olyan lettem, mint egy kisgyerek, aki éppen a mutogatós korszakába ért és mindenre tátott szájjal rámutat.

-          Nyugi. – nevetett rajtam Eric, majd átkarolta a vállam – Megmondod, hogy hívnak?

Erre a kérdésre görcsbe rándult a gyomrom… ismét. Nem biztos, hogy el kéne árulni magam. Aztán beugrott, hogy két keresztnevem is van! Hoppá! Ilyenkor jól jön, ha az ember szülei dupla nevet adnak. Megmondom azt, amelyiket kevésbé használom. De biztos, hogy ez jó ötlet? Igen… ezt kell mondanom neki. Nem felejthetem el, hogy miért is vagyok itt konkrétan és a lebukás veszélye sem merülhet fel, így a második nevemet fogja megtudni most.

-          Jenna. – feleltem.

-          Örülök, Jenna. – mondta mosolyogva, majd megigazította a mikrofonját.

Megszólalt hangosabban a zene és elkezdett énekelni. Közben rám nézett és úgy adta elő a dalt. Kicsit úgy éreztem jelen esetben, mintha ez a dal, most csak nekem szólna. Persze, tudtam, hogy ez lehetetlen, hiszen nem is ismer. Mi oka lenne arra, hogy nekem énekeljen bármit is, nem igaz? Főleg egy ilyen számot… Amit mellesleg imádtam és bármilyen körülmények között, bármikor képes lettem volna hallgatni. Ráadásul, ha olyan lelkiállapotban voltam még meg is siratott ez a dal.

Viszont… Kicsit most lelkiismeret furdalásom van a nevem miatt, de végül is nem hazudtam akkorát, ugye? Ugye nem? Elvégre a saját nevemet mondtam meg, csak sokan a másikon szólítanak. A másik pedig, hogy még mindig nem tudom felfogni, hogy engem hívott ide fel… Kakaós lány. Ez vicces. Hogy jutott eszébe ez az egész egyáltalán?

Csak ültem mellette és néztem őt, majd elmosolyodtam, mire ő is és sikerült zavarba hoznia. Elkaptam a fejem, mire belenevetett a dalba. Szerencsére pont nem volt szöveges rész… Aztán közelebb húzott és átölelt, majd folytatta a dalt. Én pedig már köpni nyelni nem tudtam perpillanat. Eric Saade karjaiban ülök és nekem énekel egy dalt több száz ember előtt. Lehet, hogy keveset mondtam, de nem akartam túlzásokba esni, ha utána meg kiderül, hogy nem is voltunk annyian, mint amennyit mondtam. Na de mindegy is… Most nem ez a lényeg.

A szívem eszeveszett kalapálására nincs valami gyógyszer? Valami, ami lenyugtat? Csak ne Eric mosolya legyen, mert attól csak még jobban beindul a ketyere és nem javul a helyzet. Szép lassan pedig a dal is véget ért, és úgy éreztem menten végem lesz nekem is.

A tömeg tapsolni kezdett, Eric pedig felállt mellőlem és leszaladt a színfalak mögé. Meglepődve támolyogtam a zenészek között, kik csak mosolyogtak rajtam. Lehet, hogy nagyon vicces a látvány… de én annyira nem élvezem. Vagyis… de. Elmosolyodtam, mikor megláttam a felém közeledő Ericet. Egyik keze a háta mögött volt és kezdtem félni. Fogalmam sincs mire készülhet, de kezdenek megijeszteni a meglepetései, ami rám várnak. Odalépett elém és megállt. Kinézett a tömegre, akik már tudták mit tartogat Eric a kezében és rájuk kacsintott, majd a mutatóujját a szájához emelte, ezzel is jelezve, hogy ne mondjanak semmit. Eric? Mire készülsz? Komolyan nem hiszem el, hogy ez az egész tényleg velem történik… Ez nem lehet igaz! Aztán rám mosolygott és megszólalt.

    -     Köszönöm a dalt. – nézett rám.

    -    Te köszönöd? – szaladt ki a számon meglepetésemben – Nekem lenne… mit. – nyeltem egy nagyot a hirtelen jött bátorságom felismerése után.

Már egyszer ugyanez megtörtént a reptéren. Ha híres személy van a közelemben megkukulok, de ő valahogy képes mindig rátapintani a dolgokra és olyat mondani, amire muszáj reagálnom, mert nem bírom ki.

Ismét csak rám mosolygott azzal a hihetetlen mosolyával, mellyel sikerült levennie a lábamról és megint nem tudtam megszólalni. Eric… miért csinálod ezt? Ne kínozz, kérlek!!!

    -  Mindenesetre örülök, hogy végül feljöttél a színpadra és itt vagy, ezért kapsz tőlem valamit.

Kapok tőle valamit? Külön készült nekem? Már az is, ami eddig történt nekem egy életre elég ajándék tőle. Persze azért kíváncsi vagyok, hogy milyen ajándékra gondol…

    -    Már ez is bőven elég volt. – mosolyogtam rá, mire elnevette magát.

    -    De én ezt akkor is odaadom neked. – emelte előre a kezét, amiben egy doboz kakaó volt.

    -    Ezt nem hiszem el. – tört ki belőlem a nevetés – Ez most komoly?

    -    Igen. – bólogatott széles mosollyal és ő is nevetni kezdett a reakciómon.

Elvettem tőle a dobozt, majd nyomtam egy puszit az arcára, mire ismét csak mosolygott. Mindig mosolyog? Nem mintha baj lenne, mert imádom… Ez a halál mosoly. Csak rám néz így és nekem máris végem van. Aztán meghalt a buli… Csak álltunk egymással szemben és nem történt semmi.

-          Öhm… Azt hiszem jobb lesz, ha… ha én most… lemegyek és te meg énekelsz tovább, mert már odalent így is védőfelszerelésbe kell majd bújnom, ha túl akarom élni a mai estét. – súgtam neki.

Erre nem mondott semmit, csak elnevette magát és bólintott. Elindultam lefelé a színpadról és ő meg a derekamra tette a kezét és úgy kísért le. Hát mit ne mondjak… Ez az érintés is beindította a szívdobogásomat ezerrel. Az utóbbi időben nem sok hím nemű egyed karolt így át és nem gondoltam volna, hogy majd pont Mr. Tökéletesenjóképű lesz az, aki ezt megteszi.

-          Ha félsz, nyugodtan maradj a kordonon belül. – hajolt hirtelen közelebb és meglepődve néztem rá.

-          Nem vagyok ám olyan félős, mint azt te gondolod. – ekkor végig néztem a tömegen és rengeteg olyan arcba botlottam, akik már pusztán a tekintetükkel meg akartak ölni – Mégis maradnék. – fordultam felé és a hangmagasságom feljebb csúszott pár oktávval.

-          Rendben. – nevetett, majd visszaszaladt a színpadra – Akkor folytassuk! – jelzett a zenészeknek, és bele fogtak a Popularbe.

Eric máris táncolt és énekelt. Néha rám nézett és elmosolyodott. Ilyenkor éreztem a hátam mögül érkező szúrós tekinteteket… De… Atyaég… El sem hiszem, hogy mindez velem történik. Az a baj, hogy a blogon ezt végképp nem mesélhetem el. Maximum úgy, mintha én is szemtanúja lettem volna az egésznek. Igen. Ez lesz a legjobb… Mindent elmesélek, de mintha nem én lettem volna a főszereplő és így tuti, hogy nem bukom le. Még néhány szám hátra volt, majd Eric elköszönt az emberektől, de én addigra már kint jártam a bejáratnál.

-          Jó éjt Eric Saade. – mondtam alig hallhatóan magam elé, majd megfordultam és elindultam hazafelé.

Annyi kérdésem lenne hozzá… Annyira szeretném tudni, hogy miért pont engem hívott fel és mi volt a célja… Előkaptam menet közben egy csokit a táskámból és elraktam a kakaósdobozt, amit mindeddig szorongattam. Hogy lehet ennyire lökött? Képes volt egy doboz kakaót adni nekem a koncertje közepén…

Nevetve haladtam az úton és letörölhetetlen volt a mosoly az arcomról, miközben a csokimat majszoltam. Ha ezt elmesélem Beckinek el fog ájulni!

Hazaérve azonnal felugrottam a blogra és már gépeltem is be, hogy mi történt. Mindent bepötyögtem, persze csak úgy, mint egy szemlélő az első sorból. Szinte azonnal jöttek a kommentek. Voltak sokan, akik a helyszínen látták mi történt. Nagyon sokan féltékenyek voltak a lányra, aki a színpadon volt… azaz rám. Nem gondoltam volna mikor fogtam magam és idejöttem, hogy majd eddig jutok! Hogy Eric Saade maga fog felhívni külön engem a színpadra. De ki gondolná?

Nem lepődtem meg azon, hogy barátnőm pár pillanaton belül rám írt. Még ilyenkor késő éjjel is a gépet bújja.

Becki üzenete: Vééégre! Alig vártam már, hogy feltold Mr. Tökélyremosolygó arcodat!! :D Miért van az-az érzésem, hogy TE vagy a kakaós lány? O.o

Én: Mert én vagyok a kakaós lány J

Becki üzenete: Szent atyagatya!!! Nem hiszem el! De azért igencsak cseles vagy, mert a blogon úgy rendeztél mindent, hogy ne derülhessen ki, hogy te vagy! Ha én nem ismernék minden kis piszkos részletet… Ááááá!!! :D Csúcs vagy! Jenna xD Nem csodálom, hogy nem mondtad el a többség által ismert nevedet.

Én: Nem akartam már most lebukni…

Becki üzenete: Jól csinálod ;) És most hallani akarok minden! Miket mondott neked? Mit tett? Milyen közelről? Megcsókolt? Megkérte a kezed?

És én sorra elkezdtem neki mesélni mindent, bár nehéz volt, mert nem bírtam ki nevetés nélkül. Ahogy felidéztem a dolgokat újra lezajlott az egész nap előttem és hihetetlen volt. Sorra leírtam neki mindent és ájuldozott.

Becki üzenete: Azt az eget!!! Nem hiszem el!! Tényleg elkezdem szervezni azt az esküvőt!!!

Én: xD Azt hiszem ott még nem tartunk :D:D

Becki üzenete: Ugye lehetek majd az első gyereketek keresztanyja, akit Beckinek fogtok elnevezni?

Én: Lehetsz xD De abba az apának is bele kell mennie, hogy hogy hívják a gyereket :P

Becki üzenete: Majd én rábeszélem Ericet :P

És folytatta megállás nélkül. Már mindenféle ötlet felmerült benne. Felajánlotta, hogy szívesen gyerek csőszködik, és még sorolhatnám. Közben olvastam a kommentjeimet és megérkeztek azok, akik legszívesebben kitépnék a hajam, és még had ne mondjam milyen jelzőkkel illettek. Megnéztem a statisztikákat és az egekben volt… Hihetetlen mennyi ember bújja már a blogomat. Feltöltöttem még a képeket is, majd elköszöntem Beckitől és bevetődtem az ágyba. Azt hiszem senki sem lepődik meg azon, hogy még álmomban is Erickel találkoztam… Reggel pedig előkaptam a kakaót, amit Erictől kaptam és egy pék sütivel elfogyasztottam. Aztán lehet, hogy őrültség, de a dobozt kimostam, ráírtam a dátumot és elraktam. Közben ismét felnéztem a blogra és megkezdődött a veszekedés a bejegyzésem alatt. Sokan védték, sokan pedig támadták a kakaós lányt és próbáltak dűlőre jutni, de nem nagyon sikerült. Azt hiszem… Kezdhetek félni az utcán. Lehet, hogy ezen túl baseballsapkát fogok hordani és teljesen megváltozatom a ruhatáramat.

Megpróbálkozom kilépni az utcára, hátha túlélem. Szereznem kellene jegyet az Eric turnéra és olvastam a neten, hogy van egy jegyiroda, ahol ezt megoldhatom. Felkaptam a táskámat, és amire szükségem lehet, majd elindultam. Hamar megtaláltam az irodát szerencsére, ahol elmondtam mit szeretnék és közölték velem, hogy már minden jegy elkelt a koncertekre. Ezt nem hiszem el… Lehet meg kéne keresnem Ericet, hogy a kakaós lány is szeretne ott lenni minden alkalommal, de nem tudott már jegyet venni, mert nem gondolkodott jobban előre. Á, nem. Valahogy megoldom, ha így nem sikerült. Eddig is beosontam, ha kellett, hát most is ez vár majd rám. Jobban fel kell készülnöm mindenre, és merészebb vállalkozás lesz, de azért jöttem ide, hogy a veszéllyel játsszak. Lehet, hogy tényleg eltiltanak majd Eric közeléből a végén, de akkor is megoldanám, hogy odakerülhessek és szerezhessem az információkat. Nem lenne akadály számomra semmi sem. Semmi…

-          Szia. – lépett mellém egy srác az utcán.

-          Szia. – távolodtam el egy kicsit mellőle – Ismerjük egymást?

Furcsán néztem rá. Még sosem láttam korábban, de mégis volt valami érdekes benne, ami miatt ez volt az érzésem, hogy mégis találkoztunk már.

-          Láttalak tegnap a koncerten. – mondta végül és így már értettem, hogy miért volt ismerős.

Biztosan ott futottam bele a tömegben.

-          És mit szeretnél? Megfenyegetni, hogy ne menjek Eric közelébe? – léptem még egyel távolabb.

-          Dehogy is. Csak szerettem volna beszélni veled. – mutatott egy a közelben lévő padra.

Odasétáltunk és leültünk egymás mellé. Persze amennyire tudtam tartottam a távolságot tőle. Nem tudhattam mit akar. Hiszen egy vadidegen srác, aki kék szemeivel engem bámult. Haja világosbarna volt, és kreol bőrét iszonyúan irigyeltem, mert én voltam maga a megtestesült Hófehérke. De most nem is ez a lényeg. Szeretném már tudni, hogy mit akar…

-          Miről akarsz beszélni? – kérdeztem meg végül.

-          RiceAngelről… - szólalt meg és tátva maradt a szám, majd elmosolyodott ér rám nézett bólogatva – Tudom ki vagy. 

7. Fejezet - Az a fránya kakaó!

     Sziasztok! :)

Itt az újabb fejezet RiceAngel projektjéből ;) Remélem tetszeni fog nektek ^^ Nagyon köszönöm a kommenteket és továbbra is nagyon várom a véleményeiteket még ha csak a szavak melletti pipákból is állnak a fejezet végén^^ Mindennek nagyon örülök:)

Jó olvasást^^

Próbáltam nesztelen maradni azok után, hogy sikerült majdnem lebuktatnom magam és csak imádkoztam azon, hogy ne jusson eszükbe, hogy itt lehetek. Levegőt sem mertem venni, hogy még véletlenül se csapjak zajt. De azért kíváncsi lennék az arcukra, mikor rájönnek, hogy itt fekszem a fejük fölött.

-          Ti is hallottátok? – kérdezte újra Eric.

-          Mit? – nézett rá kérdőn a fotós.

-          Az előbb… mintha, lenne itt még valaki. – nézett körbe, keresve valamit.

Mindenki csendben állt és hallgatott. Körbe néztek a termen, aztán Ericet követték, aki bejárta a helyiséget, hogy megtalálja a hang forrását.

Kérlek, ne vegyenek észre! Kérlek, ne vegyenek észre! Szeretnék még sok mindenbe belekezdeni és követni őt, de ha most lebukom, akkor nem biztos, hogy lehetséges lesz. Valószínűleg rendeletet fognak szerezni arról, hogy nem mehetek bizonyos távolságon belül a közelébe. És az nem lenne szerencsés a jövőbeli terveimmel szemben.

Próbáltam valakihez könyörögni, hátha meghallgatják a kis angyalkáim, akik körbevesznek és megúszom mindenféle gubanc nélkül ezt az egészet.

-          Eric… Mit ittál ma reggel? – kérdezte a menedzsere.

-          Miért kérded? – nézett rá furcsállóan Mr. Félisten.

-          Mert szerintem csak képzelődtél. Nincs itt senki rajtunk kívül. Lehet, hogy csak a folyosón sétált el valaki.

-          Igaz. – bólintott Eric és ejtett egy mosolyt, majd nevetni kezdett – Asszem kissé paranoiás lettem.

-          Kissé? – nevetett a fotós is.

-          Na jó! Nem ér kinevetni! – szólt rájuk Eric és közben olyan mosoly ült az arcán, hogy azt hittem mentem elájulok – Inkább átöltözöm és folytassuk a fotózást.

-          Ahogy mondod. – ülte le Tomas egy székre.

-          Már úgysem sok van hátra. – babrálta a gépét a fotós és ez volt nekem is a végszó.

Ideje lesz elindulnom kifelé, hogy még előttük kijuthassak az épületből, ám Tomas ismét megszólalt, és amit elkezdett mondani az számomra is érdekes volt.

-          Hosszú nap lesz még a mai, úgyhogy ne ess szét. – nevetett.

-          Igen, tudom. Este koncert. Nem felejtettem ám el semmit.

Fogtam magam és elindultam kifelé. Megfordulni nem tudtam, így kénytelen voltam tolató üzemmódot felvenni és úgy haladni. Nem volt valami kellemes a dolog, de viccesnek találtam. És ha ezt elmesélem este a blogon, akkor nem fogják nekem elhinni! Talán most bizonyítottam csak be igazán, nem csak a falnak beszélek, és tényleg megcsinálom, amit mondtam. Ha én egyszer valamit a fejembe veszek…

Azt hiszem az esti koncerten is ott lesz a helyem a mai nap folyamán. Bár azt nem tartom valószínűnek, hogy jegyeket még lehet kapni. Mondjuk, attól függ, hogy milyen koncert lesz. Ha szabadtéri még bejuthatok. Ha visszaértem a gépem elé, ezt ki kell majd derítenem.

Ahol leraktam a cuccaimat sikerült megfordulnom és onnan nem messze volt a kijárat. A rácshoz csúsztam, hogy kinézzek jár-e a környéken valaki, majd mikor nem láttam senkit, újra megfordultam és egy pillanat alatt kimásztam a folyosóra. Rendbe szedtem magam, majd mikor újra meggyőződtem arról, hogy nincs itt senki. Vissza akartam tekerni a csavarokat a helyére, mikor közeledő emberek beszélgetése ütötte meg a fülemet.

Leültem a székre, ami mellettem volt és gyorsan a kezembe vettem a papírokat, majd elkezdtem őket kitölteni. Milyen szerencse, ha az ember a mappájára tűzi csak a tollát.

Szerencsére nem is érdeklődtek afelől, hogy mit csinálok ott, ahol vagyok, így megvártam, míg kellő távolságba értek és befordultak az egyik sarkon. Gyorsan felpattantam, betekertem a csavarokat, majd úgy döntöttem végül kitöltöm a papírokat, amit lent a recepción adtak. Elvégre. Ha már itt vagyok, és esetleg akad valami meló, azzal csak jól járok, ha meg nem akarom elfogadni, mert olyanok a feltételek, hogy nem tudnék mellette másra koncentrálni, akkor rajtam áll, hogy mit csináljak. Szóval még ha lenne meló és beajánlanak sem muszáj elfogadnom a melót. Veszíteni valóm nincs. Semmi különöset nem kértek. Általános adatok, elérhetőség és a portfólió másolata. Szerencsére mindig csak másolattal járok ilyen helyekre és nem az eredetivel. Tehát le kell adni az anyagot magunkról. Milyen jó, hogy előrelátó néha az ember.

Mikor végeztem fogtam magam és elindultam, hogy megkeressem az irodát, amit lent mondtak. Szerencsére hamar megtaláltam. Kopogtam az ajtón, de nem szólt ki senki. Vártam egy kicsit majd még egyszer megpróbáltam, de még mindig semmi. Megpróbáltam benyitni, de az ajtó zárva volt. Hát jó. Akkor lent leadom a recepción a papírokat.

-          Szia! – mosolygott rám ismét a lány.

-          Szia! Visszajöttem, mert nem találtam fenn senkit, nekem viszont sietnem kellene.

-          Rendben van. Add csak ide az anyagodat és továbbítani fogom, megígérem. – nyúlt át a pult fölött és elvette a kezemben lévő kisebb stócot – Bizonyára csak kiszaladt az irodából, így amint visszaér, megmutatom neki amit hoztál és elmondom miért jöttél.

-          Köszönöm. – mosolyogtam rá - Most pedig megyek. Szia.

-          Szia. Szép napot!

-          Neked is. – mosolyogtam még mindig, majd elindultam kifelé.

Kellemes csalódást okozott a hely. Nem gondoltam volna, hogy majd ennyire barátságosan fogadnak. Azt hittem majd arrogánsan közlik velem, hogy mi jutott eszembe, hogy egy ilyen cégnél próbálkozzak én, a senki és inkább hazaküldenek. Egyre jobban tetszik nekem Svédország. Lehet, hogy Párizs után ideköltözöm.

Még elég korán volt, így elmentem bevásárolni a nap hátralévő részére. Fel kellett készülnöm, ugyanis ahogy Mr. Tökély menedzsere is említette, hosszú lesz még a mai nap. Besétáltam az első boltba, ami a közelben volt és egy rakat csokit vettem, meg kakaós tejet. Aztán átmentem a pékségbe, ahol beújítottam croissanokat és mindenféle finomságot. Mikor végeztem leültem egy padra és előkotortam egyet a sok közül, mert már kellően korgott a gyomrom. Ebben a nagy izgalomban megéhezik az ember. És kellő izgalomban volt részem…

Elővettem egy doboz kakaót is és nekiálltam elfogyasztani az ebédemet. Még mindig tartom azt a nézetemet, hogy Stockholm gyönyörű. És jobban esik az étel ilyen környezetben. Meg pláne azok után, ami a mai napon történt. Nem hiszem el, hogy képes voltam bemászni a szellőzőbe… De legalább lett pár szuper képem.

Ahogy nézelődtem, hirtelen ismerős alakok sétáltak a látókörömbe. Eric nevetve haladt a menedzsere mellett és nagyban nézelődött. Apró darabokat törtem a sütimből, és úgy rágcsáltam, miközben őt figyeltem. A parkban játszó gyerekeket nézte és nevetett. Hihetetlen aranyos volt! Előkaptam a gépemet és csináltam néhány fotót. Fel akartam állni, hogy még jobban tudjak alkotni, de elfelejtettem, hogy a kakaó az ölemben van és végig borult az egész a blúzomon és a nadrágomon. Elkezdtem szitkozódni és leraktam a gépet, majd kerítettem zsebkendőt, hogy egy kicsit segítsek a helyzeten, bár tudtam, hogy ezen mosás nélkül nem segíthetek kicsit sem. De azért próba szerencse.

Megfordultam és láttam amint Eric engem néz, és csak mosolyog. Felemelte a kezét és intett egyet köszönés képen. Tehát megismer és ez jó! Kíváncsi leszek meddig maradok meg az emlékezetében.

Elmosolyodtam és kissé félszegen, de visszaintettem. Eric Saade… Ha tudnád… Ha tudnál arról mit művelek… és nem… nem képzelődtél a mai napon, mikor a nevetést hallottad… Ha elmesélném neked mindezt, vagy őrültnek hinnél, vagy azt mondanád, hogy csúcs! Bár tőled kinézem azt, hogy lelkesen kérnéd, hogy meséljem még mit műveltem mióta Stockholmban vagyok és jókat nevetnél rajtam.

Fogtam a cuccaimat és elindultam hazafelé. Ericék nem messze tőlem haladtak és folyamatosan vissza- visszanézett. Na erre most mit mondjak? Vagy… mit jelent? Ennyire nevetséges vagyok, hogy jól meg kell őrizni a képet a fejében, hogy még nevethessen rajtam egy ideig? Bár Eric nem olyan, hogy kigúnyoljon, így nem hiszem, hogy emiatt nézeget. Hamarosan beszálltak egy autóba, majd elhajtottak én pedig folytattam utam hazáig. Felbattyogtam a lépcsőn. Nem volt kedvem a liftre várni, majd bevetődtem a szobába. Ami a hűtőbe kellett azt bepakoltam oda, majd leültem a gép elé és nem érdekelt a kakaófolt, de muszáj volt megírnom azt, ami ma történt.

Bepötyögtem, majd bevágódtam a fürdőszobába. Beáztattam a ruhámat, majd beálltam a zuhany alá. Élveztem, ahogy a meleg víz a zuhanyrózsából a testemre áramlik. Valahogy piszkosnak éreztem magam a sok mászkálástól és a kakaótól. Behunyt szemmel álltam a csobogó víz alá és azonnal a mai képek jelentek meg a szemem előtt. Ahogy Ericet fotózták. Amikor félmeztelenül állt. Nem bizarr, hogy a zuhany alatt ilyenekről fantáziálok? Na jó, inkább ezt most befejezem.

Kimásztam a kabinból, megtörölköztem és felöltöztem. Egyelőre csak laza otthoni cuccba, majd később öltözök át az esti bulira. A hajamat becsavartam egy törülközőbe, majd visszaültem a gépemhez. Már sárgával villogott egy ikon, ami jelezte, hogy üzenetet kaptam és ugyan ki más lenne, ha nem Becki?

Becki üzenete: Aztarézfányfütyülőbagolyhétfánfütyülőszivarvégit neki!!! O.o Nem hiszem el, hogy te tényleg az én barátnőm vagy! Büszke vagyok rád! És arra is, hogy ismerhetlek! *-*

Én: Szia Becki! :D

Nevetve ültem tovább a gép előtt és majdnem leborultam a székről, már az első mondatának a kisilabizálása után. Becki megint formában van. És viccesen nézhetek ki hajszárítás közben telipofával nevetve.

Becki üzenete: Tényleg képes voltál bemászni a szellőzőbe?

Én: Igen. J

Becki üzenete: Nem térek magamhoz! Komolyan! Mint a filmekben! Mission impossible! xD

Én: Pontosan xD Átcsaptam titkos ügynökbe.

Becki üzenete: És majd te is úgy fogsz bemutatkozni, mint James Bond? És bomlanak majd utánad a pasik! *-*

Én: Az aztán vicces lenne xD De el tudnám viselni! :D

Becki üzenete: Hallod! Ezek után lehet, hogy felkeres majd az FBI vagy a CIA, hogy állj be hozzájuk dolgozni teljesen titokban! Ááá, mekkora lenne!

Én: Becki xD Nem bírom. Már fáj a hasam! xDxD

Becki üzenete: És mi van, ha kapsz egy láthatatlanná tévő köpenyt is, hogy beosonhass mindenfelé! O.o Ígérd meg, hogyha kapsz egyet, akkor kipróbálhatom majd? *-*

Én: Nem biztos, hogy kapok majd rá engedélyt, hogy bárkinek is megmutassam.

Ha nem adja fel, akkor én is belemegyek a játékba.

Becki üzenete: Nem érdekel! Megmondom nekik, hogy én vagyok a legjobb barátnőd és kötelességednek érezted, hogy megmutasd nekem és ki is próbálhassam!

Én: Köszönöm! :D Tudtam, hogy számíthatok rád.

Becki üzenete: Mindig és mindenben. ;) Én leszek a legjobb esküvői tanú és koszorúslány a világon.

Én: Micsoda? o.O

Becki üzenete: Az esküvődön Mr. Hipermegakirály pasival.

Én: Ez Eric lenne? xD

Becki üzenete: Naná! Tudom, hogy bejössz neki és azért nézett annyira és a végén feleségül fog venni! Én fogom megszervezni az esküvőtöket.  Lesznek majd pónilovak, amikből egyre igényt tartok majd a végén, ugrálóvár, rengeteg gumicukor.

Én: Ez mind szép és jó, de nem gondolod, hogy ez inkább egy szülinapi zsúrra hajaz? xD

Becki üzenete: Hmm… Igaz! xD Majd még gondolkodom! De a pónilovat szeretném!

Én: Rendben van! xD Kapsz majd egy pónilovat :D Most pedig megyek és készülődök az estére.

Becki üzenete: Mi lesz este? :P

Én: Koncertre megyek. *-*

Erről jut eszembe! Utána kéne nézni, hogy milyen koncert lesz, meg konkrétan hol. Azonnal rá is kerestem a neten, s közben a kommentjeimet nézegettem, így hamarabb meg is tudtam mindent, minthogy megnéztem volna a keresés eredményét. Egy kommentelő írta a mai koncertet, hogy hol lesz és mikor, meg hogy ő is jön és én megyek-e. Azonnal reagáltam is neki, hogy mindenképpen ott a helyem!

Persze a mai események közül sem írtam le mindent, hiszen ha a kakaós incidenst elmeséltem volna, valószínűleg Eric, ha egyszer idebukkan, rögtön rájön, hogy én vagyok, aki írja az egészet. Ennél nagyobb lebuktatást saját magamnak pedig ki sem találhatnék.

Becki üzenete: Koncertre? Óóó! No fene! Csak nem kaptál V.I.P jegyet? :P

Én: Nem! Még nem, de elérem, hogy addig jussak^^ :D Remélem J Ez a következő tervem. A turnén pedig le sem fog tudni rázni magáról.

Becki üzenete: Helyes, helyes :P No menj közben, mert Mr. Tökély hiányolni fog :P Csini legyél ám *-*

Én: Az leszek xD :D Szia!

Becki üzenete: Jó szórakozást Mrs. Saade. ;)

Miután leléptem azonnal a szekrényemhez léptem és kikotortam néhány alkalmas ruhát. Semmi különös nem volt, csak egy farmerbe bújtam, lila fölsőbe és rákaptam egy kis fekete mellényt. Megpakoltam a táskámat csokival, fényképezőgéppel és a többi fontos cuccal. A kezembe vettem egy croissant, amit útközben majd megeszek, míg odaérek, aztán elindultam életem első Eric koncertje felé.

Ismét taxit fogtam, hogy odaérjek, és ne tévedjek el, majd szinte tátva maradt a szám a rengeteg ember láttán. Szerencsére külső helyszínen volt a koncert és így még én is bejutottam hosszas sorban állás után. Iszonyatosan nagy volt a tömeg és utánam még többen jöttek. Most örültem annak, hogy hamarabb ideértem és nem halasztgattam kezdés előttre a dolgokat. Nem sokkal később be is jutottam és próbáltam minél előrébb sétálni a színpadhoz, bár nem volt egyszerű, mert a sikítozó tini lányok majdnem eltapostak közben. Nem igazán voltam ennek a nagy tömegnek a híve, de ha ez kell, hogy Eric közelébe juthassak újra, akkor érte még ezt is átvészelem.

Még várnunk kellett egy ideig és már elképesztően sok ember gyűlt össze. Teljesen a színpad elé nem jutottam, de csak néhány sor volt előttem és ez így tökéletes. Lassan már nagyon sötét volt odakint. Jól elcsúszott a dolog, de így látványosabb lesz az tuti! Nagy showt várok Erictől. Biztosra veszem, hogy nem fog csalódást okozni!

Egyszer csak lekapcsolták a lámpákat a színpadon és minden sötétbe borult. Megszólalt a Made of pop zenéje. És néha egy-egy ütemre felvillantak a lámpák és láthattuk, ahogy meg megjelennek a csapat tagjai a hangszereik mögött és végül Eric is felbukkant a színpad elején, középen. A tömeg őrjöngésbe kezdett és próbáltam a lábamon maradni. Hihetetlen volt, ahogy az emberek megbolondultak körülöttem. Még jó, hogy már előkészítettem a gépemet és így magasba emeltem a kezem fotózni. Meg ahogy éppen sikerült… Kíváncsi leszek a végeredményre majd…

Az első szám után Eric megállt a színpad szélén és végig nézett rajtunk mosolyogva.

      -     Sziaaasztook! – kiabálta – Jól érzitek magatokat?

Az emberek egyszerre kiabálták, hogy igen. Velem együtt. Nem bírtam kihagyni, hiszen iszonyatosan jól érzem magam a rengeteg ember ellenére is.

      -    Akkor folytatódjon a show!!! – mondta, majd megszólalt a következő szám és sorra énekelte végig a dalait.

Mindegyiket vele együtt énekeltem és nem tudom, hogy a tömeg volt rám ilyen hatással, vagy Eric, de én is elkezdtem tombolni. Ugráltam, táncoltam, sikítottam és kiabáltam. Talán erre a megfelelő kifejezés az, hogy nem ismerek magamra.

-          Most pedig. – szólt hozzánk ismét Eric, mialatt a Break of dawn zenéje kezdett a háttérben szólni – Tudjátok melyik szám ez? – mutatott a háta mögé vigyorogva és nevetve hallgatta, ahogy mindenki kiabál egy hatalmas igent – És ugye ilyenkor mindig kérni szoktam egy kis segítséget tőletek. – mutatott most ránk - Ma viszont először szeretnék valakit megkeresni, ha megengeditek. – a színpad szélére sétált és mindenki csendben várta, hogy mit fog mondani, majd megszólalt – Azt szeretném tudni, hogy egy bizonyos személy itt van –e ma este közöttünk, és meg szeretném kérni arra, hogy jöjjön fel a színpadra, ha igen. – már mindenki izgatottan várta, hogy mit fog mondani Eric, és hogy ki lehet ez a lány, végül megszólalt - Kakaós lány, itt vagy ma velünk?

(Szerzői Ui: Ne utáljatok nagyon :$)

6. Fejezet - Én, a kém

Sziasztok! 

Már itt is vagyok az újabb fejezettel! :)

Remélem tetszeni fog nektek^^ Nagyon várom a véleményeiteket ám :):) Mindenre kíváncsi vagyok^^ Jó olvasást :)

Reggel… vagy délben a telefonom csöngésére ébredtem. Nem akartam még kimászni az ágyból és iszonyatosan álmos voltam és fáradt. A fejemre húztam a párnámat és próbáltam nem a dalszövegre koncentrálni, de nem tudtam már tenni ellene, egy idő után elkezdtem dúdolni, majd feladtam a versenyt és a készülékért nyúltam.

-          Ki vagy és mért zaklatsz egy alvó embert? – dörmögtem a telefonba és visszazuhantam az ágyba.

-          Szia hugi. – hallottam nővérem vidám hangját a túloldalról.

-          Elinor… szia. Mit akarsz?

-          Miért nem vetted fel tegnap a telefont?

Á, tehát ő volt az aki megzavarta az estémet, Mr. Tökéllyel. Vagyis próbálta megzavarni, mert kinyomtam.

-          Mert… nem értem rá. – húztam egy párnát a fejem alá - Egy bálban voltam.

-          Bálban? – nevetett – Te bálban?

Ennyire hihetetlen? Attól, hogy valaki nem mindig csípi ki magát, hanem szeret melegítőben és pólóban rohangálni még elmehet egy bálba. Mindenkiből lehet Hamupipőke, egy éjszakára… de akár többre is.

-          Igen képzeld. Ééés Eric Saadeval táncoltam. – fordultam a hátamra és újra a szemem előtt lebegett a kép.

Amint rám mosolyog és puszit kér a táskáért, amint várja, hogy végre táncoljunk. Eszméletlen, hogy az előző éjszaka tényleg megtörtént velem. Magamhoz öleltem a kispárnámat és hallottam a zenét, újra éreztem kezének érintését a derekamon és csillogó szemeiben elvesztem még így is, hogy csak a képzeletem élesztette újjá az előző éjszakát.

-          Akkor jó kis estéd lehetett. – zökkentett vissza a valóságba Elinor, és hallottam a hangján, hogy nem teljesen hiszi el amit mondtam.

-          Ha hiszed, ha nem, az volt. Hihetetlen jó kis éjszakám volt. – vigyorogtam, mint a vadalma - De miért hívtál tegnap éjszaka?

-          Csak megszerettem volna kérdezni, hogy mennyi cukor kell a muffinhoz.

Ez most ugye csak valami vicc és mindjárt megjelenik Ashton Kutcher, hogy átvertek, majd a kezembe nyomnak egy üveg pezsgőt. Csak emiatt keresett?

-          A muffinhoz. Ugye ezt most nem mondod komolyan? – már készült kitörni belőlem a nevetés, de visszafogtam magam, mert nem akartam bunkónak látszani.

-          De igen. – mondta a lehető legnagyobb természetességgel - Nem volt netünk és nem tudtam ki az, aki tudhatja. Te voltál az egyetlen gondolatom.

Ez azért vicces. Köszönöm Elinor az ébresztőt… ennél poénosabb már nem is lehetett volna. Csak azért keresett, hogy meg tudja mennyi cukor kell a süteménybe az éjszaka közepén. Édes istenem… nem is a nővérem lenne, ha nem ilyesmik jutnának az eszébe. Kivel áldottak meg engem… De egy az biztos… Már nagyon nehezen tudtam türtőztetni magam, hogy ne kezdjek el röhögni.

-          Na de már mindegy is. Megoldottuk. – éreztem a hangján, hogy mosolyog és büszke magára és arra a valakire akivel megoldották a cukor problémát.

-          Akkor megnyugodtam. – fojtottam még mindig vissza a nevetést – De ne haragudj, most mennem kell.

-          Rendben. Szia hugi.

-          Szia Elinor. – mondtam és már ki is nyomtam a telefont.

Azonnal elkezdtem szakadni a nevetéstől és nem akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz. Képes volt emiatt felhívni, hogy mennyi cukor kell… Te jó ég! Elinor! Nem csalódtam benned!

Úgy döntöttem, ha már úgysem hagytak aludni, kimászom az ágyból és nekikezdek a napnak. Összeszedtem a cuccaimat, amik szükségesek lehetnek a holnapi nap folyamán, hogy meglegyen a jó álcám a cégénél, majd mire végeztem már kellőképpen jelzett a gyomrom, hogy valamit kéne bele raknom, így felöltöztem és lesétáltam a közelben lévő pékséghez. Vettem néhány illatosan friss és ropogós péksütit, majd visszamentem a szobámba, és egy bögre kakaóval megspékelve a dolgokat leültem az asztalhoz és bekapcsoltam a laptopomat. Igen, kakaót hoztam magammal, mert nem bírom ki nélküle. Nagy kakaó mániás vagyok és az ilyen sütikhez sosem hiányozhat.

Bejelentkeztem a blogomra és meglepődve vettem tudomásul, hogy előző éjszakai irományom igen nagy népszerűségnek örvendett.

Becki üzenete: Már lassan népszerűbb leszel, mint maga Mr. Saade xD

Pattant fel szinte azonnal elém a jól ismert chat ablak.

Én: Ahhoz nem elég kockás a hasam… xD *-*

Becki üzenete:… ááxD Most sikerült leköpnöm a monitoromat szörppel! xD Ez a te hibád! Gyere ide és adjál neki gyógypuszit L xD

Én: Idióta! xD Inkább takarítsad lefelé és ne nekem írogass! :D

Becki üzenete: Te… szerinted nem fog éjszaka bosszút állni a gép, amiért ezt tettem vele? Mert ha igen… akkor már most megadom neki a címedet…

Én: Beckiiiiiiiii xD

Becki üzenete: Éjszaka odaáll fölém és belém ülteti a winchestert… O.o

Nem bírom! A mai napon halálra fogom röhögni magam úgy érzem. A szomszéd szoba lakói már biztos idiótának hisznek, hogy megállás nélkül csak nevetek.

Becki üzenete: De most komolyan na xD

Én: Hozzám mindjárt a recepcióról jönnek fel, hogy a nevetésemmel zavarom a lakók nyugalmát. xD

Becki üzenete: Mekkora lenne már! Kiraknak az épület elé, mert túl sokat nevettél xDxD És benne lesz a rendőrségi aktádban is vigyázz. xD

Én: Basszus! Pont ettől féltem! :-/ De remélem Mr. Tökélyt teszik mellém a börtönben, mert túl szexi volt. xD

Becki üzenete: xDxD Akkor nem lennél ellene a cellalétnek xD

Én: Nem bizony *-*

Becki üzenete: xD Ugye tudod, hogyha valaki olvasná a beszélgetésünket, jót röhögne rajtunk?

Én: xD Igen…xD Addig örülj, míg ezeket a beszélgetéseket nem teszem közzé a blogomon:P

Becki üzenete: :O Azt próbáld meg :O xD Utánad megyek és rád uszítom a legveszélyesebb fenevadat, akivel valaha találkoztál.

Én: Kit? Vagy mit?

Becki üzenete: Az Eric mumust!

Én: :O Akkor már teszem is fel a netre!!! Várj egy percet…

Becki üzenete: Hé O.o Ugye most nem azt csinálod amire gondolok? Ha meglátom a blogodon a beszélgetésünket felülök az első stockholmi gépre és nem szabadulsz meg tőlem. És csak mondta… és mondta… én meg csak ültem a gép előtt és röhögtem. Imádom Beckit és az idióta ötleteit. Ő a legjobb barátnőm és ő is marad, úgy érzem. Remélem ő is így gondolja. Senki mással soha nem értettük meg egymást ilyen jól, mint vele.

Én: Na jó :D Most az egyszer megkegyelmezek és nem teszem közzé a dolgot, de legközelebb nem úszod meg ;)

Becki üzenete: Úgyse mered :P

Én: Nem-e? :D Majd meglátjuk:P Már húzom a strigulákat Eric kockáin, és nem sok lehetőséged maradt. xD

Becki üzenet: Hmm… xD Visszavonni nem lehet?

Én: Esélytelen … és legalább sűrűn kerülök kapcsolatba a hasával xD

Becki üzenete: Nem volt elég mikor hozzásimultál? xD

Én: xD Nem…xD

Még nagyon hosszú ideig ültünk és beszélgettünk, miközben én gondosan elterveltem mindent a másnapi akciómra. Aztán a blogomat szerkesztgettem és sikerült chat ablakot is létrehoznom, ahová már most nagyon sokan írtak és nem győztem válaszolni a kérdésekre és a sok kommentárra, amit kaptam.

Már igencsak estére járt, mikor elköszöntünk Beckivel és úgy döntöttem elmegyek és sétálok egyet az éjszakai Stockholm utcáin és csinálok rengeteg képet. Felkaptam a kistáskámat, majd meg sem álltam az első parkig, ami a közelemben volt. Elképesztő látvány nyújtott az egész város. Csodálatos volt. Lehet, hogy sok mindent megbántam már az életemben, de azt, hogy idejöttem sosem fogom. Azt hiszem, Párizs után ez a város az ahol el tudnám képzelni az életemet. Mondjuk egy olyan férjjel, mint Eric… Na jó, ezt inkább most befejezem, mert nem fog semmi jó kisülni abból, ha én most itt elkezdek fantáziálgatni.

Még egy két órát kint voltam a szabadban és a gép memóriáját töltöttem meg a fotókkal, aztán visszatértem az ideiglenes szállásomra és eltettem magam másnapra. Reggel már korán kelnem kellett, mert időben oda kell, hogy érjek a divatházba. Szinte meg sem szólalt az ébresztő én már ugrottam is ki az ágyból.

Összeszedtem a holmimat, felöltöztem alkalomhoz illően. Nem fekete szoknya fehér blúz összeállítást húztam magamra, csak éppen jobban kiöltöztem, mint szoktam. Ráadásul magas sarkút vettem föl, ami nálam nagyon, nagyon ritka. Felkaptam a mappámat, a kistáskámat, a napszemüvegemet a fejemre tettem és már indultam is. Fogtam egy taxit és azonnal odavitettem magam a megfelelő helyre.

Megálltam előtte és majdhogynem tátva maradt a szám a hatalmas épület láttán. Aztán nagy levegőt vettem és megtettem az első lépéseket befelé. A cipőm sarkának a kopogását hallottam csak, ahogy haladtam felfelé a lépcsőn, mert annyira dobogott a szívem és a kezem is remegett a mappán. Megálltam, hogy kinyissam az ajtót, mikor szemből valaki kirontott bősz telefonálása közben és kivert mindent a kezemből. De meg sem állt, csak ment tovább.

-          Kösz szépen! Rendes vagy. – szóltam utána, mire megfordult megrántotta a vállát, mosolygott egyet és folytatta útját.

-          Várj segítek. – lépett valaki mellém.

-          Nem szükséges. – szedtem össze a papírokat a földről.

-          Ezek a te munkáid? – kérdezte, mikor meglátott néhány képet, ami az iskolában készített ruháimról mutatta meg hogyan is néztek ki.

-          Igen. Párizsban tanulok divattervezést.

-          Nagyon klasszak.

-          Köszi. – álltunk fel és a kezembe adta amit összekapart, hogy segítsen.

Ekkor láttam csak meg, hogy ki az. Ő állt velem szemben. Mr. Tökéletes.

-          Eric, gyere mert már így is késésben vagyunk.

-          De nem miattam… - jegyezte meg a fazonnak és utána indult, majd visszafordult hozzám menet közben, rám mosolygott és intett egyet.

Vajon felismert? Áh, biztos nem emlékszik már egy kis senkire, akinek nekiütközött a repülőtéren. Vagyis, aki nekiütközött a repülőtéren. Vagyis… Na mindegy. A lényeg, hogy összeütköztünk és kész.

Rendbe szedtem magam, megigazgattam a papírjaimat és gyorsan besétáltam az épületbe én is, hogy el ne tűnjenek még véletlenül se. A hatalmas recepciós pultnál ült néhány fiatal nő és férfi akik telefonáltak, vagy az érkező emberekkel kommunikáltak, mint például Ericék.

-          Jó napot kívánok. – sétáltam oda én is.

-          Jó napot, szia. Miben segíthetek? – meglepően kedves volt a lány, aki velem szemben ült.

-          Behoztam a portfóliómat és arról szeretnék érdeklődni, hogy esetleg lenne-e lehetőség nálatok nyári gyakorlatra, vagy bármi munkára.

-          Ebben én nem tudok neked segíteni, viszont azt meg tudom mondani, hogy ki tud. Adok neked egy papírt. – fordult el a székkel és leemelt egy iratot maga mögül a polcról – Menj fel a második emeletre, ezt töltsd ki és ezzel együtt keresd Ms. Kronwoolt. Ő tud neked segíteni mindenben. – mosolygott rám – Itt a folyosó végén találod a liftet, amivel rögtön oda juthatsz.

-          Köszönöm szépen. – mosolyogtam én is, majd elindultam arra amerre ő mondta.

Mit ad isten, Eric és kis csapata is pont a liftet várták. Vajon beférek még melléjük? Eszem ágában sincs, megkeresni azt a nőt, akit mondtak. Követem Ericéket és valahogy készítek én is fotókat az esti beszámolómhoz. Bár nagyon kedvesen fogadtak meg minden, de nem azért jöttem, hogy tényleg itt dolgozzak, hanem hogy ezt a fess fiatalembert megnézzem ma is alaposan magamnak.

Megálltam mögöttük, és mikor nyílt a lift rögtön beszálltam utánuk. Nem is mertem rájuk nézni, de a szemem sarkából láttam, hogy Eric rám-rám néz. Aztán kiszálltak a liftből és én is elindultam, de lemaradtam mögöttük, mintha keresnék valamit. Felemeltem a papírt amit adtak, mintha arra lenne felírva mondjuk egy név, akit keresnem kell, és mikor megálltak az egyik ajtó előtt és bementek én is megálltam és visszafordultam.

Na most mit csináljak? Ültem le az egyik székre, ami a folyosón volt elhelyezve. Körbe néztem a falakon, a bútorokon, majd megakadt a szemem a szellőzőnyíláson. Neeem! Ezt nem csinálhatom! Azonnal eszembe jutottak a kémfilmek, amikben bemásznak és onnan figyelik meg a személyt, akire ráállították őket. De végül is… De miért is ne? Hm… Igazából egy okot sem tudtam felsorolni annak érdekében, hogy ne tegyem meg, ami eszembe jutott. Egyszer élünk! Azért jöttem, hogy éljek egy kicsit és kémkedjek Eric után. Hát most eljött az ideje a dolognak. Eddig nem nagyon kellett ilyesmikre vetemednem, de most eljött ez az alkalom is. RiceAngel nem csak blogot vezet, hanem be is áll kémnek.

Felálltam és körbe néztem. Sehol sem járkált senki. Ez volt a szerencsém. A tolltartómban volt egy szemöldökcsipesz, azzal leszedtem a csavarokat, majd minden holmimmal együtt gyorsan bemásztam, míg észre nem vesznek. A cipőmet a kezembe vettem, a táskám füle a számban lógott és megindultam, ám egy gondolat megfagyasztotta bennem a vért. Mi van akkor, ha be van kamerázva a hely? Na most már mindegy. Nem fordulok vissza. Bár nem láttam egyetlen kamerát sem a folyosókon. Elindultam előre, majd megálltam és hallgatóztam hátha jön valami nesz, hogy merre is menjek. Aztán mázlimra Eric hangosan felnevetett valamin és így már meg is volt az irány. Próbáltam nem zajt csapni, ezért úgy döntöttem a gépemen kívül minden mást lerakok, azon a ponton ahol most vagyok. Azt hiszem a saját magam dolgát is megkönnyítem ezzel igencsak.

Életemben nem gondoltam volna, hogy én majd egyszer ilyen helyeken fogok mászkálni. Azt az eget! Ezt elmesélem Beckinek és nem fogja elhinni! Ezek után tényleg őrültnek fog hívni.

Mikor egyre közelebbről hallottam a hangokat, lassítottam és még óvatosabban araszoltam előre, végül a rácsokon keresztül megláttam azt, amit szerettem volna.

Eric épp egy paraván előtt állt… pózolt, miközben őt bőszen fotózták. Amint megpillantottam a gép majdnem kirepült a kezemből a látványtól és épp csak sikerült megfognom.

-          Mi volt ez? – szólalt meg Eric odalent rögtön.

Hogy a fene egyen meg, hogy ilyen jó füled van!

-          Nem tudom. Biztos csak odakint zörgött valaki. Folytassuk.

-          Oké. – mondta Eric és már el is sétált a fotós mellől.

Vajon most öltözködni készül, vagy sminkelik, vagy mi lesz? És pillanatokon belül rájöttem arra, hogy az első gondolatom volt a helyes és Eric nekiállt vetkőzni. Hatalmasat nyeltem, mikor ott állt lent egy száll alsónadrágban és most már nem csak fényképem láthattam kidolgozott felsőtestét. Te SzentSaadeÚristen! Úgy éreztem mentem lefolyok a rácsok közötti apró résen és majd Eric moshat fel odalent. Ekkor viszont észbe kaptam, hogy nem hiába van nálam az a fényképezőgép és bőszen elkezdtem kattogtatni. Azt hiszem, azért lesznek olyan fotók, melyeket nem teszek nyilvánosságra.

Eric sorra váltogatta a ruhákat és én már lassan kezdtem elveszteni az önkontrollt és megfordult a fejemben, hogy lemegyek és rávetem magam. Úgy megölelgettem volna. Folyamatosan nevetett és mosolygott, az én szívem meg ezerrel vert. Lehet őt nem szeretni?

Egyszer csak elkezdett iszonyatosan nevetni, majd pofákat vágott, és mint a súlyemelők befeszített és úgy csinált, mint aki erőlködik is hozzá. Odalent mindenki nevetni kezdett és ekkor jött az a baklövés, hogy megfeledkeztem önmagamról és én is elnevettem magam.

-          Hallottátok? – szólalt meg ismét Eric, majd mindenki elhallgatott körülötte.