13. Fejezet - "... csak egy kis masszázsra gondoltam..."

Sziasztok! :)

Meghoztam az újabb fejezetet! :) Nagyon köszönöm a rengeteg pipát és kommentet^^ El sem hiszitek mennyire örültem nekik^^ Remélem továbbra is számíthatok rátok!:)

Jó olvasást :)

@VeresKitti   -> Twitteren továbbra is elérhető vagyok, de facebookon is :)

Csak meglepetten álltam Erickel szemben, mire az ő arcára ravasz mosoly ült ki. Kezdtem félni attól, hogy már megint mit találhatott ki. Ez a mosoly sosem jelentett jót és előbb vagy utóbb mindig történt valami olyasmi, ami meglepetésnek számított és hiába tudja, hogy nem szeretem őket, van egy olyan érzésem, hogy nem fogja abbahagyni ezeket a dolgokat. Bár még mindig nem tudtam, hogy mit is mondjak neki. Annyi minden kavargott hirtelen a fejemben és ráadásul ilyenkor ki is ürül az agyam, ha hirtelen támad be.

-          Nem tudok énekelni. – feleltem meg végül a kérdését.

-          Most csak viccelsz, ugye? – nevetett, majd becsukta az öltöző ajtaját, átkarolt és elindultunk kifelé – Eszméletlen hangod van!

-          Nekem? – álltam meg döbbenetemben.

Soha nem tartottam jónak a hangomat, sem régebben, sem most. Néhányan emlegették, hogy talán foglalkoznom kéne ezzel is és nem elhanyagolni, de nem foglalkoztam velük. Csak legyintettem egyet és átsiklottam a dolog felett. És, még ha jó hangom is lenne, akkor sem mernék kiállni senki elé sem énekelni! Abszolút senki elé! A színpad Ericnek való és nem nekem. Ő tud show-t csinálni én nem. Én ha kiállnék oda, azonnal megfagynék. Nagyon jó nekem a háttérben. És ez egy nagyon jó pont a tervezésben is. Nem kell kiállnom a színpadra. Ez a legjobb az egészben! A legeslegjobb!

-          Igen, neked! – karolt át ismét és folytattuk utunkat kifelé.

-          De… - kezdtem volna, mikor megszólalt a telefonom – Ne haragudj. – kotortam elő a készüléket, melyből üvöltött a Hearts in the air és kicsit távolabb sétáltam.

A kijelzőn apa neve villogott nagybetűkkel. A legjobbkor hív. De mindig eltalálja, mikor kell keresnie. Nem is ő lenne, ha a lehető legrosszabb pillanatokat kapná el a hívásával.

      -     Szia apa.

      -     Szia kicsim! – köszönt ő is és éreztem, hogy nagyon örül, hogy végre hallja a hangom – Mi a helyzet veled?

      -     Semmi kü… - mondtam volna, de azonnal közbe vágott.

      -    Figyelj csak! Az jutott eszembe, hogy ha már kint vagy, hozhatnál majd nekünk haza valami szúve … szúve izét…

      -     Szuvenírt? – kérdeztem mosolyogva.

      -     Azt azt! Valami szépet, valami svédet. Tudod. – nevetett.

      -     Igen apa. – forgattam a szemeimet, mire Ericből kitört a nevetés és inkább elfordult.

Aztán még egy ideig hallgattam, amint apa ecseteli nekem a telefonba, hogy mik lennének igazán jó ajándékok, amit hazavihetnék emlékbe. Nagyon szeretem apát, de néha már kicsit sok volt. És főleg olyankor, mint ez a pillanat, amikor épp Erickel tárgyalnék. Ha mondhatom így… Ilyenkor azért inkább Eric felé húz a szívem… Mintha ő valami mágnes lenne és vonzana magához. Nagyon erős mágnes…

-          De ne felejtsd el! – mondta ellentmondást nem tűrően apa.

-          Jól van. Nem felejtem el. – mosolyogtam végül.

Ekkor Eric már a falnak támaszkodott és engem figyelt mosolyogva. Kicsit frusztráló volt, hogy engem méreget, és nem tudok elbújni, de nem tehettem ellene semmit. Apa meg közben folyamatosan csak mondta, mondta és mondta. Már szenvedtem. Mindenfelé forgattam a fejem, nekitámaszkodtam a falnak és ameddig tudtam lecsúsztam rajta. Végül lehuppantam a földre. Nem szerettem, ha valaki hallja miről beszélek, de most már nem érdekelt. Eric meg… Eric meg annyira nem zavar. Csak éppen, ha így mosolyog rám, mint most és akkor sem igazán zavar, hanem zavarba hoz, és nem mindegy. Végül döntöttem, hogy lerázom apát.

-          Apa, figyi. Nagyon örülök, hogy a szomszédnak öt kiscicája született. – mikor ezt kimondtam, Eric ismét nevetni kezdett és inkább kisétált az épületből.

Már én is nehezen bírtam ki, hogy ne nevessek, de próbáltam visszafogni magam, mert nem biztos, hogy jól esett volna apának. És egyáltalán nem akartam megbántani őt.

-          De, ne haragudj. – folytattam végül mondandómat – Most mennem kell, mert fontos dolgom akadt.

-          Csak nem valami fiú van a dologban?

Végül is, éppenséggel igen. Csak nem olyan értelemben, ahogy ő gondolja. Meg is halnék, ha Mr. Tökély csapná nekem a szelet. Lehet, hogy ott helyben kapnék szívinfarktust, mikor megcsókolna. Mikor megcsókolna? Vagy csak éppen tudnám, hogy azért simogatja meg a vállam, vagy a karom, vagy a lábam, mert tetszem neki. Erre a gondolatra azonnal hatalmasat dobbant a szívem és görcsberándult a gyomrom. Már csak a fantáziálás sem tesz jót nekem. Így inkább be is fejezem. Ilyen úgyse lesz, úgyhogy jobb, ha már most abbahagyom.

-          Nem apa. Csak dolgozgatom.

Jó kis meló nemde? Ki ne álmodna arról, hogy Eric Saade mellett dolgozhasson? Vagy éppen amellett a színész, énekes, vagy bármilyen sztár, példakép mellett lehessen, akire felnéz? Akit csodál? Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy iszonyatosan szerencsés vagyok.

-          Akkor nem is zavarlak tovább. Legyél jó! És vigyázz magadra! Szia kicsim.

-          Szia.

Eltettem a telefonom. Aztán felkeltem a földről, rendbe szedtem magam és Eric után indultam. Kiléptem az ajtón. Odakint már sötét volt. Ekkor döbbentem csak rá, mennyi minden történt a mai nap folyamán. Még csak ma reggel volt, hogy bementem a divatházba és kiderült milyen munkám lesz és erre tessék. Az egész napot Eric Saadeval töltöttem és olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Pedig ha úgy vesszük, igazán csak ma ismertük meg egymást. Az már más kérdés, hogy párszor egymásba botlottunk.

Jut eszembe. Ő hol van? Körbenéztem, de nem láttam sehol. Remélem nem hagyott itt, mert szívinfarktust kapok. Főleg, ha bezártak a parkba. Az lenne még csak egy jó kis program ma estére. Egyedül az üres, kihalt vidámparkban…

-          Azt hittem már ki se jössz. – hallottam hirtelen a hátam mögül és ijedtemben ugrottam egyet előre.

-          Muszáj a frászt hoznod rám? – néztem rá elhúzott szájjal, mire nevetni kezdett – Ennyire vicces vagyok?

-          Igen. – bólogatott.

-          Majd meglátjuk, akkor is ezt mondod-e, ha megint felülsz velem a hullámvasútra. – fogtam meg a karját és elindultam vele.

-          Ne! Csak azt ne. – hagyta abba azonnal a nevetést és ijedten próbált megállítani.

Ekkor már én nevettem. Aranyos volt, amikor a félelem kiült az arcára. Nem akartam újra felültetni, mert láttam, hogy holtsápadt lett a mai kis kaland után is, amire rávettem.

-          Nem akarok újra meghalni. – nézett rám kiskutya szemekkel, mikor megálltunk, majd támadt egy ötletem, de nem mertem megtenni, így inkább megkérdeztem.

-          Megölelhetlek? – néztem rá félve.

-          Ez kérdés? – mosolyodott el végül – Naná!

Aztán közelebb lépett és megöleltük egymást. Iszonyat szorosan fogott át a karjaival és meg is lepődtem rajta. Nevetni kezdtem és próbáltam mindezt nem hangosan tenni, mire csak addig jutottam, hogy a karjaiban rázkódom. Erre csak még jobban megszorított.

-          Ha meg akarsz fojtani, akkor nagyon jó úton haladsz!

-          Az a célom. - szorított magához még jobban.

Nem mondom, hogy nem tetszett a dolog, mert imádtam a karjai között állni és az illata valami eszméletlen jó volt. De a tüdőm körülbelül, már a negyedére zsugorodott, mióta megölelt.

Aztán eltávolodtunk egymástól és csak mosolygott rám. Fogalmam sem volt mi járhat a fejében, pedig néha nagyon szerettem volna tudni. Főleg ilyenkor, mikor csak nézett és mosolygott.

-          Azt hiszem. – lépett közelebb, és alig pár centi távolságnyira hajolt az arcomhoz – Jobb lesz, ha indulunk, mert bezárnak ide minket.

-          Kettesben? – kérdeztem elgondolkodva.

-          Igen. Miért? – vigyorodott el.

-          Csak… mert… - húzódtam még közelebb – Akkor jobb lesz, ha sietünk, mert az maga lenne a rémálom!

-          Ó igazán? – nézett rám meglepődve – Gyűlnek ám a striguláid, remélem tudod.

-          Tudom hát! – vigyorogtam, majd elindultam.

Határozott léptekkel haladtam előre, majd megálltam az út szélén ahonnan két irányba fordulhattam. Már csak kevés ember lébecolt a park területén. Már csak egy gond volt. Nem tudtam, hogy merre van a kijárat. Az emberek is mind a két irányba haladtak, így még csak az sem volt biztos pont, hogy a nagyobb csoportok után induljak.

-          Öhm… - fordultam Eric felé, aki csak vigyorgott rajtam.

-          Csak nem tanácstalan vagy, merre is kéne menni? – sétált felém.

-          De igen. – húztam el a számat.

-          Gyere. – karolta át a vállam, mint ahogy korábban is, majd elindultunk.

Sötétben nehezebben tájékozódom. Ha még világos lenne, hamarabb megmondanám merről is jöttünk, de így nem. Általában elég jó a tájékozódó képességem, de most tétlen vagyok.

Aztán mikor kiértünk végre, fogott egy taxit, amivel először engem vitetett haza.

-          Akkor holnap találkozunk, hogy megvegyünk neked minden szükséges holmit a turnéhoz. – mondta, miközben elkísért a bejáratig.

-          Rendben van. – bólintottam.

-          Jó éjszakát, Kakaós lány. – vigyorgott rám

-           Jó éjt. – mosolyodtam el én is és nyomtam egy puszit az arcára.

Utána befordultam az ajtóhoz, de még megvártam, míg elhajtanak és integettem. Mikor látótávolságon kívül kerültek, elkezdtem szaladni felfelé, ahogy csak tudtam. Kettesével, hármasával szedtem a fokokat és amint felértem már nyitottam is az ajtót az időközben előkotort kulcsommal. Benyitottam, lehajítottam a táskámat és már kapcsoltam is be a gépet. Lehasaltam az ágyra és már be is jelentkeztem mindenhová, abban a pillanatban, hogy betöltött a rendszer és enyém volt a pálya.

Azonnal felmentem a blogra és mindent leírtam amit, úgymond, pusztán csak hallottam. Nem leplezhettem le magam, hogy én vagyok az, aki Eric mellett fog dolgozni és én írom a blogot is. Lehet, hogy azonnal lemondhatnék mindenről és nem is tudom, hogy Mr. Hűdebombajóamosolya tud-e egyáltalán már erről az egészről. Azért kíváncsi lennék rá, de komolyan. Rákérdezni mondjuk, úgysem fogok. Na majd meglátjuk mi lesz. Így is úgyis RiceAngelnek fognak ismerni és semmi mást nem fognak meg tudni rólam az olvasók.

Az éneklős dolog meg. Remélem elfelejtette Eric. Nem akarom, hogy bármilyen meglepetéssel szolgáljon számomra ezen a téren is. És már arra sem kellett sokáig várnom, hogy barátnőm rám írjon és bombázzon az üzeneteivel.

Becki üzenete: Sziaaaa Mr. Űberaranyosédeshapsi (persze ez a te véleményed xD) tervezője!!! Ugye megmondtam? Ugye megmondtam?

Én: Szia Becki! xD Igen, megmondtad!

Becki üzenete: Mesélj már! Mi volt? Mit csináltatok, hogy csak most értél vissza?

Aztán részletesen elmeséltem neki a mai nap eseményeit. Minden apró kis dologra kitérve. Azt hiszem, ha egyszer ezeket visszaolvasom is ugyanolyan mosolyt fognak csalni az arcomra, mint most, mikor leírom. Eszméletlen egy nap volt, az fix!

Becki üzenete: És énekeltél neki?

Én: Végül nem, mert apa közbezavart, hogy vegyek neki szuvenírt. És igazság szerint nem is bánom, hogy nem kellett. Nem akartam égetni magam előtte…

Becki üzenete: Már bocs, de te hülye vagy! Mindig mondtuk, hogy jó hangod van.

Én: Egy ideig igen, de aztán már egyetértettél te is velem.

Becki üzenete: Volt más választásom? Próbálkoztam meggyőzni téged, de nem ment. Aztán feladtam.

Én: Tényleg ennyire makacs lennék?

Becki üzenete: Az nem kifejezés! xD De azért szeretlek! xD

Én: xD köszi xD :D

Becki üzenete: Szóval, nagyon cuki volt ma Mr. Popular!

Én: Igen! :D Eszméletlen aranyos volt egész nap. És holnap megyünk vásárolni! xD

Becki üzenete: Kettesben? *-*

Én: Szerintem igen, de nem tudom biztosra.

Becki üzenete: Aztaa!*-* Ugye tudod, hogy a próbafülkében ketten is elférnek egyszerre? :P

Én: Becki! xD Rajz eszközöket megyünk venni. Tudod… Ceruzákat, meg ecseteket…

Becki üzenete: Egy cerka már úgyis van…xD annyival kevesebbet kell vennixD

Én: Beckiiiiiiiiiiiiiiiii xDxDxD

Becki üzenete: Mi van? xD Én csak az igazat mondtam!

Én: Kissé élénk a fantáziád…

Becki üzenete: Miért baj az? O.o xD

Én: Nem baj xD Csak ezek után lehet, hogy az arcába röhögök majd, vagy zavarba jövök, ha mindez eszembe jut. xD

Becki üzenete: Úgy a jó! Legalább majd megint el kell érnie, hogy feloldódj! xD

Én: Inkább ne részletezd mire gondolsz, mert van egy sejtésem xD

Becki üzenete: Na de most miért? :O Én csak egy kis masszázsra gondoltam… ruha nélkül xD Olajjal… kellemes zene…

Én: Mindjárt gondoltam! xD

Aztán még folytatta az eszmefuttatását, én meg már a fejemet fogtam. Nem is Becki lenne, ha nem ilyen ötletekkel állna elő. Közben elkezdtem a blogon is olvasgatni az eddig elmaradt kommenteket. Rengeteget kaptam. Nem is gondoltam volna, hogy majd ennyire népszerű lesz a dolog, de az lett! Voltak néhányan, akik legszívesebben megfojtották volna a lányt, aki Eric mellett fog dolgozni. Sokan nagyon irigyek voltak rá, de nem akarták bántani, mert ha Eric őt választotta, annak meg volt az oka. Azt pedig már részletezték is, hogy hogyan tépnék ki a lány hajszálait egyesével, vagy éppen cifrább dolgokkal kínoznák, de inkább nem sorolnám fel, ha nem baj. Furcsa ezt így olvasni, hogy tudom, hogy rólam van szó és engem akarnak megkínozni, de azt hiszem ehhez jobb lesz, ha hozzászokom. Nem lesz egyszerű…

Írtam Beckinek, hogy elszaladok letusolni, majd felkaptam a törülközőmet és kivonultam a fürdőbe. Ledobáltam minden ruhámat, beálltam a zuhany alá és nagyon jó érzés volt, ahogy a meleg víz érte a bőrömet. Elfáradtam. Nem is kicsit. És ez most kicsit felfrissített. Behunyt szemmel álltam a csobogó víz alatt és folyamatosan a nap eseményein járt az agyam. A cápás jelenet, a vidámparkban a boxerral való kergetőzés, meg a hullámvasutazás. Minden. Minden elképesztő volt a mai napon.

Hirtelen zajt hallottam, és elzártam a csapot, hogy fülelhessek, hallom-e ismét, vagy csak képzelődtem. Egy ideig vártam, de semmi újabb nesz nem jött. Így folytattam a fürdőzést és gyorsan elkészültem. Kiléptem a fürdőbe, magamra tekertem egy törülközőt és visszasétáltam a szobába, de azonnal megtorpantam. Már nem voltam egyedül.

-          Hogy kerülsz te ide? – néztem meglepetten váratlan vendégemre, aki csak elmosolyodott.

Díj :)

Nem nagyon vagyok még jártas, hogy melyik díjjal, mit meg hogy kell csinálni :) De mindenesetre köszönöm Lisbethcarol és AnnaLove♥ :):):) 

1. - 11 dolog magamról
    I. - Imádom a zenét és nagyon szeretek énekelni
    II. - Színésznek tanulok 
    III. - a legkisebb testvérem és közöttem 20 év korkülönbség van
    IV. - nagyon szeretek rajzolni
    V. - 2012. április 25-én megjelent első regényem, az Elraboltak!
    VI. - Imádom az őrült embereket *-*
    VII. - Szeged a második otthonom
    VIII. - Az írás a lételememmé vált
    IX. - Sosem vagyok megelégedve azzal, amit csinálok xD
    X. - Szeretnék Párizsban, vagy Stockholmban élni
    XI. Nagy álmom, hogy bejárjam a világot, ha kell akkor gyalog, vagy akár biciklivel

2. A jelölő kérdéseire válaszolni 
  1. Mi inspirált történeted megírására?
      -  Eric Saade és az őrült fantáziám :D

2. Mit sportolsz?

     - Nem sportolok rendszeresn, de imádom az összes csapatjátékot, mint a kosár, kézi, foci... :D 
3. Egy nap Eric Saade-val... Reakció? :D

    - SzentSaade! O.o *ájulás*
4. Kedvenc blog? :)

    - Nincs kedvencem... nagyon ritka nálam, ha valami kedvencé válik, de akkor az nagyon
5. Kedvenc énekes/nő?

    - Kedvenc énekes: Eric Saade, Darren Criss Énekesnő: Kelly Clarkson, Molly Sanden
6. Kedvenc idézeted?

    -  "Feltettem a lábam az asztalra és kényelmesen elhelyezkedtem a székemben. Felvettem egy papírt, kettétéptem, és repülőt kezdtem hajtogatni. Mikor kész lett eldobtam, és figyeltem, ahogy körbe repül a helységben, majd megakad a szekrény tetején. Ekkor a papír másik felét is meghajtogattam. Meglendítettem a kezem és útjára engedtem ezt is. Végig követtem, ahogy egyenletesen repült tovább. Jó lenne egyszer olyannak lenni, mint ez a papírrepülő. Csak gondtalanul szállni tovább, és nem törődni semmivel, csak…és itt jön a lényeg…csak egyszer őt is megakasztja valami. Valami, az útjába áll. Valami mindig jön, ami keresztbe húzza a számításait, de addig legalább önfeledt, amíg csak a szellő súrolja a szárnyait. Akárcsak az élet. Mikor már azt hinnéd minden tuti, akkor jön valami, ami csak azért is elront mindent. Nehogy már boldog legyél egy kicsit. Végül ez a papírjármű nekiütközött az ablaknak és a földre zuhant. Igen.  A szabadság útját elállta az a fránya üveg. Ilyen láthatatlan falnak ütközünk sokszor mi is. "
7. Folytasd a mondatot: Ha egy napig valaki más bőrébe bújhatnék, az ... lenne. :)

   - Fúúú nem tudom ki lenne :D
8. Jelenlegi kedvenc zeneszám?

   - Nincs külön kedvencem :)
9. Miként tudod magadat elképzelni a jövőben?

   - Színész^^ író, énekes :D világutazó *-*
10. Itt akár az életemet is le tudnám élni: ...

   - Párizs, Stockholm
11. Milyen közösségi portálokat használsz? :) 

    - Facebook, Twitter

12. Fejezet - "Azt hittem meghalok!"

Sziasztok! :)

Meghoztam a folytatást! :) Nagyon szépen köszönöm a véleményeket és a sok-sok pipát^^ Remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseteket és kapok tőletek visszajelzést^^ 

Jó olvasást ;)
És ha van kedvetek kövessetek Twitteren ;) Ott is tudatni fogom veletek, ha elkészült az új rész:)
  @VeresKitti    :)

-          Hová megyünk? – kérdeztem már miután beültünk egy taxiba.

-          Mindjárt meglátod. – mosolygott rám.

Aztán beszélt valamit svédül a sofőrnek, amiből egy kukkot sem értettem és elindultunk. Már nagyon kíváncsi voltam, de nem akartam folyamatosan kérdezősködni, mert lehet, hogy már idegesíteném vele. Azt pedig nem akarom. Ha már itt ülhetek egy taxiban vele, és egész nyáron neki fogok dolgozni, akkor nincs helye olyasminek, amivel ezt mindenképpen elronthatom. Bár mondjuk, akárhová is megyünk, mindennek örülök! Csupán csak a meglepetéseket nem szeretem, mint azt már említettem. Pláne ennyit egyszerre.

Szerencsére nem sokáig ültünk az autóban. Megálltunk, majd szaladt kifizetni a fuvart és kinyitotta nekem az ajtót.

-          Hol vagyunk? – néztem körbe.

-          Üdv a tengeri élővilágban! – intett a bejárat felé és elindultam utána.

Kifizette a két belépőt, miután vitáztunk egy sort rajta, mert nem akartam engedni, hogy ő vegye meg a jegyemet, de végül muszáj volt hagynom magam, mert úgy nézett rám, mint egy kiskutya, mikor szeretne valamit. És Mr. Tökély szemeinek nem lehet ellenállni. Aztán kézen fogott és elindultunk befelé.

-          Le ne maradj, mert elveszel a dzsungelben! – fordult felém komolyan.

-          Nem baj. – rántottam meg a vállam - Majd jön értem Tarzan és megment.

Erre a kijelentésemre elnevette magát. Lehet, hogy ő is elképzelte, amint kétségbeesve ülök egy fa tövében és Tarzan röpköd a liánokon? Csak éppen nálam Tarzan Eric képében jelent meg. Abban a kicsi ágyékkötőben… Jó, szerintem hagyjuk ezt, mert teljesen elkalandozok. Bejártuk az esőerdőt imitáló helyiséget, ahol nem úsztuk meg szárazon, mert hozzá fogott szakadni az eső, miközben dörgött és az erdő zaja is rátetézett mindenre. Tényleg úgy éreztem magam, mintha ott lennénk. Eszméletlen jó volt! Majd haladtunk tovább. Rengeteg állatot láttunk. A legjobban az tetszett, mikor cápák és mindenféle halak úszkáltak körülöttünk.

-          Szereted a halakat? – állt mellém Eric, miközben én megbabonázva figyeltem a kékséget.

Mindenfelé tengeri halak és növények voltak. Eszméletlen látvány volt.

-          Imádom a tengert és az élővilágát. Most mondd azt, hogy nem gyönyörű.

-          Azt akarod, hogy hazudjak? – nézett rám meglepődve.

-          Dehogy is. – nevettem el magam.

-          Örülök, hogy végre feloldódsz már! – mosolygott rám, amitől szinte azonnal zavarba jöttem.

Sikerült, amit el akart érni, mert már nem vagyok annyira feszült, de ha ilyeneket csinál, akkor nem fogok tudni teljesen önfeledt lenni, mert eszembe jut, hogy ő Eric Saade és totálisan feszélyezve kezdem érezni magam és nem akarom, hogy hülyének nézzen. De ahogy látom, ő is elég őrült, tehát nem valószínű, hogy zavarná a lököttségem.

-          Vigyázz cápa! – kiáltotta el magát hirtelen, majd a elvágódott a földön.

Visszafordultam a víz irányába és tényleg felénk úszott az egyik cápa, mire hirtelen hátraléptem és megbotlottam a kezében így a földre estem. Körülöttünk az emberek hatalmas szemekkel néztek, hogy mi a fenét művelünk mi. Volt, aki mosolygott rajtunk, de a legtöbben rosszallóan figyeltek minket. Az egyik nő a bőszen nevető kisfiát tessékelte arrébb. Nehogy a gyerek élvezze az életet? Na mindegy… Eric mellettem még mindig hason feküdt és csak azt láttam, hogy egész testében remeg. Ennyire nevet? De ugye nem rúgtam meg nagyon mikor elestem?

-          Eric. – térdeltem mellé – Eric. – lökdöstem meg kicsit, de még mindig csak feküdt ott – Eric. – ekkor már megfordítottam és kitört belőle hangosan a nevetés.

Csak ültem mellette és mosolyogtam, de végül már azon nevettem, ahogy ő nevet. Tiszta bolond! Komolyan! De nagyon édes volt, ahogy ott feküdt és már a hasát fogta a nevetéstől. Mint egy kisgyerek. Imádom az ilyen őrült embereket, mint ő.

Végül feltápászkodott és belém karolt, mert még mindig nevetett és már nem bírt egyenesen állni. De próbálta abbahagyni.

-          Jól vagy? – mosolyogtam rá.

-          Igen. – felelte és még mindig próbálta visszafogni magát.

-          Ugye nem ütöttelek meg nagyon?

-          Dehogyis. Abszolút nem. – rázta meg a fejét - Hú. – sóhajtott egy nagyot és úgy tűnt végre sikerült abbahagynia a röhögő rohamot.

-          Sikerült? – néztem rá.

-          Micsoda?

-          Visszatérni a normális emberek világába.

Csodálkozásában, hogy beszóltam neki eltátotta a száját, és körbe nézett van-e szem és fültanú a környéken.

-          Hallották? – kérdezte, majd visszafordult felém fülig érő vigyorral az arcán.

Én meg csak nevettem. Iszonyatosan aranyos volt, ahogy lereagálta a dolgot és nem bírtam ki nevetés nélkül. Imádom! Ha ilyen lesz az egész nyár, akkor elkönyvelhetem életem legjobb hónapjainak ezt az időszakot, az már egyszer biztos!

-          Büszke vagyok magamra! – vigyorgott Eric és kihúzta magát – Tudtam, hogy feloldódsz, csak én kellek ide! – hajolt közelebb.

-          Azt mondod? – vigyorodtam el én is.

-          Azt bizony. – bólintott büszkén – Éés! Még nincs vége a mai napnak! Úgyhogy igyekezzünk! – kapta el a kezem és elindultunk, hogy bejárjuk az eddig még nem látott pontjait az épületnek.

Eszméletlen jól éreztem magam, és nem gondoltam volna, hogy Mr. Popular fog elvinni kirándulni, csak hogy ne legyek annyira feszült a közelében. De… most őszintén… Kell ennél több? Lányok ezrei, milliói ölnének azért, hogy egyáltalán, csak megölelhessék, vagy a közelében lehessenek, én meg… Maga a célszemély vonszol magával! Felhívott a színpadra egy koncerten, elvitt ebédelni… És még ahogy ő mondta, a mai napnak nincs vége! Sőt, még a nyár is nagyon hosszú. Úgy érzem nagyon sok élmény vár még rám!

-          Ez szép volt. Köszönöm az élményt. – fordultam Eric felé, mikor kiértünk az utcára.

-          Én köszönöm, hogy végre beszélsz! – mosolygott rám, ami azonnal felfelé görbítette az én szám sarkát is – Mehetünk tovább?

-          Még egy meglepi? – húztam a számat, mire elnevette magát.

-          Látom tényleg nem szereted a meglepetéseket.

-          Nem igazán.

-          Pedig jobb lesz, ha hozzászoksz! – karolta át a vállamat és elindultunk gyalog.

-          Fú… oké. – erőltettem mosolyt az arcomra, mire ő újra nevetni kezdett, de csak folytattuk utunkat.

Fogalmam sem volt, hogy most hová is megyünk, de úgy tűnt gyalog tesszük meg a távolságot, a cél felé. Most csendben haladtunk. Úgy sétáltunk, mint a régi ismerősök. Eric átkarolta a vállam. Talán ezzel akarta elérni, nehogy megszökjek a meglepetései elől? E felől megnyugodhat, mert nem fogok elszaladni tőle. Hülye lennék! Hiszen azért jöttem Svédországba, hogy mellette lehessek. Mondjuk azt nem gondoltam, hogy ennyire közel fogok kerülni hozzá, de ha már egyszer így alakult, akkor miért ne élvezhetném ki a dolgot? Hasra fognak esni a blog olvasók, ha elmesélek nekik egy két dolgot. Persze, nem fogom beárulni magam. Kíváncsian kifaggatom őket arról, hogy mit szólnak ahhoz, hogy új lány fog Ericnek dolgozni? És ugyanaz a lány, akit korábban felhívott a színpadra a koncertjén. Aztán ott van Drew! Vajon mit fog szólni, ha mindezt elmondom neki? Már alig várom, hogy hazamehessek, mármint a szállásomra és mindent elmondhassak mindenkinek! És akkor még ott van Becki! Az sms óta ő sem tud semmiről! Ki fog készülni, ha mindent megtud! Már így az esküvőt tervezte! Akkor ezek után mi lesz?

Lassan kirajzolódott előttem, hogy hová is megyünk. A Gröna Lund vidámpark volt előttünk már csak pár méternyire.

-          Komolyan ide megyünk? – néztem rá meglepetten.

-          Igen, miért?

-          Úgy tudtam, hogy neked tériszonyod van.

-          Ohó! – nevetett – Attól, hogy ide jövünk, még nem jelenti azt, hogy fel fogok ülni, bármire is.

-          Miért is nem? – kérdeztem.

-          Fellépek ma, egy dallal itt a műsorban. – felelte határozottan, mint aki bizonyítani akarja, hogy csak ezért jöttünk ide és nem játszani.

-          Kár… - húztam el a számat.

-          Kár, hogy fellépek? – nézett furcsán.

-          Nem. – ráztam meg a fejem - Az kár, hogy nem ülsz be velem sehová. – néztem rá szomorúan.

Sóhajtott egy nagyot, majd besétáltunk a parkba és mivel Eric fellépő volt, így nem kellett jegyet sem vennünk. Engem bevihetett magával, hiszen már neki dolgozom. Aztán elvakított a látvány… már nem is bírtam mással foglalkozni, csak ami körbevett. Mindenfelé sürgők, vasutak és a lehető legtöbbféle szórakozásra szánt építmény. Imádom a vidámparkokat és mindenhol hullámvasutak, meg mindenféle izgalmas dolog, amit muszáj kipróbálnom! Még, ha Eric nem is jön velem, egyedül is megjárom az extrém dolgokat. Aztán kiszúrtam magamnak, a Kvasten névre hallgató hullámvasutat. Erre mindenképpen fel kell ülnöm! Ha ezt kihagyom, bánni fogom.

-          Gyere! – fogtam meg a kezét és elkezdtem magammal húzni.

-          Héhahó! Hová-hová? – kérdezte meglepetten.

-          Ha már ennyi meglepetést okoztál nekem, egy dolgot meg kell tegyél.

-          Nem ülök fel semmire.

-          Majd meglátjuk! – vigyorogtam rá.

Aztán meg sem álltunk egészen a felszálló helyig és mázli volt, hogy nem kell sorba állnunk, mert pont annyian voltunk, hogy ülhettünk is be és épp akkor érkezett vissza egy körről az előző csapat. Így nem volt esély arra, hogy meglépjen. De egy idő után már nagyon nem is ellenkezett.

-          Jenna… Azt hiszem ez nem túl jó ötlet! – ült be mellém és már kapcsolták is ránk az öveket – Jenna. – hunyta be a szemét és közben megszorította a kezem.

-          Nyugi. – szorítottam én is meg a kezét.

-          Ezért megöllek! – mondta még mindig csukott szemmel, mire elnevettem magam.

Végül már nem kellett sokáig várnunk. Elindultunk. Eric először csak fél szemmel kukkolt, majd kinyitotta mind a kettőt, de mikor meglátta milyen magasan vagyunk azonnal becsukta. Már mind a két kezével az én kézfejemet szorította és végül figyelte merre megyünk. Elkezdett ordítani! Mire én ismét csak nevettem, majd vele együtt kiabáltam. Tudtam, hogy ő nem azért teszi ezt, mert élvezi, hanem mert a tériszonya előjött. Vagy éppen a kettő együttes erővel készteti arra, hogy kiabáljon. Hú, mit fogok én kapni, ha leszállunk innen!

Amint vége lett a menetnek kitámolyogtunk az üléseinkből. Eszméletlen mennyire feldobott ez az egész! Kész adrenalin bomba volt!  De aztán ránéztem Ericre, aki nagyon komoly arcot vágott és nem úgy tűnt, mint aki élvezte a dolgot.

-          Sajnálom?! – húztam össze magam és beleharaptam alsó ajkamba.

Aztán csak elmosolyodott és nevetni kezdett.

-          Azt hittem meghalok! Soha többet nem veszel rá ilyesmire!!! De számíthatsz arra, hogy nem úszod meg ennyivel! – kacsintott rám, majd elindult a színpad felé, én pedig követtem

-          Jobban át kellett volna gondolnom mielőtt ilyesmit csinálok.

-          Bizony. – vigyorgott még mindig.

Meg sem álltunk a színpadig. Beállították a mikrofonokat, jöttek a táncosok és csináltak egy hangpróbát tánccal együtt. Én csak leültem az egyik székre és onnan figyeltem őket. Még nem volt senki ott, csak egy két arra járó parklátogató figyelte mi folyik a színpadon.

Aztán jött egy nő, aki hátraküldött a színfalak mögé, azzal az indokkal, hogy Eric kérte válasszam ki neki a fellépő ruháját mostanra. Bevezettek az öltözőbe, ahol több fölső, nadrág és cipő is várt. Fogtam és pár perc alatt összeválogattam őket. Ha Ericnek nem tetszik, max nem veszi fel. De szerintem baromi jól mutat majd ebben a szerelésben. Bár, ő miben nem?

-          Sikerült kiválogatni a ruhákat? – lépett mellém Eric hirtelen, mire ugrottam egy nagyot és a vállfán lévő ruhák, amik fel voltak akasztva mind a fejemre hullottak – Minden oké? – hallottam a rám telepedő ruhaneműkön túlról átszűrődő kérdést.

Nem feleltem semmit, csak kidugtam a kezem és felmutattam a hüvelykujjam, ami Ericet nevetésre késztette, majd lehámozta rólam a nadrágokat és pólókat.

-          Öhm. – nézett rám és láttam, hogy ismét a nevetés fojtogatja.

-          Mi az? – néztem rá kérdőn.

-          A fejeden. – takarta el a száját, hogy ne lássam, mennyire vigyorog.

Az említett helyen lévő ruhadarabért nyúltam, amit még éreztem, hogy ott van, de mondom, majd ha már sikerült felállnom, akkor leveszem. Aztán mikor magam elé emeltem, akkor győződhettem meg arról, hogy Eric egyik alsója virított a fejemen.

-          Azt hiszem. – álltam fel végre – Ez a tiéd. – fogtam meg a kezemben lévő boxert és Eric fejére húztam.

-          Áh, szóval így állunk. – nézett rám komoly arccal, bár ezt eléggé rontotta a fején lévő ruhadarab

Így eléggé nehéz volt őt tényleg komolyan venni.

-          Na megállj csak! – mondta és azonnal utánam lépett, de elszaladtam.

Egy ideig az épületen belül kergetett csak, miközben megállás nélkül nevettem, aztán már kimentünk és a színpad mögött rohangáltunk, mint a gyerekek.

-          Srácok, ti meg mit műveltek? – közeledett felénk Tomas – Eric neked meg mi van a fejeden? – mosolyodott el.

Mr. Szupersztár lekapta fejéről a gatyáját és a háta mögé rejtette, majd elővette a mindenkit leveszek a lábáról mosolyát.

-          Menjetek készülni. Mindjárt énekelned kell.

-          Értettem főnök! – tisztelgett, majd megfogta a karom és elindult befelé.

Mikor kellő távolságba értünk már ismét szaladtunk, aztán sarokba szorított és megállt velem szemben vigyorogva.

-          Ugye tudod, hogy már sok van a rovásodon?

-          Komolyan? – néztem rá úgy, mintha fogalmam sem volna, hogy miről beszél.

-          Nagyon elszemtelenedtél, hallod-e! – lépett még közelebb és az ujjával dorgálólag mutatott közben.

-          Te akartad, hogy feloldódjak nem? – vigyorodtam el.

-          Lehet, hogy nem kellett volna. – vakarta meg a fejét, mire vállon ütöttem – Óh, már verekszünk is?

-          Mindig is harcias voltam. – húztam ki magam büszkén – És büszke vagyok magamra. – utánoztam azt, amit az akvárium épületében csinált.

-          Á, a szemtelen mindenségit! – maradt tátva a szája ismét, mint amikor először beszóltam neki.

Aztán elkezdett közeledni felém, és elég baljóslatú arcot vágott a dologhoz. Kezdtem félni mire készülhet. Közben kikaptam a kezéből az alsót, és elé tartottam.

-          Ti még mindig itt vagytok? – de már nem fogom megtudni, mire készült – Sipirc öltözni. – mondta most már komolyabban Tomas.

Én inkább nem tartottam vele. Szerintem nem hiányoztam onnan és egyedül is fel tudja venni a nadrágját. Elég nagyfiú már hozzá. Előkotortam a telefonom miközben kisétáltam az épületből és az időközben hozzám visszakerült alsót próbáltam eltűntetni. Holnap meg úgy szerepelnék a címlapon, hogy Eric alsójával flangálok a vidámparkban. Ez azért vicces lenne! Aztán megálltam a színpad mögött, nekitámaszkodva annak. Már ment a műsor odakint. A tömeg összegyűlt és helyet foglalt a nézőtéren. Rengetegen voltak. Valaki énekelt, mikor lassan Eric is kisétált a szerelésben, amit kiválasztottam neki. Rám kacsintott és felsétált a színpadra. Még megállt oldalt a takarásban, aztán elhallgatott a zene és a konferáló ismét megszólalt. Mondott egy csomó dolgot, majd bemondta Eric nevét és a tömeg moraja hangosabb lett, mint eddig. Mindenki kiabált és sikítozott. Mosolyt csalt az arcomra a dolog. Elképesztő érzés volt, hogy ezen túl minden ilyen koncert részese leszek a nyáron. Minden alkalommal hallhatom azt, ahogy Ericet várják és örülnek neki és vele énekelnek.

Miután vége lett a számnak megtapsolták, megköszönte és elindult vissza az öltözőbe. Én is utána baktattam, mert nem tudtam, hogy most akar-e még valamit, vagy mi lesz. Nekidőltem a falnak az öltöző ajtaja mellett, míg vártam, hogy átöltözzön, aztán dúdolgatni kezdtem. Az Echo volt az, amelyik most eszembe jutott, így azt énekelgettem. Fel-alá járkáltam a folyosón és már elmélyedve, egyre hangosabban énekeltem. Aztán egyszer csak Eric lépett ki az ajtón és meglepetten állt meg velem szemben.

-          Mi az? – néztem rá ijedten, mert nem tudtam mi történt.

Az alsóját még mindig a kezemben szorongattam, majd észbe kaptam és a kezébe nyomtam, csak arra nem számítottam, hogy nem fogja elengedni a kezem.

-          Te énekelni is tudsz? – szegezte nekem a kérdést és én meg csak hebegni tudtam.