2012. november 25., vasárnap

15. Fejezet - Stupid with you


Sziasztok! :)
Tudom, már nagyon sokára, de meghoztam az újabb részt. :) Szeretnék én többet írni csak iszonyat kevés időm van rá...:( sajnos... 
De remélem tetszeni fog és írtok nekem véleményt, vagy nyomtok pár pipát a fejezet alján^^
ui.: és köszönöm a türelmeteket^^♥




Egy nagy bevásárló felé közeledtünk. Nem tartottam valószínűnek, hogy egy ilyen helyen találunk amit kell, mert nálunk sosincs olyan üzlet a hasonló helyeken, mint ez. De gondolom Eric biztos jobban tudja. Legalább is reménykedem benne. Bár ha mégse lesz sikerünk, akkor elmehetünk keresni újabb boltokat, és még tovább lehetek Erickel. Ami csak jó, nem? Drew valószínűleg mindenre kíváncsi lesz, akárcsak a blog olvasók. De miért jut rögtön eszembe Drew? Ez a fiú megőrjít… Azok után meg amit csinált, hogy képes volt bemászni az ablakomon… Komolyan… Hogy lehet valaki ennyire bolond? Én még ilyet életemben eddig nem láttam, pedig megfordultam már különböző helyeken, de ez. Mindenen túltesz.
-          Megérkeztünk. – állt be Eric a parkolóba, majd kikászálódtunk a kocsiból és elindultunk befelé.
Hatalmas volt a hely. Nem is gondoltam volna kívülről, hogy mennyi minden fér el az épületben.
-          Azta. – néztem körbe tátott szájjal, mire Eric elkezdett nevetni.
Ránéztem, de ő még mindig csak engem figyelt és mosolygott, próbálva visszafojtani az újonnan előtörni készülő nevetőrohamot.
-          Jó, nevess csak. – húztam el a számat, belemenve a játékba.
-          Ki? – nézett meglepetten, majd fordult egyet maga körül – Én?
-          Látsz még itt valakit? – tártam szét a karom kérdőn.
-          Úristen!!! – ugrott hirtelen akkorát, hogy ijedtemben én is követtem a példáját.
-          Mi történt?
-          Ott! – mutatott maga elé – Ott!!! A hátad mögött!
Megfordultam és körbenéztem, de csak az üzletekben járkáló embereket láttam és senki mást. Most vagy megint szórakozik velem, vagy… megint szórakozik velem. Eric Saade kedves, ennek így nem lesz jó vége. Még nem ismersz igazán, de ha játszani akarsz, akkor játszunk.
-          Mi van? – néztem rá kérdőn, mert már tényleg érdekelt mire fog kilyukadni.
-          Ott áll mögötted Dracula gróf szelleme és egy villódzó táblát tart a kezében, amin az a felirat áll, hogy „Véradás!”
Mondta, olyan halál komolyan mindezt, hogy tágra nyílt szemekkel hallgattam végig és szinte láttam magam előtt, amit ő elmesél. Aztán végiggondoltam mindezt és a számhoz kaptam a kezem, hogy meggátoljam magam abban, hogy ne röhögjek a képébe. Elfordultam, háttal neki, de a testem egyre jobban remegett, de még küzdöttem!! Hogy lehet valaki ennyire bolond? De most komolyan. Dracula? Jó, hogy nem Voldemort harcol Harryvel két méterrel odébb a szökőkút mellett. Aztán meg beállít Darth Vader is, hogy megküzdjön a jégheggyel, ami el akarja süllyeszteni a Titanicot.
-          Bu! – ugrott hirtelen elém Eric, mire majdnem hanyatt vágódtam ijedtemben.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy totál váratlanul ért, és ha nem kap utánam, akkor most én lennék az új felmosórongy. A derekamnál kapott el, és egy ideig csak álltunk ott, mint a filmekben. Csak nézett a mélybarna szemeivel és nem tudtam megszólalni. Mintha megbabonáztak volna. Mr. Tökély. Én pedig a karjaiban… Kívánhat az ember lánya ennél jobb helyzetet? Szerintem nem… Abszolút nem… A szívem ezerrel hevesebben vert, mint az normális lenne. Viszont csak egyet tudok… Nem szabad beleszeretnem! Az a baj, hogy ha már ettől félek, abból jó sosem származhat…
-          Az előbb Draculát láttad, most meg Casper vagy?  - törtem meg a csendet.
Muszáj volt, mert különben lehet, hogy az ajkaira tapadok, de nem a tenyeremmel, hanem a saját számmal. Erős késztetést éreztem rá, de uralkodtam magamon. Mire jó az önuralom, nemde? Bár lehet, hogy sokan most bolondnak gondolnak, amiért nem használtam ki a helyzetet, de nem vagyok én annyira bátor, mint amilyennek sokszor hihet bárki is. Sőt… kifejezetten nyuszi vagyok, ha mondhatjuk így. Főleg, ha férfiakról van szó. Pláne, ha ilyen férfiakról, mint Mr. 2000resmosoly
-          Igen. – nevette el magát, és közben segített biztosabban a talajra állni – Minden oké?
-          Hála neked, igen. – mosolyogtam rá, majd körbe néztem és intettem, hogy hajoljon közelebb – De szerintem az előzőek után, inkább én kérdezhetném, hogy minden oké-e.
Rám nézett, majd most ő jelezte, hogy hajoljak közelebb.
-          Hallod… Szerintem, mintha egy kicsit kinyílt volna a csipád, kicsi lány. – mosolyodott el féloldalasan, amitől ismét nagyot dobbant a szívem.
Ez volt az a mosoly, aminek sosem tudtam ellenállni. Ha valaki csak így megáll velem szemben, és nem mondd semmit, nekem már akkor is végem van.
-          Nem ez volt a célod? – szívóztam vele még egy kicsit.
Ha már ő így, akkor én is. Bajom nem lesz belőle, legalább is nem hiszem, hogy egy ilyen miatt fog távolságtartási végzést kérni.
-          Na gyere csak! – ragadta meg a karom, majd elindultunk valamerre.
Fogalmam sem volt, hogy most mi a fenét akarhat, de követtem. Bár szinte már futott, így nehéz volt nem hasra esni utána és rá se lépni a lábára, de próbálkoztam. Mindenféle üzlet előtt elrohantunk. Bizsuk, ruhák, fehérneműk, játékok, majd megállt a JátékVár nevezetű hely előtt. Odasétált a sráchoz, aki láthatóan várta, hogy majd valaki beállít és nem fog unatkozni, mert legalább lesz mit csinálnia, de sehol nem volt egy gyerek sem, akit le akartak volna ide passzolni. Közben nézelődtem. Egy elég nagy helyiség volt tele mindenféle játékokkal, felfújható várral és egy medenceszerű mélyedéssel a terem közepén, ami tele volt kicsi, színes labdákkal.
Aztán hirtelen csak annyit éreztem, hogy valaki elkap hátulról, átöleli a derekam, majd mindenfelé színes golyók vesznek körbe. Még kiabálni, vagy sikítani se volt időm. Végül nevetve kászálódtam ki közülük, ami elég nehezen ment, mert folyton sikerült elesni egy egy guruló szörnyetegben. Eric pedig velem szemben állt és csak mosolygott rajtam, a medence szélére támaszkodva.
-          Már csak egy koktél kéne a kezedbe, póló nélkül és mintha medencés buliban lennénk.
-          Kérésed számomra parancs. – mondta, majd lekapta a pólóját – Most már csak a bikini vár rád. – vigyorodott el.
-          Bolond! – nevettem - Szerintem itt nem szabad ilyesmit! – siettem mellé, és letoltam a labdák közé, hogy elbújtassam az arra járó, szúrós tekintetű anyukák elől.
-          Legalább fellendül a játszóház látogatottsága. – vigyorgott – Több anyuka is lesz, nem csak rossz gyerek.
-          Látom az önbizalmad nem hagyott alább.
-          Ezek a kockák így a sok gömb között szerintem mindenkinek tetszenek, nem? – mondta és a hasára nyomta a kezem – Úgy hiszem a női nem kedveli az ilyesmit.
Először nem is tudtam mit csináljak hirtelen. Ránéztem. Nagyot nyeltem, majd zavaromban elkaptam a tekintetem.
-          Inkább vedd föl a pólód.
-          Ha segítesz megkeresni. – hallatszott a hangján, hogy élvezi, hogy zavarba hozhatott.
-          Nem mondod, hogy a labdák közé dobtad? – néztem rá kérdőn, mire közelebb húzódott.
Éreztem, ahogy meleg tenyere a derekamhoz ér, és újra hevesebben kezdett verni a szívem. Pedig nem kéne… Ha már így reagálok rá abból nem lesz semmi jó. De ki ne reagálna így, ha egy sztár ilyen közel lenne hozzá, ráadásul félmeztelenül, egy olyan felsőtesttel, amit még Hercules maga is megirigyelhetne?
-          Segítesz megkeresni? – hajolt olyan közel, hogy az ajka súrolta a fülemet, és meleg leheletének érzésébe beleborzongott minden porcikám.
-          Igen. – nyögtem ki végül nehezen ezt az egy szót, majd arrébb léptem és elkezdtem a golyók között keresgélni.
Sokáig nem találtam, de reménykedtem benne, hogy hamarosan megérzem a póló anyagát az ujjaim között, mert már kezdtem magam rosszul érezni ott, és éreztem a tekinteteket a hátamban, amik nem voltak kellemesek. Sejtem mit gondolhatott egy két szülő, aki elhaladt a környéken... Ugyan mit gondolnának ép eszű emberek egy olyan jelenet láttán, mint amilyenbe Eric kevert minket? Félmeztelen fiatal srác, egy lánnyal, sok színes labda között, egy olyan helyen ami gyerekeknek kitalált játszóház… Vicces. Elvigyorodtam, de csak úgy, hogy Eric ne vegye észre.
Aztán a kezem közé akadt a hőn keresett ruhadarab! Boldogan emeltem ki és fordultam meg, abba az irányba, amelyikben Ericet sejtettem. Legalább is előtte ott volt, ám most… Mintha elnyelte volna a labdatenger. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy bajbajutott, aki a cápát várja már végső kétségbeesésében. Mondjuk egy Eric cápa elvihetne magával. Nem biztos, hogy ellenkeznék… De nem is tévedtem sokat a gondolatokkal, melyek a fejemben megfogalmazódtak. Pár pillanattal később megragadta a lábam és ismét a színek fergetegében találtam magam. Minden piros volt, kék, sárga, lila, zöld és mindenféle másik szín. Egyszer csak Eric került fölém, majd elmosolyodott, elkezdett közeledni, majd nyomott egy puszit a homlokomra, megfogta a kezemet a pólójával együtt, és segített felállni. Magára kapta a ruháját, és jelezte, hogy másszunk ki és lépjünk le.
-          Tudod, hogy totálisan őrült vagy? – álltam meg nevetve vele szemben mikor már pár üzlettel arrébb sétáltunk.
-          Őrülteknek áll a világ! – vigyorgott.
-          Nem a hülyéknek?
-          Eric Saade világában az őrülteknek. – hajolt még közelebb.
-          Direkt akarsz zavarba hozni azzal, hogy ilyen közel hajolsz hozzám? – néztem rá, mire elnevette magát és átölelt.
-          Ha tudni akarod… - hajolt ismét a fülemhez – Tetszik, ahogy belepirulsz.
Hátrébb lépett és még mindig csak mosolygott rám.
-          Én viszont örülnék, ha nem szórakoznál ezzel sokat, mert lassan nem lesz szükségem soha többet pirosítóra, mert meg lesz az alapszín ennyi sokktól, amit nekem okozol.
-          Rendben. – nevetett.
-          De most már nem megyünk vásárolni?
-          Pontosan ezt akartam javasolni. – karolta át a vállam – Mire is van szükséged?
-          Kellenek ceruzák, papírok, szén, meg ilyesmi. De majd ha szétnézünk az üzletben jobban fogom tudni mik kellenek.
-          Rendicsek.
Elindultunk az egyik irányba. Szerintem Ericnek fogalma sem volt róla, hogy most mi a fenét is keressen, de azért nem ellenkeztem. Mindenféle boltokba benéztünk, de végül csak egy írószert találtunk, ahol annyiféle illatban találhatott az ember füzeteket és tollakat, amit még nem szégyellt, de semmi olyasmit, ami jó lett volna nekünk.
-          Egy pillanat. – mondta Eric és előhúzta zsebéből a mobilját.
Arrébb sétált, míg elintézte a telefont. Én meg leültem az egyik padra a közelben, és ott vártam rá. Aranyos volt, ahogy hallgatta az infókat és látszott rajta, hogy próbálja eltárolni és megjegyezni, miközben mutogat az ujjával, mintha egy láthatatlan térképet böngészne. Végül elköszönt és hatalmas mosollyal sétált vissza hozzám.
-          Csak nem telefonos segítséget kértél? – mosolyogtam rá.
-          Kicsoda? Én? Dehogyis… Minden üzletet ismerek. – felelt magabiztosan.
-          Aha, persze. – néztem rá gyanakvóan.
-          Na jó, Tomast megkérdeztem nem-e tudja, hol találunk megfelelő üzletet.
-          És?
-          Siker. – vigyorodott el – De az nem itt lesz, úgyhogy irány a kocsi.
Abba az irányba mutatott színpadiasan amerről jöttünk, majd nevetve sétáltunk a járműig. Eric, mint egy udvarias férfi, ajtót nyitott nekem és megvárta, míg beülök, majd csak utána sétált át a saját oldalára és ült be a volán mögé. Szerencsés lány lesz, aki majd a barátnőjének mondhatja magát.
De mi volt ez az egész jelenet? Amit a játszóházban művelt. Miért csinálja ezt velem?
-          Tudod mi a fura? – szólalt meg hirtelen, miközben megálltunk a piros lámpánál.
-          Micsoda? – néztem rá kíváncsian.
-          Nem tudom miért, de totál bolond leszek, ha veled vagyok. – mosolygott, én meg meglepettségemben meg sem tudtam szólalni – Milyen parfümöt használsz? Van benne valami kábítószer, ami ilyen hatást idéz elő az ellenkező nemnél?
-          Dehogyis. – nevettem.
-          Hát akkor? Mi ez Jenna? Belekevertél valamit az italomba?
-          Franc… most lebuktam. – húztam el a számat, mire gondolkodóba esett.
-          Te… ne hazudj! Ma nem is ittam veled semmit! – játszotta a döbbentet – Ideje bepótolni ezt az elmaradást de nagyon gyorsan ám!
Közben váltott a lámpa és továbbhaladtunk.
-          Te teljesen idióta vagy! – nevetettem még mindig.
Látni kellett volna azokat az arckifejezéseket, vagy a hangsúlyokat, amiket használt közben. Imádom!
-          Köszönöm a bókot. – mosolygott – És voilá! – állította meg a járművet – Itt is volnánk.
Egy kis üzlet előtt álltunk meg amire az volt kiírva frappánsan, hogy művészellátó, tehát még a hülye se tévesztheti el, ha éppen ezt keresi.
Betértünk, köszöntünk, és azonnal rávetettem magam a polcokra. Imádtam az ilyen boltokat. Mindenfelé színes kréták, festékek és minden, ami egy képzőművésznek kellhet. El sem tudom mondani mennyire elvarázsoltak mindig ezek a kis üzletek és akár órákat eltudnék tölteni, csak azzal, hogy nézelődök. Még ha esetlegesen nem is veszek semmit.
-          Jézusom, ez micsoda?
Emelt fel Eric egy kicsi nyitott dobozt, melyben metszőkés és annak cserélhető pengéi voltak. Eric arckifejezését látva azonnal elnevettem magam.
-          Ez kérlek szépen metszőkés.
-          De mire? Ezzel gyilkolni lehet. – forgatta a kis fanyelű eszközt.
-          Az egyik linóleumhoz van, a másik fához.
-          Furák vagytok ti képzőművészek. – tette vissza a helyére az említett eszközt, majd továbbsétált, én pedig mosolyogva követtem, majd megálltam, mikor megtaláltam a krétákat melyekre szükségem volt.
Mindenféle színt válogattam össze egy dobozba, majd miközben pakolásztam, hirtelen egy kéz nyúlt elém, egy darab szénnel.
-          Jól látom, hogy ez olyan, mint egy darab faág? – szólalt meg hitetlenkedve Eric.
-          Igen. – nevettem.
-          Akkor nem hülyeségből találták ki neki azt a nevet, hogy fa szén ugye?
-          Nem. – mosolyogtam még mindig majd szembefordultam vele – És mivel szükségem lesz ilyenre is, így pár szép ágacskát össze is szedhetnél nekem.
-          Igenis, kisasszony! – tisztelgett, majd elsétált.
Bolond! Komolyan. Látszik, hogy nem sűrűn jár ilyen helyekre, meg nem is foglalkozik efféle dolgokkal. De sebaj, most legalább én is tanítottam neki valamit.
-          Jenna!
-          Tessék?
Eric most két darab krétával a kezében állt velem szemben.
-          Én ezt nem értem. Mi a különbség a kettő között? Ugyanazok a színek, de mégis más… de miért?
-          Az egyik olajalapú, a másik por. Más struktúrát ad a rajznak.
-          Azt hiszem, sosem térek át a rajzolásra.
Olyan aranyos volt, ahogy állt a krétákkal, maga elé tartotta és nézte őket, hogy muszáj volt megölelnem. Érezhetően váratlanul érte a dolog, de aztán magához szorított.
-          Menjünk szedjük össze még ami kell.
-          Okés. Már csak ceruzák kellenek. Minden mást már megtaláltam.
-          Király vagy! – mosolygott.
Odaálltunk a ceruzás részleg elé. Ericen látszott, hogy tanácstalanul nézegeti őket és nem tudná eldönteni, hogy most akkor mit meg hogy válasszon.
-          Tudod mit? Inkább rád bízok mindent. Mi az, hogy van HB, meg sima B, de még sima H is? Az első kettőről már hallottam, de hogy H-s is legyen.
-          Azok az igazán kemény ceruzák, amik H-sak.
Felém fordult és látszott az arcán, hogy már másfelé kalandozik, majd megjelent a szája sarkában egy huncut mosoly. Tudtam… nagyon jól tudtam, hogy éppen mire gondol, mikor így néz rám…
-          Jajj Eric, inkább menj és mindjárt ott vagyok én is. – lökdöstem a pénztár felé, majd gyorsan összekapkodtam mindenféle ceruzát, és követtem.
Kifizettünk mindent, majd beültünk az autóba.
-          Na, ez is meg van.
-          Meg. – mosolyogtam – Már alig várom, hogy elinduljunk és végérvényesen megkezdődhessen a közös munka.
-          Azt már én is várom!
Közben elindultunk.
-          Hazaviszlek, okés? Jól elment a mai nap. Fel sem tűnt, hogy már ennyi az idő.
Én sem vettem észre, hogy már mindjárt sötétedik, olyan jól elvoltunk egész nap. Remélem a turné alatt is hasonlóan röpül majd az idő, és nem azért, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta, hanem mert akkor jól érezzük magunkat és nincs feszültség.
-          Hú tényleg. Hallottad?
-          Micsodát? – néztem meglepetten ismét.
-          Van a neten egy ilyen blog vagy micsoda, ami velem foglalkozik. Ami megtisztelő, - vigyorgott – de nagyon durván sokat tud az írója. Kíváncsi lennék, hogy most vajon hol lapul. Lehet, hogy bent fekszik a csomagtartóban és mindent fölvesz éppen diktafonra. – viccelődött és próbáltam nem mutatni az ijedtséget, mely úrrá lett rajtam.