18. Fejezet - A hős

Sziasztok!:) 

Ismét itt vagyok :) Köszönöm a véleményeket, a pipákat! :D Nagyon remélem, hogy ezek után is kapok tőletek, mert nagyon érdekel mit gondoltok! ;) 

A facebook oldalt Itt továbbra is eléritek! :)) 

-          Legközelebb figyelj jobban! – pirítottam rá Ericre, mikor végre sikerült megfognia a megcsúszott autót.

Ekkor már elmertem engedni minden eszközt, amibe kapaszkodtam. És ez az eszköz Eric lett. Nem tudom miért, de úgy éreztem talán, ha közel leszek hozzá, nem lesz akkora esélye a sérülésnek… Ez hülye feltételezés volt, ugye? Nagyon hülye…

-          Jól van. Ne haragudj. – nézett rám – De azért élvezted, hogy hozzám bújhatsz ugye? – vigyorgott huncutul.

Gúnyosan elmosolyodtam, majd muszáj volt kicsit kiszállnom mellőle. Ha meg már úgyis állunk, miért ne? Jó, nem lett semmi baj, de halálra rémültem, a sodródó autóban ülve. Nem lett volna túl jó, ha bármelyikünknek is baja esik. Mi jön még? Talán nem volt jó ötlet belevágni ebbe az egészbe? Hülyeség volt? Nem! Ha már elkezdtem végigcsinálom! Este blogolok! Eric kezdesz tényleg megőrjíteni…

-          Minden oké? – hallottam Eric hangját a közvetlen közelemből.

-          Hagyj még egy kicsit. – sétáltam arrébb, de hallottam, ahogy a nyomomban van.

-          Naaa, ne hari! Tudod mit? Énekelek neked! – mondta majd egy kis csend, aztán nekifogott – I’m a survivor, i’m not gon give up, i’m not..

-          I need a hero, I’m holding on for a hero ‘til the end of the night, He’s gotta be strong And he’s gotta be fast and he’s gotta be fresh from the fight! – vágtam közbe azonnal, majd reagált.

-          I can be your hero, baby, I can kiss away the pain I will stand by you forever You can take my breath away! – sétált közelebb és olyan komolyan nézett rám közben, hogy azt hittem mentem elájulok.

Sőt, már-már kezdtem azt hinni, hogy komolyan gondolja, amit énekel éppen. De hát ő ebből él nem? Jól kell tudnia átadni a dolgokat. Nem tartom valószínűnek, hogy pont rám vetett volna szemet, Mr. Tökély. Jó vicc… majd pont én…

-          Hülye vagy! – néztem rá mosolyogva, de annyira aranyos volt, hogy legszívesebben a nyakába vetettem volna magam.

-          Köszönöm a bókot! – rám kacsintott, majd a magasba emelte az orrát, és elégedett arcot vágott és elindult az autó felé.

Figyeltem, hogy most vajon mit fog alkotni, és én is elindultam az irányába, majd mikor mellé értem felkapott és megpörgetett. Annyira meglepődtem, hogy csak nevetni tudtam. Ha így haladnak tovább a dolgok… Nem! Jenna! Nem fogsz beleszeretni!!!

-          Menjünk, mert sosem érünk vissza. – szólaltam meg végül.

-          Ünneprontó vagy. – húzta el a száját, majd lerakott és közelebb hajolt.

-          Nem tudom kinek lesz koncertje pár óra múlva. – csipkelődtem már kicsit én is.

Végig a szemembe nézett és csak mosolygott. A szívem a torkomban kezdett dobogni és nem tudtam, hogy vajon most mit is akarhat. Csendben maradt, és csak álltunk ott. Mikor meg akartam szólalni, az ajkamra tette gyengéden a mutatóujját, és még inkább mosolygott. Nagyot nyeltem, mire láttam, hogy megcsillan a szeme, aztán elkezdett közeledni, majd nyomott egy puszit az arcomra.

-          Azt hitted mi? – nevetett, majd az autóhoz szaladt.

-          Hé! – szaladtam utána nevetve, majd beültem az autóba és már indultunk is.

Azt mondanom sem kell, hogy a mellettünk elhaladó autók utasai úgy megbámultak minket, mintha valami autós mozi részesei lennénk, és ingyenes a belépés. Már csak a popcorn hiányzott egy kis… egy nagy adag üdítővel.

Egy ideig még mind a ketten nevettünk, majd hangosan énekelni kezdtünk a bömbölő zenével együtt, és Eric most már végig az útra tapadt, tudva a viszonyokat, és hogy egyszer már majdnem baj lett a csúszós útból. Jól éreztem magam. Nagyon jól!

Végül sikerült megtalálnunk a bevásárlót, amit kerestünk. Beálltunk a parkolóba és elindultunk befelé.

-          Nem fog ám ez sokáig így működni, hogy mindent elpoénkodsz, ugye tudod? – néztem Ericre.

-          Ó igazán? – húzódott mosolyra a szája - Majd meglátjuk, drága. – kacsintott pimaszul, majd beállt a liftbe – Jössz?

-          Nem, majd itt megvárlak. – léptem be mellé.

Aztán csend maradt. A liftben szólt valami zene. De minek? Na mindegy… Eric elkezdte fütyülni a dallamot, majd mikor ránéztem elnevette magát, de nem mondott semmit. Aztán csendben sétáltunk egészen a ruhaüzletig. Meglepő nem? Furcsa ez a csend… Eric ritkán van csendben… főleg akkor, ha sántikál valamiben. Kezdek félni, hogy vajon miben mesterkedik. Eric Saade… Azt hiszem, megtapasztalhatom milyen lesz, ha anya leszek… A gyerekek is ilyen kiszámíthatatlanok és folyamatosan meglepetéseket okoznak az embernek. De majd megköszönöm a felkészítő tanfolyamot, ha egyszer hasznát veszem majd mindennek.

Beléptünk a boltba, és elkezdtünk válogatni. Eric olyan ruhadarabokat hozott, hogy a fülem kettéállt tőlük és láthatóan élvezte, hogy szívózhat. Folyamatosan hozta a bizarr ruhákat, de szerencsére én észnél maradtam, ha már ő nem.

-          Ezt nézd! – állt elém egy neonzöld nadrággal, és valami fölsővel, ami trikónak nézett ki, de mindenfelé lógott rajta valami, plusz rózsaszín csillagokkal volt díszítve, miközben sárbarna színben pompázott. Egy szóval: borzalom!

-          Fenomenális! – húztam el a számat.

-          Szerintem király! – vigyorgott rám.

-          Akkor vedd fel! – intettem az öltözők felé – De ezeket is vidd magaddal! – nyomtam a kezébe egy rakat másik ruhát is – Egyelőre ez van, a többit meg tervezem.

-          Igenis drágám. – hajolt meg előttem, majd elsétált.

Nevetve követtem, majd leültem az egyik fotelbe, ami ki volt készítve, elméletben a kísérőnek. Nézelődtem, és közben azon agyaltam mi kellhetne még, meg hogy hogyan tudom majd feldobni ezeket a ruhákat úgy, hogy igazán Erices legyen. A logója rákerül elég soknak a hátára, de úgyis jön még majd ő is az ötletekkel. Szeretem, mikor van valaki, aki kreatívan gondolkodik velem és közös agyalásból születnek meg az ötletek.

-          Aztán gyere is majd ki! Szeretném látni, hogy milyenek.

-          Igenis! Divatbemutató rendel! – dugta ki a fejét egy kis résen, majd egy nagy mozdulattal kinyitotta az ajtót, és pózba vágta magát – Én leszek Micheal Jackson! – tett pár tánclépést, majd közelebb jött hozzám, megfordult előttem, ahogy a kifutón szoktak, végül moonwalkkal visszahátrált a fülkébe, mindezt úgy, hogy közben a Smooth Criminal-t dúdolta.

Próbáltam visszafogni magam és nem hangosan nevetni, mert már így is minket figyeltek Eric bemutatója után, de nagyon nehezen ment. Aztán pár perc után lassan nyílt megint az ajtó. A félfának támaszkodott, és csábosan mosolygott rám egy öltönyben, aztán odasétált hozzám, miközben le sem vette rólam a szemét. A kezemért nyúlt.

-          Hello, a nevem Saade. – csókolt kezet – Eric Saade. – kacsintott egyet, majd visszaindult – Ó, hölgyem! – fordult meg félúton – Ha egy hősre van szüksége, csak sikítson!

-          Úgy lesz! – mosolyogtam rá.

Nagyon tetszett, amit művelt. Elképesztően jól csinálta. Annyira aranyos volt, ahogy mindent eljátszott, minden ruhánál. És ügyes színész lenne belőle. Majd javaslom neki, hogy jelentkezzen filmekbe. Tuti kapkodnának érte a film gyártók, mert fiatal, iszonyat helyes, ráadásul baromi dögös is mellé, és még rendes is, tehetséges is… Kész a világsikerre!

A következő pillanatban majdnem hanyatt vágódtam a fotellal ijedtemben, mikor hirtelen kiszaladt.

-          Ön a bajba jutott hölgy? – nézett rám komolyan.

-          Igen..? – kérdeztem, vagy kijelentettem igazából nem is tudom.

-          Semmi baj! Már nem kell félnie! Superman megérkezett! – mondta, majd széthúzta az inget a mellkasán, mire a gombok szanaszét repültek, de ami a legmeglepőbb volt, hogy az ing alatt egy Supermanes póló hevert.

-          Azt mikor csempészted be? – nevettem el magam.

-          Titok. – tette a mutatóujját a szája elé, jelezve, hogy nem szabad elmondania.

-          Azt ugye tudod, hogy az inget mindenképp ki kell fizetni? – próbáltam visszafojtani a nevetésemet, mire csak jelentőségteljesen rám mutatott, én pedig elhallgattam.

Legalább is… próbálkoztam még mindig csöndben maradni. Mondanom sem kell, hogy rettenetesen nehéz volt az előző jelenetek után komolynak maradni.

-          Még most jön a java! – kiabálta ki.

-          Kíváncsian várom!

Pár pillanattal később megjelent abban a szerelésben, amit odahozott nekem a próbák elején. Borzalmasan nézett ki.

-          Hmm… Nem is olyan rossz. – állt a tükör elé – Talán ilyenekben kéne járnom, és akkor nem üldöznének a csajok minden sarkon. – vigyorgott.

-          Persze, és rám fognád, hogy én adtam rád.

-          Naná. – nevette el magát.

-          Vedd le, aztán megvesszük ami kell és menjünk.

-          Tarzan érti! Jane fizet, Tarzan pihen. – mosolygott elégedetten.

-          Jane fülön fogja Tarzant, - imitáltam is szavaimat - ha szemtelenkedik.

-          Tarzan érti! Tarzannak fáj!

-          Futás öltözni! – mutattam az öltöző felé és képes volt úgy visszasétálni az öltözőbe, mint egy gorilla.

Ha már Tarzan ugye… Össze sem tudom már számolni hány mese- és szuperhős volt a mai nap folyamán. De élveztem. Nagyon élveztem. Valahogy mindig eléri, hogy megnevettessen, vagy jó kedvem legyen. Aztán mikor végre visszatért Eric, aki most már tényleg Eric volt és semmiféle kitalált alak, a kasszához sétáltunk, fizettünk, majd elindultunk visszafelé. Bepakoltunk a hátsó ülésre és már meg sem álltunk a szállásig. Felhordtuk a cuccokat a szobába. Csak azokat szedtük ki a táskákból, amik kellenek mára. A többit, majd úgy ahogy van felvisszük a buszra.

Eric elment zuhanyozni, én pedig kértem egy vasalót Tomastól, majd elkezdtem összeszedni a dolgokat, amikre szüksége lehet a fiatalúrnak. Eric rendszerint sokat öltözködik, így öt, hat váltás ruhája van egy-egy koncertre. Általában maradni fognak, csak néha lesz egy-egy kisebb újítás, vagy változtatás. Azt hallgattam közben, ahogy csobog a víz, és Mr. Szuperhős énekel a zuhany alatt. Én is vele énekeltem, mert a saját dalait fújta, amiknek mindnek fújom a szövegét fejből, úgyhogy simán ment a dolog…

A másik meg… Utálok vasalni… De ha muszáj, akkor muszáj. Mi lesz majd akkor, ha gyerekeim lesznek? Bele sem merek gondolni. Ott rohangálnak, várva a ruhájukra, miközben az apjuk is azzal traktál, hogy mikor leszek kész… Inkább szerzek egy bejárónőt, aki vasalásra is fel lesz bérelve. Totál belemerültem pár ruhadarab után a munkába, a gondolatokba és elkezdtem dudorászni.

-          Megkaptad a szuperhősödet? – szólalt meg hirtelen Eric mögöttem, mire ijedtemben ugrottam egyet és vasalóval a kezemben fordultam meg.

-          Hohóóó! – nevetett miközben elhajolt a kezem elől – Ne égess meg kicsi lány. Hogy magyarázom ki? – mosolygott rám.

Ekkor tűnt csak fel, hogy egy szál törülközőben áll előttem. Olyan felsőteste volt, hogy legszívesebben megsimítottam volna, hogy azok a kockák igaziak-e. Végül nagyot nyeltem és elfordultam. Láttam már korábban is… de ilyen közel még sosem volt.

-          Jenna… Jenna… Jenna… – sétált velem szembe – Csak nem zavarba jöttél?

-          Én? Tőled? Hagyjuk már! – hárítottam, miközben újra vasalni kezdtem a deszkán lévő inget és rá sem néztem.

-          Előttem hiába titkolózol! – vigyorgott még mindig – Csak nehogy elkezdj majd kémkedni, hogy még többet láthasd ezt a csodát! – fogott fel pár ruhát, és elindult a fürdőbe vissza.

Mikor a kémkedésről kezdett beszélni, ökölnyi méretűre zsugorodott a gyomrom. Micsoda véletlenek vannak, nem?

Úgy egy órával később már minden és mindenki készen állt a koncertre. A nézők is egyre többen és többen lettek, és már most sikítoztak és kiabáltak Ericnek. A színpad mögé volt készítve minden holmi, amire aznapeste szükség volt. Igazából még csak most tudatosult bennem, hogy én fogom öltöztetni Ericet a show alatt. Szép kis meló lesz! És én fizetést kapok azért, hogy Eric Saade-t öltöztetem. Kell ennél jobb állás? Közben már jött is az emlegetett személy, hogy az első öltözéket megigazgassam rajta. Odakint pedig őrjöngés tombolt.

-          Kész vagy. Hajrá. – léptem hátrébb.

-          Kérek egy nagy ölelést. – nyújtotta felém a karját – Gyere ide. – intett a fejével.

Nem kellett kétszer mondania. Odaléptem hozzá, szorosan magához ölelt és én is viszonoztam az ölelést. Ha nem érezte, hogy mennyire dobog a szívem, akkor azt csodának fogom minősíteni. Nagyon nagy csodának… Végül, mikor megszólalt a zene, akkor váltunk szét. Rám kacsintott, majd el is indult a színpadra az emelőrendszernek köszönhetően. Füst, még jobban őrjöngő közönség, és megkezdődött a fergeteg! Hátul szerintem jobban izgultam, mint Eric bármikor életében. Soha nem értettem, hogy hogyan lehet ilyen nyugodt. Én már tuti annyira paráztam volna, hogy kezem-lábam remegne színpadra lépés előtt.

Iszonyatosan gyorsnak tűnt hátul minden, és úgy éreztem, mintha percenként jönne Eric öltözni. Ilyen hipersebességgel még senkit sem kellett öltöztetnem. Az egyik alkalommal, majdnem le is csúszott a belépésről. De megoldotta. Megoldottuk… Ami inkább csak az ő érdeme volt… Ráadásul ez volt az utolsó öltözés a koncerten. Hogy lehettem ennyire béna, hogy ezt is elcsesszem? Annyira szerettem volna, ha minden jól sikerül…

Kisétáltam hátra, a levegőre. Leültem egy távoli padra. Nagyot fújtam, behunytam a szemem és élveztem a hűvös éjszakai levegőt. Az első alkalom letudva. Csak az a francos ruha! Csak az nem kellett volna!!!

A távolból hallottam, hogy Eric elkezdte a bónusz dalt énekelni, majd szép lassan elcsendesedett a környék… legalább is a zene. A koncert után Eric még találkozik néhány rajongóval, akik azt hiszem V.I.P. jegyet vettek, ami beenged a színfalak mögé, egy kis beszélgetésre. Gondolom, már arra öltözködik, és talán keres engem. Talán… Bár szerintem van jobb dolga is perpillanat, minthogy rajtam agyaljon… Kikészítettem neki a cuccokat, a zuhanyzáshoz nem kell segítség, elég nagyfiú már, úgyhogy az én műszakom mára lejárt.

Csak nem tudtam, hogy most mit csináljak, de aztán eszembe jutott, hogy a táskámban van a fényképezőgépem. Előszedtem, és gondoltam csinálok néhány fotót. Úgyis régen készítettem már bármit is. Körbe jártam az egész helyet. Azt hiszem, készíteni fogok egy sorozatot mindenhol, ahová megyünk. Legalább képekben legyen meg az emlékek mellett. Milyen jó lesz majd ezeket visszanézni! Az egész szobámat ki fogom tapétázni, és mielőtt elalszok, ezeket nézegetem majd.

Nem tudom meddig lehettem ott, de közeledő léptek zökkentettek ki a nagy fotózásból, amibe belemerültem.

-          Azt hittem már megszöktél. – hallottam Eric kellemes hangját.

-          Nem. – fordultam felé.

-          Akkor jó. Szomorú lettem volna, ha elmész. – biggyesztette le az ajkait.

-          Még egy jó ideig össze leszünk zárva, úgyhogy nem kell ezen aggódnod. – mondtam, de nem néztem rá.

-          Baj van? Ugye nem azon a beakadó nadrágon emészted magad? – kérdezte, de nem reagáltam semmit – Jajj Jenna! – ölelt át, és nyomott egy puszit a homlokomra – Előfordul! Még a legjobbak is vétenek hibákat. Egy-egy tánclépést én is csak el szoktam sumákolni, de ezt ne mond el Alexéknek… Amúgy meg! Majd gyakoroljuk. Mit szólsz hozzá?

-          Az öltöztetést? – nevettem el magam.

-          Azt bizony. Mondjuk… most? A szobámban?

-          Nem. – néztem rá mosolyogva.

-          Akkor, a te szobádban?

-          Ott sem. – ráztam a fejem még mindig mosolyogva.

-          Franc. – húzta el a száját – Nem voltam jó Superman?

-          Én Supersaade-t szeretnék és nem Supermant. Nem kell más hősök bőrébe bújnod.

Igazából megijedtem a saját szavaimtól, és hirtelen elhallgattam. Eric csak huncutul mosolygott rám. Eltudom képzelni milyen gondolatok cikázhatnak most a fejében.

-          Szóval… - lépett közelebb – Én vagyok, a te hősöd?

-          Nem megyünk inkább bulizni? – tértem ki a téma elől és elindultam az épülethez.

-          Nem menekülsz! Ezt még megtárgyaljuk! – szaladt utánam.

Végül mind a ketten nevetve szaladtunk egészen be az ajtón. Csak akkor torpantunk meg, ugyanis mindenki felkiáltott örömében, hogy végre előkerültünk. Főleg Eric ugye, aki a nap hőse volt, meg sztárja. Pezsgőbontás volt, koccintottunk, majd mindenki fojtatta az alkohol tartalmú italok fogyasztását. Hamarosan nagyon jó lett a hangulat. Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki megállt annál a pezsgőnél a legelején. Szólt a zene és jó volt a hangulat. Beszélgettem, vagy néha táncoltam egy kicsit, de volt, hogy csak ültem és néztem a többieket. Egy két fotót is készítettem, miközben figyeltem ki merre jár.

-          Hello Kakaós Lány! – pattant mellém Eric nevetve.

-          Hello Supersaade! – mosolyodtam el.

-          Ááhháá. – mutogatott felém, és azért már érződött rajta az alkohol hatása – Valld be! Valld be Jenna!

-          Mit? – mosolyogtam rá.

Mutatta, hogy hajoljak közelebb, majd a fülembe súgta:

-          Hogy bejövök neked. – nézet újra rám, miközben beleharapott az ajkába.

-          Eric én…

-          Csss… css… - csitított el szinte rögtön, mielőtt bármit mondhattam volna – Tudod… Ezt ne mondd el senkinek! – hajolt ismét közelebb – Te vagy itt a legjobb munkaerő! – bólogatott – Ráadásul… ráadásul még… - nézett végig rajtam és csak mosolygott.

Megőrülök! Eric, mondd már ki mit akarsz! Lehet, hogy csak azt fogja mondani, hogy ráadásul még fizetésemelést is szeretnék neked adni, de úgy érzem az a pár másodperc is egy örökkévalóságnak tűnik, mire kinyitja a száját! Ráadásul húzza az agyam! Végigsimított az arcomon, és még mindig csak mosolyogva nézett rám, aztán újra a fülemhez hajolt.

 

(ezeket a dalokat éneklik a srácok a kis "párbajukban" :) )