20. Fejezet - Káosz a köbön

Sziasztok! :)
Bocsánat a kimaradásért, de most már újra itt vagyok! :D Remélem tetszeni fog a rész nektek! :D Igyekszem most már újra a sűrűn érkező részekhez visszatérni! ;) 

Köszönöm a véleményeket és a rengeteg pipát!^^ Bízom benne, hogy továbbra is írtok nekem és pipáltok a fejezet végén! ;) 

Facebook oldal :) -> itt kérdezhettek, elérhettek, meg amit szeretnétek :D

           Felnéztem a cikkből és csak pislogtam magam elé. Nem tudtam megszólalni még percekig, aztán újra és újra át kellett olvasnom, amit írtak. Ezek még azt is tudják, hogy Görögországban élek eredetileg. De legalább még Párizsról nem tudnak… Vagy már igen, de az majd csak a következő cikk tartalma lesz. Azt hiszem sok utálót fogok magamnak szerezni most a különböző összeboronálások után. Fel kell kötnöm az alsóneműt a sok rajongó miatt, akik összeesküdtek minden Eric barátnő ellen. Bár nem is vagyok a barátnője.

-          Most mit csináljak? – szólaltam meg végül.

Drew felnevetett. Valószínűleg nagyon kétségbeesettnek tűnhettem azok után, ami a cikkben fogadott. De van ezen csodálkozni való? Elvégre, mégis csak szembesülnöm kellett azzal, hogy összehoztak Erickel. Nem tudom, hogy ez miért nem jutott eddig eszembe? Hiszen mindenből hírt akarnak kovácsolni… Akkor miért pont én maradtam volna ki ebből az egészből? Mindenesetre, visszatérve Drewhoz… nagyon szerettem, ahogy nevetett. Akaratom ellenére is mosolyra húzódott a szám. Közben pedig nem is néztem rá, csak hajtogattam a papírt, hogy majd visszaadjam neki. Szerettem volna semmissé tenni, bár azzal, hogy nem látom, még ott van a tény, hogy máris a központba kerültem. Mi jön még?

-          Igazából, ezek ellen nem sok mindent tudsz csinálni. – mutatott a kezemben lévő papírra – Mindenhol ott vannak. – suttogta vészjóslóan, majd újra elnevette magát és ekkor már én is csatlakoztam hozzá.

-          Akkor mi legyen? – mosolyogtam.

-          Hagyd Ericre meg a menedzserére. Ezt nekik kell elintézni, vagy éppen megcáfolni vagy… - nézett rám fürkésző tekintettel.

-          Mi az?

-          Esetleg…

-          Jajj Drew bökd már ki mit akarsz! – csaptam a vállára az összehajtott papírral.

-          Á, mindegy, hülyeség. – legyintett, majd a két kinyújtott lába között kezdte tépkedni a füvet.

-          Most már mondjad! – hajoltam az arca elé, hogy legalább rám nézzen.

Erre csak elmosolyodta magát. Jobban belegondolva, elég bizarr szituáció volt. Szinte már az ölébe hajoltam... Aztán ahogy észbe kaptam már húzódtam is volna vissza a helyemre, de Drew elkapott és az ölébe fektetett. Na, ha az előző szituáció volt bizarr, akkor erre nem is tudom milyen kifejezés lenne az alkalmas. Furcsa volt így ott ülni, feküdni. Bár az emberek a barátaik ölébe is szoktak feküdni nem? Mármint úgy értve, hogy barát barát, és nem szerelemre gondolok.

-          Nos… ha már így elhelyezkedtünk. – mosolyodtam el magam – Akkor akár meg is mondhatnád, hogy min járt a kis kobakod. – böktem a homlokára a mutatóujjammal, mire elnevette magát.

Igazából… megfordult a fejemben, hogy ha valaki véletlen erre sétál és meglát minket, akkor mit fog szólni. Főleg, ha mondjuk azt is látta mi történt odabent nem sokkal ezelőtt Erickel. És mi van, ha éppen Eric lesz majd aki kisétál, mert mondjuk jön, hogy megkeressen? De miért jönne utánam? Nem hiszem, hogy ennyire hiányolna, szóval ezt a gondolatot el is hessegethetem. Az viszont biztos… hogy kezdem elveszteni a fonalat az érzéseim és a két fiú között. Túlságosan is…

-          Csak az jutott eszembe, nincs-e esetleg valami valóság alapja annak, amit az újság írt. Bár gondolom nincs… vagy mégis? Nem tudom van-e köztetek valami. Annyira jóban nem vagyunk, hogy mindent elmondj nekem, de szerintem erről már tudnék. Nem?

A szavait hallva, azonnal ugrott egyet a gyomrom. Na most mit mondjak? Nem akarom nagydobra verni ezt az egészet. Sőt… ha azt nézzük nem is történt semmi. Vagy ez már nagy dolognak számít? Mi van akkor, ha ez az egész Ericnél is csak egy úgynevezett botlás volt? Vagy csak hirtelen felindulás? Vagy…? Ajj… De mindegy is… majd meglátjuk, hogy ha kijózanodik, akkor mit fog mondani, vagy tenni. Lehet, hogy alkohol nélkül nem is jutna eszébe megcsókolni, vagy bármi egyebet tenni velem. Bár mondjuk nem is nevezném csóknak, azt ami volt. Csak egy szájra puszi… És mi van, ha csak véletlen adta a számra? Mi van akkor, ha már rég megbánta az egészet?

      -     Hahó, Jenna. – integetett az arcom előtt.

      -     Hm?

      -     Látom szépen elkalandoztál. – mosolyodott el.

      -     Igen, egy kicsit. – néztem még mindig magam elé.

      -     Én ezt nem nevezném kicsinek. – nevetett.

      -     Hé! Ha sokáig kötözködsz, csak egy mozdulat és fájdalmas lesz. – mosolyogtam rá.

      -     Inkább csendben maradok. – felelte.

Rögtön értette mire gondolok. Mivel az ölében fekszek, így könnyen elérhettem volna a legfájdalmasabb pontját mindössze egyetlen mozdulattal. Persze sosem bántanám, de jó volt kicsit pimaszkodni vele, ha már ő is ezt csinálta velem. Nehogy már hagyjam magam, nemde?

-          Szeretném még hasznát venni. – mondta kétségbeesve, és belőlem kitört a nevetés.

De annyira nevettem, hogy rázkódtam az ölében, majd végül legurultam a fűbe. Éreztem ahogy utánam nyúl, de már nem bírt megfogni. És azt sem tudom miért volt rám ilyen hatással a mondata, de nem bírtam abbahagyni a nevetést. Meg, hogy egyáltalán miért van rám ilyen hatással ő maga…

-          Szóval? – hajolt fölém – Van valóság alapja annak, amit a hírhajhászok írtak?

-          Nincs. – ráztam meg a fejem.

Ez egy pici hazugság volt. Bár, ha azt nézzük, hogy egy puszi nem nevezhető járásnak, akkor nem hazudtam. Meg amúgy is később történt a dolog, mint hogy megírták a hazugságaikat az interneten. Mondjuk az azért eléggé elgondolkodtató, hogy a látottak alapján írták mindezt.  Azok alapján, ahogy viselkedünk egymással, és hülyéskedünk. Tehát ennyire félreérthetőek lennénk Erickel? Az is igaz, hogy néha elég furán viselkedik, ha együtt vagyunk. Mondjuk… Éppenséggel Drew sem panaszkodhat…

Furcsa mosoly terült szét az arcán, és nem tudtam, hogy mi járhat a fejében. Csend ült kettőnk közé. Akárhogy is töröm a fejem, szerintem sosem fogom megérteni mi jár a fejükben… A férfiak számomra örök rejtély maradnak.

Folyamatosan a szemembe nézett, vagy az arcomat fürkészte. Próbáltam a légzésemet lecsillapítani és nem mutatni neki, hogy mennyire zavarban vagyok. Nagyot nyeltem, mire elmosolyodott és közelebb hajolt.

-          Élvezed mi? – kérdeztem meg végül, így azonnal megszakítottam a mozdulatot.

-          Micsodát? – vigyorgott rám.

-          Ezt az egészet.

-          Úgy tűnik, mintha nem élvezném? – nézett még mindig a szemembe, majd a nyakamba fúrta az arcát.

Már nem tudtam mit mondjak és megszakítani sem volt erőm az egész szituációt. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hogy mit is mondjak, vagy mit csináljak. Lefagytam. Totálisan lefagytam. Ha nem a földön feküdnék, valószínűleg még a lábaim is remegnének. Be kell valljam, hogy még nem nagyon fordult velem elő ilyesmi. Sosem kerültem még annyira közel egy hímnemű egyedhez sem, mint most Drewhoz… vagy éppen az a szájra puszi, amit Erictől kaptam.

-          Miért csinálod ezt velem? – kérdeztem szinte suttogva, mert alig jött ki hang a torkomon – Drew, kérlek…

A nyakamban éreztem meleg leheletét, ahogy elnevette magát. Az illata már befúrta magát az orromba és meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett.

      -     Utálom, mikor nem válaszolsz a kérdésemre.

Eltoltam magamtól és a szemembe nézett. Még mindig nem mondott semmit, csak nézett rám. Eszembe ötlött az a gondolat is, hogy talán nem kéne hagynom, hogy ezt csinálja.

-          Ez a helyzet így ám nagyon fura, ugye tudod?  - tettem fel az újabb kérdésemet.

-          Igen. – mosolygott.

-          Jenna!!! – hallottam hirtelen, hogy a nevemet kiabálja valaki.

Azonnal szétrebbentünk. Drew felugrott, majd felsegített engem is a földről. Leporoltam magamat, aztán az előző hang irányába fordultam. Edin szaladt felénk abból az irányból, ahonnan korábban én is érkeztem.

-          Sziasztok! – ért oda hozzánk mosolyogva, majd végigmérte magának Drewt – Megzavartam valamit? – jelent meg egy mindent tudó vigyor az arcán – Mert ha igen, akkor én szívesen… - mutatott a háta mögé és már indult is volna.

-          Nem. – szólaltam meg végül, így megállt – Nem zavarsz.

Ha ő nem jön, akkor nem tudom meddig fajultak volna itt a dolgok, de az nem biztos, hogy sokáig vissza tudtam volna fogni magam. Be kell valljam, hogy Drew nagy hatást gyakorolt rám, és az is igaz, hogy eléggé nyomul. Sőt mi több… nagyon nyomul. Ami azért jól esik a bennem élő nőnek, de mivel Eric felől is tapasztalok némiképp dolgokat, így nehezen tudom már hová tenni egyiket- másikat… Mert ha csak az egyikőjük csinálná ezt velem nem lenne nehéz a dolgom, de így?!

-          És mit szeretnél? – néztem rá, mert már megint csak csendben állt ott.

-          Jaa, csak már hiányoltunk és mondtam a srácoknak, hogy majd én megkereslek. – mosolygott – De amint látom, társaságod van.

-          Én megyek is és nem zavarok. Te pedig menj csak vissza a buliba. – reagált Drew rögtön, majd elém állt, megsimogatta az arcom, nyomott a homlokomra egy puszit – Majd beszélünk. – mondta és elsétált.

Egy ideig még néztem merre ment. Dreew!! Legszívesebben kiáltottam volna egy nagyot, hogy kiadjam magamból a sok feszültséget, amit a két pasi okoz nekem. De… Mit csinál a fák között? Lehet, hogy a túloldalon is van egy szálloda és ott lakik? Ki vagy te Drew? Sokszor rá kell ébrednem arra, hogy nem is igazán tudom ki ő. Annyi mindent tud rólam, hogy valami elképesztő, viszont én róla semmit. Jobban nyomoz, mint az FBI.

-          Jössz? – zökkentett ki a gondolataimból Edin.

-          Igen. – mosolyogtam rá, majd elindultam, ő pedig jött velem.

-          Már mindenki hiányolt. Jól eltűntél. – nevetett – Eric meg kidőlt közben. Nagyon megünnepelte a turnéindulást, azt mondta felmegy a szobájába, de lehet, hogy még visszajön. Téged is keresett ám. Bár ünnepeljen csak… úgyis lesz ideje kipihenni, mert mire Lengyelországba érünk az egy szép kis út lesz… Ki volt ez a srác? A barátod?

-          Hogy mi? – néztem rá meglepetten, mikor felfogtam, hogy mit kérdez – Nem. Nem a barátom.

-          Biztos ez?

-          Igen az. – mosolyogtam.

-          Pedig az arcod másról árulkodik. – vigyorgott rám.

Azonnal lefagyott a mosolyom és megtorpantam. Mit lát rajtam Edin? Jézusom Jenna! Csak bele ne szeress!!! Remélem, hogy csak szórakozik velem Edin és nem gondolta komolyan, amit az előbb mondott.

Megállt az ajtóban és visszaintett.

-          Jössz már? – nézett rám.

Elmosolyodtam, és bólintottam, majd meg sem álltam, amíg be nem léptem a már jól ismert helyiségbe. Edin előreengedett, és becsukta az ajtót mögöttünk. Odabent még mindenki vidáman nevetgélt, táncolt, vagy iszogatott. Jó volt a hangulat és azonnal elragadott engem is. Eric viszont úgy tűnt visszatért időközben és tényleg látszott rajta, hogy kicsit felöntött a garatra. Edin a pulthoz vitt és mondta, hogy tölt nekem inni, csak mondjam mit kérek, de nem volt lehetőségem választani, mert egy jól ismert hang utánam kiabált.

-          Kakaóóóóós láááááááááááááány!

Abba az irányba néztem, ahonnan hallottam Ericet és láttam amint felém vetődik, majd megáll mellettem. Letette a poharát, elkapta a kezem és elindult velem a táncolni. Szorosan magához húzott, megpörgetett, minden lehetséges mozdulatot elkövetett a parketten. Rájött, hogy mennek nekem is a különböző lépések és így nem fogta vissza magát. Ha szabad ezt így mondanom, sokszor forrt közöttünk a levegő. És néha kezdem magam könnyű nőcskének érezni, így hogy nem régen még Drew nyomult, most meg Erickel táncolok így…

-          Nem vagyok ám annyira részeg, mint a többiek gondolják. – súgta a fülembe.

Annyira váratlanul ért a dolog, hogy totál meglepődtem. Néztem rá nagyokat pislogva, mire elnevette magát.

-          Kíváncsi vagyok, ilyenkor mit csinálnak, és hátha megtudok egy-két pletykát. – folytatta.

Milyen kis cseles vagy te Eric Saade.

-          Mint amit rólunk terjesztenek a neten?

-          Igen. – bólintott, majd rögtön témát váltott – Tudod… Emlékszem egy álarcos bálra nem is olyan régről.

Elnevettem magam. Azonnal tudtam, hogy mire gondol. Amikor elmentem és fotókat készítettem azon a bálon. Még totál meg voltam szeppenve mindentől, mert teljesen új közeg volt az egész. Meg ahogy Eric segített megkeresni a táskámat… amikor felállt a székre és el akarta kiabálni magát, ahogy majdnem elesett, de épp sikerült megfognom, és ahogy kicsikart egy puszit, meg a táncot. Már akkor imádtam az egész srácot, úgy ahogy volt.

-          Szent Saade Úristen és az elveszett táska esete. – nevettem fel, aztán láttam, ahogy engem méreget és éreztem, ahogy vörösödik az arcom.

-          Pontosan. – nevette el magát ő is – Akkor táncoltunk először.

-          Te mindenre emlékszel? – mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott és átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekam, mert épp valami lassú szám indult el.

-          Legtöbb esetben sok mindenre… de veled kapcsolatban mindenre.

Kezdem magam teljesen őrültnek érezni. Lehetséges ez, hogy egyszerre ketten csapják nekem a szelet? Bár, nem tudom melyik srác gondolja tényleg komolyan, vagy melyik az amelyik csak szórakozik velem. Fiúk! Megőrülök tőletek!

-          Jenna.

-          Igen? – néztem rá nagy szemekkel, mire elmosolyodott újfent.

De nem válaszolt semmit. Körbenézett, majd megfogta a kezem és elindult. Fogalmam sem volt hova megyünk, de mentem utána. Mikor valaki ránk nézett, akkor hirtelen megállt és intett felé. Ám egyszer Alex tartott az irányunkba Eric pedig felém fordult és megálltunk.

-          Csináljunk úgy, mintha beszélgetnénk. – kacsintott rám.

-          Oké. – mosolyodtam el és vissza kellett fognom magam, hogy ne úgy vigyorogjak, mint egy hülyegyerek.

-          Ígérem, mindjárt kijutunk innen. – mondta mosolyogva, és tényleg úgy gesztikulált hozzá, mintha tényleg csak egy spontán jókedvű beszélgetés lenne.

-          Felőlem itt is maradhatunk. – nevettem.

-          De én szeretnék kicsit veled lenni. – nevette el magát ő is, mintha valami vicceset mondott volna.

-          Hé srácok! – ért oda Alex – Nem kértek egy kis sütit? – tartott két szelet krémes csodát felénk egy tányéron – Már csak ennyi van és gondoltam megkérdezlek titeket is. A többiek meghagyták nekem.

-          Jajj Alex! Komolyan emiatt jöttél? – nevetett Eric.

-          Igen. –rántotta meg a vállát – De ha nem hát nem. Megmarad nekem! – mondta és benyomott egyet a szájába aztán habos mosolyt villantott felénk és elsétált.

Alex után néztem még mindig nevetve, miközben Eric se szó, se beszéd rántott egyet rajtam, és elindult arra amerre az előbb is tartott. Most el akar rabolni? Vagy megkínoz? Vagy mire készül? Vagy netán tartogat nekem valami meglepetést? Eric olyan néha, mint egy gyerek. Nem lehet kiszámítani sosem, hogy mit akarhat. Elsétáltunk… sétáltunk? Inkább rohantunk, egy rakat ajtó és szoba előtt, majd egy sötét folyosón megállt és felém fordult. Ide már csak éppen hogy elhallatszott a zene. Jó vastagok voltak a falak.

-          Eric, mire készülsz? – néztem rá kérdőn.

-          Majd megtudod. – lépett hozzám közelebb széles mosollyal az arcán.

A gyomrom rögtön összezsugorodott, és a szívem a torkomban dobogott. Ez most csak valami álom ugye? Az nem lehet, hogy Eric Saade pont engem akar megkaparintani magának… Sőt… ez a legnagyobb hülyeség, amit el tudok képzelni. Mit akarna pont tőlem?

      -     Mit… mit akartál mondani korábban? – tettem fel a kérdést, ami már egy ideje ott motoszkált a fejemben.

      -     Kíváncsi vagy? – szórakozott velem kicsit.

      -     Eléggé. – mondtam mire elnevette magát – Nem vagy vicces Mr. Saade. – böktem vállon.

      -     Nem? – sétált felém lassan, majd megfogta a derekam.

      -     Nem. – feleltem, és már szinte összeértek az ajkaink.

      -     Mire is vagy kíváncsi pontosan? – suttogta.

      -    Tudod te azt nagyon jól. – közben le sem vette rólam a szemét, és élvezte, hogy játszik velem, és annyira közel jött, hogy már szinte semmi távolság nem állhatott közénk.

     -     Jenna…

     -     Mondd már! – kérleltem, mire elvigyorodott.

     -     Tudod… egyre jobban tetszel nekem.