21. Fejezet - Úton 2.0

Sziasztok! 

Már meg is hoztam az újabb fejezetet! :D 

Köszönöm a kommentjeiteket és a sok pipát! :D Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek! :D ;) Továbbra is várok minden véleményt! ;)     

(Továbbra is várlak titeket a többi blogomon is:) Ha van kedvetek nézzetek be ;)
Száguldás!
Figyelj! - Mindenütt ott vannak )

És továbbra is itt a facebook oldal: Az Eric projekt

    Másnap délben hagytuk el a szállást és már indultunk is Lengyelország felé. Mindenki olyan volt, mintha háromszor kimosták volna a mosógépben, majd még egy szárítóprogramra visszateszik, de elfelejtik kivenni, és csak órákkal később kerül ki újra a szabadba. Eric volt a legviccesebb, ahogy vánszorgott le a lépcsőn. Húzta magával a cuccaival teli kis bőröndöt, igen, a lépcsőn… aminek minden sarkából egy egy ruha kandikált ki. Szerintem mindent csak beledobált, aztán nem is törődött vele tovább. Az a csoda, hogy egyáltalán összezárta. Napszemüveg volt rajta, a haja kócosan állt összevissza. Mondjuk máskor is hasonlóan áll, mikor nem fellépésre lövik be neki, úgyhogy ez annyira nem is meglepő. Az inge kissé csálén volt összegombolva és mikor Alex ezt megjegyezte neki, csak elmosolyodott és felé mutatta a középső ujját, míg a többit behajlította. Alex erre leöntötte a kezében lévő pohár tartalmával, ami szerencsére, vagyis, Eric szerencséjére, csak hideg víz volt. Levette a napszemüvegét, majd egy kézmozdulattal letörölte az arcát. Erre hangosan felnevettem, mire mind a két fiú rám nézett, majd egymásra pillantottak egy gondolatcsere erejéig és megindultak felém. Azt mondanom sem kell, hogy a szálloda előtt már mindenki minket nézett. Voltak persze rajongók, akik nevettek rajtunk és fotózták a jelenetet, de egy két ember szinte szánakozva rázta a fejét és haladt tovább. De nem nagyon érdekel az ilyen… Szaladni kezdtem a fiúk elől.

-          Úgysem menekülsz! – kiabáltak utánam.

Kikerültem a csomagokat és felszaladtam a buszra. Jöttek volna utánam, de pont beleütköztek Tomasba, aki lefelé tartott. Nekem még sikerült elkerülnöm az ütközést vele, mázlimra. Lehet, hogy a fülemnél fogva rakott volna ki a buszról, ha teljes erőből nekimegyek.

-          Ti meg mit csináltok? – nézett rájuk Tomas.

-          Mi csak…

Néztek egymásra és keresték a szavakat. Látszott rajtuk, hogy most nem tudják mit csináljanak, mert a főnök elővette a komoly arcát és ez valószínűleg nem jelentett túl jót.

-          Csak játszunk egy kicsit. – felelte végül vigyorogva Eric.

Közben öntöttem két pohár vizet, amit Tomas háta mögött a kezébe csúsztattam, mindent úgy intézve, hogy a fiúk ne vegyenek észre. Elvette őket, így tudtam, hogy belement a dologba, mert ugye előre nem tudtuk megbeszélni.

-          Tudjátok, hogy indulni kell, ugye? – kérdezte szigorúan.

-          Igen, mi már be is… - kezdett szabadkozni Eric, mire a két pohár víz a fejükre zúdult.

Nevetve álltam fel Tomas mögött, akit szintén rázott a nevetés. A fiúk meglepetten néztek fel. Abszolút nem számítottak rá, hogy még egy adag vízzel is szembe kell nézniük, ha fel akarnak szállni a buszra. Láttam rajtuk, hogy ledöbbennek, aztán elmosolyodnak, végül már ők is velünk nevettek.

-          Törülközzetek meg, aztán indulás. – sétált el közöttük Tomas mosollyal az arcán, majd szembe találtam magam a fiúkkal.

-          Ezt még lejátsszuk! – nézett rám komolyan Eric.

-          De velem együtt! – csatlakozott Alex.

-          Én is akarok! – szaladt mögéjük Edin és átkarolta vigyorogva a két fiút – Apám… ti csurom vizesek vagytok.

-          Köszönjük a tájékoztatást Edin. – forgatta a szemeit Alex – Ha nem mondod észre sem vesszük.

Eric csak nevetett mellettük, mire Edin értetlenül nézett körbe. Abszolút nem vágta le, hogy mi a helyzet.

-          Mi történt itt? – adott hangot a gondolatainak.

-          Azt kérdezd Ms. Cseles kisasszonytól! – mosolygott rám Eric.

-          Én nem csináltam semmit! – néztem rájuk ártatlanul, majd elindultam a busz belseje felé, mert a fiúkat is elkezdte fölterelni Tomas.

Leültem hátul egy kényelmes kis sarokba, majd az ölembe húztam egy párnát és csendben figyeltem. A múlt éjszaka körül jártak a gondolataim. Annyi minden történt, hogy valahogyan muszáj lesz szortíroznom őket. Komolyan kellene egy külső merevlemez, amire lementhetem a sok adatot, emlékek címen, aztán mikor unatkozom, vagy nosztalgiázni szeretnék, vissza-visszanézném őket. Milyen jó lenne, nem? Így megnézhetnék minden gyerekkori emléket is, amire egy idő után az ember nem is tud visszaemlékezni. Magamhoz öleltem a kispárnát. Rá kellett jönnöm, hogy a két fiú teljesen megőrjített már. Drew… Eric… Eric, Drew… Ráadásul ez az egész… Amit művelnek velem… Pláne Eric… Na de mindegy is.

Elővettem a laptopomat, lenyomtam a bekapcsoló gombot, és míg vártam, hogy a rendszer felálljon, felpattantam, hogy hozzak egy kis kakaót a buszon lévő hűtőből. Visszaültem a helyemre, majd az ölembe vettem a gépet és kortyolgattam a hideg kis italomat. Megnyitottam egy szövegszerkesztőt, és úgy határoztam kicsit kockáztatok bár, de akkor is írni fogok. Ha valaki odapattan, akkor lecsukom a gépet, aztán nem látja senki, hogy mit is írtam. Viszont a blog vár rám már nagyon.

Végül nekikezdtem.

        „RiceAngel jelentkezik!!!!

        Elnézéseteket kérem a hosszadalmas kimaradásért, de sok volt a kutató munka, meg el kellett intéznem, hogy jöhessek a turnébusz után! Igen! Jól látjátok! Mindenhol ott leszek, ahol Eric fellép és mindenről értesítelek titeket! ;)

Rengeteg kérdést tettetek fel az ügyben, ami megjelent nem régen és futótűzként terjeng mindenfelé, mi szerint Ericnek új barátnője van. Hogy egy titkos szerelemről van szó és még egyelőre senkinek sem mondták el.

A helyzet az, hogy egyelőre nem nagyon tudok erről bővebben nyilatkozni még én sem, de amikor láttam őket, nem úgy tűnt, mintha együtt lennének, vagy bármi több lenne közöttük, mint barátság. Szerintem itt mindössze arról van szó, hogy nagyon jól érzik magukat együtt és ennyi. Viszont, ha bármi komolyabbat megtudok, azonnal jövök és informállak titeket! Addig is pedig mindenki maga dönti el mit hisz a sajtónak és mit nem… Én nem hinnék el nekik semmit, most, hogy jobban beleláthatok kicsit, hogy miket művelnek. Persze azt ne felejtsétek el, hogy én mindig csak a színtiszta igazat közlöm veletek!...”

Még írtam a koncertről, meg egy csomó dologról, ami éppen eszembe jutott. Bemásoltam a szöveget egy új bejegyzésbe, csatoltam néhány fájlt, amit Drew küldött nekem, majd rákattintottam a küldés gombra és már online is volt minden. Már az olvasóimnak is hazudok… Csúcs!

-          Üdv idegen. – pattant mellém Eric.

Rögtön kiléptem az oldalból, majd lecsuktam a gépet.

-          Ez elég gyors volt. – mutatott a gépre.

-          Igen. A naplómat írom, és nem akarom, hogy bárki bármit lásson belőle. – füllentettem olyan természetesen, hogy még én magam is meglepődtem rajta.

-          Én is benne vagyok? – vigyorodott el.

-          Ezt most komolyan kérdezed? Össze vagyunk zárva, de nem Eric, te nem szerepelsz a naplómban. – mosolyogtam rá.

Egy ideig csak ült velem szemben és engem nézett. Nem tudom mi járhatott a fejében, bár sejtem… mindenesetre nagyon elmélyült a tanulmányozásomban. És ilyenkor mindig elfogott a lelkiismeret-furdalás a blog miatt. Nem akartam hazudni neki, de így muszáj volt. Lehetséges, hogy rögtön megutálna és hazaküldene, amint megtudja, hogy valójában ki is vagyok én. A jókedvem azonnal elszállt, pedig tudom… tudom hogy…

-          Jól vagy? – szólalt meg végül.

-          Igen. – bólogattam és próbáltam mosolyogni.

-          Hát, nem úgy tűnik. – méregetett – Mi a baj?

-          Semmi.

-          Semmi… semmi. Utálom a semmiket. – morgott, de csak játékosan, mire elnevettem magam – Ezt már szeretem. – mondta és magához ölelt – Egyébként akartam tőled kérdezni valamit.

-          Na mondd.

-          Te szoktál blogolni? Vagy hogy is mondják ezt…

Mondanom sem kell, hogy az ijedtség végigfutott a fejbúbomtól a lábujjamig, majd vissza. Jenna, ez a srác mindent tudott, csak leckéztetett eddig. Most pedig fogja magát és kirak félúton Lengyelország felé, aztán azt csinálsz, amit akarsz!

-          Miért? – próbáltam összeszedni magam.

-          Csak mert nem tudom ezeket kezelni, és néha szeretnék felnézni egy-egy oldalra.

-          Á, nem olyan bonyolult. – esett le a hatalmas kő a szívemről.

-          De én hülye vagyok hozzá. Twitter… de az nagyon… meg néha facebook és ennyi. Online analfebéta vagyok. – vigyorodott el.

-          Meg bolond. – nevettem.

-          Hmm… ezt már sokszor mondták! Azt hiszem, talán ideje lenne megfontolnom, hogy tényleg így van. – tűnődött el.

Közben felnyitottam a laptopomat, és visszaléptem az internetbe. Szerencsére keresővel indul a böngészőm, így nem volt esélyem rá, hogy lebukjak. Szóval emiatt már nem is aggódtam tovább.

-          Te! Figyi már! Keressünk már cikkeket, amiket rólunk írtak.

-          Biztos? – néztem Ericre kérdőn.

-          Totálisan! – vigyorgott – Kíváncsi vagyok.

Azzal beütöttem a google-be a neveinket, és tátott szájjal bámultam mennyi cikk jelent meg már most rólunk. Az oldalszámot inkább már meg sem mertem nézni. Már így is elég sok volt amit láttam, és most hogy Eric még szeretne olvasgatni is… Nem tudom mennyire fog tetszeni nekem ez az élet, amit ők élnek. Bár szerintem ő már hozzászokott az ilyen idióta szövegekhez amiket sokszor megjelentetnek róluk.

-          Úgy tűnik egy csapásra híres lettél drága Kakaós lány. – emelte fel a kis dobozomat, amit korábban hoztam ide – Meg fog melegedni. – súgta és ideadta a kakaómat.

-          Köszi. – vettem el tőle, majd nyomtam egy puszit az arcára.

-          Óh, - mondta és legyezni kezdte magát, mint aki elakarja takarni, hogy elpirul, majd kihúzta magát és megköszörülte a torkát - Na nézzük mi van itt. – csúszott lejjebb, és úgy tette a gépet, hogy neki is az egyik combján legyen, meg nekem is az egyiken, így pont középre került, hogy mind a ketten jól láthassuk.

Válogatni kezdett. Volt miből, úgyhogy meg sem lepődtem, hogy nem a legelsőt nyitotta mag, aztán kiszúrt magának egy cikket aminek szimplán annyi volt a címe, hogy „Álompár!”

-          Na nézd már! Már álompár is vagyunk. – nevetett, de én nem tartottam olyan viccesnek a dolgot, így inkább csak csendben ittam a kakaómat.

Hangosan kezdte felolvasni a leírtakat, miközben a vállamra hajtotta a fejét. Azonnal megcsapott az a jellegzetes Eric illat, amit annyira szerettem. Eddig nem is figyeltem, mióta ide ült mellém, csak most, hogy ennyire közel jött és nyugiban vagyunk.

-          Eric Saade, mint tudjuk új barátnőt talált magának. Ójajj. – nézett rám, majd folytatta – A fiatal lány mindeddig teljesen ismeretlen volt mindenki számára, most viszont egy csapásra, hírnévre tehetett szert! Lehet, hogy a fiatal lány csak erre hajtott? Vajon tényleg szerelem van kettejük között? Na jó ez a cikk nem tetszik… - lépett ki belőle Eric, majd ráment egy másikra – Eljegyzés! – ez volt a cím - Hoppácska, erre kíváncsi vagyok.

Megvártuk, míg betöltött az egész oldal. Először végiggörgetett rajta, hogy megnézhessük milyen képeket csatoltak hozzá. Tele volt velünk az egész oldal. Nem viccelek! Szó szerint az egész! Mindenféle fotók díszelegtek olyan pillanatokat megörökítve, amikor nem is gondoltuk volna, hogy készülnek rólunk képek. Nagyon para ez a helyzet…

-          A huszonegy éves szívtipró megtalálta élete párját! – kitört belőle a nevetés és elterült mellettem – Ez most komoly? Már nem csak járunk, de te vagy életem párja. Ajj… Utálom az ilyen pletykaterjesztő oldalakat. – ült föl, majd folytatta, de még mindig vigyorgott – Mint megtudtuk, Eric Saade eljegyezte kedvesét, akivel még most is titokban tartják kapcsolatukat, és nem hajlandóak senkinek sem nyilatkozni. Téged megkeresett bárki is? – nézett rám.

-          Engem ugyan nem. – rántottam meg a vállam.

-          Borzalom ez az egész. – forgatta a szemeit, majd visszatért a cikkhez – Úgy tudjuk, már az esküvő időpontját is kitűzték. De vajon mire ez a nagy sietség?

-          Még a végén oda fog kilyukadni, hogy már terhes is vagyok. – húztam a számat, mire Eric elnevette magát.

-          Várj! Most jön az izgalmas rész, a sejtelmes kérdésekkel. – mondta ő is sejtelmesen, majd újra olvasni kezdett – Lehet, hogy valami más is áll a háttérben? A szülők tudnak bármiről, amiről mi még nem? Lehet, hogy máris a családalapításon gondolkodnak? És mi van akkor ha az a családalapítás már nincs is olyan messze?

-          Na neeeeee! – csuktam le a gépet – Ebből mára bőven elég volt.

Eric hangosan nevetett a reakciómon. Imádtam, amikor ilyen jóízűen nevetett. Engem is mosolyra késztetett. Senki nem nevet úgy, mint ő, az már biztos! Hirtelen felállt és előre sietett a többiekhez. Meglepett, hogy csak így otthagyott, de úgyse mehetett túl messzire. Maximum a sofőr mellé ülhetett be és az volt a legmesszebbi pont perpillanat.

Megrántottam a vállamat, majd csak ültem ott a félhomályban, és csendben ittam a kakaómat. Ezek a cikkek borzalmasak voltak. És úgy érzem, hogy most már nem fogok megszabadulni tőlük. Csak még inkább a nyomomban lesznek és minden tele lesz hamis információkkal. Aimer! Azt hiszem mostantól nem túl sok nyugtod lesz. De azért jó tudni, hogy már úton van a trónörökös is, nem? Elnevettem magam. Soha többet nem fogok elolvasni semmit, amit ezek írnak.

-          Hé Jenna!

Kizökkentett a fiúk kiáltása a gondolataimból. Ott álltak velem szemben széles mosollyal az arcukon. El nem tudtam képzelni mit akarhatnak ezek hárman tőlem. A lányok hátrébb ültek, és mosolyogva nézték az előttem történteket. Kezdtem velük is megbarátkozni, bár a fiúkkal hamarabb megtaláltam a hangot. De valahogy ez mindig is így volt. Világéletemben hamarabb találtam meg a közös hangot a másik nem tagjaival, a lányokkal lassabban, de ha igen, akkor viszont nagyon. Itt van példának Becki.

-          Figyelj! – kacsintott Eric, majd ránézett Alexre.

Visszaszámolt háromtól, majd elkezdtek énekelni és táncolni. Valamelyik koreográfiájukat szedték elő, mert nagyon egyszerre mozogtak. Eric közben hangosan nekifogott a Lady Marmalade című dalnak, én pedig felnevettem, de befogtam a számat. Nem akartam bunkónak tűnni, vagy hogy azt higgyék kinevetem őket, de nagyon viccesek voltak így hárman.

Aztán jött a nagyobb meglepi. Mind a hárman széttépték a pólóikat és odahajították hozzám. Tátott szájjal néztem őket és nem akartam elhinni, hogy ezek most tényleg komolyan sztriptízelnek nekem. A két lány hangosan kiabált és sikítozott, bíztatva a srácokat, akiket én totál döbbenten néztem még mindig. Eric hangosan kezdte üvölteni a dal refrénjét, a fiúk pedig vele tartottak. Soha nem gondoltam volna, hogy majd Eric Saade és a táncos fiúi fognak nekem sztriptíz táncot lejteni egy turnébuszon, amelyen még sokáig fogunk utazni.

Már szétesett a csapat és mind a hárman külön- külön alakítottak valamit. Aztán ha eddig nem voltam totálisan ledöbbenve, akkor a fiúk tettek róla, hogy tényleg elérjem a döbbenet legutolsó határát. Mind a hárman szépen kibújtak a nadrágjukból, és egy szál alsóban folytatták tovább. Újra visszatért a közös koreográfia, miután elhajították a ruhadarabot, amitől megszabadultak.

Abba még bele sem gondoltam, hogy elég poén, hogy így elférnek táncolni egy buszon. Most tudatosult bennem igazán, hogy mennyire nagy is ez a járgány, amin ülünk, de most nem is ez a lényeg. Hát hülye vagyok én, mikor három alsógatyás pasi táncol előttem és én a busz méretén gondolkodom? Más méreteken inkább nem is merek gondolkodni… Mindenesetre, annyi kocka forog előttem, hogy meg sem tudnám őket számolni. Még mindig hangosan énekeltek. Már én is beszálltam a dalolásba és most először Eric is elmosolyodott. Eddig halál komolyan csináltak mindent és nem tudom mi volt a céljuk ezzel, de ha az, hogy jókedvet csiholjanak, akkor azt sikerült elérniük.

Eric egyszer csak előre lépett hozzám, majd fél térdre ereszkedett, és felém nyújtotta a kezét.

-          Alapokat akarsz adni a hírfalóknak? – nevettem.

-          Gondoltam. – mosolygott – Ha már úgyis írtak egyet, s mást.

-          Mi az? Megkéred a kezem? – nevettem még mindig.

-          Hát… - húzta fel a vállait, mint aki rudas valamiben, de nem akarja még elmondani.