29. Fejezet - Footprints

Sziasztok! :D

Újra itt vagyok! A tegnapi rész után gyorsan ideért az újabb! :D

Remélem tetszeni fog nektek ^^ :D 

Előre is köszönöm, hogy ha megosszátok velem a véleményeiteket^^

Erickel kerültük egymást. Vagy ha néha odajött volna hozzám, hogy beszéljünk, akkor én kerültem el őt. Nem akartam újra vitatkozni, mert már így is sok volt és próbáltam magamban elrejteni a dolgokat, de sajnos nehezen ment. Nem akartam újra átélni azt ami… Becki mindig rájött, ha valami nem volt oké, és ő azt is tudta miért bánt ennyire, amit Eric csinál velem éppen. Nem faggatott, mindent tudott és így szavak nélkül is rájött, hogy ezt jobb nem felhoznia.

Már Németország felé tartottunk, hogy a korábban elmaradt koncertet most pótoljuk. Napok óta a buszon ültünk és már mindenki nyűgös volt, de próbáltuk elütni az időt. Edinnel és Alexszel az asztalnál ültünk és épp társasjátékkal űztük az unalmat. Mostanában már mindegyiket végigjátszottuk. Eric pedig a gitárját pengette és valami új dalon dolgozott éppen. Mostanában nem veszekedtünk és ennek mindenki örült. Kicsit úgy tűnt, hogy Eric kezdett visszatérni a normális üzemmódba. Drew kicsit eltűnt és aggasztott, hogy mi van vele. Pár napja nem adott hírt magáról, de remélem, hogy nem esett semmi baja.

-          Biztosan csak lemerült a telefonja és olyan helyen van, hogy nem tudja feltölteni. – nyugtatott Becki, miközben félrevonultunk, míg a fiúk elrakták a társast és próbálták feldolgozni a sokadik vereséget.

-          Igen. Tuti! – mosolyodtam el.

-          Vééégre már! Ne keseredj itt el nekem, mert esküszöm megpofozlak! – nézett rám komolyan, de nem bírta ki és elnevette magát.

-          Oké. – nevettem vele.

Közben összeszedtük a holminkat, mert szerencsére perceken belül megérkeztünk Berlinbe. A gépemet hagytam utoljára. Még be volt kapcsolva. Gondoltam még egy utolsó pillantást vetek az emailjeimre és jól tettem. Egy új üzenet várt rám és nagy örömömre Drew volt a feladója.

„Berlinben várlak. Hiányzol. Ne haragudj.

Szeretlek!

Drew ”

-          Csak nem a kis szerelmünk írt? – fúrta elém Becki az arcát, mikor látta, hogy kiült a mosoly az arcomra.

-          De igen! – vigyorogtam és örömömben magamhoz öleltem Beckit.

-          Mondtam én, hogy nem kell aggódnod!

Rákacsintottam Beckire, elraktam a gépem, belecsúsztattam a táskámba, a fejemre raktam a Dagobert bácsis kalapomat és mind a ketten leszálltunk a buszról, ami időközben megállt a hotel előtt, ahol a szobák voltak bérelve nekünk.

-          Hát te, hogy nézel ki? – nézett rám Eric nevetve.

Jókedvűnek tűnt, de azért egy kis cinizmus volt a hangjában. Remélem ez már javuló tendenciára mutat majd a kettőnk kapcsolatában.

-          Jól! – feleltem, és Beckivel együtt besétáltunk az épületbe.

Tomas épp a recepción intézte a kulcsokat. A srácokkal megvártuk, míg aláírta a papírokat, majd mindenki megtudta merre menjen és elfoglaltuk a szobáinkat. Mindenki külön szobát kapott még Becki is. Pedig mondtuk, hogy megvagyunk egy szobában is és ezért nem kell külön foglalni, de Tomas ragaszkodott hozzá, hogy mindenkinek kell a nyugalom és ezt egyedül tudjuk a legkönnyebben elérni. De legalább szomszédok lettünk. Bár a másik szomszédom Eric lett. Majd Beckinél vihogunk, nehogy megzavarjuk őfelségét. Kicsomagoltam és miután végeztem gondoltam felhívom Drewt, de nem volt rá szükség. Mintha csak egyre gondoltunk volna épp hívott.

-          Szia! – huppantam le az ágyra.

-          Van időd egy kakaós, csokis croissantos vacsorára velem? – hallottam a hangján, hogy jó kedve van.

-          Naná! – ugrottam rögtön az ötletre.

-          Lent várlak.

Felpattantam az ágyról és már szaladtam is lefelé. Kiértem az utcára, de először sehol sem láttam Drewt. Aztán ahogy kémleltem az emberek között egyszer csak megpillantottam. Egy oszlopnak támaszkodva állt, mosolygott és engem figyelt. Le sem tudtam venni róla már a szemem. Odaszaladtam hozzá és a nyakába ugrottam. Egy csókkal köszönt és nem bántam. Egyáltalán nem. Annyira jó volt újra magam mellett tudni, hogy azt el sem tudom mondani.

-          Többet ne tűnj el! – bokszoltam a vállába - Aggódtam érted! És nagyon hiányoztál! Rossz volt nélküled.

-          Nélküled is. Megpróbálok többet nem eltűnni ennyire. – kulcsolta át a derekamat – Ééés! Hoztam vacsit! – hajolt le és felemelt egy zacskót.

-          Csúcs! – adtam egy puszit neki, majd kézen fogva kerestünk egy padot.

Leültünk rá egymással szemben és nekiláttunk a csokoládés croissantoknak és a kakaónak. Közben kíváncsi volt arra, hogy mi történt pontosan Párizs óta, mert normálisan nem tudtunk beszélgetni egy ideje. Így muszáj volt mindent elmesélnem arról, ami Erickel történt, mert csak apró részleteket tudott, de most mindent tudni akart pontról pontra. Nem volt kellemes mindent újra elmondani, de tudtam, hogy ez még várni fog rám.

-          Most pedig úgy tűnik minden oké. – fejeztem be a regélést.

-          Ha bármi történik, szólj. Ha kell, elviszlek tőle messzire, de nem akarom, hogy bajod essen.

-          Nem hiszem, hogy bántana. – néztem rá, mire elnevette magát, majd megsimogatta az arcomat.

-          Nem fizikailag gondoltam.

-          Oh, én hülye. – nevettem most már én is.

Majd csak közelebb hajolt és csak néztünk egymásra. Elvesztem a tekintetében. Láttam a szemein, hogy mennyire szeret és azt az elképesztő kedvességet, ami sugárzott belőle. Aztán még közelebb hajolt és megcsókolt, majd nevetve váltunk szét.

-          Olyanok vagyunk, mint a rossz kamaszok! – dőlt a pad háttámlájának, majd beleivott a kakaójába.

-          És az baj? – mosolyogtam rá.

-          Nem. Egyáltalán nem. – kacsintott rám.

Majd csendben falatoztunk tovább és csak élveztük egymás társaságát. Mikor végeztünk még sétáltunk egyet a városban. Mondta, hogy ír egy bejegyzés a blogba. Megbeszéltük miről szóljon, és ha kész, akkor majd ha akarok még tudok hozzáírni én is valamit.  Kaptam egy búcsúcsókot a hotel előtt, aztán megvártam, míg elsétál én pedig feltáncoltam a szobámhoz. Annyira boldog voltam most, hogy nem bírtam visszafogni magam és még énekelni is elkezdtem. Becki biztosan meghallotta ezt és már várt az ajtójában állva.

-          Hello szerelmes galambocskám. – vigyorgott rám, mire elnevettem magam és kinyitottam a szobám ajtaját – Látom jól érzed magad.

-          Az nem kifejezés. – hajoltam vissza hozzá, majd belibbentem a szobámba.

-          Mi történt? Kaptál tőle egy bolygót? Egy egész csillagövet? Vagy egy kastélyt? Szigetet? Megvette neked Disney Landet? – játszotta a döbbentet – Vagy megkérte a kezed?

-          Nem. – nevettem ismét – Tudod mit kaptam tőle?

-          Na? – nézett kíváncsian.

-          Kakaót!

-          Akkor már mindent értek! – csukta be az ajtót maga után.

Egész éjjel együtt lebzseltünk. Átmentünk az ő szobájába, hogy a sztárunkat véletlenül se zavarjuk meg ismét, mint Párizsban. Megnéztünk pár borzasztó filmet, amiket csak úgy random találtunk a neten. Konkrétan azt sem tudom hol akadtunk rájuk, de bejelöltük, hogy soha többet ne nézzük meg még csak véletlenül se őket. Rettenet mennyire nem tudnak mostanában jó horrorfilmeket gyártani, vagy csak nagyon ritkán.

Valamikor az éjszaka közepén kiosontam a szobából, mikor Becki bealudt. Halkan becsuktam az ajtót, és elindultam a szobámba, mikor feltűnt, hogy valaki ül a folyosón a fal mellett. Egy ideig kémleltem, mikor végre ki tudtam venni, hogy ki is az.

-          Eric?

-          Hagyj békén.

Persze, hogy nem hagytam békén és odasétáltam hozzá, majd leültem a földre mellé. Nem volt épp kellemes illata. Sőt, inkább szag volt. Nem a megszokott, kedvelt illatfelhő lengte be, de nem érdekelt. Szerettem volna tudni, hogy mi történt vele.

-          Hát te meg hol jártál?

-          Lementem a bárba, hogy iszom valamit… és volt egy részeg fazon, aki rám öntötte az italát, ezért bűzlöm.

Így most már értettem az alkohol szagot. Persze, biztosra veszem, hogy emiatt nem jött fel és azért megitta, amit szeretett volna.

-          Öltözz át, vegyél egy fürdőt és pihenj le. –simogattam meg a hátát, de láttam rajta, hogy valami nem oké.

Nem volt se a zsémbes Eric, se a jó fej, akit annyira szerettem és ez eléggé gyanús volt. Egy ideig csendben ültünk egymás mellett. Egyikünk sem mondott semmit, de érezhető volt, hogy mind a ketten azon agyalunk, hogy most mit is kellene mondani a másiknak.

Már épp elbambultam, mikor azt éreztem, hogy megfogja a kezem. Hirtelen hatalmasat dobbant a szívem, majd mikor magamhoz tértem, akkor tűnt fel, hogy Eric engem figyel és könnyesek a szemei. Sírt? Sose láttam még Ericet sírni.

-          Ne haragudj.

-          De…

-          Nem akartam ezt… kiestek a kezemből a dolgok… már rég el kellett volna mondanom mindent. De nem bírtam… Most meg már… - nem fejezte be a mondatot, csak nézett rám.

-          Eric? Mi ez az egész?

-          Jenna, én… - kezdte, de megint félbehagyta a mondatát, csak magához ölelt és nem mondott semmi mást.

Bíztam benne, hogy most végre elmondja mit is akart, de nem tette. Csak ültünk ott szorosan egymást ölelve.

-          Ne haragudj… - ült vissza - azt hiszem kicsit a fejembe szállt a whiskey.

-          Hozhattál volna nekem is egy kicsit. – mondtam, mire elnevette magát.

-          Tudod… hiányzol.

-          De hát itt vagyok.

-          Tudom. De hiába vagy itt velem, mellettem. Hiányzol. Hiányzik az, ami megvolt közöttünk. Ami mi voltunk. Ahogy csak fekszünk a földön egymás mellett és nem kell egyikünknek sem mondani semmit, de tudjuk, hogy ott vagyunk a másiknak. És tudom, hogy én csesztem el… Mindent elrontottam… És nem is tudod mennyire.

-          Ha mindent tudnál, rájönnél, hogy nem biztos, hogy mindent te rontottál el…

-          Mire célzol ezzel?

-          Hagyjuk. – álltam fel mellőle – Gyere, menjünk aludni. Reggel próba van.

-          Igazad van. – nyújtotta a kezét és segítettem neki feltápászkodni, majd ismét átölelt – Köszönöm Jenna. Köszönöm, hogy vagy nekem.

Úgy éreztem magam, mintha bedobtak volna egy prés gépbe. Összeszorult a torkom és a mellkasom. A sírás kerülgetett. Akármennyire is bunkó volt velem, nem tudok rá haragudni. Egyáltalán nem. Annál sokkal jobban szeretem.

Nyomott egy puszit az arcomra, jó éjszakát kívánt, majd elvonult a szobájába. Megvártam, míg becsukta maga után az ajtót, majd én is bevonultam aludni. Legalább is megpróbáltam aludni. Sokáig csak forgolódtam és azon agyaltam, hogy mi volt ez az egész odakint.

Reggel együtt ettünk mindannyian, majd elmentünk a szokásos helyszínbejárásra. Utána hangbeállás volt és megnézték a srácok a táncokat is. Közben én hátul ténykedtem. Előkészítettem mindent, amire Ericnek szüksége lesz. Sorba raktam az összes apróságot, hogy semmit se kelljen majd keresgélni.

-          Na… hol vannak Eric alsói?

-          Ha hiszed, ha nem, azt saját magának válogatja. – nevettem Becki kérdésén.

Még mindig az esti beszélgetésünk járt a fejemben. Eric ott volt, hogy elmondhatta volna, amit már annyira szeretne és még sem tette meg. Nem tudom mi lehet ez a nagy titok, de már egyre jobban kíváncsi vagyok rá és bízom benne, hogy mihamarabb fény derül a titokra, mert úgy látom ez az ami miatt ki van készülve. Mi történt veled Eric? Mit titkolsz?

-          Hahó! Föld hívja Jennát! – integetett Becki előttem.

-          Bocsi. Mondtál valamit?

-          Csak azt kérdeztem, hogy nem vagy éhes?

-          Nem. – ráztam a fejem.

Igazából még mindig nem nagyon voltam képben és csak pár szót fogtam fel abból amit Becki mondott.

-          Most épp melyik pasin agyalsz?

-          Miből gondolod, hogy pasin agyalok? – néztem rá mosolyogva.

-          Látom a szemeidből. – mondta, majd elkezdte majszolni a chipszet, ami a kezében volt.

-          Bolond vagy.

-          De így szeretsz. – vágta le magát a forgós székbe és pördült egyet.

Csak nevettem, miközben folytattam a ruhák pakolását. Mire elkészültem a fiúk is végeztek és bejöttek hozzánk. Eric rám mosolygott. Régen tett már így és ez kifejezetten jól esett. Elindultunk a városba, hogy beüljünk egy kis étterembe. Persze útközben rengeteg sikítozó tini lány betalált minket és fényképezkedni akartak Erickel, meg a fiúkkal. Elég hosszú ideig tartott, míg odaértünk az étterembe. Leültünk és rendeltünk. Eric még a pincér után szaladt és mondott neki valamit, majd visszaült hozzánk.

Kaptunk egy üveg pezsgőt és koccintottunk az esti showra. Fura érzés volt tudni, hogy lassan vége az egésznek és hazamegyünk. Három koncert volt már csak hátra és vége a nyárnak is, a turnénak is, meg a munkámnak is. Próbáltam még nem belegondolni, mert akkor csak rossz kedvem lesz tőle. Közben kihozták az ételeinket, és a végén elém raktak egy hatalmas pohár kakaót, amiben vaníliafagyi volt és a tetejét tejszínhab díszítette.

-          Hát ez? – néztem tátott szájjal Ericre.

-          Csak hogy hű maradj a nevedhez.

-          Köszönöm. – mondtam, rám kacsintott, majd mindannyian nekiláttunk ebédelni.

Lehet, hogy most már minden rendbe jön? Mindenesetre, nagyon remélem, hogy rosszabbra már nem fordul a helyzet. Azt hiszem, meg fogom szűntetni a blogot. Úgy érzem, ez lesz a helyes megoldás és így végre nyugton lesz a lelkiismeretem is. Igen. Ez lesz a legjobb megoldás mindenre. Talán ezzel is javítok a dolgokon. Na majd beszélek erről Drewval is, ha nem felejtem el.

Mikor végeztünk visszavonultunk a stadionba, majd lassan készülődni kezdtünk. Eric bevonult az öltözőjébe. Én pedig a színfalak mögött járkáltam. Megérkeztek a szervezők is. A jegyszedők, a biztonságiak, meg mindenki. Edin és Alex már készen flangáltak a folyosón. Beckivel diskuráltak valamiről. Gondoltam, ha már úgyis magamra maradtam, akkor felhívom Drewt és beszélek vele egy kicsit, amíg van időm. Már csak egy bökkenője volt a dolognak. Nem találtam a mobilomat. Biztosan az öltözőben hagytam. Elindultam vissza. Annyira elmerültem a gondolataimban és reflexszerűen nyitottam be az ajtón, hogy elfelejtettem kopogni. Meg sem fordult a fejemben, hogy Eric esetleg akár meztelenül is állhat épp a terem közepén, de ahogy beléptem, nem volt ott senki. A telefonom az asztal sarkán volt. Célba vettem és már lépkedtem is felé, mikor Eric kilépett a kis fürdőből egy szál törülközőben. Annyira meglepett az, hogy hirtelen ott termett előttem és kicsit vizesen még inkább kirajzolódtak a kockái, hogy olyan zavarba jöttem, mint még soha.

-          Én csak… - nyúltam a telefonért – Már itt sem vagyok.

Kiszaladtam az ajtón és hallottam amint hangosan nevet rajtam. Nekitámaszkodtam az ajtónak. Hátradöntöttem a fejem és én is elnevettem magam. Ennyire bolond is csak én lehetek. Nem tudom minek szaladtam ki, hiszen már láttam póló nélkül nem egyszer és nem hiszem, hogy arra készült volna, hogy megerőszakoljon.

Totálisan idióta vagyok. Ez már ezer százalékig biztos. Csak zsebre csúsztattam a telefont és mikor észbe kaptam már a színpadon álltam. Hatalmas volt az egész és pár perc múlva fel sem fog tűnni, hogy ilyen nagy ez a hely, mert tele lesz emberekkel. Minden jegy elkelt. Hihetetlen, hogy mennyire szeretik Ericet az emberek. Rengeteg szeretetet tud adni és szerintem kicsit már fárad. Jó, lehet, hogy hülye vagyok, de próbálom keresni az okokat, hogy miért viselkedett úgy velem, ahogy. Nagyon érdekel mi van vele és nem fogom annyiban hagyni a dolgokat.

Beálltam a színpad közepére. Körbenéztem és nem járt arra senki. Tudtam, hogy a mikrofon nincs bekapcsolva, de azért odaálltam mögé és elkezdtem énekelni azt, ami először az eszembe jutott. Ez most éppen a Popular volt. Ez volt az első dal, amit megismertem Erictől. Sőt, ezáltal ismertem meg Ericet. Mikor csatlakozott hozzám egy hang, már meg sem lepődtem. Csak ránéztem Ericre és együtt énekeltünk tovább. Odasétált hozzám, és elkezdtünk táncolni. Mivel a lassabb verziót énekeltem, így lassúzni kezdtünk. Belenevettem a dalba, mire ő is elmosolyodott. Mikor az utolsó popularhöz értünk megforgatott és meghajolt.

-          Miért nem mutatod meg az embereknek, hogy ki is vagy te valójában? – kérdezte.

-          Miért? Színészkedem előttük?

-          Igen. – nevetett – Ez vagy te! Érted? Aki itt énekelt az előbb és felszabadult volt. Nem is tudod milyen erő van benned. De nem hiszel nekem.

Nem tudtam mit mondjak. Csak mosolyogtam. Majd szóltak, hogy érkeznek a nézők, úgyhogy vonuljunk le a színpadról.

Besétáltunk hátra és egy fél órával később már őrjöngő tömeg lepte el az egész helyet. Mindenki készült. A fiúk melegítettek. A technikusok és a zenészek a helyükre álltak.  Aztán beindították a fényeket, a zenét, a füstöket és már kezdődött is a show. Eric olyan intenzitással élt a színpadon, ahogy minden egyes alkalommal szokta. Senkinek egy rossz szava nem lehet rá. Eszméletlen amit ez az ember művel, mikor énekel.

-          És most pedig szeretnék valakit felkérni ide magam mellé a színpadra. – hallottam meg és szinte azonnal görcsberándult a gyomrom – Mindenki csak Kakaós lányként ismeri. Vagyis majdnem mindenki. – nevetett mire a közönség fele hangos alélásban tört ki – Úgyhogy szeretném, ha Jenna most feljönne ide hozzám. – nyújtotta ki a kezét az irányomba.

Olyan tekintettel nézett rám, hogy a lábaim szinte maguktól működtek és indultak el. Próbáltam volna megállítani saját magamat, de nem ment. Mintha Eric egy mágnes lenne, aki olyan erővel bír, hogy nem lehet ellenkezni vele szemben.

-          Eric, nekem ez nem fog menni. – súgtam neki.

-          Dehogynem! Hiszen már bebizonyítottad, hogy megy.

-          De most nem.  – ráztam a fejem

-          Menni fog. – súgta majd rám kacsintott és elindult a Fingerprints.

Nem tudtam, hogy mit tegyek. Azt éreztem, hogy erre én most nem vagyok képes. A fiúk táncoltak, Eric énekelt én meg álltam ott magamban, mintha nem is tudom mi lennék. Láttam egy két arcot, ahogy flegmán néznek rám, egy-két ember még nevetett is rajtam, és ekkor támadt egy ötletem. Hátrasétáltam a fiúk mögé és leraktam az egyik hangszóróra kikapcsolva a mikrofont, amit Eric a kezembe nyomott. Aztán megfordultam. A két fiú között álltam pont, egy-két lépéssel hátrébb, és az egyik táncmozdulatnál becsatlakoztam hozzájuk. Mindenki meglepődött. A fiúk is egymásra néztek, de nem álltak le. Ericnek széles mosolyra húzódott a szája éneklés közben és engem nézett. Kicsit úgy éreztem, hogy Eric a dallal rám céloz. You are acting like a stranger… Talán lehet, hogy jobban igaz rám ez a dal, mint azt gondoltam. Én pedig meglepődtem, hogy mennyire jól mennek a lépések. Sose próbáltam még ki magam élesben. Néha beálltam a fiúkhoz, mikor unatkoztam, vagy hívtak, hogy csatlakozzam, de az meg sem fordult a fejemben, hogy ennyire menni fognak. Nem is tudom mi futott végig az agyamon, mikor úgy határoztam, hogy nem fogok énekelni, hanem inkább táncolok.

Mikor vége lett a dalnak a fiúk tátott szájjal néztek rám, a tömeg pedig tombolt.

-          Hűha!!! Azt hiszem Jenna hatalmas tapsot érdemel!!! – odasétált hozzám közben és átölelt – Eszméletlen vagy!!!

A fiúk is adtak egy-egy pacsit, aztán leszaladtam a színpadról. Becki úgy nézett rám, mintha szellemet látna.

      -    Azt a jó… büdös francokat!!!! Te meg mit műveltél odafent??? Kurva jó voltál!!! Fú… most nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne használjak mindenféle cifra szavakat arra, hogy kifejezzem mennyire űberkirály voltál.

      -    Azért annyira nem volt nagy szám.

      -    Jenna! Ezt most fejezd be! Eszméletlen volt!!! Érted? Ne próbálj meg ellenkezni, mert adni fogok egy hatalmas pofont!

       -    Oké! – nevettem majd besétáltam az öltözőbe, hogy igyak egy kis vizet.

Ledőltem a fotelbe kezemben a fél liter vízzel, majd felfrissítettem magam és a plafont bámultam. Nem tudom mi ütött belém, de jó érzés volt. Már ki sem mentem a helyiségből a koncert végéig. Akkor vettem észre, hogy mennyire eltelt az idő, mikor Eric besétált az öltözőbe és lehűlve nézett rám.

-          Te mit műveltél odakint?

-          Azt mondtam, hogy felmegyek majd még a színpadra… de azt nem, hogy mit fogok csinálni. – rántottam meg a vállam.

-          Jenna! – nevetett és megrázta a fejét - Miért nem mondtad, hogy táncolni is tudsz?

-          Mert nem tudtam, hogy tudok. Sőt… nem tudok… fogalmam sincs, hogy mi ütött belém egyáltalán.

-          Elképesztő volt! Érted? – pattant mellém.

-          Tényleg?

-          Igen! – fogta meg a kezem – És ne nézz ilyen kiskutya szemekkel, mert mindjárt megcsókollak.

Nyeltem egy nagyot. Annyira meglepődtem a kijelentésén, hogy elnevettem magam.

-          Tele vagy rejtélyekkel Kakaós Lány. – nézett rám úgy, mint aki próbálja leolvasni rólam, hogy miket titkolok még.

Nem is gondolnád mennyi titok van még amiről nem is tudsz. És talán jobb is, ha nem tudsz. Azt hiszem, azt mondanom sem kell, hogy másnap minden újság a Kakaós Lány szenzációval volt tele és Drew is írt egy cikket a blogra, amiben kábé az egekig magasztalt. Egy videót is csatolt a bejegyzéshez, így kíváncsiságból megnyitottam. Nem ismertem magamra. Mintha nem is saját magamat látnám. Nagyon furcsa volt.

Másnap továbbindultunk. Magyarország felé tartottunk. Budapesten volt a következő koncerthelyszín, így egy pár napot ismét a buszon fogunk tölteni. Mondjuk nem bántam, mert addig is a csapattal lehettem még. De azért persze, már mindenki alig várta, hogy leszállhasson, mikor megérkeztünk. Így is egy nappal hamarabb értünk oda, mint ahogy azt beterveztük, Eric pedig kitalálta, hogy menjünk el kirándulni.

-          Akkor holnap elmegyünk a hegyekbe és túrázunk egy hatalmasat! Ezer éve erre vágyom, most pedig van egy kis időnk rá. – dobta fel a dolgot Eric a szobájában összehívott kis kupaktanácson.

Mindenkinek tetszett a dolog, mert elég kalandvágyóak voltunk. Elindultunk kifelé, de még Eric megállított.

-          Ja és Jenna!

-          Tessék?

-          Szólj Drewnak is, hogy tartson velünk. – mosolygott rám, de valami fura volt ebben a mosolyban.

-          Oké.

Feleltem, de már előre féltem, hogy ha Drew is esetleg el tud jönni, akkor mi lesz ebből.