2. Fejezet - Stockholm

Sziasztok! :)
Meghoztam az újabb részt :) Remélem tetszeni fog és ha nem is írtok kommentárt, bár nagyon örülnék neki^^, akkor legalább alul pipáljatok amellett a szócska mellett, amelyik szerintetek illik a sztorira^^:):)


Jó olvasást;)

Feltöltöttem egy rakat képet, és az alap információkat, amiket mindenhol megtalál az ember Ericről, ha feljön az internetre. Valamivel el kell kezdeni… Aztán megírtam pár bejegyzést, és szerkesztgettem az oldalt. Mondanom sem kell, hogy nem vagyok túl jártas az ilyen szerkesztések terén, de próbáltam a lehető legjobbra összehozni a hátteret a felirattal, ikonokkal és a bejegyzések felületével. Lehet, hogy kicsit túl Erices is lett, de hát belőle sosem elég? Vagy netán tévedek? Sokszor elképzeltem már milyen is lenne vele találkozni, és élőben szemtől szemben látni. Mit ne mondjak, lehet, hogy összepisilném, magam olyan sokkot kapnék. Főleg ha még rám is mosolyogna.

Hangosan felnevettem és ránéztem a falon lévő képre, amin az imént említett mosollyal tekintett rám. Akkor is el fogom érni, hogy egyszer élőben nekem szóljon az a mosoly, és próbálok majd nem totál kikészülni és uralkodni magamon, hogy ne csorgassak a nadrágomba. Elég ciki lenne. Tudja valaki hol tudok a méretemben pelenkát venni? Mert ha tényleg bele kezdek az eltervezett akciómba, akkor lehet, hogy nem árt majd beszereznem egy két darabot belőle. Azt viszont gondolom, hogy már mindenki kellőképpen idiótának hisz, de nem baj. Mindenki azt gondol, amit akar, nemde bár? Én így jól érzem magam, a barátaim így szeretnek és elfogadnak minden őrültségemmel együtt, a többi meg nem számít.

Még egy ideig méreteztem, meg már a nevét sem tudom azoknak az alkalmazásoknak, amikkel szórakoztam, hogy jó legyen és végül kész lettem. Legalább is úgy éreztem, hogy kész. Az asztalra könyökölve bámultam a monitort, hogy szemügyre vegyem alaposan, hogy mit is alkottam az elmúlt pár órában. Mit ne mondjak… annyira nem lett vészes, ahhoz képest, hogy most először csináltam ilyesmit.

Néztem az oldalt, elmélázva a kinézetén és csak vártam. Hogy mire vártam? A csodára? Arra, hogy majd történik valami? Igen… De csalódnom kellette, ugyanis nem történt semmi. Nem tudom mire számítottam ilyen hamar, de legalább egy kis adatforgalomra, ha már új az oldal és hátha a kíváncsian fürkésző szemek ide tévednek. Most mit csináljak? Lehet, hogy a nagyon fanatikusok ide fognak jönni, ömlengeni Ericről és mindegy nekik, hogy azt a képet már hatszázhatvanhatszor látták-e vagy sem, de nekem nem ez kell. Félreértés ne essék, mert én is megnézem a képeket akárhányszor is láttam már, csak én valami mást szeretnék. Valami egyedi. Én olyat akarok nyújtani amit más nem tud, és olyanok is idetévedjenek, akiket eddig kevésbé érdekelt Mr. Saade. Bevallom őszintén, hogy sok mindennek nekem is utána kell néznem, de ezt nem szégyellem. Persze sokkal több mindent tudok, mint amit nem, úgyhogy ne kövezzetek meg, ha szembe jöttök velem az utcán.

Viszont úgy látszik ez az oldal is a csőd szélére fog jutni, ha nem teszek valamit.  A nővérem biztosan őrültnek fog tartani, mint ahogy Becki is, de ez érdekel most a legkevésbé. Ha nem vetem be az ötletemet, akkor már most lehúzhatom a redőnyöket, mert csak egy ugyanolyan szokványos oldal lesz az enyém is, mint amiket tucatjával megtalálhatunk. Már csak egyetlen célom maradt, hogy mindent kiderítsek Ericről. És igen! Szó szerint mindent tudni szeretnék róla! Az összes kis piszkos titkát! Azt is, hogy mikor megy el tusolni, mikor hívják telefonon, mikor kap be egy rágót, mikor nevet egy nagyot. Mindent! Ezekről pedig azok is tudni fognak, akik a blogomra tévednek. Olyan képeket fogok készíteni, amiket más nem. Én leszek az az összekötő kapocs, akitől mindenre fény fog derülni! Akár még lehet kérni is, hogy mit derítsek ki. Milyen alsót viselt aznap Eric? Este nyolcra megtudod! Igen! Ez lesz a nyári programom!

Lesznek izgalmas pillanataim úgy érzem. Hiszen tuti, hogy előbb utóbb Mr. Saade és menedzsere, vagy rokonai fülébe jutnak majd az oldal hírei és akkor lehet, hogy megszakad a dolog, de ha nem találnak meg, akkor nem lesz kit… feljelenteni? Remélem ezért nem csuknak börtönbe majd. A vád oka: Eric Saade imádat. Mondjuk ez így egész jól hangzik. Talán emiatt még ülnék is egy kicsit a négy fal között, de csak akkor, ha vihetem magammal a poszteremet. Legalább ennyi kis örömöm had legyen. A többivel meg leszek békülve. Még jó, hogy a saját adataimat nem tettem közzé és csak a felhasználó nevem van a blogon. Mindenre fel kell készülni, mert nem csak egy szokványos rajongó leszek. Már alig várom, hogy végre belefoghassak a kis magánakciómba!

Totálisan belelkesedtem és vigyorogva ültem a gép előtt tovább. A kezeim remegtek az izgatottságtól és alig tudtam begépelni a következő bejegyzést, amiben leírtam, hogy hamarosan olyan közel fogok kerülni Erichez, amennyire csak lehet, és mindent az olvasók elé fogok tárni. Vajon elhiszik majd? Biztosan nem. Majd jönnek itt, hogy persze, álmodozz csak, mert nem fog összejönni. Erichez úgysem tudsz olyan közel kerülni… blabla… De majd én megmutatom nekik! Olyat fognak nézni, hogy ragasztóval kell visszaragasztania szemüket a helyére a meglepődöttség után! Még nem ismernek, és nem tudják milyen fából faragtak engem. Amit a fejembe veszek, azt véghez is viszem! Anya ezért félt annyira. Mindig azt mondja, hogy egyszer a merészségem és a makacsságom kombinációja lesz a vesztem. Viszont be fogom neki bizonyítani, hogy nem a vesztem lesz, hanem épp ellenkezőleg! Ez a két tulajdonságom fog segíteni abban, hogy talpon maradjak ebben a rusnya világban és megéljek, vagy akár még sikeres is legyek. Még nem tudhatom mi vár rám az életben! Lehet, hogy olyan világhírű leszek, amiről nem is álmodnék! Lehet, hogy én fogom az egekbe repíteni a családot, persze nem egy bomba segítségével… Aztán mikor ezt így szó szerint előadom neki, akkor meg csak nevet rajtam, de majd akkor nevessen, ha igazam lesz. Szeretlek anya, de kicsit bízhatnál bennem jobban. Persze mindenben támogat, és ahogy tud segít, csak egyszerűen ez a véleménye és ezt nem is tartja magában. De örülök neki, hogy megmondja, mit gondol rólam és nem csak mindig azt hallom, hogy jól van kislányom, ügyes vagy, biztos jó lesz, meg tudod csinálni, rendben leszel, te vagy a család kis hercegnője… Ettől kapnék hányingert…. Apa meg. Ő az, aki állandóan beszél és az összes badarságomról ami jól sül el tud a fél város igencsak hamar. A büszke apa! De nagyon szeretem őt is. Mind a kettőnkkel szeret példálózni, mert örül annak, hogy saját ötleteink és terveink vannak a jövőre tekintve. Most viszont nem biztos, hogy örülne annak, aminek hamarosan nekifogok. De most ez számít a legkevésbé. Felnőtt ember vagyok, ha Párizsban képes vagyok egyedül megélni, akkor Svédországot is fel tudom fedezni egyedül. Ez lesz talán életem legnagyobb kalandja!

Felpattantam a székemből, felugrottam az ágyamra és levettem Eric egyik képét a falamról. Azzal a lendülettel leültem az ágyra, majd átfordultam a hasamra és magam elé raktam a képet. Egy ideig csak néztem. Végigtanulmányoztam úgy, minta még eddig nem láttam volna. Végigmértem a haját, a szemeit, a száját és leragadtam a mosolyánál megint, majd belemélyedtem a tekintetébe.

-          Hamarosan találkozunk Eric Saade. – mondtam olyan komolyan, mintha hallaná, majd mosolyogva legurultam az ágyról a földre, előhúztam az említett bútordarab alól egy mappát és beleraktam, majd miután feltápászkodtam letettem az asztalra.

Viszem magammal. Hogy hova? Mindenkinek lehet egy tippe! Várom őket… Na? Valaki? Ötletek? Semmi? Nem hiszem el! Hallottam valakitől a helyes választ! Ismételje meg! Telitalálat! Tudtam én, hogy tudjátok! Naná, hogy Stockholmba megyek! Nem fogok itthon ülni! Össze is csomagolok!

Kiszaladtam az apró kis nappaliba, ahol a még apróbb kis gardrób volt található, amiben a bőröndömet tároltam. Előkaptam, visszasiettem a szobámba, felhajítottam az ágyra, kinyitottam és mindent belehajigáltam, ami a kezembe került. Körülbelül a fél szekrényem tartalmát beletettem, de mikor nem sikerült összehúzni a bőröndömet, nekiláttam szortírozni. Végül sikerült összehúzni a bőröndöt, hogy ráültem. Így legalább minden meg van, amit szerettem volna, és be is fért! Igaz, hogy csak szűkösen, de hát na…

El sem tudom mondani, hogy mennyire izgulok és élvezem is egyben az egészet! Szó szerint remeg a gyomrom és a kezem is! Már legszívesebben ott lennék! Meg akarom írni az első bejegyzést, amit svédhonból közvetíthetek! Akkor talán elhiszik majd, hogy igazat mondtam és nem csak jártatom a számat. És képekkel fogom alátámasztani, hogy igenis tényleg ott vagyok ahol, és nem csak hazudtam, hogy minél több olvasóm lesz.

Aztán majd sokan azt fogják mondani, hogy nem vagyok teljesen komplett, mint ahogy már említettem, de ez az én életem és úgy érzem, egy hatalmas kaland elé nézek a nyáron, mint ahogy azt már korábban is említettem!

Rengeteg spórolt pénz van a bankszámlámon és egy cipős dobozban a szekrény mélyén, direkt életem nagy kalandjára félretéve. Mindig tettem el, hogy majd valamikor szükségem lehet rá és akkor ne kelljen fájlalnom, hogy nem tudok menni, hiába terveztem el, mert nincs miből. Szerencsém, hogy sosem költöttem feleslegesen semmire. Most elképesztő jól jön, hogy nem vagyok híve a vásárlásnak és inkább spórolok. Szükségem is lesz a pénzre, mert úgy tudom, Eric a nyáron turnézik és én mindenhová követni fogom, de az első utam mindenképpen Stockholm lesz.

Pár órával később visszaültem a gép elé. Már esteledett az idő és ideje volt annak is, hogy végre keressek valami szállást. Ha meg nem találok, akkor spontán leszek és majd ott helyben kerítek valamit. Nem nagy kunszt! Ilyeneken nem esem kétségbe. Nézelődtem egy darabig, majd felírtam pár telefonszámot és címet, amiknek a segítségével eligazodhatom majd odakint. Közben Ericről is rengeteg információt kijegyzeteltem magamnak egy füzetbe, ami ezen túl mindig nálam lesz. Akármikor, akárhová megyek a táskámban fog lapulni, hogy azonnal fel tudjak írni mindent, ami történik. Össze is készítettem a kis válltáskámat, amiben elfér egy kis elemózsia, a fényképezőgépem, a füzet és még pár apróság. Pont tökéletes.

Miután minden készen volt, visszaültem a gép elé és nagy meglepetésemre kaptam néhány kommentárt. Megtört a jég! Persze mind miről szólt? Hogy Eric imádlak, Eric szeretlek és hatezer szívecske. Csak jót mosolyogtam a dolgon és örültem, hogy vannak, akik már legalább írtak és tudom, hogy lesz, aki olvassa a blogot. Na de én nem érem be ennyivel! Nekem ennél több kell! És több is lesz! Olyan kommentárokat szeretnék, amik nem csak Ericnek szólnak, hanem magának az oldalnak is és talán egy kicsit nekem is. Persze az ötletemhez is érkezett egy két hitetlen hozzászólás, hogy úgyis csak olyan vagyok, mint mindenki más és esélytelen az elképzelésem megvalósulása. Na, az ilyenek állával szeretném a padlót súroltatni. Ami ha minden jól megy, akkor menni is fog! Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, de el fogom érni a célomat! Addig nem nyugszom, amíg meg nem csináltam, amit elterveztem!

Eric drága! Hamarosan szembe találhatod magadat az interneten minden kis piszkos szennyeseddel! De remélem, hogy inkább csak utóbb jön össze a dolog, hogy rám bukkanj. De még nem tudod mi vár rád! Minden egyes mozdulatodat figyelni fogom, és nem szabadulsz meg tőlem egyhamar.

Még jó ideig bújtam a gépet, lefoglaltam a reggeli járatra egy jegyet, majd mikor már igencsak későre járt bevetettem magam a fürdőszobába. Forró fürdőben áztattam magam egy ideig, majd pizsamába bújtam és hatalmas mosollyal az arcomon, és megtelve izgatottsággal feküdtem az ágyamba, s merültem mély álomba.

Reggel már nagyon korán kipattant a szemem és azonnal haptákba vágtam magam, hogy indulhassak. Olyan gyorsan elkészültem, mint még talán sohasem. Felöltöztem, a hátamra vettem a hátizsákom, a vállamra akasztottam a két táskámat és megfogtam a bőröndöt, majd levonultam a lépcsőn. Kint fogtam egy taxit és a reptérre vitettem magam. Máskor busszal megyek, de most már nincs időm arra, hogy azt is kivárjam. Kifizetem. Ennyit most megért ez az egész és szerencsére így nagyon hamar ki is értünk. Bevonultam, kikértem a jegyemet, majd leadtam a csomagomat, amit nem vihettem fel a gépre és már szinte azonnal meg is kezdődött a felszállás. Ablak mellett volt a helyem, aminek örültem. Szerettem nézelődni miközben utazunk és ez az égbolt még teljesen ismeretlen számomra.

Egy ideig figyeltem a tájat, és ahogy agyaltam kicsit kezdtem elbizonytalanodni, hogy jó döntés volt-e ez az egész. Vajon tényleg jó ötlet volt-e belevágni ebbe az egészbe, vagy egy hatalmas őrültséget kezdtem el. Lehet, hogy anyának igaza lesz?

Tördelni kezdtem az ujjaimat, mint általában ha ideges vagyok. A felhőket bámultam és nem tudtam eldönteni, hogy most nem-e leszek totál idióta mindenkinek a szemében. De most már nincs visszaút! És nem! Egyáltalán nem fogom megbánni, hogy belevágtam! Sőt! Minden elképesztően király lesz és sokak szemében én leszek a favorit, mert olyan infókat fogok mutatni Ericről, sokak álmáról, amiket nem is tudtak eddig, vagy nem is tudnának meg, ha én nem lennék. Próbáltam visszaönteni magamba az önbizalmat és végül sikerült is. Ha nem is teljes mértékben, de legalább már nem voltam bizonytalan. Összekulcsoltam az ujjaimat és mosolyogva dőltem hátra az ülésben.

Elkezdtem zenét hallgatni. Ugyan ki mást is hallgatnék, ha nem Mr. Saade-t? Az összes szám örök favorit, egytől egyig. Nem tudnám megmondani melyik a kedvencem. Mindegyiket szeretem és az összes szövegét kívülről fújom. Imádok énekelni. Ha tehetném, a nap huszonnégy órájában csak ezt tenném.

Egy idő után éreztem, hogy lassan ragad le a szemem és már nem bírtam tovább. Az utazás mindig elálmosít. Mint a kisgyerekeket. És már nem is kellett több. Pár perc múlva a zenére aludtam el és már csak egy gyengéd érintésre lettem figyelmes a vállamon, majd valaki ébresztgetni próbált.  

-          Hölgyem. – szólt hozzám a női hang – Hölgyem, megkezdtük a leszállást, kérem kapcsolja be az övét.

-          Rendben. – bólogattam, pedig még a világomról sem tudtam éppen, de arra már rájöttem, hogy az utaskísérő hölgy volt, aki felköltött.

Mondjuk ki más is lett volna? Bekapcsoltam az övem és figyeltem amint landolunk a reptéren. A szívem eszeveszett kalapálásba kezdett és már nem győztem kivárni, hogy végre Stockholm utcáit járhassam.

Itt vagyok! Ideértem! Hihetetlen! Tényleg képes voltam és eljöttem ideáig! Tudom magamról, hogy ha most ezt nem teszem meg, akkor megbántam volna és amiatt lettem volna kibukva. Így maximum nem úgy sül el a dolog, ahogy szeretném, de legalább megpróbáltam! Az a rosszabbik eset, ha meg sem próbálok valamit és utána egész életemben bánom, hogy nem tettem még egy aprócska lépést sem annak érdekében, hogy elérjem a kitűzött célt.

Azt viszont, hogy hol fogom tölteni az éjszakát, még nem tudom. Ez még kérdéses számomra is. A címek és telefonszámok megvoltak, de nem foglaltam szállást. Majd kerítek itt egyet, ami jó lesz. Terveim szerint úgyis elég sűrűn fogok lakhelyet változtatni a közeljövőben.

Ahogy a bőröndömet vártam, nagy tömegre lettem figyelmes. Rengeteg fényképész, meg sikítozó tini lányok. Mi a franc? Kit várnak már ennyire?

Levettem a bőröndömet és tisztes távolságból figyeltem az embercsoportot, mert nem akartam közéjük keveredni, hogy elsodorjanak őrjöngésük közepette, de kíváncsi voltam arra, hogy ki fog felbukkanni, aki ennyire nagy népszerűségnek örvend. Jó ideig álltam ott, de nem történt semmi. Oké, nekem nincs időm arra, hogy csak itt álljak és nézzek ki a fejemből. Céllal jöttem ide és nem csak úgy szórakozásból.

Megfogtam a bőröndön lévő kart és elindultam, de ahogy megfordultam azonnal meg is torpantam, mert sikerült valakinek nekiütköznöm.