13. Fejezet - "... csak egy kis masszázsra gondoltam..."

Sziasztok! :)

Meghoztam az újabb fejezetet! :) Nagyon köszönöm a rengeteg pipát és kommentet^^ El sem hiszitek mennyire örültem nekik^^ Remélem továbbra is számíthatok rátok!:)

Jó olvasást :)

@VeresKitti   -> Twitteren továbbra is elérhető vagyok, de facebookon is :)

Csak meglepetten álltam Erickel szemben, mire az ő arcára ravasz mosoly ült ki. Kezdtem félni attól, hogy már megint mit találhatott ki. Ez a mosoly sosem jelentett jót és előbb vagy utóbb mindig történt valami olyasmi, ami meglepetésnek számított és hiába tudja, hogy nem szeretem őket, van egy olyan érzésem, hogy nem fogja abbahagyni ezeket a dolgokat. Bár még mindig nem tudtam, hogy mit is mondjak neki. Annyi minden kavargott hirtelen a fejemben és ráadásul ilyenkor ki is ürül az agyam, ha hirtelen támad be.

-          Nem tudok énekelni. – feleltem meg végül a kérdését.

-          Most csak viccelsz, ugye? – nevetett, majd becsukta az öltöző ajtaját, átkarolt és elindultunk kifelé – Eszméletlen hangod van!

-          Nekem? – álltam meg döbbenetemben.

Soha nem tartottam jónak a hangomat, sem régebben, sem most. Néhányan emlegették, hogy talán foglalkoznom kéne ezzel is és nem elhanyagolni, de nem foglalkoztam velük. Csak legyintettem egyet és átsiklottam a dolog felett. És, még ha jó hangom is lenne, akkor sem mernék kiállni senki elé sem énekelni! Abszolút senki elé! A színpad Ericnek való és nem nekem. Ő tud show-t csinálni én nem. Én ha kiállnék oda, azonnal megfagynék. Nagyon jó nekem a háttérben. És ez egy nagyon jó pont a tervezésben is. Nem kell kiállnom a színpadra. Ez a legjobb az egészben! A legeslegjobb!

-          Igen, neked! – karolt át ismét és folytattuk utunkat kifelé.

-          De… - kezdtem volna, mikor megszólalt a telefonom – Ne haragudj. – kotortam elő a készüléket, melyből üvöltött a Hearts in the air és kicsit távolabb sétáltam.

A kijelzőn apa neve villogott nagybetűkkel. A legjobbkor hív. De mindig eltalálja, mikor kell keresnie. Nem is ő lenne, ha a lehető legrosszabb pillanatokat kapná el a hívásával.

      -     Szia apa.

      -     Szia kicsim! – köszönt ő is és éreztem, hogy nagyon örül, hogy végre hallja a hangom – Mi a helyzet veled?

      -     Semmi kü… - mondtam volna, de azonnal közbe vágott.

      -    Figyelj csak! Az jutott eszembe, hogy ha már kint vagy, hozhatnál majd nekünk haza valami szúve … szúve izét…

      -     Szuvenírt? – kérdeztem mosolyogva.

      -     Azt azt! Valami szépet, valami svédet. Tudod. – nevetett.

      -     Igen apa. – forgattam a szemeimet, mire Ericből kitört a nevetés és inkább elfordult.

Aztán még egy ideig hallgattam, amint apa ecseteli nekem a telefonba, hogy mik lennének igazán jó ajándékok, amit hazavihetnék emlékbe. Nagyon szeretem apát, de néha már kicsit sok volt. És főleg olyankor, mint ez a pillanat, amikor épp Erickel tárgyalnék. Ha mondhatom így… Ilyenkor azért inkább Eric felé húz a szívem… Mintha ő valami mágnes lenne és vonzana magához. Nagyon erős mágnes…

-          De ne felejtsd el! – mondta ellentmondást nem tűrően apa.

-          Jól van. Nem felejtem el. – mosolyogtam végül.

Ekkor Eric már a falnak támaszkodott és engem figyelt mosolyogva. Kicsit frusztráló volt, hogy engem méreget, és nem tudok elbújni, de nem tehettem ellene semmit. Apa meg közben folyamatosan csak mondta, mondta és mondta. Már szenvedtem. Mindenfelé forgattam a fejem, nekitámaszkodtam a falnak és ameddig tudtam lecsúsztam rajta. Végül lehuppantam a földre. Nem szerettem, ha valaki hallja miről beszélek, de most már nem érdekelt. Eric meg… Eric meg annyira nem zavar. Csak éppen, ha így mosolyog rám, mint most és akkor sem igazán zavar, hanem zavarba hoz, és nem mindegy. Végül döntöttem, hogy lerázom apát.

-          Apa, figyi. Nagyon örülök, hogy a szomszédnak öt kiscicája született. – mikor ezt kimondtam, Eric ismét nevetni kezdett és inkább kisétált az épületből.

Már én is nehezen bírtam ki, hogy ne nevessek, de próbáltam visszafogni magam, mert nem biztos, hogy jól esett volna apának. És egyáltalán nem akartam megbántani őt.

-          De, ne haragudj. – folytattam végül mondandómat – Most mennem kell, mert fontos dolgom akadt.

-          Csak nem valami fiú van a dologban?

Végül is, éppenséggel igen. Csak nem olyan értelemben, ahogy ő gondolja. Meg is halnék, ha Mr. Tökély csapná nekem a szelet. Lehet, hogy ott helyben kapnék szívinfarktust, mikor megcsókolna. Mikor megcsókolna? Vagy csak éppen tudnám, hogy azért simogatja meg a vállam, vagy a karom, vagy a lábam, mert tetszem neki. Erre a gondolatra azonnal hatalmasat dobbant a szívem és görcsberándult a gyomrom. Már csak a fantáziálás sem tesz jót nekem. Így inkább be is fejezem. Ilyen úgyse lesz, úgyhogy jobb, ha már most abbahagyom.

-          Nem apa. Csak dolgozgatom.

Jó kis meló nemde? Ki ne álmodna arról, hogy Eric Saade mellett dolgozhasson? Vagy éppen amellett a színész, énekes, vagy bármilyen sztár, példakép mellett lehessen, akire felnéz? Akit csodál? Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy iszonyatosan szerencsés vagyok.

-          Akkor nem is zavarlak tovább. Legyél jó! És vigyázz magadra! Szia kicsim.

-          Szia.

Eltettem a telefonom. Aztán felkeltem a földről, rendbe szedtem magam és Eric után indultam. Kiléptem az ajtón. Odakint már sötét volt. Ekkor döbbentem csak rá, mennyi minden történt a mai nap folyamán. Még csak ma reggel volt, hogy bementem a divatházba és kiderült milyen munkám lesz és erre tessék. Az egész napot Eric Saadeval töltöttem és olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Pedig ha úgy vesszük, igazán csak ma ismertük meg egymást. Az már más kérdés, hogy párszor egymásba botlottunk.

Jut eszembe. Ő hol van? Körbenéztem, de nem láttam sehol. Remélem nem hagyott itt, mert szívinfarktust kapok. Főleg, ha bezártak a parkba. Az lenne még csak egy jó kis program ma estére. Egyedül az üres, kihalt vidámparkban…

-          Azt hittem már ki se jössz. – hallottam hirtelen a hátam mögül és ijedtemben ugrottam egyet előre.

-          Muszáj a frászt hoznod rám? – néztem rá elhúzott szájjal, mire nevetni kezdett – Ennyire vicces vagyok?

-          Igen. – bólogatott.

-          Majd meglátjuk, akkor is ezt mondod-e, ha megint felülsz velem a hullámvasútra. – fogtam meg a karját és elindultam vele.

-          Ne! Csak azt ne. – hagyta abba azonnal a nevetést és ijedten próbált megállítani.

Ekkor már én nevettem. Aranyos volt, amikor a félelem kiült az arcára. Nem akartam újra felültetni, mert láttam, hogy holtsápadt lett a mai kis kaland után is, amire rávettem.

-          Nem akarok újra meghalni. – nézett rám kiskutya szemekkel, mikor megálltunk, majd támadt egy ötletem, de nem mertem megtenni, így inkább megkérdeztem.

-          Megölelhetlek? – néztem rá félve.

-          Ez kérdés? – mosolyodott el végül – Naná!

Aztán közelebb lépett és megöleltük egymást. Iszonyat szorosan fogott át a karjaival és meg is lepődtem rajta. Nevetni kezdtem és próbáltam mindezt nem hangosan tenni, mire csak addig jutottam, hogy a karjaiban rázkódom. Erre csak még jobban megszorított.

-          Ha meg akarsz fojtani, akkor nagyon jó úton haladsz!

-          Az a célom. - szorított magához még jobban.

Nem mondom, hogy nem tetszett a dolog, mert imádtam a karjai között állni és az illata valami eszméletlen jó volt. De a tüdőm körülbelül, már a negyedére zsugorodott, mióta megölelt.

Aztán eltávolodtunk egymástól és csak mosolygott rám. Fogalmam sem volt mi járhat a fejében, pedig néha nagyon szerettem volna tudni. Főleg ilyenkor, mikor csak nézett és mosolygott.

-          Azt hiszem. – lépett közelebb, és alig pár centi távolságnyira hajolt az arcomhoz – Jobb lesz, ha indulunk, mert bezárnak ide minket.

-          Kettesben? – kérdeztem elgondolkodva.

-          Igen. Miért? – vigyorodott el.

-          Csak… mert… - húzódtam még közelebb – Akkor jobb lesz, ha sietünk, mert az maga lenne a rémálom!

-          Ó igazán? – nézett rám meglepődve – Gyűlnek ám a striguláid, remélem tudod.

-          Tudom hát! – vigyorogtam, majd elindultam.

Határozott léptekkel haladtam előre, majd megálltam az út szélén ahonnan két irányba fordulhattam. Már csak kevés ember lébecolt a park területén. Már csak egy gond volt. Nem tudtam, hogy merre van a kijárat. Az emberek is mind a két irányba haladtak, így még csak az sem volt biztos pont, hogy a nagyobb csoportok után induljak.

-          Öhm… - fordultam Eric felé, aki csak vigyorgott rajtam.

-          Csak nem tanácstalan vagy, merre is kéne menni? – sétált felém.

-          De igen. – húztam el a számat.

-          Gyere. – karolta át a vállam, mint ahogy korábban is, majd elindultunk.

Sötétben nehezebben tájékozódom. Ha még világos lenne, hamarabb megmondanám merről is jöttünk, de így nem. Általában elég jó a tájékozódó képességem, de most tétlen vagyok.

Aztán mikor kiértünk végre, fogott egy taxit, amivel először engem vitetett haza.

-          Akkor holnap találkozunk, hogy megvegyünk neked minden szükséges holmit a turnéhoz. – mondta, miközben elkísért a bejáratig.

-          Rendben van. – bólintottam.

-          Jó éjszakát, Kakaós lány. – vigyorgott rám

-           Jó éjt. – mosolyodtam el én is és nyomtam egy puszit az arcára.

Utána befordultam az ajtóhoz, de még megvártam, míg elhajtanak és integettem. Mikor látótávolságon kívül kerültek, elkezdtem szaladni felfelé, ahogy csak tudtam. Kettesével, hármasával szedtem a fokokat és amint felértem már nyitottam is az ajtót az időközben előkotort kulcsommal. Benyitottam, lehajítottam a táskámat és már kapcsoltam is be a gépet. Lehasaltam az ágyra és már be is jelentkeztem mindenhová, abban a pillanatban, hogy betöltött a rendszer és enyém volt a pálya.

Azonnal felmentem a blogra és mindent leírtam amit, úgymond, pusztán csak hallottam. Nem leplezhettem le magam, hogy én vagyok az, aki Eric mellett fog dolgozni és én írom a blogot is. Lehet, hogy azonnal lemondhatnék mindenről és nem is tudom, hogy Mr. Hűdebombajóamosolya tud-e egyáltalán már erről az egészről. Azért kíváncsi lennék rá, de komolyan. Rákérdezni mondjuk, úgysem fogok. Na majd meglátjuk mi lesz. Így is úgyis RiceAngelnek fognak ismerni és semmi mást nem fognak meg tudni rólam az olvasók.

Az éneklős dolog meg. Remélem elfelejtette Eric. Nem akarom, hogy bármilyen meglepetéssel szolgáljon számomra ezen a téren is. És már arra sem kellett sokáig várnom, hogy barátnőm rám írjon és bombázzon az üzeneteivel.

Becki üzenete: Sziaaaa Mr. Űberaranyosédeshapsi (persze ez a te véleményed xD) tervezője!!! Ugye megmondtam? Ugye megmondtam?

Én: Szia Becki! xD Igen, megmondtad!

Becki üzenete: Mesélj már! Mi volt? Mit csináltatok, hogy csak most értél vissza?

Aztán részletesen elmeséltem neki a mai nap eseményeit. Minden apró kis dologra kitérve. Azt hiszem, ha egyszer ezeket visszaolvasom is ugyanolyan mosolyt fognak csalni az arcomra, mint most, mikor leírom. Eszméletlen egy nap volt, az fix!

Becki üzenete: És énekeltél neki?

Én: Végül nem, mert apa közbezavart, hogy vegyek neki szuvenírt. És igazság szerint nem is bánom, hogy nem kellett. Nem akartam égetni magam előtte…

Becki üzenete: Már bocs, de te hülye vagy! Mindig mondtuk, hogy jó hangod van.

Én: Egy ideig igen, de aztán már egyetértettél te is velem.

Becki üzenete: Volt más választásom? Próbálkoztam meggyőzni téged, de nem ment. Aztán feladtam.

Én: Tényleg ennyire makacs lennék?

Becki üzenete: Az nem kifejezés! xD De azért szeretlek! xD

Én: xD köszi xD :D

Becki üzenete: Szóval, nagyon cuki volt ma Mr. Popular!

Én: Igen! :D Eszméletlen aranyos volt egész nap. És holnap megyünk vásárolni! xD

Becki üzenete: Kettesben? *-*

Én: Szerintem igen, de nem tudom biztosra.

Becki üzenete: Aztaa!*-* Ugye tudod, hogy a próbafülkében ketten is elférnek egyszerre? :P

Én: Becki! xD Rajz eszközöket megyünk venni. Tudod… Ceruzákat, meg ecseteket…

Becki üzenete: Egy cerka már úgyis van…xD annyival kevesebbet kell vennixD

Én: Beckiiiiiiiiiiiiiiiii xDxDxD

Becki üzenete: Mi van? xD Én csak az igazat mondtam!

Én: Kissé élénk a fantáziád…

Becki üzenete: Miért baj az? O.o xD

Én: Nem baj xD Csak ezek után lehet, hogy az arcába röhögök majd, vagy zavarba jövök, ha mindez eszembe jut. xD

Becki üzenete: Úgy a jó! Legalább majd megint el kell érnie, hogy feloldódj! xD

Én: Inkább ne részletezd mire gondolsz, mert van egy sejtésem xD

Becki üzenete: Na de most miért? :O Én csak egy kis masszázsra gondoltam… ruha nélkül xD Olajjal… kellemes zene…

Én: Mindjárt gondoltam! xD

Aztán még folytatta az eszmefuttatását, én meg már a fejemet fogtam. Nem is Becki lenne, ha nem ilyen ötletekkel állna elő. Közben elkezdtem a blogon is olvasgatni az eddig elmaradt kommenteket. Rengeteget kaptam. Nem is gondoltam volna, hogy majd ennyire népszerű lesz a dolog, de az lett! Voltak néhányan, akik legszívesebben megfojtották volna a lányt, aki Eric mellett fog dolgozni. Sokan nagyon irigyek voltak rá, de nem akarták bántani, mert ha Eric őt választotta, annak meg volt az oka. Azt pedig már részletezték is, hogy hogyan tépnék ki a lány hajszálait egyesével, vagy éppen cifrább dolgokkal kínoznák, de inkább nem sorolnám fel, ha nem baj. Furcsa ezt így olvasni, hogy tudom, hogy rólam van szó és engem akarnak megkínozni, de azt hiszem ehhez jobb lesz, ha hozzászokom. Nem lesz egyszerű…

Írtam Beckinek, hogy elszaladok letusolni, majd felkaptam a törülközőmet és kivonultam a fürdőbe. Ledobáltam minden ruhámat, beálltam a zuhany alá és nagyon jó érzés volt, ahogy a meleg víz érte a bőrömet. Elfáradtam. Nem is kicsit. És ez most kicsit felfrissített. Behunyt szemmel álltam a csobogó víz alatt és folyamatosan a nap eseményein járt az agyam. A cápás jelenet, a vidámparkban a boxerral való kergetőzés, meg a hullámvasutazás. Minden. Minden elképesztő volt a mai napon.

Hirtelen zajt hallottam, és elzártam a csapot, hogy fülelhessek, hallom-e ismét, vagy csak képzelődtem. Egy ideig vártam, de semmi újabb nesz nem jött. Így folytattam a fürdőzést és gyorsan elkészültem. Kiléptem a fürdőbe, magamra tekertem egy törülközőt és visszasétáltam a szobába, de azonnal megtorpantam. Már nem voltam egyedül.

-          Hogy kerülsz te ide? – néztem meglepetten váratlan vendégemre, aki csak elmosolyodott.