18. Fejezet - A hős

Sziasztok!:) 

Ismét itt vagyok :) Köszönöm a véleményeket, a pipákat! :D Nagyon remélem, hogy ezek után is kapok tőletek, mert nagyon érdekel mit gondoltok! ;) 

A facebook oldalt Itt továbbra is eléritek! :)) 

-          Legközelebb figyelj jobban! – pirítottam rá Ericre, mikor végre sikerült megfognia a megcsúszott autót.

Ekkor már elmertem engedni minden eszközt, amibe kapaszkodtam. És ez az eszköz Eric lett. Nem tudom miért, de úgy éreztem talán, ha közel leszek hozzá, nem lesz akkora esélye a sérülésnek… Ez hülye feltételezés volt, ugye? Nagyon hülye…

-          Jól van. Ne haragudj. – nézett rám – De azért élvezted, hogy hozzám bújhatsz ugye? – vigyorgott huncutul.

Gúnyosan elmosolyodtam, majd muszáj volt kicsit kiszállnom mellőle. Ha meg már úgyis állunk, miért ne? Jó, nem lett semmi baj, de halálra rémültem, a sodródó autóban ülve. Nem lett volna túl jó, ha bármelyikünknek is baja esik. Mi jön még? Talán nem volt jó ötlet belevágni ebbe az egészbe? Hülyeség volt? Nem! Ha már elkezdtem végigcsinálom! Este blogolok! Eric kezdesz tényleg megőrjíteni…

-          Minden oké? – hallottam Eric hangját a közvetlen közelemből.

-          Hagyj még egy kicsit. – sétáltam arrébb, de hallottam, ahogy a nyomomban van.

-          Naaa, ne hari! Tudod mit? Énekelek neked! – mondta majd egy kis csend, aztán nekifogott – I’m a survivor, i’m not gon give up, i’m not..

-          I need a hero, I’m holding on for a hero ‘til the end of the night, He’s gotta be strong And he’s gotta be fast and he’s gotta be fresh from the fight! – vágtam közbe azonnal, majd reagált.

-          I can be your hero, baby, I can kiss away the pain I will stand by you forever You can take my breath away! – sétált közelebb és olyan komolyan nézett rám közben, hogy azt hittem mentem elájulok.

Sőt, már-már kezdtem azt hinni, hogy komolyan gondolja, amit énekel éppen. De hát ő ebből él nem? Jól kell tudnia átadni a dolgokat. Nem tartom valószínűnek, hogy pont rám vetett volna szemet, Mr. Tökély. Jó vicc… majd pont én…

-          Hülye vagy! – néztem rá mosolyogva, de annyira aranyos volt, hogy legszívesebben a nyakába vetettem volna magam.

-          Köszönöm a bókot! – rám kacsintott, majd a magasba emelte az orrát, és elégedett arcot vágott és elindult az autó felé.

Figyeltem, hogy most vajon mit fog alkotni, és én is elindultam az irányába, majd mikor mellé értem felkapott és megpörgetett. Annyira meglepődtem, hogy csak nevetni tudtam. Ha így haladnak tovább a dolgok… Nem! Jenna! Nem fogsz beleszeretni!!!

-          Menjünk, mert sosem érünk vissza. – szólaltam meg végül.

-          Ünneprontó vagy. – húzta el a száját, majd lerakott és közelebb hajolt.

-          Nem tudom kinek lesz koncertje pár óra múlva. – csipkelődtem már kicsit én is.

Végig a szemembe nézett és csak mosolygott. A szívem a torkomban kezdett dobogni és nem tudtam, hogy vajon most mit is akarhat. Csendben maradt, és csak álltunk ott. Mikor meg akartam szólalni, az ajkamra tette gyengéden a mutatóujját, és még inkább mosolygott. Nagyot nyeltem, mire láttam, hogy megcsillan a szeme, aztán elkezdett közeledni, majd nyomott egy puszit az arcomra.

-          Azt hitted mi? – nevetett, majd az autóhoz szaladt.

-          Hé! – szaladtam utána nevetve, majd beültem az autóba és már indultunk is.

Azt mondanom sem kell, hogy a mellettünk elhaladó autók utasai úgy megbámultak minket, mintha valami autós mozi részesei lennénk, és ingyenes a belépés. Már csak a popcorn hiányzott egy kis… egy nagy adag üdítővel.

Egy ideig még mind a ketten nevettünk, majd hangosan énekelni kezdtünk a bömbölő zenével együtt, és Eric most már végig az útra tapadt, tudva a viszonyokat, és hogy egyszer már majdnem baj lett a csúszós útból. Jól éreztem magam. Nagyon jól!

Végül sikerült megtalálnunk a bevásárlót, amit kerestünk. Beálltunk a parkolóba és elindultunk befelé.

-          Nem fog ám ez sokáig így működni, hogy mindent elpoénkodsz, ugye tudod? – néztem Ericre.

-          Ó igazán? – húzódott mosolyra a szája - Majd meglátjuk, drága. – kacsintott pimaszul, majd beállt a liftbe – Jössz?

-          Nem, majd itt megvárlak. – léptem be mellé.

Aztán csend maradt. A liftben szólt valami zene. De minek? Na mindegy… Eric elkezdte fütyülni a dallamot, majd mikor ránéztem elnevette magát, de nem mondott semmit. Aztán csendben sétáltunk egészen a ruhaüzletig. Meglepő nem? Furcsa ez a csend… Eric ritkán van csendben… főleg akkor, ha sántikál valamiben. Kezdek félni, hogy vajon miben mesterkedik. Eric Saade… Azt hiszem, megtapasztalhatom milyen lesz, ha anya leszek… A gyerekek is ilyen kiszámíthatatlanok és folyamatosan meglepetéseket okoznak az embernek. De majd megköszönöm a felkészítő tanfolyamot, ha egyszer hasznát veszem majd mindennek.

Beléptünk a boltba, és elkezdtünk válogatni. Eric olyan ruhadarabokat hozott, hogy a fülem kettéállt tőlük és láthatóan élvezte, hogy szívózhat. Folyamatosan hozta a bizarr ruhákat, de szerencsére én észnél maradtam, ha már ő nem.

-          Ezt nézd! – állt elém egy neonzöld nadrággal, és valami fölsővel, ami trikónak nézett ki, de mindenfelé lógott rajta valami, plusz rózsaszín csillagokkal volt díszítve, miközben sárbarna színben pompázott. Egy szóval: borzalom!

-          Fenomenális! – húztam el a számat.

-          Szerintem király! – vigyorgott rám.

-          Akkor vedd fel! – intettem az öltözők felé – De ezeket is vidd magaddal! – nyomtam a kezébe egy rakat másik ruhát is – Egyelőre ez van, a többit meg tervezem.

-          Igenis drágám. – hajolt meg előttem, majd elsétált.

Nevetve követtem, majd leültem az egyik fotelbe, ami ki volt készítve, elméletben a kísérőnek. Nézelődtem, és közben azon agyaltam mi kellhetne még, meg hogy hogyan tudom majd feldobni ezeket a ruhákat úgy, hogy igazán Erices legyen. A logója rákerül elég soknak a hátára, de úgyis jön még majd ő is az ötletekkel. Szeretem, mikor van valaki, aki kreatívan gondolkodik velem és közös agyalásból születnek meg az ötletek.

-          Aztán gyere is majd ki! Szeretném látni, hogy milyenek.

-          Igenis! Divatbemutató rendel! – dugta ki a fejét egy kis résen, majd egy nagy mozdulattal kinyitotta az ajtót, és pózba vágta magát – Én leszek Micheal Jackson! – tett pár tánclépést, majd közelebb jött hozzám, megfordult előttem, ahogy a kifutón szoktak, végül moonwalkkal visszahátrált a fülkébe, mindezt úgy, hogy közben a Smooth Criminal-t dúdolta.

Próbáltam visszafogni magam és nem hangosan nevetni, mert már így is minket figyeltek Eric bemutatója után, de nagyon nehezen ment. Aztán pár perc után lassan nyílt megint az ajtó. A félfának támaszkodott, és csábosan mosolygott rám egy öltönyben, aztán odasétált hozzám, miközben le sem vette rólam a szemét. A kezemért nyúlt.

-          Hello, a nevem Saade. – csókolt kezet – Eric Saade. – kacsintott egyet, majd visszaindult – Ó, hölgyem! – fordult meg félúton – Ha egy hősre van szüksége, csak sikítson!

-          Úgy lesz! – mosolyogtam rá.

Nagyon tetszett, amit művelt. Elképesztően jól csinálta. Annyira aranyos volt, ahogy mindent eljátszott, minden ruhánál. És ügyes színész lenne belőle. Majd javaslom neki, hogy jelentkezzen filmekbe. Tuti kapkodnának érte a film gyártók, mert fiatal, iszonyat helyes, ráadásul baromi dögös is mellé, és még rendes is, tehetséges is… Kész a világsikerre!

A következő pillanatban majdnem hanyatt vágódtam a fotellal ijedtemben, mikor hirtelen kiszaladt.

-          Ön a bajba jutott hölgy? – nézett rám komolyan.

-          Igen..? – kérdeztem, vagy kijelentettem igazából nem is tudom.

-          Semmi baj! Már nem kell félnie! Superman megérkezett! – mondta, majd széthúzta az inget a mellkasán, mire a gombok szanaszét repültek, de ami a legmeglepőbb volt, hogy az ing alatt egy Supermanes póló hevert.

-          Azt mikor csempészted be? – nevettem el magam.

-          Titok. – tette a mutatóujját a szája elé, jelezve, hogy nem szabad elmondania.

-          Azt ugye tudod, hogy az inget mindenképp ki kell fizetni? – próbáltam visszafojtani a nevetésemet, mire csak jelentőségteljesen rám mutatott, én pedig elhallgattam.

Legalább is… próbálkoztam még mindig csöndben maradni. Mondanom sem kell, hogy rettenetesen nehéz volt az előző jelenetek után komolynak maradni.

-          Még most jön a java! – kiabálta ki.

-          Kíváncsian várom!

Pár pillanattal később megjelent abban a szerelésben, amit odahozott nekem a próbák elején. Borzalmasan nézett ki.

-          Hmm… Nem is olyan rossz. – állt a tükör elé – Talán ilyenekben kéne járnom, és akkor nem üldöznének a csajok minden sarkon. – vigyorgott.

-          Persze, és rám fognád, hogy én adtam rád.

-          Naná. – nevette el magát.

-          Vedd le, aztán megvesszük ami kell és menjünk.

-          Tarzan érti! Jane fizet, Tarzan pihen. – mosolygott elégedetten.

-          Jane fülön fogja Tarzant, - imitáltam is szavaimat - ha szemtelenkedik.

-          Tarzan érti! Tarzannak fáj!

-          Futás öltözni! – mutattam az öltöző felé és képes volt úgy visszasétálni az öltözőbe, mint egy gorilla.

Ha már Tarzan ugye… Össze sem tudom már számolni hány mese- és szuperhős volt a mai nap folyamán. De élveztem. Nagyon élveztem. Valahogy mindig eléri, hogy megnevettessen, vagy jó kedvem legyen. Aztán mikor végre visszatért Eric, aki most már tényleg Eric volt és semmiféle kitalált alak, a kasszához sétáltunk, fizettünk, majd elindultunk visszafelé. Bepakoltunk a hátsó ülésre és már meg sem álltunk a szállásig. Felhordtuk a cuccokat a szobába. Csak azokat szedtük ki a táskákból, amik kellenek mára. A többit, majd úgy ahogy van felvisszük a buszra.

Eric elment zuhanyozni, én pedig kértem egy vasalót Tomastól, majd elkezdtem összeszedni a dolgokat, amikre szüksége lehet a fiatalúrnak. Eric rendszerint sokat öltözködik, így öt, hat váltás ruhája van egy-egy koncertre. Általában maradni fognak, csak néha lesz egy-egy kisebb újítás, vagy változtatás. Azt hallgattam közben, ahogy csobog a víz, és Mr. Szuperhős énekel a zuhany alatt. Én is vele énekeltem, mert a saját dalait fújta, amiknek mindnek fújom a szövegét fejből, úgyhogy simán ment a dolog…

A másik meg… Utálok vasalni… De ha muszáj, akkor muszáj. Mi lesz majd akkor, ha gyerekeim lesznek? Bele sem merek gondolni. Ott rohangálnak, várva a ruhájukra, miközben az apjuk is azzal traktál, hogy mikor leszek kész… Inkább szerzek egy bejárónőt, aki vasalásra is fel lesz bérelve. Totál belemerültem pár ruhadarab után a munkába, a gondolatokba és elkezdtem dudorászni.

-          Megkaptad a szuperhősödet? – szólalt meg hirtelen Eric mögöttem, mire ijedtemben ugrottam egyet és vasalóval a kezemben fordultam meg.

-          Hohóóó! – nevetett miközben elhajolt a kezem elől – Ne égess meg kicsi lány. Hogy magyarázom ki? – mosolygott rám.

Ekkor tűnt csak fel, hogy egy szál törülközőben áll előttem. Olyan felsőteste volt, hogy legszívesebben megsimítottam volna, hogy azok a kockák igaziak-e. Végül nagyot nyeltem és elfordultam. Láttam már korábban is… de ilyen közel még sosem volt.

-          Jenna… Jenna… Jenna… – sétált velem szembe – Csak nem zavarba jöttél?

-          Én? Tőled? Hagyjuk már! – hárítottam, miközben újra vasalni kezdtem a deszkán lévő inget és rá sem néztem.

-          Előttem hiába titkolózol! – vigyorgott még mindig – Csak nehogy elkezdj majd kémkedni, hogy még többet láthasd ezt a csodát! – fogott fel pár ruhát, és elindult a fürdőbe vissza.

Mikor a kémkedésről kezdett beszélni, ökölnyi méretűre zsugorodott a gyomrom. Micsoda véletlenek vannak, nem?

Úgy egy órával később már minden és mindenki készen állt a koncertre. A nézők is egyre többen és többen lettek, és már most sikítoztak és kiabáltak Ericnek. A színpad mögé volt készítve minden holmi, amire aznapeste szükség volt. Igazából még csak most tudatosult bennem, hogy én fogom öltöztetni Ericet a show alatt. Szép kis meló lesz! És én fizetést kapok azért, hogy Eric Saade-t öltöztetem. Kell ennél jobb állás? Közben már jött is az emlegetett személy, hogy az első öltözéket megigazgassam rajta. Odakint pedig őrjöngés tombolt.

-          Kész vagy. Hajrá. – léptem hátrébb.

-          Kérek egy nagy ölelést. – nyújtotta felém a karját – Gyere ide. – intett a fejével.

Nem kellett kétszer mondania. Odaléptem hozzá, szorosan magához ölelt és én is viszonoztam az ölelést. Ha nem érezte, hogy mennyire dobog a szívem, akkor azt csodának fogom minősíteni. Nagyon nagy csodának… Végül, mikor megszólalt a zene, akkor váltunk szét. Rám kacsintott, majd el is indult a színpadra az emelőrendszernek köszönhetően. Füst, még jobban őrjöngő közönség, és megkezdődött a fergeteg! Hátul szerintem jobban izgultam, mint Eric bármikor életében. Soha nem értettem, hogy hogyan lehet ilyen nyugodt. Én már tuti annyira paráztam volna, hogy kezem-lábam remegne színpadra lépés előtt.

Iszonyatosan gyorsnak tűnt hátul minden, és úgy éreztem, mintha percenként jönne Eric öltözni. Ilyen hipersebességgel még senkit sem kellett öltöztetnem. Az egyik alkalommal, majdnem le is csúszott a belépésről. De megoldotta. Megoldottuk… Ami inkább csak az ő érdeme volt… Ráadásul ez volt az utolsó öltözés a koncerten. Hogy lehettem ennyire béna, hogy ezt is elcsesszem? Annyira szerettem volna, ha minden jól sikerül…

Kisétáltam hátra, a levegőre. Leültem egy távoli padra. Nagyot fújtam, behunytam a szemem és élveztem a hűvös éjszakai levegőt. Az első alkalom letudva. Csak az a francos ruha! Csak az nem kellett volna!!!

A távolból hallottam, hogy Eric elkezdte a bónusz dalt énekelni, majd szép lassan elcsendesedett a környék… legalább is a zene. A koncert után Eric még találkozik néhány rajongóval, akik azt hiszem V.I.P. jegyet vettek, ami beenged a színfalak mögé, egy kis beszélgetésre. Gondolom, már arra öltözködik, és talán keres engem. Talán… Bár szerintem van jobb dolga is perpillanat, minthogy rajtam agyaljon… Kikészítettem neki a cuccokat, a zuhanyzáshoz nem kell segítség, elég nagyfiú már, úgyhogy az én műszakom mára lejárt.

Csak nem tudtam, hogy most mit csináljak, de aztán eszembe jutott, hogy a táskámban van a fényképezőgépem. Előszedtem, és gondoltam csinálok néhány fotót. Úgyis régen készítettem már bármit is. Körbe jártam az egész helyet. Azt hiszem, készíteni fogok egy sorozatot mindenhol, ahová megyünk. Legalább képekben legyen meg az emlékek mellett. Milyen jó lesz majd ezeket visszanézni! Az egész szobámat ki fogom tapétázni, és mielőtt elalszok, ezeket nézegetem majd.

Nem tudom meddig lehettem ott, de közeledő léptek zökkentettek ki a nagy fotózásból, amibe belemerültem.

-          Azt hittem már megszöktél. – hallottam Eric kellemes hangját.

-          Nem. – fordultam felé.

-          Akkor jó. Szomorú lettem volna, ha elmész. – biggyesztette le az ajkait.

-          Még egy jó ideig össze leszünk zárva, úgyhogy nem kell ezen aggódnod. – mondtam, de nem néztem rá.

-          Baj van? Ugye nem azon a beakadó nadrágon emészted magad? – kérdezte, de nem reagáltam semmit – Jajj Jenna! – ölelt át, és nyomott egy puszit a homlokomra – Előfordul! Még a legjobbak is vétenek hibákat. Egy-egy tánclépést én is csak el szoktam sumákolni, de ezt ne mond el Alexéknek… Amúgy meg! Majd gyakoroljuk. Mit szólsz hozzá?

-          Az öltöztetést? – nevettem el magam.

-          Azt bizony. Mondjuk… most? A szobámban?

-          Nem. – néztem rá mosolyogva.

-          Akkor, a te szobádban?

-          Ott sem. – ráztam a fejem még mindig mosolyogva.

-          Franc. – húzta el a száját – Nem voltam jó Superman?

-          Én Supersaade-t szeretnék és nem Supermant. Nem kell más hősök bőrébe bújnod.

Igazából megijedtem a saját szavaimtól, és hirtelen elhallgattam. Eric csak huncutul mosolygott rám. Eltudom képzelni milyen gondolatok cikázhatnak most a fejében.

-          Szóval… - lépett közelebb – Én vagyok, a te hősöd?

-          Nem megyünk inkább bulizni? – tértem ki a téma elől és elindultam az épülethez.

-          Nem menekülsz! Ezt még megtárgyaljuk! – szaladt utánam.

Végül mind a ketten nevetve szaladtunk egészen be az ajtón. Csak akkor torpantunk meg, ugyanis mindenki felkiáltott örömében, hogy végre előkerültünk. Főleg Eric ugye, aki a nap hőse volt, meg sztárja. Pezsgőbontás volt, koccintottunk, majd mindenki fojtatta az alkohol tartalmú italok fogyasztását. Hamarosan nagyon jó lett a hangulat. Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki megállt annál a pezsgőnél a legelején. Szólt a zene és jó volt a hangulat. Beszélgettem, vagy néha táncoltam egy kicsit, de volt, hogy csak ültem és néztem a többieket. Egy két fotót is készítettem, miközben figyeltem ki merre jár.

-          Hello Kakaós Lány! – pattant mellém Eric nevetve.

-          Hello Supersaade! – mosolyodtam el.

-          Ááhháá. – mutogatott felém, és azért már érződött rajta az alkohol hatása – Valld be! Valld be Jenna!

-          Mit? – mosolyogtam rá.

Mutatta, hogy hajoljak közelebb, majd a fülembe súgta:

-          Hogy bejövök neked. – nézet újra rám, miközben beleharapott az ajkába.

-          Eric én…

-          Csss… css… - csitított el szinte rögtön, mielőtt bármit mondhattam volna – Tudod… Ezt ne mondd el senkinek! – hajolt ismét közelebb – Te vagy itt a legjobb munkaerő! – bólogatott – Ráadásul… ráadásul még… - nézett végig rajtam és csak mosolygott.

Megőrülök! Eric, mondd már ki mit akarsz! Lehet, hogy csak azt fogja mondani, hogy ráadásul még fizetésemelést is szeretnék neked adni, de úgy érzem az a pár másodperc is egy örökkévalóságnak tűnik, mire kinyitja a száját! Ráadásul húzza az agyam! Végigsimított az arcomon, és még mindig csak mosolyogva nézett rám, aztán újra a fülemhez hajolt.

 

(ezeket a dalokat éneklik a srácok a kis "párbajukban" :) )

17. Fejezet - V.I.P.

Sziasztok! :) 

Már hoztam is az újabb fejezetet. :) Remélem tetszeni fog nektek ez is. :)) Köszönöm a véleményt, a pipákat. :) Remélem továbbra is megosztjátok velem a gondolataitokat, mert számomra ez nagyon fontos ^^
A következő fejezettel igyekszem, de már most neki kell ülnöm a többi történetemnek is, mert várják őket :D De sietek ahogy tudok! ;)

És készült egy facebook oldal, ahol elérhetitek a története, vagy engem: https://www.facebook.com/AzEricProjekt

Nyugodtan írjatok, ha bármi kérdésetek, vagy felvetésetek, ötletetek van! :))

-          Ja, hogy ezt elfelejtettem mondani? – vigyorgott pimaszul.

-          Igen, úgy rémlik, mintha ez az infó valahogy kimaradt volna az elhangzottak közül.

Fölálltam, majd hátrébb vonultam a már az úton haladó buszban. Megálltam és bámultam az elsuhanó fákat, aztán hallottam, hogy valamit beszélnek rólam, de nem értettem csak apróságokat, és végül léptek közeledtek felém.

-          Ne haragudj. Nem gondoltam, hogy ez a dolog bántani fog… nem akartam, hogy ez legyen ennek az egésznek a vége. – lépett mellém, de én még mindig az utat fürkésztem csak.

-          Már mindegy. – rántottam meg a vállam.

-          Kérlek, ne haragudj rám. – kért olyan szépen, mint még soha.

Felé fordultam, majd elmosolyodtam. Olyan bűnbánó szemekkel nézett rám, hogy nem bírtam ki, és átöleltem. Meglepődött, de aztán felbátorodott, és ő is átfonta rajtam a karjait. Éreztem a mellkasában dobogó szívét. Most először éreztem ennyire közel magamhoz.

-          Nem haragszom. – néztem rá nevetve.

Hirtelen akkorát fékelt a sofőr, hogy sikeresen ráestünk az egyik székre. Eric arckifejezését látva, kifejezetten élvezte a szitut, majd mind a ketten nevetésben törtünk ki.

-          Akkor tényleg nem haragszol?

-          Dehogyis. Csak élveztem, hogy húzhatom az agyad. – pöcköltem meg az orrát, majd felálltam az öléből, ahova az előbb sikerült esni.

-          Á, igazán? – mondta, majd visszarántott.

Zavarba ejtően közel hajolt hozzám. Az arcomon éreztem a lélegzetét. Egy ideig csak méregetett, majd megszólalt:

-          Élvezed, hogy játszhatsz velem?

-          Őszintén? – mosolyogtam rá.

-          A lehető legőszintébben.

-          Nagyon! – adtam a tömör választ, majd felpattantam és elindultam vissza a többiekhez, akik minket figyeltek, majd nevetésben törtek ki a végkifejletet látván.

Alex, Edin és Tomas röhögtek a legjobban. A lányok érdekesen néztek. Kicsit furák voltak. Na mindegy is. Őket még eddig nem láttam, vagy csak túlságosan el voltam foglalva Erickel... pedig már rég ott táncolnak mögötte… De majd meglátjuk mi lesz ebből. Vagy befogadnak a szívükbe, vagy nem.

-          Hé kicsi lány! – lépdelt felém Eric – Nem tudod mit szabadítottál el! De ha harc, hát legyen harc!!! Helsinki vigyázz, mert támadunk! – emelte a magasba diadalmasan a jobb öklét.

-          Azt hiszem jobb lesz, ha beszerzek egy golyóállómellényt!

-          Mindenképpen! – kacsintott rám, majd kényelmesen elhelyezkedett ott, ahol korábban is ült.

Én is elfoglaltam egy széket, előkotortam a fülhallgatómat és a telefonom, majd papírokat és rajzeszközt. Ha már Erickel bevásároltunk, akkor ideje használni is a dolgokat.  Nekiláttam tervezni. Már nagyon régen nem volt rá alkalmam, de most, hogy ennyit fogunk utazni, így bőven belefér. És már legalább azt is tudom, hogy Helsinki az első állomás. Még utazhatunk jócskán, mire odaérünk. Nem tudom miért nem repülővel mentünk. Talán Eric szereti, ha sokáig össze van zárva az embereivel? Akkor szép kis útnak nézünk elébe! Bár, végül is… itt az egész nyár előttünk, úgyhogy belefér.

Sokáig ültem ott és nem is tűnt fel, hogy mennyire telik az idő. Egyszer sem álltunk meg a kompig, amivel átmentünk Finnországba. Így azért hamarabb odaérünk, mintha körbe mennénk teljesen.

-          Üdv újra a köreinkben! – mosolygott rám Eric, mikor csatlakoztam hozzájuk a korlátnál.

Már egy jó ideje szeltük a vizet. Elvileg hamarosan átérünk a finnekhez.

-          Hello. – mosolyodtam el én is.

-          Hogy haladsz?

-          Egész jól. Kikapcsoltam.

Rátámaszkodtam a korlátra és a vizet kezdtem figyelni. A hűs tengeri levegő még jobban megcsapta az arcom, ahogy kissé kihajoltam.

-          Igen. Azt észrevettem. – állt mellém szorosan Eric – Egyszer odaálltam föléd, és figyeltem percekig, hogy rajzolsz, és kérdeztem is valamit, de semmi reakció.

Meglepődtem. Tényleg ennyire sikerült volna kizárnom a külvilágot?

-          Bocsi. – húztam el a számat.

-          Tetszett, amit láttam, úgyhogy nincs harag. – vigyorgott, majd elkezdett távolodni – A rajzok is, meg maga az összkép is. – csinált kis négyzetet a mutató és hüvelyujjaival, majd becsukta az egyik szemét és én kerültem az apró kis keretbe.

-          Majd adok neked egy képet magamról emlékbe, ha elválunk, hogy nézegethesd.

-          Király! De óriásméretben kérem, és kirakom az ágyam fölé! – kontrázott rá, majd nevetve folytatta – Gyere, ebédeljünk! A srácok már várnak minket.

Intett, hogy menjek, majd úgy tettem, ahogy kérte. Mikor odaértem mellé átkarolt, és úgy sétáltunk tovább. Fölértünk a buszra és mindenki körbeülte az asztalt. Mindenféle földi jó várt ránk, és senki sem szégyenlősködött. Annyiszor szedtek amennyiszer akartak, és senkit nem zavart semmi. Igazi kis családias ebéd volt. A lányok is, úgy éreztem kezdenek megbarátkozni velem. Aminek kifejezetten örültem. Nem akartam senkivel sem rosszban lenni a nyáron. Pláne, hogy össze leszünk zárva…

A délután hipergyorsan elment. Végig beszélgettünk, játszottunk, meg melóztunk. Egyáltalán nem éreztem soknak az utazást… bár mondjuk még csak most indultunk el, ha azt nézzük hány ezer km vár még ránk. Éjszaka sikerült leérnünk Helsinkibe. Mondanom sem kell, hogy mindenki olyan volt már, mint akit megnyúztak. Álmosak voltunk, fáradtak, és már nem találtuk a helyünket a buszon. Megálltunk a szállodánál. Még így is akadtak emberek, akik vártak minket, jobban mondva Ericet, annak ellenére, hogy mennyire késő volt már. Eric kiosztott pár aláírást, meg pózolt pár fotóhoz, aztán véglegesen becsukták mögöttünk az ajtót. Megkaptuk a szobakulcsokat, és felvonultunk a szükséges holmikkal. Milyen meglepő, pont Eric mellé kerültem! Persze, csak szobaügyileg. Azért azt nem hagytam volna annyiban, ha egy szobába kért volna minket, de azon sem csodálkoznék, ha ez is Mr. Saade kérése lett volna.

Kipakoltam, vettem egy forró zuhanyt, majd bebújtam az ágyba. Már éppen elnyomott volna az álom, mikor arra keltem fel, hogy az ágy besüllyed mellettem. Ijedtemben felsikítottam volna, de a számra rakta az illető a kezét, így sikerült elhallgattatnia. Próbáltam kapálózni, de lefogott.

-          Cssss. Én vagyok az… Nem akartalak megijeszteni. Ne haragudj, de ha megállok kopogni, észrevesznek. – azonnal felismertem, hogy Drew az illető.

Még jó, hogy könnyen felismerem az embereket a hangjukról, még ha nem is látom az illető arcát.

-          Hogy kerülsz ide? – kérdeztem és felkapcsoltam a kislámpát az ágy mellett.

-          Én is turnézom veletek, csak külön utakon. – mosolygott.

-          A szívbajt hoztad rám, ugye tudod? Ne csinálj ilyeneket. Kérlek.

-          Ígérem, próbálok nem ijesztő lenni a jövőben. – fogta meg a kezem – Legalább is, ha rólad van szó.

Olyannyira személyes lett a légkör közöttünk, hogy hirtelen meg sem tudtam szólalni. Ilyet még nem nagyon tapasztaltam eddig.

-          Drew.

-          Igen? – nézett rám úgy, mint aki vár valamit.

-          Ugye te nem mondtál semmit Ericnek?

-          Nem. – hallottam a csalódottságot a hangján.

De mire várt? Talán arra, hogy szerelmet vallok? Abban reménykedhet. Azt nem fogok. Remélem nem jutok el addig a pontig. Legalább is… nem szeretnék… Vagy igen? Ez a baj, hogy már én magam sem tudom, mit szeretnék és mit nem. Mi lenne jó és mi nem…

-          Minden rendben amúgy?

-          Igen. – bólintottam.

-          Örülök. – mosolygott rám, és utána végig engem fürkészett – Furcsa ez a helyzet így.

-          Igen, szerintem is. – húztam fel a lábaimat.

-          Nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni, ne haragudj.

-          Semmi gond… csak tényleg furcsa így. Szokásod lesz most már beosonni hozzám?

-          Hát, ha szeretnéd. – vigyorgott.

-          Nem igazán ínyemre való a szívinfarktus közeli állapot. – nevettem, majd annyira nem figyeltem oda közben, hogy lecsúsztam az ágyról, és elég nagy zajt csaptam, ahogy földet értem.

Drew mellém térdelt, én meg még mindig csak nevettem, aztán észbe kaptam és befogtam a számat. Ha valaki meghallja, akkor lebukunk, és most ez cseppet sem hiányzott. És nem azért, hogy egy fiúval találnak a szobámban. Bár, ha bejönnek a többiek és már első este idegen pasassal találnak, biztosan meglenne rólam a véleményük… Meg ugye Drewval megvan a mi közös kis titkunk, amiről jobb, ha nem tud senki. Pláne, hogy a lebukás után feltűnő lenne, ha megjelenne mindenhol. Jobban szemet szúr az olyan ember, aki valami miatt bevési magát az emlékezetedbe.

-          Jenna…

-          Pszt. – tettem a mutatóujjam az ajkára.

Odakintről motoszkálást hallottam, meg a szomszéd szobából is. Bíztam benne, hogy nem akarnak átjönni, megnézni minden rendben van-e. De ha mégis, akkor Drewt elbújtatjuk gyorsan.

Közben éreztem, hogy rajtam marad a tekintete, és az enyém is visszavándorolt rá. Az ujjam még mindig az ajkait érintette. A szívem a torkomban dobogott, de próbáltam nem mutatni azt, ami rám tört, és próbáltam nem remegni… de nagyon nehéz volt visszatartani, mert közel álltam hozzá. Megfogta a kezem, lehúzta az ajkáról az ujjam, majd elkezdett egyre közelebb hajolni hozzám. Úgy éreztem menten elájulok… Egyáltalán biztos, hogy felébredtem már? Vagy az egészet csak álmodom? Most tényleg meg akar csókolni? Drew! Drew?

Aztán valaki kopogott az ajtómon és azonnal szétrebbentünk.

-          Igen? – szóltam ki, és közben mutattam, hogy maradjon csöndben.

-          Alex vagyok.

Intettem Drewnak, hogy bújjon el, és azonnal bevetődött az ágyam mögé a földre. Feltápászkodtam, és az ajtóhoz sétáltam. Még egyszer visszanéztem, hogy minden oké-e, majd kinyitottam az ajtót.

-          Minden oké nálad? Zajt hallottam. – mondta Alex, és látszott rajta, hogy rettenetesen álmos.

-          Igen, persze, csak annyira forgolódtam, hogy sikerült leesnem az ágyról. – mosolyogtam rá.

-          Vigyázz magadra. – mosolyodott el ő is – Visszamegyek aludni. További jó éjszakát.

-          Neked is.

Becsuktam az ajtót, majd visszasiettem az ágyhoz. Nem tudom miért rohantam annyira. Talán vártam lesz-e folytatás… talán csak kíváncsi voltam mi ez az egész, és örültem volna, ha kapok választ.

-          Drew! – szóltam halkan, de semmi reakció nem jött.

Átsétáltam az ágy másik oldalára, de ott sem volt. Benéztem az ágy alá, de semmi. Megnéztem a fürdőben, szintén semmi.

-          Drew! – suttogtam még mindig a semmibe.

Azt hiszem lelépett. De hogyan? Körbe néztem még egyszer. A fürdőben nyitva volt az ablak. Kihajoltam, de egy árva lélek sem volt az utcán. Elvégre mégis csak éjnek éjjelén járunk. Hát, akkor ennek a kis titkos összejövetelnek már vége is. Alex betáncolt és megzavarta a dolgokat. Bezártam az ablakot, majd visszamásztam az ágyamba, és teljesen magamra húztam a takarót. Behunytam a szemem és még mindig előttem volt a jelenet, a majdnem csókról. Beckivel beszélnem kell hamarosan, úgy érzem. Szerintem ki lesz akadva, hogy nem hívtam fel azonnal. Drew meg ezen túl az ablakokon keresztül fog közlekedni? Ő a titokzatos herceg, aki sosem jön az ajtón… Na jó, Aimer Jenna Diélia ezt most fejezd be!

Nem tudom, hogy végül elnyomott-e az álom, vagy mi lett, mert már csak arra emlékszem, hogy valaki rávetődik az ágyamra. Mindenki az ágyamat nézte ki magának, vagy visszatért az Ablakherceg?

-          Jó reggelt! – hallottam.

-          Neked is Drew! – mondtam félálomban, majd átfordultam az oldalamra, és mikor felfogtam, hogy mit mondtam, azonnal kipattantak a szemeim és felültem.

-          Mesélj csak nekem. – hallottam Eric nevetését – Ki az a Drew?

Odahasalt mellém, felkönyökölt és engem nézett mosolyogva. A franc az elszólásokkal. De gyorsan túllépek ezen a témán…

-          Ajj… senki, csak álmodtam… - nyomtam az arcába a kispárnámat, mire nevetve elterült az ágyon.

Csak mosolyogtam rajta. Aranyos volt, ahogy most ott feküdt, mint a kis pikniken előző reggel, amit szervezett nekünk. Végül kikászálódtam mellőle.

-          És mire fel volt ez az ébresztő?

-          Csak gondoltam megleplek.

-          Örülök. – gúnyolódtam vele, miközben kivonultam a fürdőbe és elkezdtem fogat mosni.

-          Ne mondd, hogy nem esett jól az ébresztőm. Nem sokan mondhatják el, hogy Eric Saade ugrik be melléjük az ágyba ébresztőként, pedig hidd el, sokan verekednének ezért a lehetőségért.

Utánam jött és megállt az ajtóban. Nekitámaszkodott az ajtófélfának, és csak engem nézett. Minden egyes porcikámon éreztem a tekintetét.

-          Ugye tudod, hogy ma buli van? Turné első állomás, innen már nincs megállás! Ó ez még rímelt is! Király vagyok! – vigyorgott.

-          Csak el ne szállj magadtól! – mostam meg az arcom, majd megtöröltem és elé álltam – Szóval úgymond premier buli lesz?

-          Pontosan! Érted te a dörgést!

-          Naná! – nevettem majd visszasétáltam a szobába, és a szekrényemhez léptem – És, mielőtt bármit is mondanál. Nem kérek divattanácsot a buli szerkómhoz. Megoldom, hidd el! – mosolyogtam rá – Neked viszont lehet nem ártana egy kis segítség.

-          Miért? Mi a baj a szerelésemmel? – nézett végig magán, miközben kifelé tessékeltem a folyosóra.

Igazából semmi baj nem volt azzal, ahogy fel volt öltözve. Sőt, kifejezetten jól nézett ki. Csak ha már ő így, akkor én is, ugye… Visszaléptem a szekrényemhez, és kikaptam egy fölsőt, meg egy nadrágot, megfésülködtem, és elindultam reggelizni. De amint kinyitottam az ajtót meg is torpantam. Eric állt velem szemben, és csak némán figyelt.

-          Te miért nem vagy még reggelizni?

-          Tudod… Mindenkit megkérdeztem, és semmi baj nincs a ruhámmal. – lépdelt közelebb, mire belőlem majdnem kitört a nevetés.

Tényleg képes volt megkérdezni az embereket, hogy nem gáz-e a szerelése, csak mert én azt mondtam, hogy szüksége lenne egy két tanácsra.

-           Tetszik ez nekem. – simított végig az arcomon gyengéden az ujjaival.

-          Srácok jöttök? – jelent meg a folyosó végén Alex.

-          Igen. – válaszoltam rögtön és kibújtam Eric karmaiból.

Hallottam, ahogy elindul utánam, majd ahogy utolért átkarolt. Nem tudom már hova tenni azt, ahogyan viselkedik. Jól esik meg minden, és ha nem abban a helyzetben lennék, amiben vagyok, nem is ellenkeznék egy pillanatig sem.

-          Bocsi, hogy így belekontárkodom. – maradt le hozzánk Alex – De van köztetek valami? – kérdezte sejtelmes mosollyal.

-          Nincs!

-          Van!

Feleltünk egyszerre, majd Alex furcsán nézett, meg én is Ericre, aki csak mosolygott.

-          Én ezt most nem értem. – nevetett Alex.

-          Nyugi, én sem. – feleltem még mindig kérdőn nézve Ericre.

-          Csak szórakozom! – nevetett Eric, mire oldalba böktem.

Nevetve szaladt előre, mint a gyerekek, mi meg utána. Bármennyire is akartam nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról.

Reggeli után kimentünk a színpadhoz. Míg a technikusok állították a fényeket és a hangfalakat, meg ami kell, addig Eric és a táncosok elvonultak egy terembe a táncokat lepróbálni. Én kivittem magammal néhány ceruzát, meg vázlatfüzetet, és leültem a nézőtérre rajzolni. Most nem vittem a zenemasinámat. Jó volt hallgatni a próba zaját.

Délután meg megyünk Erickel vásárolni. Most neki veszünk ruhákat, az ötleteim és elképzeléseim alapján. Izgalmas lesz!

Azért be kell valljam, hogy élvezem ezt az egészet, mert oda megyek ahova akarok. Mindenki tudja, ki vagyok, miért vagyok itt, és nem akar kizavarni senki innen. Mindannyian kaptunk egy-egy V.I.P. kártyát, fényképpel, névvel ellátva, és így jogosultak vagyunk mindenhova bemenni és elvileg különlegesen kedves kiszolgálásban részesülünk. Legalább is Tomas ezt mondta, mikor megkaptuk a kártyákat.

Mindenki elvégezte a dolgát, megvoltak a próbák és Erickel béreltünk egy autót. Elindultunk valami üzletbe. A szálloda információján hasznos útbaigazítást kaptunk, így könnyedén indultunk utunkra.

-          Azért, annak ellenére, hogy szívom a véred, jól érzed magad velünk? – kérdezte váratlanul Eric.

-          Igen. Nagyon jól érzem magam.

-          Akkor jó. – mosolygott – De tényleg őszintén mondd meg bármikor, ha elvetem a sulykot, mert akkor visszafogom magam. Nem akarom, hogy bármi rossz legyen neked, vagy kellemetlenül érezd magad.

-          Rendben van. Ha bármi ilyesmi lesz, szólok. – ez most nagyon jól esett – Aranyos vagy.

Rám nézett és elmosolyodott. Ez a pillanat elég volt arra, hogy megtörténjen a baj. Megcsúszott az autó a nem túl száraz aszfalton, és azon imádkoztam, hogy csak éljük túl!

16. Fejezet - Indulás!!!

Sziasztok! :)

Ahogy ígértem, már itt is vagyok a fejezettel! :) Remélem tetszeni fog. :) Köszönöm a megértést, hogy eddig nem voltak részek, de most már belelendülök és nincs megállás! :))
Nagyon várom a véleményeiteket! :) Mindenre kíváncsi vagyok! ;)

Bedobtam még a törülközőmet, és behúztam a bőröndön a cipzárt. Remélem minden holmimat elraktam. Mondjuk, nem sok mindent tudnék itt hagyni.  Bár az is igaz, hogy alapból sem volt sok, mert ugye alig pár dologgal láttam neki az útnak. Igazi nagyhátizsákos túra… csak bőrönddel. Most pedig irány a turné! El sem hiszem! Csak az úti célt nem nagyon tudom még. Nagy gondolatmenetemet a hirtelen megszólaló telefonom törte meg. Szinte macskaként vetődtem érte az ágyra, mert már nagyon vártam egy bizonyos személy hívását, akit hiába próbáltam meg elérni, nem reagált.

-          Drew!!! – vettem fel azonnal a készüléket a kicsi zöld gombbal.

Igen… Őt akartam elérni. Végre visszahívott! Szerettem volna megtudni pár dolgot.

-          Mi a baj? – rögtön ráérzett, hogy valami nem stimmel.

Bár lehet, hogy ezt onnan is sejtette, hogy vagy kétszázszor kerestem.

-          Ugye nem intézkedtél, hogy lebukhassam?

-          Én? – meglepett volt.

Nem tűnt megjátszottnak a kérdése. Őszintén hangzott, hogy fogalma sincs miről van szó. Na de majd mindjárt megbeszélünk mindent.

-          Nem, a szomszéd öreg néni, aki Párizsban mindig átkopog, mikor hangosan hallgatom a zenét. Ugyan ki? Meg amúgy is… Minek neked a telefon?

Utálom, ha valakit nem lehet elérni. Főleg, ha fontos lenne, és hiába van ott a készülék, csak csörög, csörög, és semmi válasz.

-          Ne haragudj, csak lenémítva elsüllyesztettem a telefonomat a szekrényem mélyébe, és most találtam meg.

-          Jó kifogás… még eldöntöm, hogy elfogadom-e. – mosolyodtam el magam.

Akármennyire is szerettem volna, nem tudtam rá haragudni valami miatt. Fura egy srác volt, de mégis volt benne valami különös, ami érdekelt, és mozgósította a fantáziámat. Titokzatos volt. Nagyon is titokzatos, és talán pont ezért foglalkoztatott ennyire… Meg hát az a jelenet, amikor képes volt bemászni hozzám az ablakon… Szerintem nem sokan képesek ilyesmire.

-          Majd harcolok érte, hogy elfogadd! – hallottam a hangján, hogy már szinte nevet – Tényleg ne haragudj rám. Mikor megláttam, hogy kerestél, az volt az első, hogy visszahí…

Aztán csak csend.

-          Drew!! Hallo! Drew itt vagy? – próbálkoztam, de semmi – Megszakadt… Fantasztikus.

Akkor ma sem leszünk okosabbak és nem tudok meg többet. Eric és a blog téma még mindig idegesít. Be kell vallanom, hogy félek a lebukástól. Nehéz lesz úgy blogolni, hogy éjjel-nappal össze leszünk zárva, Mr. Tökéllye. Azért persze, még egy gyors bejegyzés az éjjel is született. Egyre népszerűbb az oldal, így nem kellene meglepődnöm, hogy Eric fülébe is eljutott a híre. Most is… felraktam a bejegyzést és pár perc múlva már jöttek a kommentek, meg mindenféle visszajelzések. Nem gondoltam volna, hogy ennyire sok embert fog érdekelni amiket felirkálok a világhálóra…

Zsebre raktam a készüléket, majd felállítottam a bőröndöt, hátamra kaptam a táskámat, és elindultam lefelé. Odalent kifizettem a szobabérlést. Jobban járok ha kijelentkezem. Minek fizessek azokra a napokra is, mikor itt se vagyok?

Kiléptem az utcára. Még nagyon korán volt, így csak a munkába induló emberek voltak az utcán. Furcsa volt itt állni megint csomagokkal… de még visszatérek. Hirtelen befordult a már jól ismert autó az utcába, és megállt közvetlen előttem. Az anyós ülés ablaka elkezdett lefelé húzódni, majd szembe találtam magam a vigyorgó Eric Saadeval.

-          Jó reggelt. – köszönt.

-          Jó reggelt. – mosolyogtam vissza rá.

-          Tudnál nekem segíteni? Szükségem lenne egy kis útbaigazításra.

-          Igen? – néztem rá gyanakodva, hogy vajon, most éppen mire készül.

-          Találkoznom kéne egy lánnyal, aki jön ma velünk turnézni, de egyszerűen eltévedtem és nem tudom, hol lehet. Félek, hogy most várni fog rám, de hiába… - váltott szomorúra.

-          Miről lehet ezt a lányt megismerni?

-          Barna haja van, barna szeme.

-          Ilyen nagyon sok lánynak van. Nem szűkítetted le túlságosan a kört.

-          Ó! Tudom már! Szereti a kakaót! – nézett felderült arccal, mire elnevettem magam – Pont ilyet szokott inni! – nyúlt a hátsó ülésre, és elővett egy dobozos kakaót, mint amilyet magamra borítottam azon a napon, ami sorsfordító lett számomra – Nézd.

A kezembe adta, majd mint aki szellemet lát, hatalmasra tátotta a száját, és úgy nézett rám meglepetten. Imádom mikor idiótára vált, és nem lehet kiszámítani mire készül. Szeretem az ilyen játékokat.

      -     Úristen!!! – kiáltott fel.

      -     Mi az?

      -     Te vagy az! Jézusom! Ne haragudj Jenna, de a kakaó nélkül meg sem ismertelek.

      -     Hülye vagy! – nevettem, és ő meg csak nézett rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával. 

      -     De tudom, hogy szereted a hülyéket. – kacsintott rám.

      -    Mitől vagy te ebben olyan biztos? – támaszkodtam az ajtóra, és kicsit beljebb hajoltam, ő meg még közelebb.

      -   Mert akkor már nem lennél itt. – mondta szinte suttogva, és már zavarba ejtően közel voltak egymáshoz az ajkaink.

Komolyan átfutott az agyamon, hogy a kezeim közé fogom az arcát, és megcsókolom. Aztán gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot a fejemből. A helyére pedig Drew mászott. Drew… Eric. Mind a két fiú az őrületbe kerget azzal, amiket művel.

-          Nem akarsz beülni? – kérdezte meg végül, amivel most már vissza is rázott a valóságba.

-          De... de igen. – léptem hátrébb.

Eric kiszállt és odajött hozzám. Elvette a bőröndömet, meg a táskámat, és berakta a csomagtartóba. Beültem végül az anyósülésre, ő vissza a volán mögé, és elindultunk. Nem tudom mit gondolhat az ilyen elbambulós pillanataimról. Tuti elkönyvelte magának, hogy ő jár a fejemben.

-          Azt hittem több minden lesz. A táncos lányok vagy nyolc táskával jönnek fejenként. – forgatta a szemeit – Nem bántásból, csak fölösleges annyi cuccot hozni.

Elnevettem magam az arckifejezésén. Olyan fejeket tud vágni, hogy már komolyan elgondolkodtam azon, hogy órákat veszek tőle grimasz ügyben.

-          És neked mennyi cuccod van? – kérdeztem.

Egy ideig nem szólt semmit, csak nézett maga elé, mint amikor a bűnös inkább próbál hallgatni, mert már nem tudja mit is mondjon.

-          Sejtettem. – mosolyogtam rá.

-          Jó, de nekem egy rakat fellépő ruhám van…

-          Oké, nem kell mentegetőzni.

-          Legközelebb inkább meg sem szólalok. – mondta úgy, mint egy durcás kisgyerek.

Mereven bámulta az utat, lebiggyesztett ajkakkal, majd egy ideig nem mondott semmit. Én meg nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg megsértődött, vagy csak játszik. Bár ahogy őt ismerem, inkább csak játszik velem megint. Szerintem ehhez jobb lesz, ha hozzászokom. Mint ahogy említettem szeretem az ilyen őrültségeket, de még senki nem játszott velem ilyen sokat, mint Eric. Így nem vagyok beedződve…

-          Azért a kakaónak örülsz? – szólalt meg végül.

Olyan aranyosan kérdezte, hogy komolyan megsajnáltam, és legszívesebben átöleltem volna, de van egy olyan érzésem, hogy nem jöttünk volna jól ki belőle… És nem arra gondolok, hogy egymásnak estünk volna, hanem ő vezet… elrántja a kormányt és kész a baj.

-          Igen. – mosolyodtam el – Nagyon. Tudod, hogy mennyire szeretem.

-          Tudom hát! – vigyorodott el ő is – Kakaós lány. – kacsintott ismét felém.

Eric! Ne csináld ezt légyszi! Ha meg akarsz ölni, csak így tovább, de én még szeretnék élni! Annyira… olyan… nem is tudom mivel, de úgy hat rám, mint még soha senki más. Csak félek, hogy megfog utálni, ha meg tudja én kezelem a blogot, amiről már ő is tud. Sikerült ügyesen kijátszanom a dolgokat, és elbeszélgettünk, hogy igen, már jártam én is a blogon egyszer talán, de annyira nem szoktam a neten lógni, aztán hamar témát váltott és szerencsére itt le is rendeztük a dolgokat.

És ha jobban belegondolok, szeretem mikor Kakaós lánynak hív. Ő az egyetlen, aki bármilyen becenévvel illet, és ez olyan, hogy összeköt minket. Na jó… ilyen hülyeségeket! Nem agyalok tovább, mert annak nem lesz jó vége… vagy hát… na hagyjuk inkább.

-          Mit szólnál, ha megállnánk megreggelizni valahol? – kérdezte, majd le is parkolt.

-          Mondjuk itt? – nevettem rá.

-          Mondjuk itt. – állította le a motort, majd intett a fejével, hogy szálljunk ki.

Egy kisebb park mellett álltunk. A hátsó ülésről kiemelt egy kosarat, majd elindultunk a fák közé. Megállt, leterített egy plédet, és leültünk.

-          Nem fogunk elkésni? – kérdeztem, miközben ő mindent egyesével kipakolt.

-          Nem. Igazából… Be kell vallanom valamit.

-          Mit csináltál? – mosolyogtam.

-          Kicsit füllentettem az indulás idejével kapcsolatban.

-          Miért is?

-          Hogy együtt tudjunk kakaózni! – emelt ki még egy dobozt a kosárból – Egészségedre! És jó étvágyat! Van itt minden, ami kell.

Tényleg így volt. Egy rakat gyümölcs volt előttünk, mindenféle péksütemények, kekszek, csokoládé. Meg a kakaó.

-          Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csináltad. – szólaltam meg végül, mikor felfogtam, hogy mit mondott.

-          Pedig de. – mosolygott rám – Több nyugtunk nem nagyon lesz, most, hogy nekiindulunk a turnénak.

-          Ó, Mr. Saade, megtisztelő, hogy ennyire fontosnak tartja, hogy kettesben étkezhessünk! – húztam ki magam, és úgy csináltam, mintha legyezővel ülnék mellette.

Elmosolyodott komolyan, és rám mutatott.

-          Figyellek ám! – mondta, majd belekortyolt a kakaójába.

Nevettem egyet, majd én is nekifogtam reggelizni. A kezembe fogtam egy csokis croissant és vidáman falatoztam, Mr. Elbűvölő oldalán. Ha ezt Beckinek elmondom, oda meg vissza lesz ettől az egésztől. Ezek után végképp azt fogja hajtani, hogy tuti bejövök Ericnek, és majd minden nap kapom az üzeneteket, hogy „Na, megcsókolt már? Megfogta már a kezed? Szerelmet vallott már?” és a többi… és a többi.

Közben elkalandozott a tekintetem a környéken. Minden nyugodt volt. Madarak csicseregtek, néhol kis állatok mászkáltak a fűben, vagy a fákon. Nagyon idilli volt a hangulat… Túl idilli. Mint a filmekben. Most kell jönnie valakinek, vagy valaminek, ami megzavar minket, nem?

-          Soha nem reggeliztem még így. – figyeltem a távolba.

-          Nem? Kész bűn ezt kihagyni! De megtiszteltetés, hogy én avathattalak be a reggeli piknik rejtelmeibe. – mosolygott rám.

Mögém húzódott, a két lába az enyémek mellé került, átkarolta a derekamat, és a vállamra tette az állát. Mondanom sem kell, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről, a tudattól, hogy Mr. Saade ölében ülök. Csak tudnám, hogy most miért csinálja ezt? Meg akar ölni? Pláne most, hogy indulunk együtt turnézni, és egész nyáron össze leszünk zárva? Eric…

-          Nekem köszönhetően akar kiugrani a szíved a helyéről? – kérdezte mosolyogva.

-          És ha igen?

-          Megtisztelő. – nevetett.

-          Miért csinálod ezt?

-          Tudod… - nyelt egy nagyot, én meg már nem tudtam mit gondoljak – ha elárulnám meg kéne, hogy halj. – súgta a fülembe.

-          Utállak ilyenkor, ugye tudod? – böktem oldalba a könyökömmel.

-          Igen, tudom. De tetszik a dolog. – mosolygott még mindig.

-          Nem félsz a lesifotósoktól és az újságíróktól?

-          Az interneten úgyis fenn van minden, anélkül, hogy szeretném, úgyhogy tökmindegy. – nevetett – Amúgy meg mindenki higgyen csak amit akar.

Tudtam, hogy a blogra gondol, és igaza volt. Oda előbb utóbb úgyis felkerültek volna a dolgok, még ha a paparazzik nem is örökítik meg az itt történteket. Azért kezdett furdalni a lelkiismeret az egész miatt. Főleg, hogy átverem… Hogy letagadom az egész blogos dolgot, pedig én tudnám a legtöbbet mondani. De ha elmondom… valószínűleg ennyi volt az egésznek. De mi lesz, ha később rájön? Nem! Nem lesz ilyen… Remélem, hogy nem fog megutálni, de ha rájön is, szeretnék én lenni majd az akitől tudomást szerez a dolgokról, mert talán úgy lesz a legtisztességesebb. De miért agyalok ilyesmin, amikor Eric Saade karjaiban ülök, ahelyett, hogy élvezném? Nem is én lennék, komolyan mondom.

-          Ideje indulnunk. – szólalt meg, majd kiterült a földön, mint egy béka.

-          Nagyon megindultál mondhatom. – nevettem rajta.

-          Eltelített a kakaó és nincs kedvem fölkelni. – mondta behunyt szemekkel.

Föltápászkodtam, majd odatérdeltem mellé óvatosan, hogy ne vegyen észre. Először az ajkait figyeltem, majd végignéztem az arcának minden egyes pontját. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez az egész velem történik. Annyira hihetetlen!

-          Ha megakarsz csókolni most tedd meg. – suttogta Eric.

Annyira meglepődtem, hogy hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Úgy elmerültem a vonásaiban, hogy észre sem vettem, hogy már kinyitotta a szemét.

-          Miért akarnálak megcsókolni? – vettem fel a védekező álláspontot.

-          Hát, mert miért ne? – pimaszkodott – Sok lány meg szeretne csókolni. – támaszkodott fel és közelebb hajolt.

-          De én nem tartozom a tucat lányok közé. – löktem le a földre, és fölé hajoltam.

Nyomtam egy puszit a homlokára, majd felálltam és elindultam az autó felé.

-          Jézusom… - terült szét Eric, mint akinek az izmai feladták a munkát – Feladtad nekem a leckét rendesen te lány!

-          Most jössz vagy maradsz? – támaszkodtam az autónak.

Felült és a háta mögött támaszkodott a földön. Végigmért és csak mosolygott. Azt hiszem, ideje lenne elkezdenem még jobban élvezni ezt a játszmát, amit vívunk, mert izgalmasnak ígérkezik, és nem szabad átadnom neki az irányítást. Ha övé lesz az uralom, akkor semmi esélyem a menekülésre. Így viszont, hogy nem hagyom magam, egyenlő lesz a játék.

-          Hmm… tetszik ez nekem. – vigyorodott el.

-          Ez volt a cél… - feleltem, majd beültem az autóba.

Igazából nem is tudom mi ütött belém pontosan. Lehet, hogy azért viselkedtem igazán így, mert nem akartam lebukni előtte, hogy mennyire tetszik nekem... Láttam, ahogy egy ideig még figyel a kocsi irányába, majd felpattan és összeszedi a maradékot, aztán utánam jön. Beült a helyére, majd hátratette a kosarat, és se szó se beszéd elindultunk.

Félszemmel azért mindig felém figyelt, és a szája sarka mosolyra húzódott. De most nem mondott semmit. Vagy nem tudott, vagy egy újabb frappáns terven szövi a fejét.

Aztán már nem sokáig utaztunk.

-          Megérkeztünk. – mosolygott rám – Szép kis csatának nézünk elébe, úgy érzem.

-          Szerintem is. – kacsintottam rá, úgy csinált, mintha valami szúrósat mondtam volna és felszisszent.

Elnevettem magam, mire ő is, aztán kiszálltunk és a buszhoz sétáltunk a cuccaimmal. Sorra jöttek a fiúk, a lányok, a táncosok, a zenészek, meg mindenki, aki a csapathoz tartozik, és vagy jön velünk, vagy csak most segít… Eric mindenkinek bemutatott. Mindenki szimpatikus, és kedves volt. Most legalább is még tuti. Bepakoltunk, felsétáltunk a buszra, mindenki leült egy –egy kényelmes kis székbe, ami inkább volt már fotel, mint szék. Hatalmas volt a busz. Nem fogom bánni, hogy annyit kell majd idebent ülnöm. Soha életemben nem láttam még ilyet. És ízlésesen volt berendezve, és nem ment rá a csillogásra. Mindenki beszélgetett és nevetett. Voltak dolgok, amiket nem értettem, így csak mosolyogtam és figyeltem. Eric akkorákat nevetett, hogy fülig ért a szám tőle. Az, ahogy ő nevet, valami leírhatatlan.

-          Indulhatunk srácok? – szállt fel Tomas a buszra és ránk nézett, majd mindenki egyszerre felkiáltott, hogy igen, de én csak mosolyogtam.

-          Akkor vigyázz Európa, mert jövünk! – ült le a sofőr mellé, és már gurultunk is.

Mindenki hangos őrjöngésben tört ki, hogy végre elindultunk.

-          Európa? – néztem meglepetten Ericre. 

Színészek íróbőrben!

Sziasztok! :)

Hoztam nektek egy eseményt :) 10-én lesz egy programunk Szegeden a könyvhéten belül, és a társulatunk írói lesznek kifaggatva, megnyúzva, megnyaggatva, kivallatva a műsorvezető és a vendégek által :D
Ha a közelben jártok, és érdekel titeket, nagyon szívesen várunk mindenkit! ;) 
Jómagam leszek az egyik kiválasztott alany :)))

Színészek íróbőrben  :) Ha a linkre kattintasz mindent megtudsz bővebben :) Vagy nyugodtan írjatok, ha érdekel titeket :)

Millió bocsánat!

Sziasztok!

Tudom... eltűntem, rég nem írtam... és ezért nem győzök tőletek bocsánatot kérni, de annyi dolgom van, hogy a fáradtságtól már lassan ki sem látok a fejemből, és még nincs vége O.o (PleaseHelpMe! o_O) Jelenleg is időhiányban szenvedek és éjszaka sem tudok leállni, mert valamit mindig csinálni kell... Na de mindegy is...

A lényeg! Hamarosan vége a tanévnek és jön a nyár és az új fejezetek! Remélem nem utáltatok meg nagyon az utóbbi időben :$ A nyáron igyekszem a sok-sok elmaradást kárpótolni! :)) :D


Üdv.: RiceAngel :)