16. Fejezet - Indulás!!!

Sziasztok! :)

Ahogy ígértem, már itt is vagyok a fejezettel! :) Remélem tetszeni fog. :) Köszönöm a megértést, hogy eddig nem voltak részek, de most már belelendülök és nincs megállás! :))
Nagyon várom a véleményeiteket! :) Mindenre kíváncsi vagyok! ;)

Bedobtam még a törülközőmet, és behúztam a bőröndön a cipzárt. Remélem minden holmimat elraktam. Mondjuk, nem sok mindent tudnék itt hagyni.  Bár az is igaz, hogy alapból sem volt sok, mert ugye alig pár dologgal láttam neki az útnak. Igazi nagyhátizsákos túra… csak bőrönddel. Most pedig irány a turné! El sem hiszem! Csak az úti célt nem nagyon tudom még. Nagy gondolatmenetemet a hirtelen megszólaló telefonom törte meg. Szinte macskaként vetődtem érte az ágyra, mert már nagyon vártam egy bizonyos személy hívását, akit hiába próbáltam meg elérni, nem reagált.

-          Drew!!! – vettem fel azonnal a készüléket a kicsi zöld gombbal.

Igen… Őt akartam elérni. Végre visszahívott! Szerettem volna megtudni pár dolgot.

-          Mi a baj? – rögtön ráérzett, hogy valami nem stimmel.

Bár lehet, hogy ezt onnan is sejtette, hogy vagy kétszázszor kerestem.

-          Ugye nem intézkedtél, hogy lebukhassam?

-          Én? – meglepett volt.

Nem tűnt megjátszottnak a kérdése. Őszintén hangzott, hogy fogalma sincs miről van szó. Na de majd mindjárt megbeszélünk mindent.

-          Nem, a szomszéd öreg néni, aki Párizsban mindig átkopog, mikor hangosan hallgatom a zenét. Ugyan ki? Meg amúgy is… Minek neked a telefon?

Utálom, ha valakit nem lehet elérni. Főleg, ha fontos lenne, és hiába van ott a készülék, csak csörög, csörög, és semmi válasz.

-          Ne haragudj, csak lenémítva elsüllyesztettem a telefonomat a szekrényem mélyébe, és most találtam meg.

-          Jó kifogás… még eldöntöm, hogy elfogadom-e. – mosolyodtam el magam.

Akármennyire is szerettem volna, nem tudtam rá haragudni valami miatt. Fura egy srác volt, de mégis volt benne valami különös, ami érdekelt, és mozgósította a fantáziámat. Titokzatos volt. Nagyon is titokzatos, és talán pont ezért foglalkoztatott ennyire… Meg hát az a jelenet, amikor képes volt bemászni hozzám az ablakon… Szerintem nem sokan képesek ilyesmire.

-          Majd harcolok érte, hogy elfogadd! – hallottam a hangján, hogy már szinte nevet – Tényleg ne haragudj rám. Mikor megláttam, hogy kerestél, az volt az első, hogy visszahí…

Aztán csak csend.

-          Drew!! Hallo! Drew itt vagy? – próbálkoztam, de semmi – Megszakadt… Fantasztikus.

Akkor ma sem leszünk okosabbak és nem tudok meg többet. Eric és a blog téma még mindig idegesít. Be kell vallanom, hogy félek a lebukástól. Nehéz lesz úgy blogolni, hogy éjjel-nappal össze leszünk zárva, Mr. Tökéllye. Azért persze, még egy gyors bejegyzés az éjjel is született. Egyre népszerűbb az oldal, így nem kellene meglepődnöm, hogy Eric fülébe is eljutott a híre. Most is… felraktam a bejegyzést és pár perc múlva már jöttek a kommentek, meg mindenféle visszajelzések. Nem gondoltam volna, hogy ennyire sok embert fog érdekelni amiket felirkálok a világhálóra…

Zsebre raktam a készüléket, majd felállítottam a bőröndöt, hátamra kaptam a táskámat, és elindultam lefelé. Odalent kifizettem a szobabérlést. Jobban járok ha kijelentkezem. Minek fizessek azokra a napokra is, mikor itt se vagyok?

Kiléptem az utcára. Még nagyon korán volt, így csak a munkába induló emberek voltak az utcán. Furcsa volt itt állni megint csomagokkal… de még visszatérek. Hirtelen befordult a már jól ismert autó az utcába, és megállt közvetlen előttem. Az anyós ülés ablaka elkezdett lefelé húzódni, majd szembe találtam magam a vigyorgó Eric Saadeval.

-          Jó reggelt. – köszönt.

-          Jó reggelt. – mosolyogtam vissza rá.

-          Tudnál nekem segíteni? Szükségem lenne egy kis útbaigazításra.

-          Igen? – néztem rá gyanakodva, hogy vajon, most éppen mire készül.

-          Találkoznom kéne egy lánnyal, aki jön ma velünk turnézni, de egyszerűen eltévedtem és nem tudom, hol lehet. Félek, hogy most várni fog rám, de hiába… - váltott szomorúra.

-          Miről lehet ezt a lányt megismerni?

-          Barna haja van, barna szeme.

-          Ilyen nagyon sok lánynak van. Nem szűkítetted le túlságosan a kört.

-          Ó! Tudom már! Szereti a kakaót! – nézett felderült arccal, mire elnevettem magam – Pont ilyet szokott inni! – nyúlt a hátsó ülésre, és elővett egy dobozos kakaót, mint amilyet magamra borítottam azon a napon, ami sorsfordító lett számomra – Nézd.

A kezembe adta, majd mint aki szellemet lát, hatalmasra tátotta a száját, és úgy nézett rám meglepetten. Imádom mikor idiótára vált, és nem lehet kiszámítani mire készül. Szeretem az ilyen játékokat.

      -     Úristen!!! – kiáltott fel.

      -     Mi az?

      -     Te vagy az! Jézusom! Ne haragudj Jenna, de a kakaó nélkül meg sem ismertelek.

      -     Hülye vagy! – nevettem, és ő meg csak nézett rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával. 

      -     De tudom, hogy szereted a hülyéket. – kacsintott rám.

      -    Mitől vagy te ebben olyan biztos? – támaszkodtam az ajtóra, és kicsit beljebb hajoltam, ő meg még közelebb.

      -   Mert akkor már nem lennél itt. – mondta szinte suttogva, és már zavarba ejtően közel voltak egymáshoz az ajkaink.

Komolyan átfutott az agyamon, hogy a kezeim közé fogom az arcát, és megcsókolom. Aztán gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot a fejemből. A helyére pedig Drew mászott. Drew… Eric. Mind a két fiú az őrületbe kerget azzal, amiket művel.

-          Nem akarsz beülni? – kérdezte meg végül, amivel most már vissza is rázott a valóságba.

-          De... de igen. – léptem hátrébb.

Eric kiszállt és odajött hozzám. Elvette a bőröndömet, meg a táskámat, és berakta a csomagtartóba. Beültem végül az anyósülésre, ő vissza a volán mögé, és elindultunk. Nem tudom mit gondolhat az ilyen elbambulós pillanataimról. Tuti elkönyvelte magának, hogy ő jár a fejemben.

-          Azt hittem több minden lesz. A táncos lányok vagy nyolc táskával jönnek fejenként. – forgatta a szemeit – Nem bántásból, csak fölösleges annyi cuccot hozni.

Elnevettem magam az arckifejezésén. Olyan fejeket tud vágni, hogy már komolyan elgondolkodtam azon, hogy órákat veszek tőle grimasz ügyben.

-          És neked mennyi cuccod van? – kérdeztem.

Egy ideig nem szólt semmit, csak nézett maga elé, mint amikor a bűnös inkább próbál hallgatni, mert már nem tudja mit is mondjon.

-          Sejtettem. – mosolyogtam rá.

-          Jó, de nekem egy rakat fellépő ruhám van…

-          Oké, nem kell mentegetőzni.

-          Legközelebb inkább meg sem szólalok. – mondta úgy, mint egy durcás kisgyerek.

Mereven bámulta az utat, lebiggyesztett ajkakkal, majd egy ideig nem mondott semmit. Én meg nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg megsértődött, vagy csak játszik. Bár ahogy őt ismerem, inkább csak játszik velem megint. Szerintem ehhez jobb lesz, ha hozzászokom. Mint ahogy említettem szeretem az ilyen őrültségeket, de még senki nem játszott velem ilyen sokat, mint Eric. Így nem vagyok beedződve…

-          Azért a kakaónak örülsz? – szólalt meg végül.

Olyan aranyosan kérdezte, hogy komolyan megsajnáltam, és legszívesebben átöleltem volna, de van egy olyan érzésem, hogy nem jöttünk volna jól ki belőle… És nem arra gondolok, hogy egymásnak estünk volna, hanem ő vezet… elrántja a kormányt és kész a baj.

-          Igen. – mosolyodtam el – Nagyon. Tudod, hogy mennyire szeretem.

-          Tudom hát! – vigyorodott el ő is – Kakaós lány. – kacsintott ismét felém.

Eric! Ne csináld ezt légyszi! Ha meg akarsz ölni, csak így tovább, de én még szeretnék élni! Annyira… olyan… nem is tudom mivel, de úgy hat rám, mint még soha senki más. Csak félek, hogy megfog utálni, ha meg tudja én kezelem a blogot, amiről már ő is tud. Sikerült ügyesen kijátszanom a dolgokat, és elbeszélgettünk, hogy igen, már jártam én is a blogon egyszer talán, de annyira nem szoktam a neten lógni, aztán hamar témát váltott és szerencsére itt le is rendeztük a dolgokat.

És ha jobban belegondolok, szeretem mikor Kakaós lánynak hív. Ő az egyetlen, aki bármilyen becenévvel illet, és ez olyan, hogy összeköt minket. Na jó… ilyen hülyeségeket! Nem agyalok tovább, mert annak nem lesz jó vége… vagy hát… na hagyjuk inkább.

-          Mit szólnál, ha megállnánk megreggelizni valahol? – kérdezte, majd le is parkolt.

-          Mondjuk itt? – nevettem rá.

-          Mondjuk itt. – állította le a motort, majd intett a fejével, hogy szálljunk ki.

Egy kisebb park mellett álltunk. A hátsó ülésről kiemelt egy kosarat, majd elindultunk a fák közé. Megállt, leterített egy plédet, és leültünk.

-          Nem fogunk elkésni? – kérdeztem, miközben ő mindent egyesével kipakolt.

-          Nem. Igazából… Be kell vallanom valamit.

-          Mit csináltál? – mosolyogtam.

-          Kicsit füllentettem az indulás idejével kapcsolatban.

-          Miért is?

-          Hogy együtt tudjunk kakaózni! – emelt ki még egy dobozt a kosárból – Egészségedre! És jó étvágyat! Van itt minden, ami kell.

Tényleg így volt. Egy rakat gyümölcs volt előttünk, mindenféle péksütemények, kekszek, csokoládé. Meg a kakaó.

-          Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csináltad. – szólaltam meg végül, mikor felfogtam, hogy mit mondott.

-          Pedig de. – mosolygott rám – Több nyugtunk nem nagyon lesz, most, hogy nekiindulunk a turnénak.

-          Ó, Mr. Saade, megtisztelő, hogy ennyire fontosnak tartja, hogy kettesben étkezhessünk! – húztam ki magam, és úgy csináltam, mintha legyezővel ülnék mellette.

Elmosolyodott komolyan, és rám mutatott.

-          Figyellek ám! – mondta, majd belekortyolt a kakaójába.

Nevettem egyet, majd én is nekifogtam reggelizni. A kezembe fogtam egy csokis croissant és vidáman falatoztam, Mr. Elbűvölő oldalán. Ha ezt Beckinek elmondom, oda meg vissza lesz ettől az egésztől. Ezek után végképp azt fogja hajtani, hogy tuti bejövök Ericnek, és majd minden nap kapom az üzeneteket, hogy „Na, megcsókolt már? Megfogta már a kezed? Szerelmet vallott már?” és a többi… és a többi.

Közben elkalandozott a tekintetem a környéken. Minden nyugodt volt. Madarak csicseregtek, néhol kis állatok mászkáltak a fűben, vagy a fákon. Nagyon idilli volt a hangulat… Túl idilli. Mint a filmekben. Most kell jönnie valakinek, vagy valaminek, ami megzavar minket, nem?

-          Soha nem reggeliztem még így. – figyeltem a távolba.

-          Nem? Kész bűn ezt kihagyni! De megtiszteltetés, hogy én avathattalak be a reggeli piknik rejtelmeibe. – mosolygott rám.

Mögém húzódott, a két lába az enyémek mellé került, átkarolta a derekamat, és a vállamra tette az állát. Mondanom sem kell, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről, a tudattól, hogy Mr. Saade ölében ülök. Csak tudnám, hogy most miért csinálja ezt? Meg akar ölni? Pláne most, hogy indulunk együtt turnézni, és egész nyáron össze leszünk zárva? Eric…

-          Nekem köszönhetően akar kiugrani a szíved a helyéről? – kérdezte mosolyogva.

-          És ha igen?

-          Megtisztelő. – nevetett.

-          Miért csinálod ezt?

-          Tudod… - nyelt egy nagyot, én meg már nem tudtam mit gondoljak – ha elárulnám meg kéne, hogy halj. – súgta a fülembe.

-          Utállak ilyenkor, ugye tudod? – böktem oldalba a könyökömmel.

-          Igen, tudom. De tetszik a dolog. – mosolygott még mindig.

-          Nem félsz a lesifotósoktól és az újságíróktól?

-          Az interneten úgyis fenn van minden, anélkül, hogy szeretném, úgyhogy tökmindegy. – nevetett – Amúgy meg mindenki higgyen csak amit akar.

Tudtam, hogy a blogra gondol, és igaza volt. Oda előbb utóbb úgyis felkerültek volna a dolgok, még ha a paparazzik nem is örökítik meg az itt történteket. Azért kezdett furdalni a lelkiismeret az egész miatt. Főleg, hogy átverem… Hogy letagadom az egész blogos dolgot, pedig én tudnám a legtöbbet mondani. De ha elmondom… valószínűleg ennyi volt az egésznek. De mi lesz, ha később rájön? Nem! Nem lesz ilyen… Remélem, hogy nem fog megutálni, de ha rájön is, szeretnék én lenni majd az akitől tudomást szerez a dolgokról, mert talán úgy lesz a legtisztességesebb. De miért agyalok ilyesmin, amikor Eric Saade karjaiban ülök, ahelyett, hogy élvezném? Nem is én lennék, komolyan mondom.

-          Ideje indulnunk. – szólalt meg, majd kiterült a földön, mint egy béka.

-          Nagyon megindultál mondhatom. – nevettem rajta.

-          Eltelített a kakaó és nincs kedvem fölkelni. – mondta behunyt szemekkel.

Föltápászkodtam, majd odatérdeltem mellé óvatosan, hogy ne vegyen észre. Először az ajkait figyeltem, majd végignéztem az arcának minden egyes pontját. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez az egész velem történik. Annyira hihetetlen!

-          Ha megakarsz csókolni most tedd meg. – suttogta Eric.

Annyira meglepődtem, hogy hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Úgy elmerültem a vonásaiban, hogy észre sem vettem, hogy már kinyitotta a szemét.

-          Miért akarnálak megcsókolni? – vettem fel a védekező álláspontot.

-          Hát, mert miért ne? – pimaszkodott – Sok lány meg szeretne csókolni. – támaszkodott fel és közelebb hajolt.

-          De én nem tartozom a tucat lányok közé. – löktem le a földre, és fölé hajoltam.

Nyomtam egy puszit a homlokára, majd felálltam és elindultam az autó felé.

-          Jézusom… - terült szét Eric, mint akinek az izmai feladták a munkát – Feladtad nekem a leckét rendesen te lány!

-          Most jössz vagy maradsz? – támaszkodtam az autónak.

Felült és a háta mögött támaszkodott a földön. Végigmért és csak mosolygott. Azt hiszem, ideje lenne elkezdenem még jobban élvezni ezt a játszmát, amit vívunk, mert izgalmasnak ígérkezik, és nem szabad átadnom neki az irányítást. Ha övé lesz az uralom, akkor semmi esélyem a menekülésre. Így viszont, hogy nem hagyom magam, egyenlő lesz a játék.

-          Hmm… tetszik ez nekem. – vigyorodott el.

-          Ez volt a cél… - feleltem, majd beültem az autóba.

Igazából nem is tudom mi ütött belém pontosan. Lehet, hogy azért viselkedtem igazán így, mert nem akartam lebukni előtte, hogy mennyire tetszik nekem... Láttam, ahogy egy ideig még figyel a kocsi irányába, majd felpattan és összeszedi a maradékot, aztán utánam jön. Beült a helyére, majd hátratette a kosarat, és se szó se beszéd elindultunk.

Félszemmel azért mindig felém figyelt, és a szája sarka mosolyra húzódott. De most nem mondott semmit. Vagy nem tudott, vagy egy újabb frappáns terven szövi a fejét.

Aztán már nem sokáig utaztunk.

-          Megérkeztünk. – mosolygott rám – Szép kis csatának nézünk elébe, úgy érzem.

-          Szerintem is. – kacsintottam rá, úgy csinált, mintha valami szúrósat mondtam volna és felszisszent.

Elnevettem magam, mire ő is, aztán kiszálltunk és a buszhoz sétáltunk a cuccaimmal. Sorra jöttek a fiúk, a lányok, a táncosok, a zenészek, meg mindenki, aki a csapathoz tartozik, és vagy jön velünk, vagy csak most segít… Eric mindenkinek bemutatott. Mindenki szimpatikus, és kedves volt. Most legalább is még tuti. Bepakoltunk, felsétáltunk a buszra, mindenki leült egy –egy kényelmes kis székbe, ami inkább volt már fotel, mint szék. Hatalmas volt a busz. Nem fogom bánni, hogy annyit kell majd idebent ülnöm. Soha életemben nem láttam még ilyet. És ízlésesen volt berendezve, és nem ment rá a csillogásra. Mindenki beszélgetett és nevetett. Voltak dolgok, amiket nem értettem, így csak mosolyogtam és figyeltem. Eric akkorákat nevetett, hogy fülig ért a szám tőle. Az, ahogy ő nevet, valami leírhatatlan.

-          Indulhatunk srácok? – szállt fel Tomas a buszra és ránk nézett, majd mindenki egyszerre felkiáltott, hogy igen, de én csak mosolyogtam.

-          Akkor vigyázz Európa, mert jövünk! – ült le a sofőr mellé, és már gurultunk is.

Mindenki hangos őrjöngésben tört ki, hogy végre elindultunk.

-          Európa? – néztem meglepetten Ericre. 

Színészek íróbőrben!

Sziasztok! :)

Hoztam nektek egy eseményt :) 10-én lesz egy programunk Szegeden a könyvhéten belül, és a társulatunk írói lesznek kifaggatva, megnyúzva, megnyaggatva, kivallatva a műsorvezető és a vendégek által :D
Ha a közelben jártok, és érdekel titeket, nagyon szívesen várunk mindenkit! ;) 
Jómagam leszek az egyik kiválasztott alany :)))

Színészek íróbőrben  :) Ha a linkre kattintasz mindent megtudsz bővebben :) Vagy nyugodtan írjatok, ha érdekel titeket :)

Millió bocsánat!

Sziasztok!

Tudom... eltűntem, rég nem írtam... és ezért nem győzök tőletek bocsánatot kérni, de annyi dolgom van, hogy a fáradtságtól már lassan ki sem látok a fejemből, és még nincs vége O.o (PleaseHelpMe! o_O) Jelenleg is időhiányban szenvedek és éjszaka sem tudok leállni, mert valamit mindig csinálni kell... Na de mindegy is...

A lényeg! Hamarosan vége a tanévnek és jön a nyár és az új fejezetek! Remélem nem utáltatok meg nagyon az utóbbi időben :$ A nyáron igyekszem a sok-sok elmaradást kárpótolni! :)) :D


Üdv.: RiceAngel :)

15. Fejezet - Stupid with you

Sziasztok! :)

Tudom, már nagyon sokára, de meghoztam az újabb részt. :) Szeretnék én többet írni csak iszonyat kevés időm van rá...:( sajnos... 

De remélem tetszeni fog és írtok nekem véleményt, vagy nyomtok pár pipát a fejezet alján^^
ui.: és köszönöm a türelmeteket^^♥

Egy nagy bevásárló felé közeledtünk. Nem tartottam valószínűnek, hogy egy ilyen helyen találunk amit kell, mert nálunk sosincs olyan üzlet a hasonló helyeken, mint ez. De gondolom Eric biztos jobban tudja. Legalább is reménykedem benne. Bár ha mégse lesz sikerünk, akkor elmehetünk keresni újabb boltokat, és még tovább lehetek Erickel. Ami csak jó, nem? Drew valószínűleg mindenre kíváncsi lesz, akárcsak a blog olvasók. De miért jut rögtön eszembe Drew? Ez a fiú megőrjít… Azok után meg amit csinált, hogy képes volt bemászni az ablakomon… Komolyan… Hogy lehet valaki ennyire bolond? Én még ilyet életemben eddig nem láttam, pedig megfordultam már különböző helyeken, de ez. Mindenen túltesz.

-          Megérkeztünk. – állt be Eric a parkolóba, majd kikászálódtunk a kocsiból és elindultunk befelé.

Hatalmas volt a hely. Nem is gondoltam volna kívülről, hogy mennyi minden fér el az épületben.

-          Azta. – néztem körbe tátott szájjal, mire Eric elkezdett nevetni.

Ránéztem, de ő még mindig csak engem figyelt és mosolygott, próbálva visszafojtani az újonnan előtörni készülő nevetőrohamot.

-          Jó, nevess csak. – húztam el a számat, belemenve a játékba.

-          Ki? – nézett meglepetten, majd fordult egyet maga körül – Én?

-          Látsz még itt valakit? – tártam szét a karom kérdőn.

-          Úristen!!! – ugrott hirtelen akkorát, hogy ijedtemben én is követtem a példáját.

-          Mi történt?

-          Ott! – mutatott maga elé – Ott!!! A hátad mögött!

Megfordultam és körbenéztem, de csak az üzletekben járkáló embereket láttam és senki mást. Most vagy megint szórakozik velem, vagy… megint szórakozik velem. Eric Saade kedves, ennek így nem lesz jó vége. Még nem ismersz igazán, de ha játszani akarsz, akkor játszunk.

-          Mi van? – néztem rá kérdőn, mert már tényleg érdekelt mire fog kilyukadni.

-          Ott áll mögötted Dracula gróf szelleme és egy villódzó táblát tart a kezében, amin az a felirat áll, hogy „Véradás!”

Mondta, olyan halál komolyan mindezt, hogy tágra nyílt szemekkel hallgattam végig és szinte láttam magam előtt, amit ő elmesél. Aztán végiggondoltam mindezt és a számhoz kaptam a kezem, hogy meggátoljam magam abban, hogy ne röhögjek a képébe. Elfordultam, háttal neki, de a testem egyre jobban remegett, de még küzdöttem!! Hogy lehet valaki ennyire bolond? De most komolyan. Dracula? Jó, hogy nem Voldemort harcol Harryvel két méterrel odébb a szökőkút mellett. Aztán meg beállít Darth Vader is, hogy megküzdjön a jégheggyel, ami el akarja süllyeszteni a Titanicot.

-          Bu! – ugrott hirtelen elém Eric, mire majdnem hanyatt vágódtam ijedtemben.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy totál váratlanul ért, és ha nem kap utánam, akkor most én lennék az új felmosórongy. A derekamnál kapott el, és egy ideig csak álltunk ott, mint a filmekben. Csak nézett a mélybarna szemeivel és nem tudtam megszólalni. Mintha megbabonáztak volna. Mr. Tökély. Én pedig a karjaiban… Kívánhat az ember lánya ennél jobb helyzetet? Szerintem nem… Abszolút nem… A szívem ezerrel hevesebben vert, mint az normális lenne. Viszont csak egyet tudok… Nem szabad beleszeretnem! Az a baj, hogy ha már ettől félek, abból jó sosem származhat…

-          Az előbb Draculát láttad, most meg Casper vagy?  - törtem meg a csendet.

Muszáj volt, mert különben lehet, hogy az ajkaira tapadok, de nem a tenyeremmel, hanem a saját számmal. Erős késztetést éreztem rá, de uralkodtam magamon. Mire jó az önuralom, nemde? Bár lehet, hogy sokan most bolondnak gondolnak, amiért nem használtam ki a helyzetet, de nem vagyok én annyira bátor, mint amilyennek sokszor hihet bárki is. Sőt… kifejezetten nyuszi vagyok, ha mondhatjuk így. Főleg, ha férfiakról van szó. Pláne, ha ilyen férfiakról, mint Mr. 2000resmosoly

-          Igen. – nevette el magát, és közben segített biztosabban a talajra állni – Minden oké?

-          Hála neked, igen. – mosolyogtam rá, majd körbe néztem és intettem, hogy hajoljon közelebb – De szerintem az előzőek után, inkább én kérdezhetném, hogy minden oké-e.

Rám nézett, majd most ő jelezte, hogy hajoljak közelebb.

-          Hallod… Szerintem, mintha egy kicsit kinyílt volna a csipád, kicsi lány. – mosolyodott el féloldalasan, amitől ismét nagyot dobbant a szívem.

Ez volt az a mosoly, aminek sosem tudtam ellenállni. Ha valaki csak így megáll velem szemben, és nem mondd semmit, nekem már akkor is végem van.

-          Nem ez volt a célod? – szívóztam vele még egy kicsit.

Ha már ő így, akkor én is. Bajom nem lesz belőle, legalább is nem hiszem, hogy egy ilyen miatt fog távolságtartási végzést kérni.

-          Na gyere csak! – ragadta meg a karom, majd elindultunk valamerre.

Fogalmam sem volt, hogy most mi a fenét akarhat, de követtem. Bár szinte már futott, így nehéz volt nem hasra esni utána és rá se lépni a lábára, de próbálkoztam. Mindenféle üzlet előtt elrohantunk. Bizsuk, ruhák, fehérneműk, játékok, majd megállt a JátékVár nevezetű hely előtt. Odasétált a sráchoz, aki láthatóan várta, hogy majd valaki beállít és nem fog unatkozni, mert legalább lesz mit csinálnia, de sehol nem volt egy gyerek sem, akit le akartak volna ide passzolni. Közben nézelődtem. Egy elég nagy helyiség volt tele mindenféle játékokkal, felfújható várral és egy medenceszerű mélyedéssel a terem közepén, ami tele volt kicsi, színes labdákkal.

Aztán hirtelen csak annyit éreztem, hogy valaki elkap hátulról, átöleli a derekam, majd mindenfelé színes golyók vesznek körbe. Még kiabálni, vagy sikítani se volt időm. Végül nevetve kászálódtam ki közülük, ami elég nehezen ment, mert folyton sikerült elesni egy egy guruló szörnyetegben. Eric pedig velem szemben állt és csak mosolygott rajtam, a medence szélére támaszkodva.

-          Már csak egy koktél kéne a kezedbe, póló nélkül és mintha medencés buliban lennénk.

-          Kérésed számomra parancs. – mondta, majd lekapta a pólóját – Most már csak a bikini vár rád. – vigyorodott el.

-          Bolond! – nevettem - Szerintem itt nem szabad ilyesmit! – siettem mellé, és letoltam a labdák közé, hogy elbújtassam az arra járó, szúrós tekintetű anyukák elől.

-          Legalább fellendül a játszóház látogatottsága. – vigyorgott – Több anyuka is lesz, nem csak rossz gyerek.

-          Látom az önbizalmad nem hagyott alább.

-          Ezek a kockák így a sok gömb között szerintem mindenkinek tetszenek, nem? – mondta és a hasára nyomta a kezem – Úgy hiszem a női nem kedveli az ilyesmit.

Először nem is tudtam mit csináljak hirtelen. Ránéztem. Nagyot nyeltem, majd zavaromban elkaptam a tekintetem.

-          Inkább vedd föl a pólód.

-          Ha segítesz megkeresni. – hallatszott a hangján, hogy élvezi, hogy zavarba hozhatott.

-          Nem mondod, hogy a labdák közé dobtad? – néztem rá kérdőn, mire közelebb húzódott.

Éreztem, ahogy meleg tenyere a derekamhoz ér, és újra hevesebben kezdett verni a szívem. Pedig nem kéne… Ha már így reagálok rá abból nem lesz semmi jó. De ki ne reagálna így, ha egy sztár ilyen közel lenne hozzá, ráadásul félmeztelenül, egy olyan felsőtesttel, amit még Hercules maga is megirigyelhetne?

-          Segítesz megkeresni? – hajolt olyan közel, hogy az ajka súrolta a fülemet, és meleg leheletének érzésébe beleborzongott minden porcikám.

-          Igen. – nyögtem ki végül nehezen ezt az egy szót, majd arrébb léptem és elkezdtem a golyók között keresgélni.

Sokáig nem találtam, de reménykedtem benne, hogy hamarosan megérzem a póló anyagát az ujjaim között, mert már kezdtem magam rosszul érezni ott, és éreztem a tekinteteket a hátamban, amik nem voltak kellemesek. Sejtem mit gondolhatott egy két szülő, aki elhaladt a környéken... Ugyan mit gondolnának ép eszű emberek egy olyan jelenet láttán, mint amilyenbe Eric kevert minket? Félmeztelen fiatal srác, egy lánnyal, sok színes labda között, egy olyan helyen ami gyerekeknek kitalált játszóház… Vicces. Elvigyorodtam, de csak úgy, hogy Eric ne vegye észre.

Aztán a kezem közé akadt a hőn keresett ruhadarab! Boldogan emeltem ki és fordultam meg, abba az irányba, amelyikben Ericet sejtettem. Legalább is előtte ott volt, ám most… Mintha elnyelte volna a labdatenger. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy bajbajutott, aki a cápát várja már végső kétségbeesésében. Mondjuk egy Eric cápa elvihetne magával. Nem biztos, hogy ellenkeznék… De nem is tévedtem sokat a gondolatokkal, melyek a fejemben megfogalmazódtak. Pár pillanattal később megragadta a lábam és ismét a színek fergetegében találtam magam. Minden piros volt, kék, sárga, lila, zöld és mindenféle másik szín. Egyszer csak Eric került fölém, majd elmosolyodott, elkezdett közeledni, majd nyomott egy puszit a homlokomra, megfogta a kezemet a pólójával együtt, és segített felállni. Magára kapta a ruháját, és jelezte, hogy másszunk ki és lépjünk le.

-          Tudod, hogy totálisan őrült vagy? – álltam meg nevetve vele szemben mikor már pár üzlettel arrébb sétáltunk.

-          Őrülteknek áll a világ! – vigyorgott.

-          Nem a hülyéknek?

-          Eric Saade világában az őrülteknek. – hajolt még közelebb.

-          Direkt akarsz zavarba hozni azzal, hogy ilyen közel hajolsz hozzám? – néztem rá, mire elnevette magát és átölelt.

-          Ha tudni akarod… - hajolt ismét a fülemhez – Tetszik, ahogy belepirulsz.

Hátrébb lépett és még mindig csak mosolygott rám.

-          Én viszont örülnék, ha nem szórakoznál ezzel sokat, mert lassan nem lesz szükségem soha többet pirosítóra, mert meg lesz az alapszín ennyi sokktól, amit nekem okozol.

-          Rendben. – nevetett.

-          De most már nem megyünk vásárolni?

-          Pontosan ezt akartam javasolni. – karolta át a vállam – Mire is van szükséged?

-          Kellenek ceruzák, papírok, szén, meg ilyesmi. De majd ha szétnézünk az üzletben jobban fogom tudni mik kellenek.

-          Rendicsek.

Elindultunk az egyik irányba. Szerintem Ericnek fogalma sem volt róla, hogy most mi a fenét is keressen, de azért nem ellenkeztem. Mindenféle boltokba benéztünk, de végül csak egy írószert találtunk, ahol annyiféle illatban találhatott az ember füzeteket és tollakat, amit még nem szégyellt, de semmi olyasmit, ami jó lett volna nekünk.

-          Egy pillanat. – mondta Eric és előhúzta zsebéből a mobilját.

Arrébb sétált, míg elintézte a telefont. Én meg leültem az egyik padra a közelben, és ott vártam rá. Aranyos volt, ahogy hallgatta az infókat és látszott rajta, hogy próbálja eltárolni és megjegyezni, miközben mutogat az ujjával, mintha egy láthatatlan térképet böngészne. Végül elköszönt és hatalmas mosollyal sétált vissza hozzám.

-          Csak nem telefonos segítséget kértél? – mosolyogtam rá.

-          Kicsoda? Én? Dehogyis… Minden üzletet ismerek. – felelt magabiztosan.

-          Aha, persze. – néztem rá gyanakvóan.

-          Na jó, Tomast megkérdeztem nem-e tudja, hol találunk megfelelő üzletet.

-          És?

-          Siker. – vigyorodott el – De az nem itt lesz, úgyhogy irány a kocsi.

Abba az irányba mutatott színpadiasan amerről jöttünk, majd nevetve sétáltunk a járműig. Eric, mint egy udvarias férfi, ajtót nyitott nekem és megvárta, míg beülök, majd csak utána sétált át a saját oldalára és ült be a volán mögé. Szerencsés lány lesz, aki majd a barátnőjének mondhatja magát.

De mi volt ez az egész jelenet? Amit a játszóházban művelt. Miért csinálja ezt velem?

-          Tudod mi a fura? – szólalt meg hirtelen, miközben megálltunk a piros lámpánál.

-          Micsoda? – néztem rá kíváncsian.

-          Nem tudom miért, de totál bolond leszek, ha veled vagyok. – mosolygott, én meg meglepettségemben meg sem tudtam szólalni – Milyen parfümöt használsz? Van benne valami kábítószer, ami ilyen hatást idéz elő az ellenkező nemnél?

-          Dehogyis. – nevettem.

-          Hát akkor? Mi ez Jenna? Belekevertél valamit az italomba?

-          Franc… most lebuktam. – húztam el a számat, mire gondolkodóba esett.

-          Te… ne hazudj! Ma nem is ittam veled semmit! – játszotta a döbbentet – Ideje bepótolni ezt az elmaradást de nagyon gyorsan ám!

Közben váltott a lámpa és továbbhaladtunk.

-          Te teljesen idióta vagy! – nevetettem még mindig.

Látni kellett volna azokat az arckifejezéseket, vagy a hangsúlyokat, amiket használt közben. Imádom!

-          Köszönöm a bókot. – mosolygott – És voilá! – állította meg a járművet – Itt is volnánk.

Egy kis üzlet előtt álltunk meg amire az volt kiírva frappánsan, hogy művészellátó, tehát még a hülye se tévesztheti el, ha éppen ezt keresi.

Betértünk, köszöntünk, és azonnal rávetettem magam a polcokra. Imádtam az ilyen boltokat. Mindenfelé színes kréták, festékek és minden, ami egy képzőművésznek kellhet. El sem tudom mondani mennyire elvarázsoltak mindig ezek a kis üzletek és akár órákat eltudnék tölteni, csak azzal, hogy nézelődök. Még ha esetlegesen nem is veszek semmit.

-          Jézusom, ez micsoda?

Emelt fel Eric egy kicsi nyitott dobozt, melyben metszőkés és annak cserélhető pengéi voltak. Eric arckifejezését látva azonnal elnevettem magam.

-          Ez kérlek szépen metszőkés.

-          De mire? Ezzel gyilkolni lehet. – forgatta a kis fanyelű eszközt.

-          Az egyik linóleumhoz van, a másik fához.

-          Furák vagytok ti képzőművészek. – tette vissza a helyére az említett eszközt, majd továbbsétált, én pedig mosolyogva követtem, majd megálltam, mikor megtaláltam a krétákat melyekre szükségem volt.

Mindenféle színt válogattam össze egy dobozba, majd miközben pakolásztam, hirtelen egy kéz nyúlt elém, egy darab szénnel.

-          Jól látom, hogy ez olyan, mint egy darab faág? – szólalt meg hitetlenkedve Eric.

-          Igen. – nevettem.

-          Akkor nem hülyeségből találták ki neki azt a nevet, hogy fa szén ugye?

-          Nem. – mosolyogtam még mindig majd szembefordultam vele – És mivel szükségem lesz ilyenre is, így pár szép ágacskát össze is szedhetnél nekem.

-          Igenis, kisasszony! – tisztelgett, majd elsétált.

Bolond! Komolyan. Látszik, hogy nem sűrűn jár ilyen helyekre, meg nem is foglalkozik efféle dolgokkal. De sebaj, most legalább én is tanítottam neki valamit.

-          Jenna!

-          Tessék?

Eric most két darab krétával a kezében állt velem szemben.

-          Én ezt nem értem. Mi a különbség a kettő között? Ugyanazok a színek, de mégis más… de miért?

-          Az egyik olajalapú, a másik por. Más struktúrát ad a rajznak.

-          Azt hiszem, sosem térek át a rajzolásra.

Olyan aranyos volt, ahogy állt a krétákkal, maga elé tartotta és nézte őket, hogy muszáj volt megölelnem. Érezhetően váratlanul érte a dolog, de aztán magához szorított.

-          Menjünk szedjük össze még ami kell.

-          Okés. Már csak ceruzák kellenek. Minden mást már megtaláltam.

-          Király vagy! – mosolygott.

Odaálltunk a ceruzás részleg elé. Ericen látszott, hogy tanácstalanul nézegeti őket és nem tudná eldönteni, hogy most akkor mit meg hogy válasszon.

-          Tudod mit? Inkább rád bízok mindent. Mi az, hogy van HB, meg sima B, de még sima H is? Az első kettőről már hallottam, de hogy H-s is legyen.

-          Azok az igazán kemény ceruzák, amik H-sak.

Felém fordult és látszott az arcán, hogy már másfelé kalandozik, majd megjelent a szája sarkában egy huncut mosoly. Tudtam… nagyon jól tudtam, hogy éppen mire gondol, mikor így néz rám…

-          Jajj Eric, inkább menj és mindjárt ott vagyok én is. – lökdöstem a pénztár felé, majd gyorsan összekapkodtam mindenféle ceruzát, és követtem.

Kifizettünk mindent, majd beültünk az autóba.

-          Na, ez is meg van.

-          Meg. – mosolyogtam – Már alig várom, hogy elinduljunk és végérvényesen megkezdődhessen a közös munka.

-          Azt már én is várom!

Közben elindultunk.

-          Hazaviszlek, okés? Jól elment a mai nap. Fel sem tűnt, hogy már ennyi az idő.

Én sem vettem észre, hogy már mindjárt sötétedik, olyan jól elvoltunk egész nap. Remélem a turné alatt is hasonlóan röpül majd az idő, és nem azért, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta, hanem mert akkor jól érezzük magunkat és nincs feszültség.

-          Hú tényleg. Hallottad?

-          Micsodát? – néztem meglepetten ismét.

-          Van a neten egy ilyen blog vagy micsoda, ami velem foglalkozik. Ami megtisztelő, - vigyorgott – de nagyon durván sokat tud az írója. Kíváncsi lennék, hogy most vajon hol lapul. Lehet, hogy bent fekszik a csomagtartóban és mindent fölvesz éppen diktafonra. – viccelődött és próbáltam nem mutatni az ijedtséget, mely úrrá lett rajtam. 

Néhány kérdés :)

Sziasztok! 
Mostanság kevés időm lesz írni. Nagyon kevés, de próbálok majd haladni, ahogy tudok :) 
Úgy döntöttem, hogy ne haljon meg az élet a blogon, hozok nektek néhány kérdést, amire kíváncsi vagyok :D De akár magatoktól is írhattok bármiről! :D Szívesen veszem a Ti kérdéseiteket is és bármit, amire kíváncsiak vagytok! :)

1. Ki a kedvenc szereplőd?
2. Mit gondolsz egyes karakterekről?
3. Ha valaki nem tetszik, vagy tetszik, akkor miért?
4. Mit vársz a történettől a továbbiakban?
5. Vajon Jenna és Eric között lesz több, mint barátság?
6. Hogy találtál a blogra? :)

Hirtelen ennyi jutott eszembe :) Remélem számíthatok rátok és kapok néhány választ, vagy kérdést és remélem nem tettem fel hülye kérdéseket :D:D

14. Fejezet - A meglepetés vendég

Sziasztok! :)

Hosszas kihagyás után itt az újabb fejezet :) Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem, csak rengeteg dolgom volt így nyár végére :-/

Most is már pakolás vár rám és költözöm Szegedre vasárnap vissza, a kollégiumba. Nem tudom mikor lesz időm írni, de amint tudok, hozok nektek részt, ígérem :)

Aztán, elérhető leszek továbbra is. Itt a blogon chatben, kommetben, vagy twitteren @VeresKitti , de akár facebookon is :) :) 

Köszönöm a kommenteket és a rengeteg pipát!^^ Mindnek nagyon örültem^^ Remélem most is írtok nekem véleményt, vagy nyomtok egy szavazatot valamelyik lehetőségre a fejezet végén :D

Még mindig csak ült velem szemben és nem válaszolt. Én meg annyira meglepődtem, hogy hirtelenjében nem is tudtam, mit mondjak neki. Rengeteg kérdés felmerült bennem, de már annyi, hogy egyet sem tudtam hangosan kimondani és megfogalmazni. Mint a kitörni készülő vulkán, melyen a kürtő eltömődött és nem tud kijutni a láva. Persze, nem akartam lehordani a fejét, de azért már nagyon érdekelt, hogy mi a fenét keres itt ilyenkor és pláne, hogyan jutott be? Ami a legjobban zavart, hogy ő meg csak mosolygott és alaposan megnézett magának.

-          A tény, hogy egy szál törülközőben állok előtted és az arcodon kaján vigyor ül, eléggé zavarba hoz. – mondtam, mire elnevette magát – Nem vicces. – reagáltam, de már én is csak mosolyogni tudtam.

Odasétáltam a szekrényemhez, majd kikaptam egy pólót és nadrágot, a fürdőben felöltöztem és visszasétáltam a szobába. Egyetlen pillanatig sem tudtam kiverni a fejemből a gondolatokat, hogy mit kereshet a szobámban. Mit kereshet nálam egyáltalán? Miért jött? Csak nem hiányoztam már neki? Na jó… ez hülyeség lenne. Miért hiányoztam volna neki? Hiszen csak munkatársak leszünk, ha mondhatjuk így. Semmi más. Semmi több…

Megálltam az ajtónak támaszkodva és ismét ránéztem. Engem méregetett még mindig, de már kedves mosollyal az arcán és nem azzal, ami az előbb valószínűleg elég élénken elszabadult fantáziát takart.

-          Nos? – kérdeztem.

Úgy nézett rám, mintha fogalma sem lenne arról, hogy mire célozgatok a kérdésemmel, holott nagyon is jól tudja. De tény, hogy nagyon jól játssza a hülyét…

-          Mi nos? – nézett rám kérdőn.  

-          Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

Felállt és szétnézett a szobában. Az ujját végighúzta a bútorokon, megvizsgálta a gépemet, majd odasétált hozzám és megállt velem szemben. Rám nézett, majd ismét nem mondott semmit. Zavaró volt, hogy nem mond semmit sem, csak néz. Kezdtem úgy érezni, hogy direkt kínoz ilyenekkel…

-          Mi is volt a kérdés? – hajolt közel.

Éreztem a bőrömön meleg leheletét és kicsit zavarba hozott a közelsége. Kicsit? Nagyon. De nem értettem miért van rám ilyen hatással.

-          Mintha nem tudnád. – toltam el magamtól, majd leültem az ágyra, így most felcserélődött az előbbi jelenet beosztása.

Most ő állt az ajtófélfának támaszkodva. Jobbnak éreztem, ha kicsit eltávolodom tőle. Nem tudom miért, de zavart, hogy engem bámult. Bár a szemei megbabonáztak, és nem tudtam rá semmiféle magyarázatot adni, hogy miért… Furcsa... Na, de mindegy is.

-          Ahogy látom, Becki már nagyon hiányol. – intett a fejével a gépem felé, ahol sárgán villogott a kis ikon a tálcán.

Becki? Ez mindent tud? Mi a fene? Ki vagy te Drew, a fene egyen meg!

-          De… Honnan? – néztem rá meglepődve.

-          Én mindent tudok. – vigyorgott elégedetten.

-          Mondták már, hogy ijesztő vagy?

-          Nem. – nevette el magát – Nyugi. Nem fogok kitálalni senkinek. Éés, bántani sem foglak!

Odasétált hozzám és leült szorosan mellém. Kicsit megmozdult és meglökött a vállával, mintha unszolni akarna, hogy mondjak valamit, vagy csak figyeljek rá. Bár az nem ment, hogy ne figyeljek rá. Rengeteg kétség volt bennem felőle és nem tudtam már eldönteni, hogy tényleg megbízhatom-e benne, vagy nem. Tényleg az-e akinek mondja magát, vagy csak engem is átver? Drew… Miért vagy ennyire fura? Miért van ennyi kétség bennem, miattad? Az is lehet, hogy csak félek attól, hogy ennyire közel vagy és ennyi mindent tudsz rólam, pedig még csak most találkoztunk… Bár én magam sem tudom eldönteni. Annyi érzés kavarog bennem mostanában, hogy fogalmam sincs kivel hányadán, vagy hogy állok…

-          Meg tudhatnám végre, hogy miért is vagy itt pontosan? – tettem fel újra a kérdést, melyre már szerettem volna választ kapni.

-          Óh, hogy ez volt az a kérdés. – nevette el magát, mire belebokszoltam a vállába – Jó erőbe vagy te csaj.

-          A sok kémkedés megtette a hatását. – nevettem én is, majd közben kicsit hátrébb húzódtam.

Törökülésbe húztam a lábaimat, és a két térdemre támaszkodva figyeltem.

-          Várom a választ. – szólaltam meg ismét.

-          Hiányoztál. – nézett rám olyan őszintén, hogy már kezdtem elhinni.

Közelebb hajolt, majd hátrahúzódtam a falhoz és nekidőltem annak. Elmenekülök előle? Igen! Ha valami tizennyolc karikásat akarna csinálni ma éjszaka, akkor azonnal elhagyhatja a szobámat, mert én nem fogok semmit sem tenni vele. De komolyan… tiszta macska egér játékot űztünk az utóbbi pár percben.

-          Jó vicc. – néztem rá újra - Mondták már, hogy jó színész lenne belőled?

-          Igen. Említették már. – mosolygott.

-          Na de most már tényleg. Miért vagy itt?

Sóhajtott egy nagyot, majd felhúzta a lábait és velem szembe ült.

-          Csak szerettem volna végre beszélni veled. Nem tudok mostanság semmit… Mi volt a munkával kapcsolatban? Merre jártál? Mi történt, hogy nem tudtunk beszélni egész nap? És tényleg örülök, hogy láthatlak. – mosolyodott el.

Aztán szép sorjában elmeséltem neki mindent. Attól a pillanattól kezdve, hogy elindultam a divatházhoz, hogy megtudjam milyen munka vár rám, egészen addig, hogy megjelent nálam teljesen váratlanul.

-          Ez csúcs! – ugrott fel az ágyról – Maximálisan a közelében lehetsz, anélkül, hogy bujkálni kellene! Király! Akármit kideríthetünk róla és leadhatjuk az infót a neten!!!

-          Pontosan. – mosolyogtam – Ez volt a cél nem? Így még inkább mindent megtudhatnak róla az olvasók, csak nekem lesz nehezebb, hogy le ne bukjak.

Kicsit azért furdalt a lelkiismeret, most, hogy már ha mondhatjuk így, ismertem Ericet. Feléled a lelkiismeret? Igen… De végül is semmi rosszat nem csinálok, csak azonnal leadok infókat, melyeket más nem tudhat…

-          Igen. De ügyes vagy te és megoldod. – nézett rám.

-          Legalább is megpróbálom.

Nem lesz egyszerű. Az meg pláne, hogy akármit nem mondhatok el neki. Nagyon meg kell fontolnom minden egyes beszélgetésnél, hogy mit is mondok…

-          Valódi kémnek érezheted magad. – nevetett.

-          Az tuti. – nevettem el magam.

Elég hihetetlen, hogy tényleg képes voltam megcsinálni mindezt, hogy idejöttem, azzal a céllal, hogy elkezdjem vezetni a blogot, aztán bekerültem Eric mellé, és amit a szellőzőben csináltam… Még magamat is képes vagyok meglepni.

-          De van még egy kérdésem számodra…

-          Kíváncsian várom! – hajolt közelebb ismét.

-          Hogy jutottál be?

-          Azt hiszem… – vigyorodott el – Ez nem sokáig marad már titok, mert mennem kell.

Felállt az ágyról és az ajtóhoz sétált.

-          Van kulcsod az ajtómhoz? Vagy odalent kaptál? Mi a fene?

Meglepetten néztem rá, mire ő meg kérdőn rám, majd nevetni kezdett. Nem értettem mi volt ezen olyan vicces. Talán az arckifejezésem? Vagy az, ahogyan feltettem a kérdést? Vagy maga az egész kérdés? Vagy talán ez az egész itt Svédországban annyira természetes, csak nekem meglepő, hogy az emberek ki s berohangálnak a másik lakásából?

-          Dehogy is. – nevetett, majd rátette a kezét a kilincsre és lenyomta azt – Csak ellenőriztem bezártad-e az ajtót.

-          Miért is?

Jó, most már kezd furcsává válni ez az egész. Miért nézi meg, hogy bezártam-e az ajtót? Ha most nekem támad, hogy valamit akar, akkor nem érdekel majd az sem, hogy elmondja mindenkinek ki is vagyok valójában. Azonnal kirakom a szűrét, ha megpróbál rám mászni.

-          Csak mert nem akarom, hogy valaki véletlen bemásszon hozzád az éjjel.

-          Elég ironikus a dolog…

-          Igen. – nevette el magát ismét – Most viszont tényleg megyek.

Fogta magát és odasétált az ablakhoz, kinyitotta azt, majd egyik lábával kilépett rajta. Várjunk csak… Komolyan az ablakon mászott be? Ez most komoly?

-          Hé! Te most tényleg az ablakon másztál be és készülsz ott is lelépni?

-          Igen. – mondta úgy, mintha ez tök természetes lenne – Miért?

-          Ezt nem hiszem el. – kúszott mosolyra a szám – Tényleg képes voltál felmászni ide, csak hogy beszéljünk?!

-          Igen. – mosolygott rám – Jó éjt, Kakaós lány. – nevetett, majd kilépett az ablakon és eltűnt.

Egy ideig csak ültem és próbáltam feldolgozni az imént látottakat, majd fölálltam az ágyról, és odasétáltam, ahol az előbb eltűnt Drew. El sem hiszem, hogy mindez tényleg megtörtént. Mint a filmekben! Bemászik az imádott férfi az ablakon. Csak itt persze kicsit más a helyzet. Drew meg én csak, mint csapattársak ténykedünk és együtt fogunk infókat gyűjteni, Mr. Tökéletesenelképesztőről, aki holnap ismét jön értem és megyünk vásárolni.

Kihajoltam az ablakon. Drew már sehol sem volt. Csak néhány ember sétált odalent az utcán. A látvány pedig, ami elém tárult, valami eszméletlen volt. Visszaszaladtam a fényképezőmért és készítettem pár képet. Ezt a kilátást muszáj volt megörökítenem. Soha nem láttam ennél szebbet. Párizs és Stockholm az a két város, amely minden pontja elvarázsol és magával ragad. Minden egyes alkalommal beleszeretek és kicsit jobban az enyémmé válik. Nem tudom megmagyarázni miért vannak rám ilyen hatással ezek a helyek, de valami elképesztő. Mást nem is tudnék elképzelni, csak ezt a két helyet, hogy leéljem az életemet.

Miután kiámultam magam az ablaknál, visszaültem a géphez és végre megnyitottam Becki ablakát, melyben már kész kisregényt írt nekem.

Becki üzenete: Hallod! És mi lesz, ha netán összejöttök Erickel? :O Jesszumpepi! Lesz egy sztárfeleség barátnőm!!! Ugye azért meghívsz az esküvőtökre? Mindig is szerettem volna tanú lenni *-* Igen :P Ez célzás volt arra, hogy én szeretnék a tanúd lenni! xD Aki betölti ezt a posztot az lehet még koszorúslány mellette? Szeretnék egy gyönyörű ruhát is *-* Légysziii! :D:D Na jó xD Tudom zuhanyzol, de ezt nem bírtam ki, hogy ne írjam le neked xD... Már eltelt öt perc…. Tíz perc….Kezdek unatkozni, mikor jössz már? Jennaaa! J..e..n..a.. ja meg még egy n betű xD Sieesss! Mi a fenét csinálsz eddig? Már húsz perc…Te biztos, hogy zuhanyozni mentél és nem vitted fel magadhoz Ericet? :O Mert akkor befogom és nem zavarok, de nekem megmondhatod ám, hogy mire készülsz és nem kell köntörfalazni :P… Fél óra… Na jó! Most már kezdek NAGYON unatkozni xD Aimer Jenna Diélia! Kérlek gyere már! S’il vous plait! xD … JEEEENNNAAAA  gyere már! :D Ne most akarj családot alapítani légyszi, mikor én itt kikészülök! XD Egyedül vagyok itthon és nincs kit nyaggatni rajtad kívül! xD :D … Csak telik, múlik az idő és te még mindig sehol… L …Na most már tényleg érdekel milyen kifogással állsz elő nekem arra a hosszú időnyi kimaradásra, amíg nem voltál itt, mert nem szoktál ilyen sokáig zuhanyozni… :D Ejnye Jenna! xD A neved a szerelmet jelenti, de ne most már! :D Bocsi, hogy önző vagyok, de ha már nem láthatlak, legalább ennyi kis élvezetem had legyen! :D

Azt hittem sosem érek az üzenetének a végére, de sikerült. Tényleg nagyon szenvedhetett már nélkülem, ha nem volt jobb dolga, minthogy nekem ide írogasson. Ha elmesélem, hogy itt járt Drew, biztos, hogy kikészül. De nem azért, mert annyira szörnyű a dolog, Hanem pont ellenkezőleg!

Én: Itt vagyok már nyugi! :D

Becki üzenete: Na végre! :D

Én: Nem fogod elhinni mi történt!

Becki üzenete: Miszter Manyifik visszatért hozzád és azt mondta nem tud nélküled élni *-*

Én: Nem éppen! xD Drew látogatott megxD De nem pont a szokványos módon. Bemászott az ablakon! O.o

Becki üzenete: Mint a szerelmes hősök a filmekben! Azta! :O

Én: Nem azért jött, hogy szerelmet valljon. J

Becki üzenet: Kár L Pedig már reménykedtem.

Én: Nem is ismerjük egymást. És… annyira fura. Néha azt éreztem, hogy mentem rám mászik… amiket csinált.

Becki üzenete: Tuti, hogy bejössz neki! :P

Én: Nem hiszem. De előbb utóbb minden kiderül…

Becki üzenete: Az biztos :P De most minden kis apró, piszkos részletre kíváncsi vagyok, úgyhogy mesélj.

Én: Semmi érdemleges nincs. Csak elmeséltem neki, hogy mi volt ma.

Becki üzenete: Még csak egy aprócska csókocska sem? L

Én: Semmi :D De lehet, hogy ha hagyom magam, akkor…

Becki üzenete: Akkor? :O

Én: Semmi…

Becki üzenete: Ajj, de utálom, mikor ezt csinálod…-.- Felcsigázol, aztán nem mondasz semmit! -.-

Én: :D :P Tudom, hogy értékeled, mikor ilyen vagyok xD :D Na, de most lelépek, mert reggel időben magamhoz kell majd térnem és iszonyatosan fáradt vagyok.

Becki üzenete: Megy a lovagod és mentek ceruzát vásárolni? :P

Én: IgenxD Megyünk cerkát venni :D:D:D

Becki üzenet: Jól teszitek :P De ne feledd, a próbafülkékbe két ember is befér! ;) :P

Én: Nem felejtem el! xD Köszi a tippet

Becki üzenete: Na, menj és pihend ki magad holnapra! :P Szia, jó éjt ;)

Én: Szió :D Jó éjt!

Kikapcsoltam a gépet, majd bemásztam az ágyba. Magamhoz öleltem a kispárnát és pár pillanaton belül, már aludtam is. Reggel pedig már olyan korán fel voltam, hogy magam is elcsodálkoztam rajta. Sosem tértem magamhoz ilyen könnyen, mint ma reggel. Felöltöztem, elszaladtam néhány pék sütiért reggelinek, majd egy kakaó társaságában elfogyasztottam. Itt létem óta most először kapcsoltam be a tévét és nagyon meglepett, amit láttam. Kár, hogy semmit sem értettem az egészből. Valami műsorban néhány fotó volt a tegnapi napról, amit Erickel töltöttem. Az akváriumban, mikor ökörködünk, és a vidámparkban, mikor az alsógatyájával a kezünkben kergetőzünk, ami még most is elég furcsa egy jelenetnek számít. De ki mondhatja el rajtam kívül, hogy Eric Saade alsójával kergetőzött és maga az üldöző volt a tulajdonos? Mindenesetre, most már engem is elég gyakran meg fognak ismerni az utcán és lehet, sűrűbben kellene tévét néznem.

Mikor végeztem úgy döntöttem felnézek a blogra. Bepötyögtem a tévében látottakról egy rövid bejegyzést, majd megnéztem a statisztikákat. A látogatottság már olyan nagy számot mutatott, amit soha az életben nem gondoltam volna. Mi lesz később, ha már most ez van!? Viszont jöhetne már Eric… Ilyenkor nem tudok már várni. Mennék, és totál be vagyok zsongva. Nem tudok magammal mit kezdeni és ugrálok, pörgök, meg minden őrültség, amit egy ilyen kis helyiségben meg lehet csinálni. Aztán csengeni kezdett a telefonom.

-          Igen? – hasaltam vele az ágyra.

-          Jó reggelt Kakaós lány! – hallottam a jól ismert hangot.

-          Jó reggelt Mr. Saade. – erre elnevette magát.

Imádom, ahogyan nevet. Annyira aranyos. A mosolya pedig valami elképesztő. Bár nem csak az, hanem az egész pasi, úgy ahogy van! Valami hihetetlen személyiség! Ráadásul még eszméletlen jól is néz ki!

-          Lent várlak, hogy elinduljunk vásárolni.

-          Rendben! Máris ott vagyok.

Felpattantam az ágyról, beledobtam a táskámba, amik kellenek, és már száguldottam is lefelé a lépcsőn. Ha lehetséges, hogy valaki olyan gyorsan szaladjon lefelé, hogy már repül, akkor én most repültem. Odakint pedig szembe találtam magam Mr. Saadeval, aki nekitámaszkodott az autójának és rám mosolygott.

-          Szia!

-          Szia! – mosolyogtam én is, majd odasétáltam az autóhoz.

Mind a ketten beszálltunk, majd ismét rám nézett.

-          Indulhatunk?

-          Mi az hogy! – mosolyogtam rá, majd megkezdődött a nagy bevásárló nap kettesben.