11. Fejezet - Négy szem közt

Sziasztok! :)

Bocsi a sok csúszásért, csak mindig közbejön valami :-/ Na de nem is szaporítom a szót^^ Köszönöm a véleményeket és a sok pipát^^ Remélem tetszeni fog ez a rész is és továbbra is megtartjátok ezt a jó szokásotokat, aminek én nagyon örülök^^

Jó olvasást;)

Ms. Kronwool mosolyogva beszélt hozzánk, de én totál ledöbbentem az egészen és nem is tudtam mit mondhatnék. Annyira váratlanul ért ez az egész és most Becki biztosan röhög a markába az sms-st olvasva. Eric tekintetével sokszor találkoztam döbbenetemben, de ő viszont csak mosolygott. Az a kérdés marad csak a fejemben, hogy miért pont engem akar? Ezt meg fogom tudakolni tőle, az biztos.

Az is biztos, hogy az életem manapság a meglepetések sorozata. Mennyi volt az esély arra, hogy mindez megtörténjen, ami? Lehet, hogy hülyeségből mondtam volna, hogy majd így járok, de komolyan sose. Talán csak álmodni mertem volna erről az egészről. Most viszont valaki csípjen meg, hogy felébredjek!

-          Szóval? – hallottam a kérdést és mindenki rám nézett.

-          Igen? – kérdeztem vissza és mire elmosolyodtak körülöttem.

Szégyen, nem szégyen, fogalmam sincs, hogy miről volt szó éppen, mert nem tudtam visszazökkenni a valóságba még és éppen máson járt az agyam.

-          Élsz a lehetőséggel és vállalod a munkát?

Ezt most komolyan kérdezi? Ki ne akarna Eric személyi tervezője lenni? Legalább… is azt hiszem ez lesz a feladatom. De most nem is ez a lényeg… úgyis kiderítem majd, hogy mit kell csinálnom. Meg mi lesz pontosan. Bár ha Ericen múlik, akkor lehet, hogy valami cifrább munkát kapok. Tőle minden kitelik. De akár pakoltathatja velem a téglát a turnébusza kereke alá megálláskor, vagy akár tarthatom neki a fogkefét a csap mellett, mint élő fogkefe és törülköző tartó, hogy mindig kéznél legyen. A lényeg lényege, hogy én bármit megcsinálok. Mert hozzá hasonlóan én is bármire képes vagyok. Lehet, hogy meglepő módon sokkal több mindenre, mint azt bárki is gondolná.

     -    Nos? Mit mondasz?

     -    Hogy a fenébe ne! – pattantam fel a székemből, mire Eric hangosan nevetni kezdett.

De nem úgy, hogy ki nevessen, hanem a reakciómon és közben kedvesen nézett rám. Én meg úgy éreztem inkább elsüllyednék a székben, így visszaültem a helyemre és próbáltam nem vigyorogni, mint a tejbetök, és eltűntetni az égő arcom vörösségét. Éreztem, tudtam, hogy olyan vörös az egész fejem kábé, mint egy paradicsom.

-          Akkor el tudtok intézni mindent? – nézett ránk Tomas.

Ms. Kronwool és közöttem járt a tekintete. Egyébként nem tudom miért magázom folyton, mikor megmondta, hogy tegeződjünk nyugodtan. Vivienne… Csak talán furcsa egy ilyen beosztásban dolgozó nőt tegezni, nekem, aki ha azt nézzük senki sem vagyok hozzá képest. Sőt még annyi se, mert éppen csak tanulom azt, amiben ő már profi.

-          Persze. Menjetek csak, ha sürgős. – felelt végül Vivienne, mert nekem fogalmam sem volt megint semmiről se.

Már le is lépnek? Kár… Pedig reméltem, hogy sikerül majd Erickel mindent megbeszélni. Vagy legalább is beszélni. Így mondjuk eléggé bizonytalanban vagyok hagyva, hogy mi is lesz konkrétan a feladatom, de biztosra veszem, hogy úgyis megtudom hamarosan, csak ilyenkor már a kíváncsiság úrrá lesz rajtam és nem bírok magammal. Ez az a pillanat, mikor már ezer kérdés jár a fejemben és szeretném bombázni vele Tomast és Ericet. Mint például ezek: Miért vagyunk itt pontosan? Mikor kezdődik a feladatom? Hol fogok lakni? Mit kell csinálnom? Hogyan? Mit kell fölvennem? Bikiniben nem flangálok, de ha annál több ruha lehet rajtam, akkor nincs kifogásom semmi ellen sem. Miért engem akartak? Ennyire tetszettek a munkáim? Vagy valami más oka van? Mit akarnak tőlem? Főleg Eric… És hogy lehet valaki ennyire szemtelenül jó pasi? Na jó, ezt lehet, hogy nem tenném fel élőben, maximum, ha csak úgy kiszaladna a számon, de a fejemben mindenképpen megfordulnak ilyen kérdések és társaik. Lehet, hogy Eric is belepirulna némelyikbe. Vagy tévedek, és csak én vörösödnék, mint a rák? Mindegy. Nem fogom kipróbálni, hogy mit reagálna az tuti. Bár valószínűleg rengetegszer megkapja ezt nap, mint nap a rajongóktól, de én nem fogok rámászni. Nem az én stílusom és szerintem ő sem nézné jó szemmel. Bár már megtehettem volna, ha annyira be akarnám hálózni…

Felálltak mellőlem és elindultak kifelé. Elköszöntek, majd becsukódott mögöttük az ajtó, és számomra is elkezdődött egy újabb szakasz az életemben, mely tele volt még kérdésekkel, kétségekkel és olyan dolgokkal, amik fogalmam sincs, mik lehetnek. Fogalmam sincs, mire számítsak. De ki tudná? Az élet egy merő meglepetés, és sosem tudhatjuk mire számítsunk.

-          Nos, akkor már csak a szerződés aláírása van hátra. – mosolygott rám Vivienne, majd közelebb húzódtam és a kezembe vettem egy tollat, míg ő a papírokat szedte össze – Itt is van. – tolta elém a lapokat, majd átolvastam és aláírtam – Szuper.

Nagyot sóhajtottam és el sem hittem, hogy ez az egész tényleg megtörténik. Eric Saadenak fogok dolgozni. Bele sem merek gondolni, hogy mennyien akarnak majd a föld alatt látni pusztán csak azért, mert folyamatosan Eric közelében lehetek.

-          És megtudhatnék esetleg pontosabb infókat az egészről?

-          Eric azt mondta korábban, hogy ők fognak részletesebb tájékoztatást adni neked arról, hogy mit is kell majd csinálnod. – mosolygott még mindig rám.

-          Hú, rendben. – bámultam magam elé még mindig gondolkodva.

-          Ne aggódj. – nevetett – Minden szuper lesz, hidd el nekem. Eric és a csapata a szuper munkaadó. A legjobb helyre kerültél.

-          Ennek örülök. – néztem rá mosolyogva én is.

Bár ezek felől kétségem sem volt, de így, hogy ő is azt mondja, hogy senki sem egy hárpia közöttük, aki megkeseríti majd az életemet, így megnyugodtam teljesen. Csak az a fránya sok kérdés múlna már el a fejemből a válaszok által, amiket Eric tud adni, vagy a menedzsere. Szeretnék már végre mindent megtudni.

-          Az elérhetőségeidet megkapták. Azt mondták még a mai nap folyamán megkeresnek.

-          Rendben van. Akkor én megyek is.

-          Örülök, hogy találkoztunk. –fogtunk kezet egymással, majd elköszöntünk és elindultam kifelé az épületből a szerződés egyik példányával a kezemben.

Hihetetlen ez az egész. El sem akartam hinni, hogy mindez velem történik és folyamatosan vigyorogtam, mintha így festették volna meg az arcom és már nem lehetne letörölni. Beszálltam a liftbe és megnyomtam a gombot, hogy lejuthassak. Mivel egyedül voltam fogtam magam és sikítottam egy hatalmasat, majd mikor kinyitottam a szemem akkor láttam meg, hogy nem is indult el a lift, és kinyílt az ajtó, az emberek pedig furcsán néztek rám. Zavartan elmosolyodtam és intettem egyet.

-          Hello. – mondtam, majd megnyomtam a lift gombját újra és most már tényleg elindultunk lefelé.

Elkezdtem nevetni. Kész őrület! Nem is én lennék, ha nem velem történnének ilyesmik. A pultnál ülő lány hangosan köszönt, majd a következő lépés már az utcára vezetett. Ám ahogy kiléptem az ajtón meg is torpantam, mert Eric ott állt velem szemben a falnak támaszkodva. Csak nem rám várt? Bár ez úgyis kiderül hamarosan.

-          Hello. – mosolygott rám.

-          Szia. – köszöntem én is kissé zavartan.

-          Azt hittem már ki sem jössz. – sétált közelebb.

-          Te… te engem vártál?

-          Miért, szerinted kit? – nevette el magát.

Ha ezt így folytatja tovább, nem fogok tudni megszólalni, mert a végén fel kell majd mosnia a padlóról. Így is nehéz bármit is mondanom neki, nem még így. Eric! Fejezd be! Légyszi, légyszi! Ha kell, kiskutya szemekkel nézek rád és térden állva könyörgök, de ne őrjíts meg ennyire.

-          És most mi lesz? – néztem rá végül.

-          Gondolom már nagyon kíváncsi vagy, hogy mi vár rád, ha mellettem fogsz dolgozni.

-          Igen. – bólogattam.

-          Aláírtad a szerződést ugye? – nézett rám kérdőn.

-          Naná. – lebegtettem meg előtte a papírlapokat.

-          Helyes. – villantotta rám hófehér fogsorát – Akkor mehetünk. – indult el én pedig szedtem a lábaim utána.

-          Hová megyünk?

-          Eszünk valamit. – mondta és úgy nézett rám közben, hogy nem mertem nemet mondani a dologra.  

Gondolom sejtette, hogy azt mondtam volna, hogy nem vagyok éhes, így nem muszáj, ha csak miattam mennénk, ezért megelőzte a dolgot. Bár igazából már korgott a gyomrom, de nem számított. Nem akartam rögtön élősködni, vagy ilyesmi. Nem akarom, hogy ő fizessen. Már elég volt Drew is. Drew! Úristen mit fog szólni, ha mindezt megtudja!!! Ha végeztünk Erickel, mindent el kell neki mesélnem! Remélem, hogy elérem a neten, mert ott ódákat zenghetek neki, ha videó hívást csinálunk, vagy bármi. Ráadásul mindezt ingyen megtehetem a telefonálással ellentétben.

Besétáltunk egy étterembe, majd Eric a nőhöz lépett, aki a recepciónál állt és fogadta az embereket. Csak nem foglalt asztalt előre? Fú, jobban meg volt ez rendezve, mint én azt gondoltam?

-          Erre tessék. – állt elénk a nő és mi követtük őt az egyik asztalhoz, ahol Eric kihúzta nekem a széket és leültem, majd helyet foglalt velem szemben.

Szinte folyamatosan mosolygott én meg egyre jobban zavarban voltam. Miért most kell elkezdenem ezt? Eddig tök furcsamódon mindig kinyílt a csipám, ahogy egyesek mondanák. Bár lehet, hogy az rásegít a zavarodottságomra, hogy most kettesben vagyunk és senki más nincs körülöttünk. A reptéren is sokan voltak, amikor az épület előtt összeütköztünk is ott volt Tomas, majd a koncerten meg megszámlálhatatlan sokan vettek minket körbe, meg most utoljára is négyen ültünk az irodában. Itt meg… Az étteremben vannak, de nem olyan emberek, akik Eric csapatába tartoznának, vagy ismerősök.

-          Tessék. – adott a kezünkbe egy-egy menüt a nő, majd elsétált.

-          Úristen itt minden milyen drága. – képedtem el.

Futottam végig az árakat. Elképesztően megkérték az árát mindennek és kezdtem egyre jobban zavarban lenni. Nem akarom, hogy költsön rám. Ráadásul ennyit.

Csak Eric nevetése zökkentett vissza az étlap böngészéséből.

-          Ne törődj az árakkal. A vendégem vagy.

-          Nem mehetnénk inkább a McDonaldsba? – erre az ötletemre újra nevetni kezdett.

-          Nyugi. Jobb, ha hozzászoksz hasonló éttermekhez. A turnén sok ilyennel fogsz találkozni.

-          De én beérem egy szendviccsel is.

-          Tudod. – nevetett még mindig – Pont ez az, ami miatt úgy gondoltam, hogy alkalmas leszel erre a munkára. Nem érdekel a pompa, a fényűzés és nem ugrottál rám azonnal, amikor először találkoztunk. Pedig, - mutatott rám – megtehetted volna. És mikor láttam a munkáidat, azonnal tudtam, hogy te kellesz nekem!

Ezekre a szavakra hatalmasat dobbant a szívem. Nem gondoltam volna, hogy majd ő fog engem kiválasztani arra, hogy neki dolgozzam. Annyira hihetetlen.

És tehát az tetszik neki bennem, hogy egy egyszerű ember vagyok, és nem vágyom semmi cicomára és csillogásra.

-          Komolyan? – néztem rá elkerekedett szemekkel.

-          Igen. – mosolygott rám ismét és meg kellett kapaszkodnom az asztal szélében, hogy ne dőljek le a székről – Most pedig rendelj, amit csak akarsz.

Egy felmosó vödröt szeretnék most és valakit aki felmos, hogy ne Ericnek kelljen a piszkos munkát elvégeznie, miután befejeztük a beszélgetést.

-          De nem akarom, hogy ennyi pénzt költs rám.

-          Ha még egyszer ellenkezel, esküszöm odaállok melléd és halálra csikizlek.

-          Ez mind szép és jó. – nevettem – Csak egy baj van.

-          Micsoda?

-          Nem vagyok csikis.

-          A fenébe. – vágott szomorú arcot, majd gondolkodni kezdett – Akkor… akkor olyat teszek, amit még én magam is megbánok utána. – mondta komolyan.

-          És mégis mit? – néztem rá kíváncsian.

-          Hát… Azt még nem tudom, de olyan lesz, amit még én is megbánok, ez tuti.

Erre hangosan nevetni kezdtem, majd észbe kaptam, mikor az emberek hol csúnyán néztek, vagy mosolyogtak rám és abbahagytam. Ekkor úgy éreztem, megint belepirultam a dolgokba. Valahogy ez az egész most Erickel más volt és fura és féltem, hogy baromságot mondok és elrontok valamit.

Hirtelen megszólalt a telefonom, de kinyomtam. Drew próbált meg felhívni. Már ennyire érdekelné, hogy mi történt velem? Azt tudja miért jöttem el korán reggel, de konkrétan nem tudja, mint ahogy én sem tudtam. Így már mondjuk, érthető miért keres. Már nagyon érdekel, hogy mit fog reagálni, ha mindezt megtudja! Drew készülj fel egy hatalmas beszámolóra ma este! Le fog esni az állad!

-          Vedd fel nyugodtan. – nézett rám Eric, mikor már vagy ötödjére is próbálkozott, de én minden alkalommal elutasítottam a hívást.

-          Nem fontos. Majd később elintézem. – pötyögtem egy gyors sms-st, hogy most nem tudok beszélni, aztán lenémítottam a telefonom és elraktam a táskámba.

Aztán Eric csak engem fürkészett és egyre jobban kezdtem zavarba jönni és nem tudtam már, hogy hová nézzek, majd végül megszólalt.

-          Azon gondolkodtam, hogy most hogyan is szólítsalak. Aimer? – majd gondolkodni kezdett és elkezdte sorolni az ötleteit - Aime? Aim?Ai?A? Meri? Mer? Imer?

-          Jó lesz a Jenna. – mosolyogtam rajta.

-          Egyébként, miért a Jennát mondtad a koncerten?

-          Mert az Aimert nagyon sokan nem is tudják kimondani se, és a Jenna, meg egyszerűbb. – Ez egy jó kifogás volt nem? Ha már úgyis tudja a teljese nevem, akkor most már tökmindegy, hogy titkolózom-e ez ügyben vagy nem.

-          Ez igaz. Valószínűleg én is megszenvedtem volna vele és megkérdeztem volna egy csomó mindent, amit most nem fogok. – mosolygott - Viszont szép neved van.

-          Köszönöm. – éreztem, ahogy megint elönti a forróság az arcomat.

-          Olyan aranyos vagy, mikor elpirulsz valamitől, amit mondok. – vigyorgott rám.

Na erre végképp nem tudtam mit mondani. Ezek szerint látványosan belepirulok mindenbe és nem csak úgy érzem magam, mint akinek fő a feje. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Nem, nem vagyok szerencsétlen! Iszonyat mázlista vagyok, amiért itt ülhetek. De nem értem mi ütött belém. Korábban meséltem arról, hogy ha ismert emberek kerülnek a közelembe megnémulok, zavarba jövök és nem tudok értelmesen megnyilvánulni. És most pont ez az eset állt fel.

Közben odajött a pincér hozzánk és felvette a rendeléseinket. Fogalmam sincs igazából, hogy mit kértem, de szeretek kipróbálni új dolgokat, így lesz ami lesz, megeszem. Ennyi pénzért nem pocsékolok.

-          Miért kellettem neked? Mármint dolgozni… – javítottam a kérdésen, mert láttam, ahogy máris félreértelmezi a kérdésemet - Miért kerestél embert?

-          A hölgy, aki nálam dolgozott, most nagyon el van havazva, így kellett valaki, aki el tudja vállalni, hogy az egész turnén a nyár folyamán velem legyen, készítsen, tervezzen nekem ruhákat és akár öltöztessen is.

Öltöztesse? Atyaég! Azért erre nem számítottam. Ez most nagyon meglepett. És már azonnal láttam magam előtt, ahogy ott áll egy szál alsóneműben és arra vár, hogy ráakasztgassam a ruhákat, amiket készítettem.

-          Aztán jöttél te, összeütköztünk, láttam a munkáidat és akkor már tudtam, hogy te kellesz ide! És mikor megmondták, hogy te is keresel munkát, akkor már kétség sem fért az egészhez.

Soha életemben nem fogom megbánni, hogy mégiscsak leadtam a papírjaimat a divatháznál. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy majd végül ideáig jutok. Mr. Mindenkitleveszekalábárólamosolyommal lett a főnököm! Neki fogok dolgozni egész nyáron! Te jó ég!!!

-          És amúgy is ki akartam már próbálni valami újat és frisset.

-          És ez lennék én.

-          Pontosan. – mosolygott, majd közben kihozták az ételeinket is.

Csendben kezdtünk enni. Belemélyedtem abba ami a tányéromon volt, és örültem, mert ehetőnek számított a szempontjaim alapján és így nem kellett visszaküldenem, ha már ennyit költ rám.

-          És hova menjek a turné kezdéskor? Vagy mit csináljak?

-          A turné indulása előtt találkozunk és átbeszélünk még néhány dolgot, és ha úgy van, akkor már ötletelhetsz is. Nem tudom mire van szükséged. Milyen eszközök vannak nálad, meg mik nincsenek.

-          Igazából, semmi sincs nálam. Váratlanul jött ez az egész.

-          Akkor mindent megveszünk együtt aznap. És nem fogadok el semmilyen ellenkezést. Ha nekem fogsz dolgozni, mindezt megérdemled.

-          Köszönöm.

-          Én köszönöm. – mosolygott.

Mikor végeztünk kifizette a számlát, amit meg sem mertem nézni, majd elindultunk kifelé. Még mindig csak a nap közepén jártunk és rengeteg idő volt hátra belőle. Megálltunk egy pad előtt és leültetett.

-          Várj meg itt. Mindjárt jövök. – mondta és már el is szaladt.

Esélyem sem volt arra, hogy utána szóljak, vagy bármi. Ez a rengeteg meglepetés és izgalom ki fognak készíteni. Nem való ez énnekem.

Eric pár perc múlva visszajött hozzám és a kezembe nyomott egy zacskót.

-          Mi ez? – nyitottam szét.

-          Csak hogy hűek maradjunk a nevedhez, Kakaós lány. – mosolygott – Egy kis duplacsokis péksüti, meg kakaó. A desszert.

Leültünk a padra és megettük a desszertünket, majd megittuk hozzá a kakaóinkat. Nem hiszem el, hogy képes volt elszaladni, csak hogy meg tudja venni ezeket és meglepetésként hozni nekem. Ha egész nyáron ezt fogja csinálni, meg fogok bolondulni! Valahogy leszoktatom a sok meglepetésről, mert nem lesz ez így jó!

Csendben ültünk egymás mellett és majszolgattunk. Folyamatosan azon járt a fejem, hogy valamit azért csak mondani kéne, de nem tudtam mit is mondjak. Mintha mindent kitöröltek volna a fejemből, pedig annyi kérdésem volt, hogy óceánt lehetne rekeszteni velük. De most. Mintha egy üres gömb lenne a fejem és semmi több. Mint egy lufi, amit egy tűvel bármikor ki lehetne lyukasztani.

-          Na jó. – állt fel mellőlem és kidobta a szemetet – Nem ülünk itt tovább. Van egy ötletem.

Megragadta a kezem és elkezdett maga után húzni. Olyan gyorsan mentünk, hogy már szinte szaladnom kellett utána.

-          Hová megyünk?

-          Majd meglátod. – mosolygott rám és meg sem állt – Muszáj feloldódnod, mert ez így nem lesz okés kicsilány!