12. Fejezet - "Azt hittem meghalok!"

Sziasztok! :)

Meghoztam a folytatást! :) Nagyon szépen köszönöm a véleményeket és a sok-sok pipát^^ Remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseteket és kapok tőletek visszajelzést^^ 

Jó olvasást ;)
És ha van kedvetek kövessetek Twitteren ;) Ott is tudatni fogom veletek, ha elkészült az új rész:)
  @VeresKitti    :)

-          Hová megyünk? – kérdeztem már miután beültünk egy taxiba.

-          Mindjárt meglátod. – mosolygott rám.

Aztán beszélt valamit svédül a sofőrnek, amiből egy kukkot sem értettem és elindultunk. Már nagyon kíváncsi voltam, de nem akartam folyamatosan kérdezősködni, mert lehet, hogy már idegesíteném vele. Azt pedig nem akarom. Ha már itt ülhetek egy taxiban vele, és egész nyáron neki fogok dolgozni, akkor nincs helye olyasminek, amivel ezt mindenképpen elronthatom. Bár mondjuk, akárhová is megyünk, mindennek örülök! Csupán csak a meglepetéseket nem szeretem, mint azt már említettem. Pláne ennyit egyszerre.

Szerencsére nem sokáig ültünk az autóban. Megálltunk, majd szaladt kifizetni a fuvart és kinyitotta nekem az ajtót.

-          Hol vagyunk? – néztem körbe.

-          Üdv a tengeri élővilágban! – intett a bejárat felé és elindultam utána.

Kifizette a két belépőt, miután vitáztunk egy sort rajta, mert nem akartam engedni, hogy ő vegye meg a jegyemet, de végül muszáj volt hagynom magam, mert úgy nézett rám, mint egy kiskutya, mikor szeretne valamit. És Mr. Tökély szemeinek nem lehet ellenállni. Aztán kézen fogott és elindultunk befelé.

-          Le ne maradj, mert elveszel a dzsungelben! – fordult felém komolyan.

-          Nem baj. – rántottam meg a vállam - Majd jön értem Tarzan és megment.

Erre a kijelentésemre elnevette magát. Lehet, hogy ő is elképzelte, amint kétségbeesve ülök egy fa tövében és Tarzan röpköd a liánokon? Csak éppen nálam Tarzan Eric képében jelent meg. Abban a kicsi ágyékkötőben… Jó, szerintem hagyjuk ezt, mert teljesen elkalandozok. Bejártuk az esőerdőt imitáló helyiséget, ahol nem úsztuk meg szárazon, mert hozzá fogott szakadni az eső, miközben dörgött és az erdő zaja is rátetézett mindenre. Tényleg úgy éreztem magam, mintha ott lennénk. Eszméletlen jó volt! Majd haladtunk tovább. Rengeteg állatot láttunk. A legjobban az tetszett, mikor cápák és mindenféle halak úszkáltak körülöttünk.

-          Szereted a halakat? – állt mellém Eric, miközben én megbabonázva figyeltem a kékséget.

Mindenfelé tengeri halak és növények voltak. Eszméletlen látvány volt.

-          Imádom a tengert és az élővilágát. Most mondd azt, hogy nem gyönyörű.

-          Azt akarod, hogy hazudjak? – nézett rám meglepődve.

-          Dehogy is. – nevettem el magam.

-          Örülök, hogy végre feloldódsz már! – mosolygott rám, amitől szinte azonnal zavarba jöttem.

Sikerült, amit el akart érni, mert már nem vagyok annyira feszült, de ha ilyeneket csinál, akkor nem fogok tudni teljesen önfeledt lenni, mert eszembe jut, hogy ő Eric Saade és totálisan feszélyezve kezdem érezni magam és nem akarom, hogy hülyének nézzen. De ahogy látom, ő is elég őrült, tehát nem valószínű, hogy zavarná a lököttségem.

-          Vigyázz cápa! – kiáltotta el magát hirtelen, majd a elvágódott a földön.

Visszafordultam a víz irányába és tényleg felénk úszott az egyik cápa, mire hirtelen hátraléptem és megbotlottam a kezében így a földre estem. Körülöttünk az emberek hatalmas szemekkel néztek, hogy mi a fenét művelünk mi. Volt, aki mosolygott rajtunk, de a legtöbben rosszallóan figyeltek minket. Az egyik nő a bőszen nevető kisfiát tessékelte arrébb. Nehogy a gyerek élvezze az életet? Na mindegy… Eric mellettem még mindig hason feküdt és csak azt láttam, hogy egész testében remeg. Ennyire nevet? De ugye nem rúgtam meg nagyon mikor elestem?

-          Eric. – térdeltem mellé – Eric. – lökdöstem meg kicsit, de még mindig csak feküdt ott – Eric. – ekkor már megfordítottam és kitört belőle hangosan a nevetés.

Csak ültem mellette és mosolyogtam, de végül már azon nevettem, ahogy ő nevet. Tiszta bolond! Komolyan! De nagyon édes volt, ahogy ott feküdt és már a hasát fogta a nevetéstől. Mint egy kisgyerek. Imádom az ilyen őrült embereket, mint ő.

Végül feltápászkodott és belém karolt, mert még mindig nevetett és már nem bírt egyenesen állni. De próbálta abbahagyni.

-          Jól vagy? – mosolyogtam rá.

-          Igen. – felelte és még mindig próbálta visszafogni magát.

-          Ugye nem ütöttelek meg nagyon?

-          Dehogyis. Abszolút nem. – rázta meg a fejét - Hú. – sóhajtott egy nagyot és úgy tűnt végre sikerült abbahagynia a röhögő rohamot.

-          Sikerült? – néztem rá.

-          Micsoda?

-          Visszatérni a normális emberek világába.

Csodálkozásában, hogy beszóltam neki eltátotta a száját, és körbe nézett van-e szem és fültanú a környéken.

-          Hallották? – kérdezte, majd visszafordult felém fülig érő vigyorral az arcán.

Én meg csak nevettem. Iszonyatosan aranyos volt, ahogy lereagálta a dolgot és nem bírtam ki nevetés nélkül. Imádom! Ha ilyen lesz az egész nyár, akkor elkönyvelhetem életem legjobb hónapjainak ezt az időszakot, az már egyszer biztos!

-          Büszke vagyok magamra! – vigyorgott Eric és kihúzta magát – Tudtam, hogy feloldódsz, csak én kellek ide! – hajolt közelebb.

-          Azt mondod? – vigyorodtam el én is.

-          Azt bizony. – bólintott büszkén – Éés! Még nincs vége a mai napnak! Úgyhogy igyekezzünk! – kapta el a kezem és elindultunk, hogy bejárjuk az eddig még nem látott pontjait az épületnek.

Eszméletlen jól éreztem magam, és nem gondoltam volna, hogy Mr. Popular fog elvinni kirándulni, csak hogy ne legyek annyira feszült a közelében. De… most őszintén… Kell ennél több? Lányok ezrei, milliói ölnének azért, hogy egyáltalán, csak megölelhessék, vagy a közelében lehessenek, én meg… Maga a célszemély vonszol magával! Felhívott a színpadra egy koncerten, elvitt ebédelni… És még ahogy ő mondta, a mai napnak nincs vége! Sőt, még a nyár is nagyon hosszú. Úgy érzem nagyon sok élmény vár még rám!

-          Ez szép volt. Köszönöm az élményt. – fordultam Eric felé, mikor kiértünk az utcára.

-          Én köszönöm, hogy végre beszélsz! – mosolygott rám, ami azonnal felfelé görbítette az én szám sarkát is – Mehetünk tovább?

-          Még egy meglepi? – húztam a számat, mire elnevette magát.

-          Látom tényleg nem szereted a meglepetéseket.

-          Nem igazán.

-          Pedig jobb lesz, ha hozzászoksz! – karolta át a vállamat és elindultunk gyalog.

-          Fú… oké. – erőltettem mosolyt az arcomra, mire ő újra nevetni kezdett, de csak folytattuk utunkat.

Fogalmam sem volt, hogy most hová is megyünk, de úgy tűnt gyalog tesszük meg a távolságot, a cél felé. Most csendben haladtunk. Úgy sétáltunk, mint a régi ismerősök. Eric átkarolta a vállam. Talán ezzel akarta elérni, nehogy megszökjek a meglepetései elől? E felől megnyugodhat, mert nem fogok elszaladni tőle. Hülye lennék! Hiszen azért jöttem Svédországba, hogy mellette lehessek. Mondjuk azt nem gondoltam, hogy ennyire közel fogok kerülni hozzá, de ha már egyszer így alakult, akkor miért ne élvezhetném ki a dolgot? Hasra fognak esni a blog olvasók, ha elmesélek nekik egy két dolgot. Persze, nem fogom beárulni magam. Kíváncsian kifaggatom őket arról, hogy mit szólnak ahhoz, hogy új lány fog Ericnek dolgozni? És ugyanaz a lány, akit korábban felhívott a színpadra a koncertjén. Aztán ott van Drew! Vajon mit fog szólni, ha mindezt elmondom neki? Már alig várom, hogy hazamehessek, mármint a szállásomra és mindent elmondhassak mindenkinek! És akkor még ott van Becki! Az sms óta ő sem tud semmiről! Ki fog készülni, ha mindent megtud! Már így az esküvőt tervezte! Akkor ezek után mi lesz?

Lassan kirajzolódott előttem, hogy hová is megyünk. A Gröna Lund vidámpark volt előttünk már csak pár méternyire.

-          Komolyan ide megyünk? – néztem rá meglepetten.

-          Igen, miért?

-          Úgy tudtam, hogy neked tériszonyod van.

-          Ohó! – nevetett – Attól, hogy ide jövünk, még nem jelenti azt, hogy fel fogok ülni, bármire is.

-          Miért is nem? – kérdeztem.

-          Fellépek ma, egy dallal itt a műsorban. – felelte határozottan, mint aki bizonyítani akarja, hogy csak ezért jöttünk ide és nem játszani.

-          Kár… - húztam el a számat.

-          Kár, hogy fellépek? – nézett furcsán.

-          Nem. – ráztam meg a fejem - Az kár, hogy nem ülsz be velem sehová. – néztem rá szomorúan.

Sóhajtott egy nagyot, majd besétáltunk a parkba és mivel Eric fellépő volt, így nem kellett jegyet sem vennünk. Engem bevihetett magával, hiszen már neki dolgozom. Aztán elvakított a látvány… már nem is bírtam mással foglalkozni, csak ami körbevett. Mindenfelé sürgők, vasutak és a lehető legtöbbféle szórakozásra szánt építmény. Imádom a vidámparkokat és mindenhol hullámvasutak, meg mindenféle izgalmas dolog, amit muszáj kipróbálnom! Még, ha Eric nem is jön velem, egyedül is megjárom az extrém dolgokat. Aztán kiszúrtam magamnak, a Kvasten névre hallgató hullámvasutat. Erre mindenképpen fel kell ülnöm! Ha ezt kihagyom, bánni fogom.

-          Gyere! – fogtam meg a kezét és elkezdtem magammal húzni.

-          Héhahó! Hová-hová? – kérdezte meglepetten.

-          Ha már ennyi meglepetést okoztál nekem, egy dolgot meg kell tegyél.

-          Nem ülök fel semmire.

-          Majd meglátjuk! – vigyorogtam rá.

Aztán meg sem álltunk egészen a felszálló helyig és mázli volt, hogy nem kell sorba állnunk, mert pont annyian voltunk, hogy ülhettünk is be és épp akkor érkezett vissza egy körről az előző csapat. Így nem volt esély arra, hogy meglépjen. De egy idő után már nagyon nem is ellenkezett.

-          Jenna… Azt hiszem ez nem túl jó ötlet! – ült be mellém és már kapcsolták is ránk az öveket – Jenna. – hunyta be a szemét és közben megszorította a kezem.

-          Nyugi. – szorítottam én is meg a kezét.

-          Ezért megöllek! – mondta még mindig csukott szemmel, mire elnevettem magam.

Végül már nem kellett sokáig várnunk. Elindultunk. Eric először csak fél szemmel kukkolt, majd kinyitotta mind a kettőt, de mikor meglátta milyen magasan vagyunk azonnal becsukta. Már mind a két kezével az én kézfejemet szorította és végül figyelte merre megyünk. Elkezdett ordítani! Mire én ismét csak nevettem, majd vele együtt kiabáltam. Tudtam, hogy ő nem azért teszi ezt, mert élvezi, hanem mert a tériszonya előjött. Vagy éppen a kettő együttes erővel készteti arra, hogy kiabáljon. Hú, mit fogok én kapni, ha leszállunk innen!

Amint vége lett a menetnek kitámolyogtunk az üléseinkből. Eszméletlen mennyire feldobott ez az egész! Kész adrenalin bomba volt!  De aztán ránéztem Ericre, aki nagyon komoly arcot vágott és nem úgy tűnt, mint aki élvezte a dolgot.

-          Sajnálom?! – húztam össze magam és beleharaptam alsó ajkamba.

Aztán csak elmosolyodott és nevetni kezdett.

-          Azt hittem meghalok! Soha többet nem veszel rá ilyesmire!!! De számíthatsz arra, hogy nem úszod meg ennyivel! – kacsintott rám, majd elindult a színpad felé, én pedig követtem

-          Jobban át kellett volna gondolnom mielőtt ilyesmit csinálok.

-          Bizony. – vigyorgott még mindig.

Meg sem álltunk a színpadig. Beállították a mikrofonokat, jöttek a táncosok és csináltak egy hangpróbát tánccal együtt. Én csak leültem az egyik székre és onnan figyeltem őket. Még nem volt senki ott, csak egy két arra járó parklátogató figyelte mi folyik a színpadon.

Aztán jött egy nő, aki hátraküldött a színfalak mögé, azzal az indokkal, hogy Eric kérte válasszam ki neki a fellépő ruháját mostanra. Bevezettek az öltözőbe, ahol több fölső, nadrág és cipő is várt. Fogtam és pár perc alatt összeválogattam őket. Ha Ericnek nem tetszik, max nem veszi fel. De szerintem baromi jól mutat majd ebben a szerelésben. Bár, ő miben nem?

-          Sikerült kiválogatni a ruhákat? – lépett mellém Eric hirtelen, mire ugrottam egy nagyot és a vállfán lévő ruhák, amik fel voltak akasztva mind a fejemre hullottak – Minden oké? – hallottam a rám telepedő ruhaneműkön túlról átszűrődő kérdést.

Nem feleltem semmit, csak kidugtam a kezem és felmutattam a hüvelykujjam, ami Ericet nevetésre késztette, majd lehámozta rólam a nadrágokat és pólókat.

-          Öhm. – nézett rám és láttam, hogy ismét a nevetés fojtogatja.

-          Mi az? – néztem rá kérdőn.

-          A fejeden. – takarta el a száját, hogy ne lássam, mennyire vigyorog.

Az említett helyen lévő ruhadarabért nyúltam, amit még éreztem, hogy ott van, de mondom, majd ha már sikerült felállnom, akkor leveszem. Aztán mikor magam elé emeltem, akkor győződhettem meg arról, hogy Eric egyik alsója virított a fejemen.

-          Azt hiszem. – álltam fel végre – Ez a tiéd. – fogtam meg a kezemben lévő boxert és Eric fejére húztam.

-          Áh, szóval így állunk. – nézett rám komoly arccal, bár ezt eléggé rontotta a fején lévő ruhadarab

Így eléggé nehéz volt őt tényleg komolyan venni.

-          Na megállj csak! – mondta és azonnal utánam lépett, de elszaladtam.

Egy ideig az épületen belül kergetett csak, miközben megállás nélkül nevettem, aztán már kimentünk és a színpad mögött rohangáltunk, mint a gyerekek.

-          Srácok, ti meg mit műveltek? – közeledett felénk Tomas – Eric neked meg mi van a fejeden? – mosolyodott el.

Mr. Szupersztár lekapta fejéről a gatyáját és a háta mögé rejtette, majd elővette a mindenkit leveszek a lábáról mosolyát.

-          Menjetek készülni. Mindjárt énekelned kell.

-          Értettem főnök! – tisztelgett, majd megfogta a karom és elindult befelé.

Mikor kellő távolságba értünk már ismét szaladtunk, aztán sarokba szorított és megállt velem szemben vigyorogva.

-          Ugye tudod, hogy már sok van a rovásodon?

-          Komolyan? – néztem rá úgy, mintha fogalmam sem volna, hogy miről beszél.

-          Nagyon elszemtelenedtél, hallod-e! – lépett még közelebb és az ujjával dorgálólag mutatott közben.

-          Te akartad, hogy feloldódjak nem? – vigyorodtam el.

-          Lehet, hogy nem kellett volna. – vakarta meg a fejét, mire vállon ütöttem – Óh, már verekszünk is?

-          Mindig is harcias voltam. – húztam ki magam büszkén – És büszke vagyok magamra. – utánoztam azt, amit az akvárium épületében csinált.

-          Á, a szemtelen mindenségit! – maradt tátva a szája ismét, mint amikor először beszóltam neki.

Aztán elkezdett közeledni felém, és elég baljóslatú arcot vágott a dologhoz. Kezdtem félni mire készülhet. Közben kikaptam a kezéből az alsót, és elé tartottam.

-          Ti még mindig itt vagytok? – de már nem fogom megtudni, mire készült – Sipirc öltözni. – mondta most már komolyabban Tomas.

Én inkább nem tartottam vele. Szerintem nem hiányoztam onnan és egyedül is fel tudja venni a nadrágját. Elég nagyfiú már hozzá. Előkotortam a telefonom miközben kisétáltam az épületből és az időközben hozzám visszakerült alsót próbáltam eltűntetni. Holnap meg úgy szerepelnék a címlapon, hogy Eric alsójával flangálok a vidámparkban. Ez azért vicces lenne! Aztán megálltam a színpad mögött, nekitámaszkodva annak. Már ment a műsor odakint. A tömeg összegyűlt és helyet foglalt a nézőtéren. Rengetegen voltak. Valaki énekelt, mikor lassan Eric is kisétált a szerelésben, amit kiválasztottam neki. Rám kacsintott és felsétált a színpadra. Még megállt oldalt a takarásban, aztán elhallgatott a zene és a konferáló ismét megszólalt. Mondott egy csomó dolgot, majd bemondta Eric nevét és a tömeg moraja hangosabb lett, mint eddig. Mindenki kiabált és sikítozott. Mosolyt csalt az arcomra a dolog. Elképesztő érzés volt, hogy ezen túl minden ilyen koncert részese leszek a nyáron. Minden alkalommal hallhatom azt, ahogy Ericet várják és örülnek neki és vele énekelnek.

Miután vége lett a számnak megtapsolták, megköszönte és elindult vissza az öltözőbe. Én is utána baktattam, mert nem tudtam, hogy most akar-e még valamit, vagy mi lesz. Nekidőltem a falnak az öltöző ajtaja mellett, míg vártam, hogy átöltözzön, aztán dúdolgatni kezdtem. Az Echo volt az, amelyik most eszembe jutott, így azt énekelgettem. Fel-alá járkáltam a folyosón és már elmélyedve, egyre hangosabban énekeltem. Aztán egyszer csak Eric lépett ki az ajtón és meglepetten állt meg velem szemben.

-          Mi az? – néztem rá ijedten, mert nem tudtam mi történt.

Az alsóját még mindig a kezemben szorongattam, majd észbe kaptam és a kezébe nyomtam, csak arra nem számítottam, hogy nem fogja elengedni a kezem.

-          Te énekelni is tudsz? – szegezte nekem a kérdést és én meg csak hebegni tudtam.