8. Fejezet - Break of dawn

     Sziasztok! 

Már itt is az újabb fejezet RiceAngel életéből :):) Reméltem tetszeni fog nektek és kapok tőletek véleményeket^^

 Kíváncsian nézett a tömegre barna szemeivel, melyet a kivetítőn igencsak jól lehetett látni. Az én állam pedig a földet súrolta. Most rám gondolt? Ugye csak viccel? Ez tényleg a valóság? Most ez tényleg megtörténik? De nem… Ezt nem gondolhatja komolyan… Néhányan az emberek közül sem gondolták komolyan, mert hozzáfogtak nevetni, de sokan körbe- körbe néztek és várták, hogy megmozdul-e valaki, jelezve, hogy ő a keresett személy. Most mit csináljak? Felfedjem, hogy itt vagyok, vagy inkább hallgassak? Bár lehet, hogy nem lesz több alkalmam ilyesmire. Mennyi az esély arra, hogy ha ott leszek a turné állomásokon, hogy egyszer majd engem fog felhívni magához? Valaki meglökhetne hátulról, hogy legalább megmozduljak egy kicsit. Nem lehetek ennyire gyáva… Vagy mégis?

-          Hmm… lehet, hogy nincsen itt? Vagy csak nem ismert magára? – ült le a színpadon lévő lépcsőre Mr. Jóképű – Ma találkoztam a hölggyel egy divatháznál, aztán pedig egy padon ült és fotózott, miközben magára borította a kakaót, aminek a doboza az ölében volt. – mosolygott még mindig.

Jesszusom! Ez ennyire megfigyelte mi történik? Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent látott! Most mit csináljak? Felmenjek a színpadra? Vagy inkább csak húzódjak meg? Atyaég! Lehet, hogy más esetben már rohannék fölfelé, de zavarba hozott az egész helyzet.

- Van egy olyan sejtésem, hogy itt lesz, akit én keresek, csak bátortalan. – pattant fel és odaült a dobok mögé – Kakaós lány! – kezdte el mondani, majd a dobokkal ütött egy ritmust a kakaós lány szövegre - Segítsetek! – szólt a közönséghez, mire elkezdték ők is kántálni, hogy kakaós lány.

Mi a fene ez? Mire megy ki a játék? A torkomban kezdett dobogni a szívem, mert annyira hihetetlen volt ez az egész. Mindenki engem próbált meg a színpadra csalogatni. Mi ez az egész Eric? Miért akarsz ennyire engem a színpadra és miből gondolod, hogy itt vagyok? Lehet, hogy felismert ma mégis és tudja, hogy a reptéri lány meg én egy és ugyanaz?

-          Ezek szerint még sincsen itt. – hallgatott el Eric és közben megfogta a cintányért, hogy az is csendben maradjon.

Aztán döntöttem… Eddig húztam az időt, és talán több lehetőségem tényleg nem lesz a jövőben, így muszáj megmutatnom, hogy itt vagyok, így vettem egy nagy levegőt és felemeltem a kezem. A közelemben lévők észrevettek és elkezdtek kiabálni.

     -    Itt van! – mondták mind egyszerre és Eric felém kapta a fejé, majd mosolyogni kezdett.

     -    Szeretettel várlak a színpadon! – mondta és lesétált a kordonokhoz.

Engem a tömeg szinte sodort előre. Kaptam egy két csúnya pillantást a féltékenyektől és úgy éreztem, hogy körülbelül arcon köpnének, vagy eltaposnának, hogy ők kerülhessenek a helyembe, de nagyon sokan mosolyogtak rám és küldtek, hogy menjek. Olyan ez, mint valami film jelenet, amikor a főszereplő férfi szerelmet vall a kiválasztott nőnek… Csak ez éppenséggel itt lehetetlen. Az aztán nagyon durva lenne. Felmennék a színpadra, Eric rám néz: Tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, és nem is nagyon beszélgettünk, de annyira megfogott a kisugárzásod, hogy azt kell mondjam, Kakaós lány, szeretlek!

Ez azért vicces lenne… Már így is kissé zavarba hozott a dolog és összehúztam magam, ahogy a tömeg tolt Eric felé. Kissé zavarba hozott? Életemben nem volt még ilyen gyomorgörcsöm, mint ami most tört rám. Most mi fog történni? Remélem, hogy még több plusz dologgal nem készül nekem ezek után, mert akkor végképp nem fogok tudni majd megszólalni. Már ez is sok… De miért pont engem akar a színpadra? Miért akarja azt, hogy én kerüljek mellé? Ez most iszonyatosan váratlanul ért és körülbelül megnyikkanni sem tudok. Lehet, ha megszólalnék, nem is jönne ki hang a torkomon. Azt az eget! Eric Saade külön engem akar a színpadra maga mellé a Break of dawn című száma alatt! Talán fel sem fogtam, hogy ez velem történik! Sőt… lehet, hogy soha nem fogom majd fel, hogy ez igaz és nem csak egy álom. És egyre közelebb vagyok ahhoz a ponthoz, hogy Eric közelében legyek egy rövid időre úgy, hogy ő akarja.

Végül odaértem az első sorba a kordonokhoz és Eric odaszaladt, hogy átsegíthessen rajtuk.

-          Ne nézz már ilyen ijedten. – nevetett rám mikor meglátta az arckifejezésem – Gyere.

Nyújtotta felém a kezét, majd félszegen megfogtam egy második unszolás után, és elindultunk a színpad felé. Még mindig iszonyatosan feszélyezve éreztem magam. Ennyi ember előtt a színpadra lépni. Jó, nem azt kérte, hogy énekeljek, de akkor is. Nekem már ez is iszonyatosan nagy szó. Azért furcsa nem? A szellőzőbe képes vagyok bemászni miatta, és most meg körülbelül a halálomon vagyok a félelemtől. Remélem nem akar leönteni kakaóval… Csak nem… Nem olyan. Bár szemtelenségből megtenné, ha olyan kedvében van.

Odasétáltunk a lépcsőhöz és leültünk, mind a ketten. A nézők felé fordultam és mikor megláttam azt, hogy mennyien néznek minket, tátva maradt a szám és körülbelül olyan lettem, mint egy kisgyerek, aki éppen a mutogatós korszakába ért és mindenre tátott szájjal rámutat.

-          Nyugi. – nevetett rajtam Eric, majd átkarolta a vállam – Megmondod, hogy hívnak?

Erre a kérdésre görcsbe rándult a gyomrom… ismét. Nem biztos, hogy el kéne árulni magam. Aztán beugrott, hogy két keresztnevem is van! Hoppá! Ilyenkor jól jön, ha az ember szülei dupla nevet adnak. Megmondom azt, amelyiket kevésbé használom. De biztos, hogy ez jó ötlet? Igen… ezt kell mondanom neki. Nem felejthetem el, hogy miért is vagyok itt konkrétan és a lebukás veszélye sem merülhet fel, így a második nevemet fogja megtudni most.

-          Jenna. – feleltem.

-          Örülök, Jenna. – mondta mosolyogva, majd megigazította a mikrofonját.

Megszólalt hangosabban a zene és elkezdett énekelni. Közben rám nézett és úgy adta elő a dalt. Kicsit úgy éreztem jelen esetben, mintha ez a dal, most csak nekem szólna. Persze, tudtam, hogy ez lehetetlen, hiszen nem is ismer. Mi oka lenne arra, hogy nekem énekeljen bármit is, nem igaz? Főleg egy ilyen számot… Amit mellesleg imádtam és bármilyen körülmények között, bármikor képes lettem volna hallgatni. Ráadásul, ha olyan lelkiállapotban voltam még meg is siratott ez a dal.

Viszont… Kicsit most lelkiismeret furdalásom van a nevem miatt, de végül is nem hazudtam akkorát, ugye? Ugye nem? Elvégre a saját nevemet mondtam meg, csak sokan a másikon szólítanak. A másik pedig, hogy még mindig nem tudom felfogni, hogy engem hívott ide fel… Kakaós lány. Ez vicces. Hogy jutott eszébe ez az egész egyáltalán?

Csak ültem mellette és néztem őt, majd elmosolyodtam, mire ő is és sikerült zavarba hoznia. Elkaptam a fejem, mire belenevetett a dalba. Szerencsére pont nem volt szöveges rész… Aztán közelebb húzott és átölelt, majd folytatta a dalt. Én pedig már köpni nyelni nem tudtam perpillanat. Eric Saade karjaiban ülök és nekem énekel egy dalt több száz ember előtt. Lehet, hogy keveset mondtam, de nem akartam túlzásokba esni, ha utána meg kiderül, hogy nem is voltunk annyian, mint amennyit mondtam. Na de mindegy is… Most nem ez a lényeg.

A szívem eszeveszett kalapálására nincs valami gyógyszer? Valami, ami lenyugtat? Csak ne Eric mosolya legyen, mert attól csak még jobban beindul a ketyere és nem javul a helyzet. Szép lassan pedig a dal is véget ért, és úgy éreztem menten végem lesz nekem is.

A tömeg tapsolni kezdett, Eric pedig felállt mellőlem és leszaladt a színfalak mögé. Meglepődve támolyogtam a zenészek között, kik csak mosolyogtak rajtam. Lehet, hogy nagyon vicces a látvány… de én annyira nem élvezem. Vagyis… de. Elmosolyodtam, mikor megláttam a felém közeledő Ericet. Egyik keze a háta mögött volt és kezdtem félni. Fogalmam sincs mire készülhet, de kezdenek megijeszteni a meglepetései, ami rám várnak. Odalépett elém és megállt. Kinézett a tömegre, akik már tudták mit tartogat Eric a kezében és rájuk kacsintott, majd a mutatóujját a szájához emelte, ezzel is jelezve, hogy ne mondjanak semmit. Eric? Mire készülsz? Komolyan nem hiszem el, hogy ez az egész tényleg velem történik… Ez nem lehet igaz! Aztán rám mosolygott és megszólalt.

    -     Köszönöm a dalt. – nézett rám.

    -    Te köszönöd? – szaladt ki a számon meglepetésemben – Nekem lenne… mit. – nyeltem egy nagyot a hirtelen jött bátorságom felismerése után.

Már egyszer ugyanez megtörtént a reptéren. Ha híres személy van a közelemben megkukulok, de ő valahogy képes mindig rátapintani a dolgokra és olyat mondani, amire muszáj reagálnom, mert nem bírom ki.

Ismét csak rám mosolygott azzal a hihetetlen mosolyával, mellyel sikerült levennie a lábamról és megint nem tudtam megszólalni. Eric… miért csinálod ezt? Ne kínozz, kérlek!!!

    -  Mindenesetre örülök, hogy végül feljöttél a színpadra és itt vagy, ezért kapsz tőlem valamit.

Kapok tőle valamit? Külön készült nekem? Már az is, ami eddig történt nekem egy életre elég ajándék tőle. Persze azért kíváncsi vagyok, hogy milyen ajándékra gondol…

    -    Már ez is bőven elég volt. – mosolyogtam rá, mire elnevette magát.

    -    De én ezt akkor is odaadom neked. – emelte előre a kezét, amiben egy doboz kakaó volt.

    -    Ezt nem hiszem el. – tört ki belőlem a nevetés – Ez most komoly?

    -    Igen. – bólogatott széles mosollyal és ő is nevetni kezdett a reakciómon.

Elvettem tőle a dobozt, majd nyomtam egy puszit az arcára, mire ismét csak mosolygott. Mindig mosolyog? Nem mintha baj lenne, mert imádom… Ez a halál mosoly. Csak rám néz így és nekem máris végem van. Aztán meghalt a buli… Csak álltunk egymással szemben és nem történt semmi.

-          Öhm… Azt hiszem jobb lesz, ha… ha én most… lemegyek és te meg énekelsz tovább, mert már odalent így is védőfelszerelésbe kell majd bújnom, ha túl akarom élni a mai estét. – súgtam neki.

Erre nem mondott semmit, csak elnevette magát és bólintott. Elindultam lefelé a színpadról és ő meg a derekamra tette a kezét és úgy kísért le. Hát mit ne mondjak… Ez az érintés is beindította a szívdobogásomat ezerrel. Az utóbbi időben nem sok hím nemű egyed karolt így át és nem gondoltam volna, hogy majd pont Mr. Tökéletesenjóképű lesz az, aki ezt megteszi.

-          Ha félsz, nyugodtan maradj a kordonon belül. – hajolt hirtelen közelebb és meglepődve néztem rá.

-          Nem vagyok ám olyan félős, mint azt te gondolod. – ekkor végig néztem a tömegen és rengeteg olyan arcba botlottam, akik már pusztán a tekintetükkel meg akartak ölni – Mégis maradnék. – fordultam felé és a hangmagasságom feljebb csúszott pár oktávval.

-          Rendben. – nevetett, majd visszaszaladt a színpadra – Akkor folytassuk! – jelzett a zenészeknek, és bele fogtak a Popularbe.

Eric máris táncolt és énekelt. Néha rám nézett és elmosolyodott. Ilyenkor éreztem a hátam mögül érkező szúrós tekinteteket… De… Atyaég… El sem hiszem, hogy mindez velem történik. Az a baj, hogy a blogon ezt végképp nem mesélhetem el. Maximum úgy, mintha én is szemtanúja lettem volna az egésznek. Igen. Ez lesz a legjobb… Mindent elmesélek, de mintha nem én lettem volna a főszereplő és így tuti, hogy nem bukom le. Még néhány szám hátra volt, majd Eric elköszönt az emberektől, de én addigra már kint jártam a bejáratnál.

-          Jó éjt Eric Saade. – mondtam alig hallhatóan magam elé, majd megfordultam és elindultam hazafelé.

Annyi kérdésem lenne hozzá… Annyira szeretném tudni, hogy miért pont engem hívott fel és mi volt a célja… Előkaptam menet közben egy csokit a táskámból és elraktam a kakaósdobozt, amit mindeddig szorongattam. Hogy lehet ennyire lökött? Képes volt egy doboz kakaót adni nekem a koncertje közepén…

Nevetve haladtam az úton és letörölhetetlen volt a mosoly az arcomról, miközben a csokimat majszoltam. Ha ezt elmesélem Beckinek el fog ájulni!

Hazaérve azonnal felugrottam a blogra és már gépeltem is be, hogy mi történt. Mindent bepötyögtem, persze csak úgy, mint egy szemlélő az első sorból. Szinte azonnal jöttek a kommentek. Voltak sokan, akik a helyszínen látták mi történt. Nagyon sokan féltékenyek voltak a lányra, aki a színpadon volt… azaz rám. Nem gondoltam volna mikor fogtam magam és idejöttem, hogy majd eddig jutok! Hogy Eric Saade maga fog felhívni külön engem a színpadra. De ki gondolná?

Nem lepődtem meg azon, hogy barátnőm pár pillanaton belül rám írt. Még ilyenkor késő éjjel is a gépet bújja.

Becki üzenete: Vééégre! Alig vártam már, hogy feltold Mr. Tökélyremosolygó arcodat!! :D Miért van az-az érzésem, hogy TE vagy a kakaós lány? O.o

Én: Mert én vagyok a kakaós lány J

Becki üzenete: Szent atyagatya!!! Nem hiszem el! De azért igencsak cseles vagy, mert a blogon úgy rendeztél mindent, hogy ne derülhessen ki, hogy te vagy! Ha én nem ismernék minden kis piszkos részletet… Ááááá!!! :D Csúcs vagy! Jenna xD Nem csodálom, hogy nem mondtad el a többség által ismert nevedet.

Én: Nem akartam már most lebukni…

Becki üzenete: Jól csinálod ;) És most hallani akarok minden! Miket mondott neked? Mit tett? Milyen közelről? Megcsókolt? Megkérte a kezed?

És én sorra elkezdtem neki mesélni mindent, bár nehéz volt, mert nem bírtam ki nevetés nélkül. Ahogy felidéztem a dolgokat újra lezajlott az egész nap előttem és hihetetlen volt. Sorra leírtam neki mindent és ájuldozott.

Becki üzenete: Azt az eget!!! Nem hiszem el!! Tényleg elkezdem szervezni azt az esküvőt!!!

Én: xD Azt hiszem ott még nem tartunk :D:D

Becki üzenete: Ugye lehetek majd az első gyereketek keresztanyja, akit Beckinek fogtok elnevezni?

Én: Lehetsz xD De abba az apának is bele kell mennie, hogy hogy hívják a gyereket :P

Becki üzenete: Majd én rábeszélem Ericet :P

És folytatta megállás nélkül. Már mindenféle ötlet felmerült benne. Felajánlotta, hogy szívesen gyerek csőszködik, és még sorolhatnám. Közben olvastam a kommentjeimet és megérkeztek azok, akik legszívesebben kitépnék a hajam, és még had ne mondjam milyen jelzőkkel illettek. Megnéztem a statisztikákat és az egekben volt… Hihetetlen mennyi ember bújja már a blogomat. Feltöltöttem még a képeket is, majd elköszöntem Beckitől és bevetődtem az ágyba. Azt hiszem senki sem lepődik meg azon, hogy még álmomban is Erickel találkoztam… Reggel pedig előkaptam a kakaót, amit Erictől kaptam és egy pék sütivel elfogyasztottam. Aztán lehet, hogy őrültség, de a dobozt kimostam, ráírtam a dátumot és elraktam. Közben ismét felnéztem a blogra és megkezdődött a veszekedés a bejegyzésem alatt. Sokan védték, sokan pedig támadták a kakaós lányt és próbáltak dűlőre jutni, de nem nagyon sikerült. Azt hiszem… Kezdhetek félni az utcán. Lehet, hogy ezen túl baseballsapkát fogok hordani és teljesen megváltozatom a ruhatáramat.

Megpróbálkozom kilépni az utcára, hátha túlélem. Szereznem kellene jegyet az Eric turnéra és olvastam a neten, hogy van egy jegyiroda, ahol ezt megoldhatom. Felkaptam a táskámat, és amire szükségem lehet, majd elindultam. Hamar megtaláltam az irodát szerencsére, ahol elmondtam mit szeretnék és közölték velem, hogy már minden jegy elkelt a koncertekre. Ezt nem hiszem el… Lehet meg kéne keresnem Ericet, hogy a kakaós lány is szeretne ott lenni minden alkalommal, de nem tudott már jegyet venni, mert nem gondolkodott jobban előre. Á, nem. Valahogy megoldom, ha így nem sikerült. Eddig is beosontam, ha kellett, hát most is ez vár majd rám. Jobban fel kell készülnöm mindenre, és merészebb vállalkozás lesz, de azért jöttem ide, hogy a veszéllyel játsszak. Lehet, hogy tényleg eltiltanak majd Eric közeléből a végén, de akkor is megoldanám, hogy odakerülhessek és szerezhessem az információkat. Nem lenne akadály számomra semmi sem. Semmi…

-          Szia. – lépett mellém egy srác az utcán.

-          Szia. – távolodtam el egy kicsit mellőle – Ismerjük egymást?

Furcsán néztem rá. Még sosem láttam korábban, de mégis volt valami érdekes benne, ami miatt ez volt az érzésem, hogy mégis találkoztunk már.

-          Láttalak tegnap a koncerten. – mondta végül és így már értettem, hogy miért volt ismerős.

Biztosan ott futottam bele a tömegben.

-          És mit szeretnél? Megfenyegetni, hogy ne menjek Eric közelébe? – léptem még egyel távolabb.

-          Dehogy is. Csak szerettem volna beszélni veled. – mutatott egy a közelben lévő padra.

Odasétáltunk és leültünk egymás mellé. Persze amennyire tudtam tartottam a távolságot tőle. Nem tudhattam mit akar. Hiszen egy vadidegen srác, aki kék szemeivel engem bámult. Haja világosbarna volt, és kreol bőrét iszonyúan irigyeltem, mert én voltam maga a megtestesült Hófehérke. De most nem is ez a lényeg. Szeretném már tudni, hogy mit akar…

-          Miről akarsz beszélni? – kérdeztem meg végül.

-          RiceAngelről… - szólalt meg és tátva maradt a szám, majd elmosolyodott ér rám nézett bólogatva – Tudom ki vagy. 

7. Fejezet - Az a fránya kakaó!

     Sziasztok! :)

Itt az újabb fejezet RiceAngel projektjéből ;) Remélem tetszeni fog nektek ^^ Nagyon köszönöm a kommenteket és továbbra is nagyon várom a véleményeiteket még ha csak a szavak melletti pipákból is állnak a fejezet végén^^ Mindennek nagyon örülök:)

Jó olvasást^^

Próbáltam nesztelen maradni azok után, hogy sikerült majdnem lebuktatnom magam és csak imádkoztam azon, hogy ne jusson eszükbe, hogy itt lehetek. Levegőt sem mertem venni, hogy még véletlenül se csapjak zajt. De azért kíváncsi lennék az arcukra, mikor rájönnek, hogy itt fekszem a fejük fölött.

-          Ti is hallottátok? – kérdezte újra Eric.

-          Mit? – nézett rá kérdőn a fotós.

-          Az előbb… mintha, lenne itt még valaki. – nézett körbe, keresve valamit.

Mindenki csendben állt és hallgatott. Körbe néztek a termen, aztán Ericet követték, aki bejárta a helyiséget, hogy megtalálja a hang forrását.

Kérlek, ne vegyenek észre! Kérlek, ne vegyenek észre! Szeretnék még sok mindenbe belekezdeni és követni őt, de ha most lebukom, akkor nem biztos, hogy lehetséges lesz. Valószínűleg rendeletet fognak szerezni arról, hogy nem mehetek bizonyos távolságon belül a közelébe. És az nem lenne szerencsés a jövőbeli terveimmel szemben.

Próbáltam valakihez könyörögni, hátha meghallgatják a kis angyalkáim, akik körbevesznek és megúszom mindenféle gubanc nélkül ezt az egészet.

-          Eric… Mit ittál ma reggel? – kérdezte a menedzsere.

-          Miért kérded? – nézett rá furcsállóan Mr. Félisten.

-          Mert szerintem csak képzelődtél. Nincs itt senki rajtunk kívül. Lehet, hogy csak a folyosón sétált el valaki.

-          Igaz. – bólintott Eric és ejtett egy mosolyt, majd nevetni kezdett – Asszem kissé paranoiás lettem.

-          Kissé? – nevetett a fotós is.

-          Na jó! Nem ér kinevetni! – szólt rájuk Eric és közben olyan mosoly ült az arcán, hogy azt hittem mentem elájulok – Inkább átöltözöm és folytassuk a fotózást.

-          Ahogy mondod. – ülte le Tomas egy székre.

-          Már úgysem sok van hátra. – babrálta a gépét a fotós és ez volt nekem is a végszó.

Ideje lesz elindulnom kifelé, hogy még előttük kijuthassak az épületből, ám Tomas ismét megszólalt, és amit elkezdett mondani az számomra is érdekes volt.

-          Hosszú nap lesz még a mai, úgyhogy ne ess szét. – nevetett.

-          Igen, tudom. Este koncert. Nem felejtettem ám el semmit.

Fogtam magam és elindultam kifelé. Megfordulni nem tudtam, így kénytelen voltam tolató üzemmódot felvenni és úgy haladni. Nem volt valami kellemes a dolog, de viccesnek találtam. És ha ezt elmesélem este a blogon, akkor nem fogják nekem elhinni! Talán most bizonyítottam csak be igazán, nem csak a falnak beszélek, és tényleg megcsinálom, amit mondtam. Ha én egyszer valamit a fejembe veszek…

Azt hiszem az esti koncerten is ott lesz a helyem a mai nap folyamán. Bár azt nem tartom valószínűnek, hogy jegyeket még lehet kapni. Mondjuk, attól függ, hogy milyen koncert lesz. Ha szabadtéri még bejuthatok. Ha visszaértem a gépem elé, ezt ki kell majd derítenem.

Ahol leraktam a cuccaimat sikerült megfordulnom és onnan nem messze volt a kijárat. A rácshoz csúsztam, hogy kinézzek jár-e a környéken valaki, majd mikor nem láttam senkit, újra megfordultam és egy pillanat alatt kimásztam a folyosóra. Rendbe szedtem magam, majd mikor újra meggyőződtem arról, hogy nincs itt senki. Vissza akartam tekerni a csavarokat a helyére, mikor közeledő emberek beszélgetése ütötte meg a fülemet.

Leültem a székre, ami mellettem volt és gyorsan a kezembe vettem a papírokat, majd elkezdtem őket kitölteni. Milyen szerencse, ha az ember a mappájára tűzi csak a tollát.

Szerencsére nem is érdeklődtek afelől, hogy mit csinálok ott, ahol vagyok, így megvártam, míg kellő távolságba értek és befordultak az egyik sarkon. Gyorsan felpattantam, betekertem a csavarokat, majd úgy döntöttem végül kitöltöm a papírokat, amit lent a recepción adtak. Elvégre. Ha már itt vagyok, és esetleg akad valami meló, azzal csak jól járok, ha meg nem akarom elfogadni, mert olyanok a feltételek, hogy nem tudnék mellette másra koncentrálni, akkor rajtam áll, hogy mit csináljak. Szóval még ha lenne meló és beajánlanak sem muszáj elfogadnom a melót. Veszíteni valóm nincs. Semmi különöset nem kértek. Általános adatok, elérhetőség és a portfólió másolata. Szerencsére mindig csak másolattal járok ilyen helyekre és nem az eredetivel. Tehát le kell adni az anyagot magunkról. Milyen jó, hogy előrelátó néha az ember.

Mikor végeztem fogtam magam és elindultam, hogy megkeressem az irodát, amit lent mondtak. Szerencsére hamar megtaláltam. Kopogtam az ajtón, de nem szólt ki senki. Vártam egy kicsit majd még egyszer megpróbáltam, de még mindig semmi. Megpróbáltam benyitni, de az ajtó zárva volt. Hát jó. Akkor lent leadom a recepción a papírokat.

-          Szia! – mosolygott rám ismét a lány.

-          Szia! Visszajöttem, mert nem találtam fenn senkit, nekem viszont sietnem kellene.

-          Rendben van. Add csak ide az anyagodat és továbbítani fogom, megígérem. – nyúlt át a pult fölött és elvette a kezemben lévő kisebb stócot – Bizonyára csak kiszaladt az irodából, így amint visszaér, megmutatom neki amit hoztál és elmondom miért jöttél.

-          Köszönöm. – mosolyogtam rá - Most pedig megyek. Szia.

-          Szia. Szép napot!

-          Neked is. – mosolyogtam még mindig, majd elindultam kifelé.

Kellemes csalódást okozott a hely. Nem gondoltam volna, hogy majd ennyire barátságosan fogadnak. Azt hittem majd arrogánsan közlik velem, hogy mi jutott eszembe, hogy egy ilyen cégnél próbálkozzak én, a senki és inkább hazaküldenek. Egyre jobban tetszik nekem Svédország. Lehet, hogy Párizs után ideköltözöm.

Még elég korán volt, így elmentem bevásárolni a nap hátralévő részére. Fel kellett készülnöm, ugyanis ahogy Mr. Tökély menedzsere is említette, hosszú lesz még a mai nap. Besétáltam az első boltba, ami a közelben volt és egy rakat csokit vettem, meg kakaós tejet. Aztán átmentem a pékségbe, ahol beújítottam croissanokat és mindenféle finomságot. Mikor végeztem leültem egy padra és előkotortam egyet a sok közül, mert már kellően korgott a gyomrom. Ebben a nagy izgalomban megéhezik az ember. És kellő izgalomban volt részem…

Elővettem egy doboz kakaót is és nekiálltam elfogyasztani az ebédemet. Még mindig tartom azt a nézetemet, hogy Stockholm gyönyörű. És jobban esik az étel ilyen környezetben. Meg pláne azok után, ami a mai napon történt. Nem hiszem el, hogy képes voltam bemászni a szellőzőbe… De legalább lett pár szuper képem.

Ahogy nézelődtem, hirtelen ismerős alakok sétáltak a látókörömbe. Eric nevetve haladt a menedzsere mellett és nagyban nézelődött. Apró darabokat törtem a sütimből, és úgy rágcsáltam, miközben őt figyeltem. A parkban játszó gyerekeket nézte és nevetett. Hihetetlen aranyos volt! Előkaptam a gépemet és csináltam néhány fotót. Fel akartam állni, hogy még jobban tudjak alkotni, de elfelejtettem, hogy a kakaó az ölemben van és végig borult az egész a blúzomon és a nadrágomon. Elkezdtem szitkozódni és leraktam a gépet, majd kerítettem zsebkendőt, hogy egy kicsit segítsek a helyzeten, bár tudtam, hogy ezen mosás nélkül nem segíthetek kicsit sem. De azért próba szerencse.

Megfordultam és láttam amint Eric engem néz, és csak mosolyog. Felemelte a kezét és intett egyet köszönés képen. Tehát megismer és ez jó! Kíváncsi leszek meddig maradok meg az emlékezetében.

Elmosolyodtam és kissé félszegen, de visszaintettem. Eric Saade… Ha tudnád… Ha tudnál arról mit művelek… és nem… nem képzelődtél a mai napon, mikor a nevetést hallottad… Ha elmesélném neked mindezt, vagy őrültnek hinnél, vagy azt mondanád, hogy csúcs! Bár tőled kinézem azt, hogy lelkesen kérnéd, hogy meséljem még mit műveltem mióta Stockholmban vagyok és jókat nevetnél rajtam.

Fogtam a cuccaimat és elindultam hazafelé. Ericék nem messze tőlem haladtak és folyamatosan vissza- visszanézett. Na erre most mit mondjak? Vagy… mit jelent? Ennyire nevetséges vagyok, hogy jól meg kell őrizni a képet a fejében, hogy még nevethessen rajtam egy ideig? Bár Eric nem olyan, hogy kigúnyoljon, így nem hiszem, hogy emiatt nézeget. Hamarosan beszálltak egy autóba, majd elhajtottak én pedig folytattam utam hazáig. Felbattyogtam a lépcsőn. Nem volt kedvem a liftre várni, majd bevetődtem a szobába. Ami a hűtőbe kellett azt bepakoltam oda, majd leültem a gép elé és nem érdekelt a kakaófolt, de muszáj volt megírnom azt, ami ma történt.

Bepötyögtem, majd bevágódtam a fürdőszobába. Beáztattam a ruhámat, majd beálltam a zuhany alá. Élveztem, ahogy a meleg víz a zuhanyrózsából a testemre áramlik. Valahogy piszkosnak éreztem magam a sok mászkálástól és a kakaótól. Behunyt szemmel álltam a csobogó víz alá és azonnal a mai képek jelentek meg a szemem előtt. Ahogy Ericet fotózták. Amikor félmeztelenül állt. Nem bizarr, hogy a zuhany alatt ilyenekről fantáziálok? Na jó, inkább ezt most befejezem.

Kimásztam a kabinból, megtörölköztem és felöltöztem. Egyelőre csak laza otthoni cuccba, majd később öltözök át az esti bulira. A hajamat becsavartam egy törülközőbe, majd visszaültem a gépemhez. Már sárgával villogott egy ikon, ami jelezte, hogy üzenetet kaptam és ugyan ki más lenne, ha nem Becki?

Becki üzenete: Aztarézfányfütyülőbagolyhétfánfütyülőszivarvégit neki!!! O.o Nem hiszem el, hogy te tényleg az én barátnőm vagy! Büszke vagyok rád! És arra is, hogy ismerhetlek! *-*

Én: Szia Becki! :D

Nevetve ültem tovább a gép előtt és majdnem leborultam a székről, már az első mondatának a kisilabizálása után. Becki megint formában van. És viccesen nézhetek ki hajszárítás közben telipofával nevetve.

Becki üzenete: Tényleg képes voltál bemászni a szellőzőbe?

Én: Igen. J

Becki üzenete: Nem térek magamhoz! Komolyan! Mint a filmekben! Mission impossible! xD

Én: Pontosan xD Átcsaptam titkos ügynökbe.

Becki üzenete: És majd te is úgy fogsz bemutatkozni, mint James Bond? És bomlanak majd utánad a pasik! *-*

Én: Az aztán vicces lenne xD De el tudnám viselni! :D

Becki üzenete: Hallod! Ezek után lehet, hogy felkeres majd az FBI vagy a CIA, hogy állj be hozzájuk dolgozni teljesen titokban! Ááá, mekkora lenne!

Én: Becki xD Nem bírom. Már fáj a hasam! xDxD

Becki üzenete: És mi van, ha kapsz egy láthatatlanná tévő köpenyt is, hogy beosonhass mindenfelé! O.o Ígérd meg, hogyha kapsz egyet, akkor kipróbálhatom majd? *-*

Én: Nem biztos, hogy kapok majd rá engedélyt, hogy bárkinek is megmutassam.

Ha nem adja fel, akkor én is belemegyek a játékba.

Becki üzenete: Nem érdekel! Megmondom nekik, hogy én vagyok a legjobb barátnőd és kötelességednek érezted, hogy megmutasd nekem és ki is próbálhassam!

Én: Köszönöm! :D Tudtam, hogy számíthatok rád.

Becki üzenete: Mindig és mindenben. ;) Én leszek a legjobb esküvői tanú és koszorúslány a világon.

Én: Micsoda? o.O

Becki üzenete: Az esküvődön Mr. Hipermegakirály pasival.

Én: Ez Eric lenne? xD

Becki üzenete: Naná! Tudom, hogy bejössz neki és azért nézett annyira és a végén feleségül fog venni! Én fogom megszervezni az esküvőtöket.  Lesznek majd pónilovak, amikből egyre igényt tartok majd a végén, ugrálóvár, rengeteg gumicukor.

Én: Ez mind szép és jó, de nem gondolod, hogy ez inkább egy szülinapi zsúrra hajaz? xD

Becki üzenete: Hmm… Igaz! xD Majd még gondolkodom! De a pónilovat szeretném!

Én: Rendben van! xD Kapsz majd egy pónilovat :D Most pedig megyek és készülődök az estére.

Becki üzenete: Mi lesz este? :P

Én: Koncertre megyek. *-*

Erről jut eszembe! Utána kéne nézni, hogy milyen koncert lesz, meg konkrétan hol. Azonnal rá is kerestem a neten, s közben a kommentjeimet nézegettem, így hamarabb meg is tudtam mindent, minthogy megnéztem volna a keresés eredményét. Egy kommentelő írta a mai koncertet, hogy hol lesz és mikor, meg hogy ő is jön és én megyek-e. Azonnal reagáltam is neki, hogy mindenképpen ott a helyem!

Persze a mai események közül sem írtam le mindent, hiszen ha a kakaós incidenst elmeséltem volna, valószínűleg Eric, ha egyszer idebukkan, rögtön rájön, hogy én vagyok, aki írja az egészet. Ennél nagyobb lebuktatást saját magamnak pedig ki sem találhatnék.

Becki üzenete: Koncertre? Óóó! No fene! Csak nem kaptál V.I.P jegyet? :P

Én: Nem! Még nem, de elérem, hogy addig jussak^^ :D Remélem J Ez a következő tervem. A turnén pedig le sem fog tudni rázni magáról.

Becki üzenete: Helyes, helyes :P No menj közben, mert Mr. Tökély hiányolni fog :P Csini legyél ám *-*

Én: Az leszek xD :D Szia!

Becki üzenete: Jó szórakozást Mrs. Saade. ;)

Miután leléptem azonnal a szekrényemhez léptem és kikotortam néhány alkalmas ruhát. Semmi különös nem volt, csak egy farmerbe bújtam, lila fölsőbe és rákaptam egy kis fekete mellényt. Megpakoltam a táskámat csokival, fényképezőgéppel és a többi fontos cuccal. A kezembe vettem egy croissant, amit útközben majd megeszek, míg odaérek, aztán elindultam életem első Eric koncertje felé.

Ismét taxit fogtam, hogy odaérjek, és ne tévedjek el, majd szinte tátva maradt a szám a rengeteg ember láttán. Szerencsére külső helyszínen volt a koncert és így még én is bejutottam hosszas sorban állás után. Iszonyatosan nagy volt a tömeg és utánam még többen jöttek. Most örültem annak, hogy hamarabb ideértem és nem halasztgattam kezdés előttre a dolgokat. Nem sokkal később be is jutottam és próbáltam minél előrébb sétálni a színpadhoz, bár nem volt egyszerű, mert a sikítozó tini lányok majdnem eltapostak közben. Nem igazán voltam ennek a nagy tömegnek a híve, de ha ez kell, hogy Eric közelébe juthassak újra, akkor érte még ezt is átvészelem.

Még várnunk kellett egy ideig és már elképesztően sok ember gyűlt össze. Teljesen a színpad elé nem jutottam, de csak néhány sor volt előttem és ez így tökéletes. Lassan már nagyon sötét volt odakint. Jól elcsúszott a dolog, de így látványosabb lesz az tuti! Nagy showt várok Erictől. Biztosra veszem, hogy nem fog csalódást okozni!

Egyszer csak lekapcsolták a lámpákat a színpadon és minden sötétbe borult. Megszólalt a Made of pop zenéje. És néha egy-egy ütemre felvillantak a lámpák és láthattuk, ahogy meg megjelennek a csapat tagjai a hangszereik mögött és végül Eric is felbukkant a színpad elején, középen. A tömeg őrjöngésbe kezdett és próbáltam a lábamon maradni. Hihetetlen volt, ahogy az emberek megbolondultak körülöttem. Még jó, hogy már előkészítettem a gépemet és így magasba emeltem a kezem fotózni. Meg ahogy éppen sikerült… Kíváncsi leszek a végeredményre majd…

Az első szám után Eric megállt a színpad szélén és végig nézett rajtunk mosolyogva.

      -     Sziaaasztook! – kiabálta – Jól érzitek magatokat?

Az emberek egyszerre kiabálták, hogy igen. Velem együtt. Nem bírtam kihagyni, hiszen iszonyatosan jól érzem magam a rengeteg ember ellenére is.

      -    Akkor folytatódjon a show!!! – mondta, majd megszólalt a következő szám és sorra énekelte végig a dalait.

Mindegyiket vele együtt énekeltem és nem tudom, hogy a tömeg volt rám ilyen hatással, vagy Eric, de én is elkezdtem tombolni. Ugráltam, táncoltam, sikítottam és kiabáltam. Talán erre a megfelelő kifejezés az, hogy nem ismerek magamra.

-          Most pedig. – szólt hozzánk ismét Eric, mialatt a Break of dawn zenéje kezdett a háttérben szólni – Tudjátok melyik szám ez? – mutatott a háta mögé vigyorogva és nevetve hallgatta, ahogy mindenki kiabál egy hatalmas igent – És ugye ilyenkor mindig kérni szoktam egy kis segítséget tőletek. – mutatott most ránk - Ma viszont először szeretnék valakit megkeresni, ha megengeditek. – a színpad szélére sétált és mindenki csendben várta, hogy mit fog mondani, majd megszólalt – Azt szeretném tudni, hogy egy bizonyos személy itt van –e ma este közöttünk, és meg szeretném kérni arra, hogy jöjjön fel a színpadra, ha igen. – már mindenki izgatottan várta, hogy mit fog mondani Eric, és hogy ki lehet ez a lány, végül megszólalt - Kakaós lány, itt vagy ma velünk?

(Szerzői Ui: Ne utáljatok nagyon :$)

6. Fejezet - Én, a kém

Sziasztok! 

Már itt is vagyok az újabb fejezettel! :)

Remélem tetszeni fog nektek^^ Nagyon várom a véleményeiteket ám :):) Mindenre kíváncsi vagyok^^ Jó olvasást :)

Reggel… vagy délben a telefonom csöngésére ébredtem. Nem akartam még kimászni az ágyból és iszonyatosan álmos voltam és fáradt. A fejemre húztam a párnámat és próbáltam nem a dalszövegre koncentrálni, de nem tudtam már tenni ellene, egy idő után elkezdtem dúdolni, majd feladtam a versenyt és a készülékért nyúltam.

-          Ki vagy és mért zaklatsz egy alvó embert? – dörmögtem a telefonba és visszazuhantam az ágyba.

-          Szia hugi. – hallottam nővérem vidám hangját a túloldalról.

-          Elinor… szia. Mit akarsz?

-          Miért nem vetted fel tegnap a telefont?

Á, tehát ő volt az aki megzavarta az estémet, Mr. Tökéllyel. Vagyis próbálta megzavarni, mert kinyomtam.

-          Mert… nem értem rá. – húztam egy párnát a fejem alá - Egy bálban voltam.

-          Bálban? – nevetett – Te bálban?

Ennyire hihetetlen? Attól, hogy valaki nem mindig csípi ki magát, hanem szeret melegítőben és pólóban rohangálni még elmehet egy bálba. Mindenkiből lehet Hamupipőke, egy éjszakára… de akár többre is.

-          Igen képzeld. Ééés Eric Saadeval táncoltam. – fordultam a hátamra és újra a szemem előtt lebegett a kép.

Amint rám mosolyog és puszit kér a táskáért, amint várja, hogy végre táncoljunk. Eszméletlen, hogy az előző éjszaka tényleg megtörtént velem. Magamhoz öleltem a kispárnámat és hallottam a zenét, újra éreztem kezének érintését a derekamon és csillogó szemeiben elvesztem még így is, hogy csak a képzeletem élesztette újjá az előző éjszakát.

-          Akkor jó kis estéd lehetett. – zökkentett vissza a valóságba Elinor, és hallottam a hangján, hogy nem teljesen hiszi el amit mondtam.

-          Ha hiszed, ha nem, az volt. Hihetetlen jó kis éjszakám volt. – vigyorogtam, mint a vadalma - De miért hívtál tegnap éjszaka?

-          Csak megszerettem volna kérdezni, hogy mennyi cukor kell a muffinhoz.

Ez most ugye csak valami vicc és mindjárt megjelenik Ashton Kutcher, hogy átvertek, majd a kezembe nyomnak egy üveg pezsgőt. Csak emiatt keresett?

-          A muffinhoz. Ugye ezt most nem mondod komolyan? – már készült kitörni belőlem a nevetés, de visszafogtam magam, mert nem akartam bunkónak látszani.

-          De igen. – mondta a lehető legnagyobb természetességgel - Nem volt netünk és nem tudtam ki az, aki tudhatja. Te voltál az egyetlen gondolatom.

Ez azért vicces. Köszönöm Elinor az ébresztőt… ennél poénosabb már nem is lehetett volna. Csak azért keresett, hogy meg tudja mennyi cukor kell a süteménybe az éjszaka közepén. Édes istenem… nem is a nővérem lenne, ha nem ilyesmik jutnának az eszébe. Kivel áldottak meg engem… De egy az biztos… Már nagyon nehezen tudtam türtőztetni magam, hogy ne kezdjek el röhögni.

-          Na de már mindegy is. Megoldottuk. – éreztem a hangján, hogy mosolyog és büszke magára és arra a valakire akivel megoldották a cukor problémát.

-          Akkor megnyugodtam. – fojtottam még mindig vissza a nevetést – De ne haragudj, most mennem kell.

-          Rendben. Szia hugi.

-          Szia Elinor. – mondtam és már ki is nyomtam a telefont.

Azonnal elkezdtem szakadni a nevetéstől és nem akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz. Képes volt emiatt felhívni, hogy mennyi cukor kell… Te jó ég! Elinor! Nem csalódtam benned!

Úgy döntöttem, ha már úgysem hagytak aludni, kimászom az ágyból és nekikezdek a napnak. Összeszedtem a cuccaimat, amik szükségesek lehetnek a holnapi nap folyamán, hogy meglegyen a jó álcám a cégénél, majd mire végeztem már kellőképpen jelzett a gyomrom, hogy valamit kéne bele raknom, így felöltöztem és lesétáltam a közelben lévő pékséghez. Vettem néhány illatosan friss és ropogós péksütit, majd visszamentem a szobámba, és egy bögre kakaóval megspékelve a dolgokat leültem az asztalhoz és bekapcsoltam a laptopomat. Igen, kakaót hoztam magammal, mert nem bírom ki nélküle. Nagy kakaó mániás vagyok és az ilyen sütikhez sosem hiányozhat.

Bejelentkeztem a blogomra és meglepődve vettem tudomásul, hogy előző éjszakai irományom igen nagy népszerűségnek örvendett.

Becki üzenete: Már lassan népszerűbb leszel, mint maga Mr. Saade xD

Pattant fel szinte azonnal elém a jól ismert chat ablak.

Én: Ahhoz nem elég kockás a hasam… xD *-*

Becki üzenete:… ááxD Most sikerült leköpnöm a monitoromat szörppel! xD Ez a te hibád! Gyere ide és adjál neki gyógypuszit L xD

Én: Idióta! xD Inkább takarítsad lefelé és ne nekem írogass! :D

Becki üzenete: Te… szerinted nem fog éjszaka bosszút állni a gép, amiért ezt tettem vele? Mert ha igen… akkor már most megadom neki a címedet…

Én: Beckiiiiiiiii xD

Becki üzenete: Éjszaka odaáll fölém és belém ülteti a winchestert… O.o

Nem bírom! A mai napon halálra fogom röhögni magam úgy érzem. A szomszéd szoba lakói már biztos idiótának hisznek, hogy megállás nélkül csak nevetek.

Becki üzenete: De most komolyan na xD

Én: Hozzám mindjárt a recepcióról jönnek fel, hogy a nevetésemmel zavarom a lakók nyugalmát. xD

Becki üzenete: Mekkora lenne már! Kiraknak az épület elé, mert túl sokat nevettél xDxD És benne lesz a rendőrségi aktádban is vigyázz. xD

Én: Basszus! Pont ettől féltem! :-/ De remélem Mr. Tökélyt teszik mellém a börtönben, mert túl szexi volt. xD

Becki üzenete: xDxD Akkor nem lennél ellene a cellalétnek xD

Én: Nem bizony *-*

Becki üzenete: xD Ugye tudod, hogyha valaki olvasná a beszélgetésünket, jót röhögne rajtunk?

Én: xD Igen…xD Addig örülj, míg ezeket a beszélgetéseket nem teszem közzé a blogomon:P

Becki üzenete: :O Azt próbáld meg :O xD Utánad megyek és rád uszítom a legveszélyesebb fenevadat, akivel valaha találkoztál.

Én: Kit? Vagy mit?

Becki üzenete: Az Eric mumust!

Én: :O Akkor már teszem is fel a netre!!! Várj egy percet…

Becki üzenete: Hé O.o Ugye most nem azt csinálod amire gondolok? Ha meglátom a blogodon a beszélgetésünket felülök az első stockholmi gépre és nem szabadulsz meg tőlem. És csak mondta… és mondta… én meg csak ültem a gép előtt és röhögtem. Imádom Beckit és az idióta ötleteit. Ő a legjobb barátnőm és ő is marad, úgy érzem. Remélem ő is így gondolja. Senki mással soha nem értettük meg egymást ilyen jól, mint vele.

Én: Na jó :D Most az egyszer megkegyelmezek és nem teszem közzé a dolgot, de legközelebb nem úszod meg ;)

Becki üzenete: Úgyse mered :P

Én: Nem-e? :D Majd meglátjuk:P Már húzom a strigulákat Eric kockáin, és nem sok lehetőséged maradt. xD

Becki üzenet: Hmm… xD Visszavonni nem lehet?

Én: Esélytelen … és legalább sűrűn kerülök kapcsolatba a hasával xD

Becki üzenete: Nem volt elég mikor hozzásimultál? xD

Én: xD Nem…xD

Még nagyon hosszú ideig ültünk és beszélgettünk, miközben én gondosan elterveltem mindent a másnapi akciómra. Aztán a blogomat szerkesztgettem és sikerült chat ablakot is létrehoznom, ahová már most nagyon sokan írtak és nem győztem válaszolni a kérdésekre és a sok kommentárra, amit kaptam.

Már igencsak estére járt, mikor elköszöntünk Beckivel és úgy döntöttem elmegyek és sétálok egyet az éjszakai Stockholm utcáin és csinálok rengeteg képet. Felkaptam a kistáskámat, majd meg sem álltam az első parkig, ami a közelemben volt. Elképesztő látvány nyújtott az egész város. Csodálatos volt. Lehet, hogy sok mindent megbántam már az életemben, de azt, hogy idejöttem sosem fogom. Azt hiszem, Párizs után ez a város az ahol el tudnám képzelni az életemet. Mondjuk egy olyan férjjel, mint Eric… Na jó, ezt inkább most befejezem, mert nem fog semmi jó kisülni abból, ha én most itt elkezdek fantáziálgatni.

Még egy két órát kint voltam a szabadban és a gép memóriáját töltöttem meg a fotókkal, aztán visszatértem az ideiglenes szállásomra és eltettem magam másnapra. Reggel már korán kelnem kellett, mert időben oda kell, hogy érjek a divatházba. Szinte meg sem szólalt az ébresztő én már ugrottam is ki az ágyból.

Összeszedtem a holmimat, felöltöztem alkalomhoz illően. Nem fekete szoknya fehér blúz összeállítást húztam magamra, csak éppen jobban kiöltöztem, mint szoktam. Ráadásul magas sarkút vettem föl, ami nálam nagyon, nagyon ritka. Felkaptam a mappámat, a kistáskámat, a napszemüvegemet a fejemre tettem és már indultam is. Fogtam egy taxit és azonnal odavitettem magam a megfelelő helyre.

Megálltam előtte és majdhogynem tátva maradt a szám a hatalmas épület láttán. Aztán nagy levegőt vettem és megtettem az első lépéseket befelé. A cipőm sarkának a kopogását hallottam csak, ahogy haladtam felfelé a lépcsőn, mert annyira dobogott a szívem és a kezem is remegett a mappán. Megálltam, hogy kinyissam az ajtót, mikor szemből valaki kirontott bősz telefonálása közben és kivert mindent a kezemből. De meg sem állt, csak ment tovább.

-          Kösz szépen! Rendes vagy. – szóltam utána, mire megfordult megrántotta a vállát, mosolygott egyet és folytatta útját.

-          Várj segítek. – lépett valaki mellém.

-          Nem szükséges. – szedtem össze a papírokat a földről.

-          Ezek a te munkáid? – kérdezte, mikor meglátott néhány képet, ami az iskolában készített ruháimról mutatta meg hogyan is néztek ki.

-          Igen. Párizsban tanulok divattervezést.

-          Nagyon klasszak.

-          Köszi. – álltunk fel és a kezembe adta amit összekapart, hogy segítsen.

Ekkor láttam csak meg, hogy ki az. Ő állt velem szemben. Mr. Tökéletes.

-          Eric, gyere mert már így is késésben vagyunk.

-          De nem miattam… - jegyezte meg a fazonnak és utána indult, majd visszafordult hozzám menet közben, rám mosolygott és intett egyet.

Vajon felismert? Áh, biztos nem emlékszik már egy kis senkire, akinek nekiütközött a repülőtéren. Vagyis, aki nekiütközött a repülőtéren. Vagyis… Na mindegy. A lényeg, hogy összeütköztünk és kész.

Rendbe szedtem magam, megigazgattam a papírjaimat és gyorsan besétáltam az épületbe én is, hogy el ne tűnjenek még véletlenül se. A hatalmas recepciós pultnál ült néhány fiatal nő és férfi akik telefonáltak, vagy az érkező emberekkel kommunikáltak, mint például Ericék.

-          Jó napot kívánok. – sétáltam oda én is.

-          Jó napot, szia. Miben segíthetek? – meglepően kedves volt a lány, aki velem szemben ült.

-          Behoztam a portfóliómat és arról szeretnék érdeklődni, hogy esetleg lenne-e lehetőség nálatok nyári gyakorlatra, vagy bármi munkára.

-          Ebben én nem tudok neked segíteni, viszont azt meg tudom mondani, hogy ki tud. Adok neked egy papírt. – fordult el a székkel és leemelt egy iratot maga mögül a polcról – Menj fel a második emeletre, ezt töltsd ki és ezzel együtt keresd Ms. Kronwoolt. Ő tud neked segíteni mindenben. – mosolygott rám – Itt a folyosó végén találod a liftet, amivel rögtön oda juthatsz.

-          Köszönöm szépen. – mosolyogtam én is, majd elindultam arra amerre ő mondta.

Mit ad isten, Eric és kis csapata is pont a liftet várták. Vajon beférek még melléjük? Eszem ágában sincs, megkeresni azt a nőt, akit mondtak. Követem Ericéket és valahogy készítek én is fotókat az esti beszámolómhoz. Bár nagyon kedvesen fogadtak meg minden, de nem azért jöttem, hogy tényleg itt dolgozzak, hanem hogy ezt a fess fiatalembert megnézzem ma is alaposan magamnak.

Megálltam mögöttük, és mikor nyílt a lift rögtön beszálltam utánuk. Nem is mertem rájuk nézni, de a szemem sarkából láttam, hogy Eric rám-rám néz. Aztán kiszálltak a liftből és én is elindultam, de lemaradtam mögöttük, mintha keresnék valamit. Felemeltem a papírt amit adtak, mintha arra lenne felírva mondjuk egy név, akit keresnem kell, és mikor megálltak az egyik ajtó előtt és bementek én is megálltam és visszafordultam.

Na most mit csináljak? Ültem le az egyik székre, ami a folyosón volt elhelyezve. Körbe néztem a falakon, a bútorokon, majd megakadt a szemem a szellőzőnyíláson. Neeem! Ezt nem csinálhatom! Azonnal eszembe jutottak a kémfilmek, amikben bemásznak és onnan figyelik meg a személyt, akire ráállították őket. De végül is… De miért is ne? Hm… Igazából egy okot sem tudtam felsorolni annak érdekében, hogy ne tegyem meg, ami eszembe jutott. Egyszer élünk! Azért jöttem, hogy éljek egy kicsit és kémkedjek Eric után. Hát most eljött az ideje a dolognak. Eddig nem nagyon kellett ilyesmikre vetemednem, de most eljött ez az alkalom is. RiceAngel nem csak blogot vezet, hanem be is áll kémnek.

Felálltam és körbe néztem. Sehol sem járkált senki. Ez volt a szerencsém. A tolltartómban volt egy szemöldökcsipesz, azzal leszedtem a csavarokat, majd minden holmimmal együtt gyorsan bemásztam, míg észre nem vesznek. A cipőmet a kezembe vettem, a táskám füle a számban lógott és megindultam, ám egy gondolat megfagyasztotta bennem a vért. Mi van akkor, ha be van kamerázva a hely? Na most már mindegy. Nem fordulok vissza. Bár nem láttam egyetlen kamerát sem a folyosókon. Elindultam előre, majd megálltam és hallgatóztam hátha jön valami nesz, hogy merre is menjek. Aztán mázlimra Eric hangosan felnevetett valamin és így már meg is volt az irány. Próbáltam nem zajt csapni, ezért úgy döntöttem a gépemen kívül minden mást lerakok, azon a ponton ahol most vagyok. Azt hiszem a saját magam dolgát is megkönnyítem ezzel igencsak.

Életemben nem gondoltam volna, hogy én majd egyszer ilyen helyeken fogok mászkálni. Azt az eget! Ezt elmesélem Beckinek és nem fogja elhinni! Ezek után tényleg őrültnek fog hívni.

Mikor egyre közelebbről hallottam a hangokat, lassítottam és még óvatosabban araszoltam előre, végül a rácsokon keresztül megláttam azt, amit szerettem volna.

Eric épp egy paraván előtt állt… pózolt, miközben őt bőszen fotózták. Amint megpillantottam a gép majdnem kirepült a kezemből a látványtól és épp csak sikerült megfognom.

-          Mi volt ez? – szólalt meg Eric odalent rögtön.

Hogy a fene egyen meg, hogy ilyen jó füled van!

-          Nem tudom. Biztos csak odakint zörgött valaki. Folytassuk.

-          Oké. – mondta Eric és már el is sétált a fotós mellől.

Vajon most öltözködni készül, vagy sminkelik, vagy mi lesz? És pillanatokon belül rájöttem arra, hogy az első gondolatom volt a helyes és Eric nekiállt vetkőzni. Hatalmasat nyeltem, mikor ott állt lent egy száll alsónadrágban és most már nem csak fényképem láthattam kidolgozott felsőtestét. Te SzentSaadeÚristen! Úgy éreztem mentem lefolyok a rácsok közötti apró résen és majd Eric moshat fel odalent. Ekkor viszont észbe kaptam, hogy nem hiába van nálam az a fényképezőgép és bőszen elkezdtem kattogtatni. Azt hiszem, azért lesznek olyan fotók, melyeket nem teszek nyilvánosságra.

Eric sorra váltogatta a ruhákat és én már lassan kezdtem elveszteni az önkontrollt és megfordult a fejemben, hogy lemegyek és rávetem magam. Úgy megölelgettem volna. Folyamatosan nevetett és mosolygott, az én szívem meg ezerrel vert. Lehet őt nem szeretni?

Egyszer csak elkezdett iszonyatosan nevetni, majd pofákat vágott, és mint a súlyemelők befeszített és úgy csinált, mint aki erőlködik is hozzá. Odalent mindenki nevetni kezdett és ekkor jött az a baklövés, hogy megfeledkeztem önmagamról és én is elnevettem magam.

-          Hallottátok? – szólalt meg ismét Eric, majd mindenki elhallgatott körülötte. 

5. Fejezet - Why... I'm sleepless

Sziasztok! :D

Most kicsit gyorsabban érkezett a folytatás, mint legutóbb :) Úgy volt, hogy ma nem lesz áram egész nap, de mégis van, ennek örömére megírtam az 5. fejezetet.

Hoztam nektek egy linket, ahol bővebben megismerkedhettek velem és a többi történetemmel :)

Mert sokan nem tudják, de nem régiben megjelent egy könyvem és több sztorit is vezetek egy másik portálon :)

Veres Kitti  :) 

Remélem tetszeni fog a fejezet és írtok nekem, meg pipáztok bőszen a szöveg alján^^ Az eddigi kommenteket és pipákat pedig nagyon köszönöm^^

A szájához emelte a kezét, és már felkészült, hogy kiabáljon, mikor arra lettem figyelmes, hogy meginog és elindul a másik irányba lefelé. Elvesztette az egyensúlyát és a kezével próbálta visszanyerni valahogy, de nem jött össze. Azonnal a kezei után kaptam és megállítottam. Szerencsére. Bár, éppen hogy csak sikerült nekem is megállni, mert majdnem magára rántott. Nem biztos, hogy annyira zavart volna ha magára ránt… Miket beszélek! Nem ez a lényeg!

Végül addig ügyeskedtem, míg sikerült megtámasztanom a lábamat és megtartani őt is. Rám mosolygott, majd elengedte a kezem.

-          Hé, nézd mi van ott. – szólalt meg mialatt visszamászott a földre mellém.

Mikor már biztos talajt ért a lába, pár lépéssel beljebb sétált az asztalhoz és lehajolt valamiért, aztán mikor visszafordult, diadalittas mosollyal nézett rám és emelte felém az elveszett táskámat. Olyan arcot vágott, mint egy kisgyerek, mikor visszaadja az anyukájának a nyakláncát, amit korábban elhagyott, de végül megtalálta. Iszonyatosan aranyos volt! Legszívesebben egy csomó puszit nyomtam volna az arcára, de nem lehet…

-          Köszönöm. – nyúltam érte, de elrántotta a kezét a táskával együtt, és megrázta a fejét.

-          Nem lesz ez így jó. – nézett rám.

Csináltam valami rosszat? Mi történt? Nem értem mire gondolhat most éppen. Még jó, hogy a maszk félig takarja az arcom, mert lehet, hogy nagyon vicces lennék. Eric! Mondd már mi van, mert megőrülök!

Egyszer csak elkezdett nevetni. Most már még tanácstalanabb vagyok, mint eddig. Végképp nem értem mi a célja az egésszel.

-          Még az álarcod alatt is látom az ijedtséget a szemedben, hogy most mi történhetett. Biztosra veszem, hogy azt hiszed valami rosszat csináltál, de nem. – villantotta rám hófehér fogsorát – Csupán a köszönöm mellé még szeretnék valamit. – hajolt közelebb hozzám és mutatóujját az arcához emelte.

Erre hangos nevetésben törtem ki és kissé hülyének éreztem magam, hogy mi minden megfordult a fejemben, holott ő csak egy puszit akar. És hogy teljesítsem a kívánságát, nyomtam egy puszit az arcára.

-          Így már más a helyzet. – húzta ki magát és körbenézett – Akkor már csak egy dolog van hátra. – nyújtotta felém a kezét és meghajolt, mint a filmekben, mikor felkérik a hölgyeket táncolni.

Leraktam a táskámat most már úgy, hogy meg is jegyzem hol van, majd megfogtam a kezét és ő bevezetett az emberek közé. Egyik kezét a derekamra tette, a másikat megfogta és a zenére elkezdtünk táncolni. Fogalmam sincs mi szólt, de ő vezetett és én meg csak mentem utána.

El fogja ezt nekem hinni szerintetek bárki is? Hogy én Eric Saadeval táncoltam ma éjszaka? Mindenki őrültnek fog hinni és azt mondják majd, hogy kitaláltam az egészet. Pedig nem. Atyaég! Eddig csak plakátról mosolygott rám, most meg itt van élő egyenesben velem szemben. Megmásíthatatlanul. Ő az! Eric Saade! És egy olyan kis senkivel, egy olyan átlagos lánnyal táncol, mint én.

Mikor véget ért a szám, meghajolt és megköszönte a táncot, majd egy kézcsókkal fejezte be mindezt.

-          Én köszönöm. – mosolyogtam rá.

Szinte folyamatosan azzal kellett próbálkoznom, hogy ne vigyorogjak telibe az arcába. Inkább csak próbáltam szépen mosolyogni, de annyira boldog voltam, hogy ez csak nehezen ment.

-          Ha már táncoltunk és előkerítettük a táskát. Akkor netán megtekinthetném bájos partnerem arcát? Ha netalántán újra összefutnánk is tudjam, ki volt kiskegyed.

Ettől féltem. Hogy majd látni akarja ki is vagyok valójában, pedig most nem szeretném. Ezt a pillanatot most elszerettem volna kerülni, de úgy látszik nem jön össze a dolog. Igaz már látott a reptéren, de az akkor is más volt.

-          Őhm… - szólaltam volna meg végül, de mit ad Isten, pont megszólalt a telefonom.

Kicsit belepirultam a dologba, mert a Put your heart’s in the air szólt. Ugyan ki mástól? Hát persze, hogy Erictől. Azonnal elmosolyodott és rám nézett.

-          Nem veszed föl?

-          Nem fontos… - nyeltem egy nagyot és kinyomtam a hangosan zenélő készüléket.

-          Tudod mit? Várj itt. – mondta és elviharzott.

Na most megint vajon mire készül? Ez a pasi… Kész meglepetések halmaza. Nem tudod kiszámítani, hogy a következő pillanatban mit fog csinálni. De akármilyen is legyen. Akkor is imádom. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon hosszú bejegyzés lesz ma este a blogon.

-          Jó estét mindenkinek… újra! – hallatszott Eric hangja hirtelen a magnókból ismét – Remélem mindenki jól érzi magát.

Erre az emberek egyöntetűleg kiabáltak egy igent. Elkezdtem nevetni, mert hihetetlen aranyos volt odafenn a színpadon. Meg ez az egész helyzet is.

Aztán észbe kaptam. Csak el ne csavarja a fejed! Nem zúghatsz bele, hiszen ő egy olyan ember, aki abszolút nem a te világodba tartozik. Ráadásul nem is ezért jöttél ide!!! Kapj észbe és felejts el minden gondolatot, ami a körül forog, hogy esetleg te meg Eric!!!

-          A következő számot a táskás lánynak küldeném! – mosolygott rám a színpadról, majd megszólalt J-Son hangja a hangfalakból és elénekelte azt, ami az előbb a telefonom csengőhangjaként pompázott.

Egyre nagyobb késztetést kezdtem érezni arra, hogy mikor végez, odarohanjak hozzá, átöleljem és meg… Nem! Ilyenekre még csak gondolnom sem lenne szabad. Azt hiszem jobb, lesz ha most lelépek. Felkaptam a táskámat és elindultam kifelé. Minden irányból maszkos emberek fordultak elém. Mindenki táncolt és jól érezte magát. Én is. De úgy érzem, most le kell lépnem. Pár pillanat múlva már Stockholm hűvös, éjszakai levegője tódult az arcom. Megfontoltam, hogy ismét taxiba szállok, de úgy döntöttem, inkább most sétálok. Jót fog tenni a friss levegő.

Arra nem számítottam Erictől, hogy egy beképzelt bunkó lesz, de arra sem, hogy ennyire rendes lesz. Az meg már a sors furcsa fintora, hogy két nap alatt kétszer botlottam bele. Csak ő nem tudja, hogy én ugyanaz voltam, mint a reptéren.

Megálltam az egyik hídon és csak a víz lágyan fodrozódó felszínét figyeltem. Még talán számomra is olyan ez az egész, mint egy álom. Lehetséges az, hogy valaki kitart amellett amit szeretne és utána végig szerencse fogja kísérni? Én kitartottam az ötletem mellett és most itt vagyok. Talán nem is lehetnék ennél nagyobb mázlista. Annyi rossz történt már velem és mindig küzdenem kellett. Beleértve itt az iskolai sznobokat, akik folyamatosan zargatnak. Most pedig… Talán olyan, mint a tündérmesékben? A jó végül elnyeri méltó jutalmát… Az azért túl szép jutalom lenne… Eric, mint főnyeremény. Elképzeltem piros masnival a nyakában, amint kiugrik egy nagy ajándékdobozból és hangosan felnevettem. Aztán észbe kaptam és körbenéztem. Csak egy pár sétált el nem messze tőlem és mosolyogva néztek rám, ahogy elhaladtak.

Tovább indultam és már meg sem álltam stockholmi hazámig. Ledobtam magamról végre a maszkot, elrúgtam a cipőimet és rádőltem az ágyra. Elképesztő éjszaka volt.

Most azonnal le kell írnom minden mozzanatát, még mielőtt bármit is elfelejtenék. Benyomtam a laptopon a bekapcsoló gombot, majd ledobtam magamról a ruhámat és vettem egy gyors zuhanyt. Belebújtam a pizsamámba és már kezdődhetett is a blogolás. Azonnal bejelentkeztem, mint RiceAngel és már kezdtem is megírni a bejegyzést. Láttam, hogy sok kommentárt írtak a bálos plakáthoz, de most nem ez volt az első. Hanem leírni minden kis mozzanatát az éjszakának. Elkezdtem írni és annyira belemerültem, hogy fél órán keresztül csak pötyögtem és már egy kész kisregényt írtam. Mikor hátradőltem az ágyon meglepődve láttam a szöveg mennyiségét.

-          Talán jobb lesz, ha visszaolvasom, mielőtt publikálom. – jegyeztem meg magamnak miközben a velem szemben lévő Eric posztert bámultam – Lehet, hogy te is jobban jársz Mr. Tökéletes.

Újra a gép fölé görnyedtem és jól sejtettem, hogy néha elkapott a hév és olyan mondatokat írtam, amiket inkább kitörlök. Így került a lomok közé, az a mondat is például, hogy „Sokszor le sem tudtam venni a szemem formás hátsójáról.” Gondolom ezzel sokan így vannak, de most nem ez a lényeg. Elég ha ezeket én tudom.  De mondjuk, ez a mondat is húzásra került: „Mikor táncoltunk olyan közel álltunk egymáshoz, hogy szinte éreztem mellkasának a keménységét és a hasán domborodó kockákat.” Azt hiszem senki sem kíváncsi a fantáziálgatásaimra. Így az eredeti szöveg maradhat nekem elmentve külön, de az online háló nem tud meg mindent.

Miután végeztem és csatoltam a képeket is, még egyszer átfutottam a blog pályafutásának eddigi leghosszabb bejegyzését, majd csak lehajtottam a gépet és elterültem az ágyon. Behunytam a szemem és vártam, hogy jöjjön az álom, de éppenséggel vagy valahol eltévedt, vagy direkt kerül, mert nem akart ideérni semmi pénzért sem. Egy jóideig forgolódtam az ágyban, majd inkább visszaültem a laptop mellé. Éjjeli három órát mutatott a gép, én meg még mindig nem vagyok álmos. Hirtelen felugrott a monitoron elém az a jól ismert üzenet ablak.

Becki üzenete: Szia Éjjeli bagoly! Nem tudsz aludni? :D Vagy nem hagynak aludni? :P

Én: Szia :) Igazából nem tudok aludni… Bár jobban örülnék annak, ha valaki nem hagyna aludni.

Becki üzenete: Hát azt mindjárt gondoltam :P

Én: Mellesleg, te miért nem alszol már?

Becki üzenete: Moziban voltam és most értem vissza. :D de most nem ez a lényeg. Mesélj, milyen volt Mr. Saade karjaiban?

Én: Kiraktam egy szöveget blogra, olvasd el és megtudod J

Becki üzenete: Biztos, hogy abban minden benne van?

Már nagyon jól ismer. Tudja, hogy vannak még ott dolgok a háttérben, amiket persze ő mindenképpen szeretne tudni.

Én: Nem :D Átküldöm okés?

Becki üzenete: Minden kis szaftos részlet érdekel :P Küldd ^^

Elküldtem neki az egész fájlt, a blogról kihúzott részekkel együtt és vártam. Nézelődtem a neten amíg ő nekiállt olvasni. Sőt. Kerítek valami rágcsát, mert már nagyon korog a gyomrom. Előkotortam egy csomag kekszet a hátizsákom mélyéről, majd visszaültem az ágyra. Becki még mindig nem írt semmit. Biztosan most röhögi magát halálra a szövegemen. Amíg olvas, legalább utánanézek Eric mostani programjainak. És jól is tettem. Egy hét múlva indul a nyári turnéja. Azt hiszem, felkészülhet Mr. Szupermosoly arra, hogy minden alkalommal ott leszek és nem tud majd levakarni magáról. Lementettem az összes időpontot és helyszínt minden mással együtt, amit találtam. Majd ha magamhoz tértem leírom őket a füzetembe. Valahogy a közelébe kéne jutnom, hogy még több infót megtudhassak. Felnéztem twitterre, Eric írt-e ki valamit. És bingó! Két nap múlva fotózásra megy egy divatház épületébe.

Már csak az a kérdés, hogyan jussak oda? És ekkor jött a szikra! Basszus! Divattervezőnek készülök nem? Vannak nálam munkák, meg itt a portfólióm is. Bemegyek, mint aki munkát keres, vagy nyári gyakorlati helyet! Ezaz! Megvan a következő helyszín, hogy összefuthassunk!

Becki üzenete: Áááááááááááá xD Tudtam, hogy egy idióta vagy, de hogy ennyire?! És leléptél? Lehet, hogy ha egy kicsit többet iszik, akkor most nem a gép előtt ülsz, hanem nála utóbulizol :P

Én: xD Becki xD Nem ezért jöttem Stockholmba :D Bár … meg kell hagyni…tetszik az ötlet…xD

Becki üzenete: Kíváncsi vagyok miket találsz még ki, míg „üldözöd” őt. :D

Én: Na erre én is… :D Ez teljes mértékben tőle függ, meg az időbeosztásától :D Én hozzá igazodom :P Pedig erről ő nem is tud… :D még.. szerencsére…

Becki üzenete: Tényleg. Milyen a blogod nézettsége?

Na ez egy jó kérdés volt. Még meg sem néztem. De most hogy rákérdezett épp itt az ideje, hogy elmélyüljek a blog statisztikáiban. Meglepődtem. Egyre több ember kattint az oldalamra és ez jó! Szóval, sikeres kezd lenni a hadjáratom! Bár mondjuk, így hamarosan elérkezik az a pont is, hogy Eric fülébe kerül a híre a blognak. Pont ezért kell inkognítóban maradnom.

Becki üzenete: Na?

Én: Egyre többen olvassák, amiket én itt összezagyválok :D

Becki üzenete: Zsííír! :P És mik a következő tervek?

Én: Holnap nem tudom, még mit fogok csinálni… ami már ma van ugye. De következő alkalommal egy fotózásra megy, egy divatcég házába, ahol kihasználom a tanulmányaimat és gyakorlati helyet keresve ott leszek.

Becki üzenete: Tudtam én, hogy mindenhol feltalálod magad! De ha most nem haragszol meg én lelépek, mert már leragadnak a szemeim. Az előbb is majdnem kaptál egy krikszkrakszokkal teli üzenetet, mert lefejeltem a billentyűzetet.

Én: Jól van, menj csak. Én még fetrengek az ágyon.

Becki üzenete: Hallgass Ericet ;) hátha segít J

Ez nem volt egy rossz gondolat barátnőmtől. Amint elköszönt, listába raktam Eric összes számát és azt hallgattam. Persze, nem bömböltethettem, mert lehet, hogy azonnal kilakoltattak volna és nézhetnék másik szállás után.

Halkan dudorásztam a számokat. Volt itt minden. Popular… Break of dawn.. Echo… és mit ad isten, megszólalt a Sleepless is. Épp aktuális volt a jelenlegi állapotomhoz.

4. Fejezet - Masquerade

 Sziasztok!

Tudom iszonyatosan nagy szünet volt a két rész között, csak annyi munkám volt, hogy nem volt időm írni, de most már itt a nyár és folytatódik az Eric projekt és míg véget nem ér, nincs megállás ;)

Remélem tetszeni fog nektek a rész és kapok véleményeket, pipákat^^ Jó olvasást^^

Másnap reggel feltöltöttem a fényképezőgépemről minden fotót, amit készítettem, hogy tuti ami tuti legyen minél több helyem a képeknek. Megreggeliztem, majd elindultam, hogy bejárjam Stockholm utcáit. A város maga elképesztő és még mindig alig hiszem el, hogy képes voltam ebbe az egészbe belevágni. Talán joggal merült fel a kérdés a családi beszélgetés alatt: Megőrültél? De én meg joggal mondom, hogy: Igen, meg! Néha kicsit őrültnek is kell lenni, hogy igazán élvezhessük az életet nem igaz? Rengeteg dolog volt már amibe nem mertem belevágni, mert mi lesz akkor ha? És mi van akkor ha? Ha úgy lesz, akkor úgy lesz, ha nem, nem. Meg kell ragadni a lehetőségeket, és ha megtehetem, amit kitaláltam, akkor miért ne vágnék bele? Őrült vagyok, és élvezem!

Sorra szeltem az utcákat, és sétáltam át hidakon. A víz adta párás levegő… a kis utcák… a házak. Hihetetlen élményt nyújtott ez az egész, és ha a tervem fuccsba is dől, már a látvány miatt megérte ide eljönni. A hangulat teljesen magával ragadott. Sok országban jártam már, és mindegyik más. A görögöknél, az olaszoknál, a franciáknál… és itt a svédeknél is. Teljesen más az egész. Elvégre mondjuk az emberek temperamentuma is totálisan különbözik országról, országra. De így a jó nem? Hogy különbözőek vagyunk.

Ahogy nézelődtem és haladtam a kirakatok előtt, meg akadt a szemem egy plakáton. A dátum ma estére szólt és Eric neve volt feltűntetve, mint vendég fellépő. A cím pedig „Masquerade”. Egy jótékonysági álarcos bál lesz. Ott a helyem, ez már tuti! Ha törik, ha szakad, el kell mennem. Elvégre ezért jöttem ide, nem? Hogy mindenhol ott legyek ahol Eric is ott van.

Felírtam a füzetembe a pontos címet és a kezdés időpontját biztosra, hogy még véletlenül se felejtsem el, vagy kételkedjem abban, hogy biztos jót jegyeztem-e meg. A mai programom kezdete: este nyolc óra. Addigra el kell készülnöm és kerítenem kell valami alkalmas ruhát. De nincs semmim, ami jó lenne egy ilyen bálra. Nem készültem ilyesmire. A fene sem gondolta, hogy ilyen alkalomra és kellene hozni valamit. Bár nem is nagyon tudtam volna mit, úgyhogy most épp itt lesz az ideje beújítani valami igazán elegánst.

Nagyot sóhajtottam és megnéztem a kirakatban lévő ruhákat és felcsillant a szemem. Mit ad isten pont egy alkalomhoz illő üzlet volt. A plakát elterelte a figyelmem és eddig fel sem tűnt. Elraktam a füzetemet a táskámba és már be is léptem az ajtón. Odabent mindenfelé szebbnél szebb ruha és cipő várta a vásárlót, a falon pedig sorban maszkok voltak elhelyezve. Mivel bál lesz ezért, hogy elvegyüljek, keresek valami csini báli ruhát. Szerencsére bőven futja a keretemből és legalább lesz egy ruhám innen, Svédországból. Viszonylag gyorsan találtam magamnak egy kék organza ruhát. Pánt nélküli volt, mellnél redőzve és a csípőig a testhez tapadt. A szoknya lágyan omlott a földre, az alja pedig össze volt kicsit húzva. Elsőre megtetszett és beleszerettem. Ritkán van nálam ilyen, de akkor nagyon. Akkor hajthatatlan vagyok a mellől, amit találtam. Kerestem egy álarcot is hozzá, cipőt és már mentem is fizetni. El sem tudom mondani mennyire boldog voltam attól, hogy ez összejött.

Amint fizettem, már rohantam is a szállásom felé, hogy elkezdhessek készülődni. Közben azon agyaltam, hogy nem fogom részletesen elmesélni a blogon, hogy milyen ruhám volt. Elég, ha csak egy keveset tudnak mindenről, mert nem akarom, hogy hamar lebukjak. Ha most konkrétan elmesélném, milyen volt a hajam, a ruhámnak hogy álltak a redői, valószínűleg már azonnal megtalálna valaki, akit nem szeretnék. Jó még nekem inkognítóban egy ideig. Teljesen jó…

Útközben megálltam égy pékségnél és vettem néhány finomságot, aztán amint visszaértem berontottam a szobámba és benyomtam a gépem, hogy amíg előkészítem, ami kell, addig felálljon a rendszer. A ruhámat felakasztottam az ajtóra, majd előkotortam a sminkjeimet, amit csak nagyon ritkán használok, valamint a hajsütővasamat, hogy egy kis formát adjak az egésznek. Hosszú hajamat kivasaltam, majd rávetettem magam az ágyra és megnéztem kaptam-e bármilyen jelzést.

Úgy döntöttem a ma esti bálról, csak feltöltöm a plakát képet és odaírom, hogy ott leszek. Pár perc elteltével jött is a kommentálás, hogy „Persze, egy ilyen helyre be sem fognak engedni.” És a másik verzió: „Úristen, de jó neked, hogy Eric közelében lehetsz! *-* úgy irigyellek *-*” Jót derültem az olvasásuk alatt, de nem akartam sokáig pepecselni.

Legurultam az ágyról és a tükör fölé hajoltam, hogy felkenjek magamra egy kis sminket. Mindez annyiból állt volna, hogy egy kis szemceruzát használok, majd szempillaspirált, de mielőtt nekiláthattam volna, a gépen hangos csipogás jelezte, hogy valaki üzenetet írt és ilyenkor sosem bírom ki, hogy ne nézzem meg azonnal. Így hát visszamásztam az ágyra és nagy betűkkel ennyit olvashattam:

Becki üzenete: HELLO MRS. SAADEEEE :D

Én: Szia Becki :D

Nem is az én lökött barátnőm lenne, ha nem így kezdte volna a beszélgetést.

Becki üzenete: Na milyen volt az első estéd Mr. Tökély országában? Mondd, hogy már kitaláltad hogyan találkozol vele legközelebb. :P

Én: Már kitaláltam hogyan találkozok vele legközelebb.

Becki üzenete: :O O.o Tudtam én, hogy nem kell téged félteni.

Ezen most hangosan felnevettem. Szinte hallottam és láttam magam előtt, ahogyan lereagálja a beszélgetésünket. Ezer éve ismerem már és semmi sem lep meg. De úgy látszik, őt még van, ami igen.

Én: Ki mondta, hogy kell? :P

Becki üzenete: Na meséljél csak anyucinak :D

Én: :D:D Ma este lesz egy bál. Ott fog fellépni és megyek én is. Jótékonysági, tehát bárki mehet. Gondolom Eric jó fogás volt, ahhoz hogy még több embert vonzzanak. :D

Becki üzenete: Igen. Hülyeség lett volna kihagyni ezt a lehetőséget. :D És mit viszel jótékonykodni?

Én: Mivel mást nem nagyon tudok adni, így egy csekket kitöltök. J

Becki üzenete: Mondtam már, hogy büszke vagyok rád? Hajszolod a saját kis elképzeléseidet és közben még segítesz is embereknek^^ Csúcs kis csaj vagy :D

Mindaddig még meg is hatódtam, amíg be nem lőtte a csúcs kis csaj szöveget a végére. Imádom ezt a nőszemélyt és nem tudom mi lenne velem nélküle.

Becki üzenete: Na, de nem is zargatlak tovább. Úgy észlelem elfoglalt vagy :D Rittyentsd ki magad ám rendesen Mr. Elbűvölően tökéletes uraságnak. ;) Rád néz majd és azonnal kiszaladnak a lábai alóla. (ezt most elképzeltem, ahogy megpillant és a két lába elszalad, a törzse meg ott marad a levegőben xD )

Én: xD Idióta! Na menjél már xD Feltartasz!!! :D:D

Becki üzenete: Szia :P Aztán minden kis piszkos részletet kérek ám ;)

Én: Rendben van :D Szia.

Hanyatt fordultam az ágyon és még mindig fogtam a hasam a nevetéstől. Az hiszem ez a nap is jó lesz! Bár… nem is kételkedhettem abban, hogy nem lesz az, hiszen Stockholmban csak jó dolog érhet. Bárki bármit mondd… én így gondolom és így is lesz.

Felpattantam és visszaálltam a tükör elé. Úgy döntöttem egy kicsit jobban kifestem magam, hiszen egyszer van ilyen alkalom az ember életében. És amúgy is álarcos bál lesz. A kék ruhám meg megérdemli, hogy a viselője is jól nézzen ki. A végeredménnyel még én is meg voltam elégedve. Nem túl sok. Éppen jó. A hajamba is csináltam néhány kósza hullámos tincset, majd magamra öltöttem a báli ruhámat. Belebújtam a cipőmbe és felemeltem a maszkot az arcom elé. Még sosem láttam magam ilyennek. Mondhatni… jól néztem ki. Mintha nem is én lennék. Mintha kicseréltek volna. Készítettem magamról egy képet, hogy megörökítsem a külsőmet, de csak azért, hogy ha kérdezik, akkor meg tudjam mutatni, hogy ilyen is voltam. A blog ebből a képből nem fog látni. Max Becki, meg az otthoniak ha kíváncsiak.

Megírtam a korábban említett csekket, felkaptam a táskámat és elindultam a címre, amit felírtam a füzetembe. Úgy döntöttem jobb, ha fogok egy taxit és nem gyalogolok végig díszszerelésben az egész városon. Így megmondtam a címet és pár perc alatt oda is értünk. Legalább kérdezősködnöm sem kellett. Viszont most hamarabb ott voltam, mint kellett volna. Mondjuk csak egy fél órával, de még nem nagyon tolongott senki sem, hogy bejuthasson. Az ajtóban viszont már álltak. Ők voltak a vendégváró emberek. Illedelmesen köszöntem, felírták a nevem, odaadtam a csekket, megköszönték, hogy eljöttem és jó szórakozást kívántak. Ha tudnák, hogy milyen jól fogok szórakozni.

-          Őhm, elnézést. – léptem vissza.

-          Tessék kisasszony.

-          Fotózni lehet a rendezvény alatt?

-          Természetesen. – mosolygott rám a fiatal srác, aki már az előbb is nagyon udvarias volt.

-          Köszönöm.

Csak bólintott egyet mosolyogva és én visszamentem a terembe. Hatalmas hely volt, és úgy döntöttem csinálok pár képet, amíg nem érnek ide az emberek. Elkezdtem kattogtatni és észre sem vettem, hogy közben jönnek-mennek körülöttem. Már csak arra lettem figyelmes, mikor megszólalt egy hangszer a színpadon. Azonnal odafordultam és majdnem tátva maradt a szám. Eric és a csapata próbáltak odafent éppen. Fogtam a gépet és készítettem néhány képet róluk. Szerencsére pont olyan helyen álltam, hogy nem voltam feltűnő, így nem vettek észre és nem szóltak rám, hogy esetleg nem szabad fotózni. Ilyen képeim csak nekem lesznek, az tuti!

Időközben elkezdett megtelni a terem és egy idő után már rettentő sokan voltunk. Majd kijött egy ember a színpadra, köszöntött minket és felkonferálta Ericet.

Istenem! Leírhatatlan, hogy milyen őt először színpadon látni élőben. Jó, már sikerült beleütköznöm, de az más volt. Most abban a közegben van, amit imád és szeret csinálni. Szinte sugárzott róla a magabiztosság és a szeretet. A mosolya pedig… Nem csak képen, de a valóságban is hihetetlenül magával ragadó. Atyaég… Ha tudnád Eric, hogy milyen hatással vagy rám, szerintem igencsak meglepődnél ám.

Újra elővettem a gépemet és folyamatosan készítettem a képeket. Közben pedig minden dalt Erickel együtt énekeltem. Imádom minden számát és kívülről fújom a szövegüket. Igazából nem is tudom hány dalt énekelt el és meddig volt színpadon, mert annyira elragadott ez az egész. Ha ezt elmesélem a neten! Nem fogják elhinni! Eddig se nagyon akarták, de ezek után meg még inkább! Bár erről biztos, hogy fognak megjelenni cikkek és akkor talán nyerek magamnak még több olyan embert, aki elhiszi amit mondok. Talán…

Eric ahogy végzett elmondta, köszöni, hogy itt lehetett és ma este megtáncoltat mindenkit.

Mindenkit? Komolyan gondoltad te ezt Eric? Meglátjuk hogy fogod bírni. Mindenesetre a sok sikítozó tini lányból csak nagyon kevés van itt. Hál’ Istennek… A többit bizonyára nem engedték be, mert csak Eric miatt jöttek volna elájulni a színpad előtt. Mondjuk én is hasonló dolgok miatt jöttem, de nem csak úgy be akartam surranni, hanem jótékonykodtam is, ha már elvégre egy jótékonysági bálról van szó, nemde?

Táncolás közben a kezembe nyomtak egy pohár pezsgőt, hiába próbáltam ellenkezni, és ha már egyszer élünk… Ennyitől nem lesz bajom. És elvégre is! Stockholmban vagyok, az ég szerelmére! Eric Saade itt van tőlem egy karnyújtásnyira. Kell ennél több?

Ha őszinte szeretnék lenni többet is el tudnék képzelni, mint hogy karnyújtásnyira legyen, de ezt inkább nem részletezném.

Már csak egyetlen kérdésem maradt. Hova tettem le a táskámat? Atyaég! Hogy lehetek ennyire idióta? Meg kell találnom! Mindenem benne van a fényképezőmön kívül.

Azonnal elindultam megkeresni, de hirtelen egy kéz visszatartott.

-          Miért rohan úgy kiskegyed, mikor bál van?

Megfordultam és egy maszkos férfi állt velem szemben.

-          Nem találom a táskámat és nagyon fontos, ho… - ekkor jöttem rá, hogy ki is áll velem szemben, mert csak most vette le az álarcát – Te… Szent Saade Úristen.

Erre ő csak nevetni kezdett, majd mikor magamhoz tértem akkor jöttem rá mit is mondtam.

-          Ezt kimondtam hangosan ugye? – néztem rá úgy, hogy közben azt éreztem mentem elsüllyedek a föld alá.

Bár lehet, hogy már nem lepődik meg semmin és ennél cifrábbakat is hallott már. Végtére is, ha azt nézzük ebben semmi rossz nem volt. Csak maximum nekem volt égő kicsit… De már megszokhattuk… Illetve, jobb lesz, ha mindenki hozzászokik. Néha csinálok égő dolgokat.

-          Igen. – bólogatott és még mindig nevetett –Na, de mi a helyzet avval a táskával?

-          Nem találom és minden fontos iratom benne van.

-          Hát akkor keressük meg. – fogta meg a kezem és elindultunk a tömegben.

A szívem eszeveszett kalapálásba kezdett és nem akartam elhinni, hogy Eric Saade fogja a kezem és segít megkeresni a táskámat. Egy ember, akinek több százezer… millió rajongója van, az én kis egyszerű kezemet fogja és segít. Sokszor nem is gondolnánk, hogy akik számunkra sztárok, mennyire ugyanolyan emberek, mint mi. Csak éppenséggel tudnak valamit, amivel kitűnhetnek a tömegből.

      -     Várjunk… ez így nem lesz jó. – állt meg hirtelen és éppen csak sikerült megállnom mögötte.

      -      Miért?

Nem tudtam elképzelni mi történt és már totál megijedtem, hogy nem vettem észre és ráléptem a lábára, vagy valami illetlen dolgot hoztam össze akaratom ellenére.

-          Egy feltétellel segítek. – emelte magasba a mutatóujját.

-          Mégpedig? – kezdek félni…

-          Ha utána táncolsz velem. – villantotta rám hófehér fogsorát, aminek sosem tudtam ellenállni – Mondtam, hogy ma este mindenkit megtáncoltatok.

-          Ezer örömmel táncolok veled. – mosolyodtam el.

-          Akkor menjünk.

Kifaggatott merre jártam a teremben és minden zugot átnéztünk. A maszk még rajtam volt, mert nem akartam levenni. Bár sminkben nem is biztos, hogy megismert volna előző találkánk után, de az is lehet, hogy egy ilyen kis senkire nem is emlékszik. Nem hiszem, hogy pont én maradtam volna meg az emlékezetében. Bár nem biztos, hogy éppen szokványos dolog nála, hogy összeütközik a reptéren idegen fiatal lányokkal.

El sem hiszem, hogy Eric Saade segít megkeresni a táskámat, amit az én hülyeségem miatt nem találok.

-          Hát ez így nem lesz meg. Már csak egy dolgot tehetünk.

-          Mit? – néztem rá értetlenül.

-          Hogy is néz ki a táskád?

Elmondtam neki részletesen a holmi kinézetét, mire ő fogta magát és felállt az egyik székre. Tudtam, hogy a maga feje után megy, meg ilyenek. De most… most…mire készül?