22. Fejezet - C'est vrai?!

Sziasztok! :))

Először is bocsánatot szeretnék kérni a késlekedésért, csak sok dolgom összezsúfolódott és az augusztusom már ilyen lesz...

Másodszor! Nagyon szépen köszönöm a sok-sok pipát és a kommenteket!^^ Nagyon örültem nekik és remélem továbbra is kapok ilyen  meglepiket tőletek^^ 

Harmadszor: Az oldalsávban osztályozhatjátok a történetet egy 1-5ig terjedő skálán :D Akárcsak az iskolában... O.o :D 

Facebook oldal: Az Eric Projekt

-          Csak szórakozom! Gyere táncolni! – rántott fel magával és bevitt a többiek közé.

Szólt a zene és mindenki jól érezte magát. Tomas csak ült és nevetett rajtunk.

Elég szűkös volt a hely, de nem nagyon zavart a dolog. A hangulat a tetőfokán és ez volt a lényeg. Pláne, úgy, hogy rengeteget fogunk még idebent ülni, mire Lengyelországba érünk, így végképp jó volt ilyen légkörben lenni. Mondjuk sosem kételkedtem egy pillanatig sem abban, hogy nem így lesz, de be kell valljam, hogy féltem ettől az egésztől. Hogy majd hogyan fogadnak a többiek, hogy lenéznek-e, vagy maguk közé vesznek. Ericben nem kételkedtem egy percig sem, mert már a korábbi tapasztalatok megmutatták, hogy nem fog bunkózni velem és összevissza rugdosni.

Nem tudom mikor dőltünk ki az éjszaka folyamán, de már odakint kezdett világosodni. Jó hosszúra sikeredett a kis rögtönzött buli, de egy pillanatot sem bántam meg és szerintem senki sem. Pláne a kis sztriptíz az elején… Azt hiszem mélyen az emlékeimbe égett, ahogy a fiúk táncolni kezdtek nekem aztán meg sorra szabadultak meg a ruháiktól. Azt pedig hozzátenném, hogy után sem vettek fel semmit továbbra sem, így mind a hárman alsóban táncoltak velünk, azon a nagyon, nagyon szűk kis helyen…Vicces volt!

Bemásztam a saját kis ágyikómba, de még nem tudtam elaludni. Folyamatosan járt a lábam és dúdoltam. A többiek sorra nyomták be a szunyát. Egyre több szuszogás vett körbe, és valahogy mosolyra késztetett az egész. Alakulhatna ennél jobban az életem? Bámultam a karnyújtásnyira sem lévő plafont előttem, és újra láttam magam előtt a táncot, amit a fiúk lejtettek nekem. Azt hiszem még mindig nem fogtam fel igazán, hogy milyen piszok nagy mázlista is vagyok én, hogy itt lehetek a buszon. Nem is sejtettem, hogy valaha majd ilyesmi fog velem történni. Életem egyik legeslegjobb döntése volt, hogy eljöttem ide.

Persze a nagy bulizás közepette már a kompra is felszálltunk, ami átvitt minket Észtországba. Mi ezzel mondjuk nem nagyon törődtünk, mert Tomas mindent elintézett, csak annyit kért, hogy kicsit halkabban kiabáljunk, mert különben nem fognak felengedni minket és akkor rohanhatunk körbe az oroszokon, de akkor Forma1-es autókat fog szerezni, hogy időben odaérjünk. Tény és való, hogy sokkal gyorsabb volt így közlekedni, mint ha átvágunk Oroszországon is, így inkább halkabbra vettük kicsit a dolgot. Eric mutatta, hogy ő még be is lassul és úgy még kevésbé csap zajt, aztán mi is követtük. Nehezen bírtuk ki, hogy ne nevessünk nagyokat, de próbáltuk komolyan csinálni a hülyeséget. Aztán mikor Tomas belépett és közölte, hogy minden oké, akkor újra felgyorsultak a testrészek és már nem bírtuk tovább nevetés nélkül. Lehet, hogy ha lezavarnak minket, tényleg nem érünk oda időben a lengyelekhez, de még előttünk az egész nyár a jó hangulathoz és az őrülethez! Késni inkább ne késsünk sehonnan! Az a tuti! És… Már kíváncsian várom miket fog még hozni az elkövetkező jó pár hét!

-          Hu! – hallottam hirtelen és majdnem lefejeltem a falat.

Nem tudom kinek volt szándékában, hogy halálra ijesszen, de sikerült neki és perpillanat egyetlen ember jutott eszembe gyanúsítottként.

-          Te tényleg meg akarsz ölni? – fordultam meg mosolyogva, de mikor megláttam, hogy ki az, majdnem kiugrott a szemem a helyéről – Hogy kerülsz te ide? – nem az az ember volt, akit tippeltem volna, de szerintem ez már kiderült.

-          Shh. – csitított és a szája elé tette a mutatóujját, majd körbekémlelt nem-e jön valaki – Gyere velem.

Szó nélkül mentem vele, bár nem sok választásom volt, mert fogta a kezem és el sem engedte. Fogalmam nem volt, hogy mire készülhet, de nagyon őrült ötlet volt tőle, hogy csak így besétált a buszba, pláne azok után, hogy már Edin is látta őt és még tényleg azt hiszik, hogy a barátom, aztán meg majd itt magyarázkodhatok. Már látom is magam előtt a címlapokat mi szerint „Eric Saadet megcsalja barátnője?” vagy éppen „Édes hármas? Eric, Jenna, ? De ki a harmadik?” Már előre féltem ezektől a szalagcímektől.

Kisétáltunk a kompra. Az arcomat azonnal megcsapta a hűs, párás, sós tengeri levegő. Kerülgettük sorra a különféle járműveket, közben pedig folyamatosan figyeltük nincs-e valaki a közelben, aki a turnébusz lakosa. Szerencsére senki sem járt arra, így elmentünk egészen az utolsó autók mögé, be a fedett részre. Elég kihalt volt itt. Mindenki inkább a szabad ég alatt utazott, vagy leült odafent. Mondjuk perpillanat épp nem bántam, hogy egyedül vagyunk itt.

-          Drew, te mit csinálsz itt? – kérdeztem most már mosolyogva.

Be kell valljam, azért örültem neki, hogy itt volt. Ugyanúgy, mint Ericnek szoktam, vagy kicsit jobban… Igen. Rá kellett jönnöm, hogy Eric egyfajta rajongás, meg talán picit több, de... De Drew… őt nem tudtam megmagyarázni. Teljesen más az egész légkör, mikor vele vagyok. Sokszor hiányzik… Sokszor várom, hogy felkeressen. Mindig nagyon örültem neki, hogy ha felbukkant.

Csak mosolyra húzódott a szája, de még mindig nem mondott semmit.

-          Nos? – böktem oldalba, mire ugrott egyet és nevetni kezdett.

Annyira engem figyelt, hogy nem számított arra, hogy majd megbököm, vagy bármi is.

-          Ne csak nézz már, mert idegesít!

-          Akkor mit csináljak? – láttam, hogy a szemében valami különös fény gyúlt erre a kérdésre.

-          Akármit! – nevettem most már az arcát látva.

-          Jól meggondoltad?

-          Igen! Csak kérle – mondtam volna tovább is, de nem bírtam.

Ugyanis az utamba álltak. Belém fojtották a szót, mégpedig nem is akárkik. Drew ajkai állták el a számat elhagyó szavak útját.

-          Akár ezt is? – suttogta úgy, hogy összeért a szánk.

-          Akár. – feleltem, de alig jött ki hang a torkomon.

A szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem átüti a mellkasomat és Drewét is egyaránt. A légzésem a duplájára váltott és minden normális biológiai működés felmondta bennem a szolgálatot.

Szorosan húzott magához, aztán már nem volt menekvés. Gyengéd volt, de mégis olyan szenvedélyt éreztem a csókjában, amit eddig el sem tudtam képzelni. Ez aztán csók volt a javából! Mint ahogy a filmekben szokták mondani, úgy éreztem megszűnt számomra a külvilág. Nem tudom meddig tartott, de soknak is tűnt, meg kevésnek is. Akartam még belőle!

      -     Ez…

      -     Ne, - állított meg ismét – ne mondj semmit.

      -   De miért? – próbáltam nem mutatni, hogy mennyire boldog vagyok, de nem ment sokáig, hogy ne vigyorogjak.

Elnevette magát, ahogy engem figyelt, aztán csak széles mosollyal lebámult a földre és a lábával kezdett birizgálni valami ott sem lévő dolgot. Zavarba jött? Drew zavarba jött? Ezt nem hiszem el!

-          Nem vetted eddig észre? – kérdezte meg végül.

-          Mit is pontosan? – mosolyogtam rá és előre léptem egyet.

Tudtam jól, hogy miről van szó. Sejtettem, hogy érez irántam valamit, mert azért voltak már elég félreérthető helyzetek a közelmúltban. Az egyik leginkább jellegzetes példa erre, az amikor Edin zavart meg minket és rebbentünk szét. Az ott akkor nagyon heves pillanat volt, és nem sokon múlt, hogy nem akkor csókolt meg, hanem eddig várt. Gondolom, most mindenki okkal kérdezi, hogy akkor Erickel mi van? Ez egy bonyolult sztori…

-          Beléd zúgtam. – válaszolta, miközben farzsebébe mélyesztette a kezét.

Szinte azonnal mosolyra húzódott a szám, de úgy, hogy szinte már fájt. Nem gondoltam volna hogy az a srác, aki képes beosonni helyekre, bemászni az ablakomon, megfenyeget, hogy lebuktat, de mikor érzésekről van szó, akkor teljesen megváltozik. Nagyon aranyos volt, ahogy ott állt előttem és nézett rám nagy szemekkel.

Felnevettem, majd a nyakába vetettem magam. Szorosan öleltem és éreztem, ahogy először tétovázik, majd átkulcsol a karjaival. Furcsa, hogy az előbb olyan bátran megcsókolt, most meg tétovázik… Lehet, hogy félt attól, mit is fogok szólni ehhez az egészhez? Nem reagáltam rosszul, úgyhogy semmi oka arra, hogy féljen.

-          Én is… - azt hiszem legalább is.

De, nem értem miért kételkedem saját magamban, mikor Ericnek is megmondtam mindent. Szerelem nélkül nem megy… és tudom, hogy sokan idiótának tarthatnak most, mert ott van Eric, aki oda meg vissza van értem, legalább is elmondása szerint így van, és én még sem ugrottam a karjaiba. Tudjátok miért? Mert ez nem szerelem, amit iránta érzek. Tudom, hogy nem az… Ha az lenne egy pillanatig sem gondolkodtam volna semmin. Egy idő után pedig nem lennék boldog. Rajongás és szerelem között nagyon sok a különbség. Eric megértette és megmondta, hogy semmi nem fog változni a kapcsolatunkban, csak nem fog rám nyomulni. Örülök, hogy így alakultak a dolgok…

-          Drew, azt hiszem, nekem most mennem kellene. Túl feltűnő lesz, ha sokáig nem találnak, pláne, hogy egy úszó szigetre vagyunk összezárva. – húztam el a számat.

-          Igen. – nevetett – Azt hiszem, igazad van. Menj csak. Majd felhívlak.

-          Rendicsek. – mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára és indultam volna, de nem engedett el.

Visszahúzott és kaptam még egy újabb csókot, aztán mosolyogva elváltunk egymástól és szinte repültem a busz irányába. Talán ez lenne az az érzés, amire eddig vártam? Tényleg ez lenne az? Beszéltem itt szerelemről, rajongásról, de ez szerelem? Igen… Azt hiszem az! Eric meg attól, hogy sztár, még nem feltétlenül kell vele összejönnöm… Igen, baromi nagy a kísértés. Nagyon szeretem őt, de nem úgy, mint Drewt… A pénz, a siker és a népszerűség még nem ok arra, hogy valakivel összejöjjön az ember. Sokan esnek abba a hibába, hogy a rajongásra azt hiszik szerelem és sokan vannak, akik ezt ki is használják és játszadoznak a rajongóikkal. De Eric nem ilyen. Mindig sikerül kellemes meglepetéseket okoznia számomra.

Gyorsabban visszaértem a mi kis szállásunkhoz, mint azt gondoltam volna. Már épp a lépcsőt szeltem fölfelé, mikor megállított egy ismerős hang.

-          Hé Jenna! – szaladt felém Edin.

-          Szia. – mosolyogtam rá.

-          Azt hittük már fel sem ébredsz! – nevetett.

-          Ó, már sétáltam is egyet a fedélzeten! – mosolyogtam rá.

-          Nem vagy éhes? A srácokkal kiültünk egy asztalhoz kajálni és elküldtek, hogy nézzelek meg.

-          Felkapom a mobilomat és már mehetünk is. – feleltem, beszaladtam a cuccaimhoz, előkotortam a telefonom, zsebre vágtam és már indultam is – Kész vagyok.

Belekaroltam Edinbe, és elindultunk arrafelé amerre a többieket sejtettem. Hihetetlenül boldog voltam ebben a pillanatban. A világ legszuperebb pasijával dolgozok együtt egy baromi jó háttércsapatban, ráadásul találtam valakit, aki szeret. Bár az is igaz, hogy ő talált meg engem. Igaz nem ezzel a céllal, de ha már így alakult, akkor miért ne?

Mikor odaértünk az asztalhoz, amit körbevettek a többiek, mindenki megörült nekem. Jó érzés volt ehhez a csapathoz tartozni! Elmondhatatlanul jó! Mindenfélével megtömtek ami előttük volt. Mondván: Kóstold meg ezt is, meg azt is, ja meg még ezt is! Aztán Eric a kezembe nyomott vigyorogva egy doboz kakaót. Ezt már sosem mosom le magamról. Úgy érzem, örökre kakaós lány maradok. Eric Saade Kakaós lánya. Ez így elég viccesen hangzik, de így igaz.

Az utazás hátralévő óráit szinte itt töltöttük végig. Valaki előkapott egy pakli kártyát. Be akartak vonni engem is a játékba, pedig mondtam, hogy nem szeretnék játszani, hiába szeretek annyira. Már megkaptam párszor, hogy nem fognak velem leülni semmi ilyesmi mellé, mert mindig megnyerem a játékot és ez így már nem is izgi. És ezt minden nagyképűség nélkül mondom, de tényleg így volt, van…

Aztán addig-addig nyúztak, hogy leültem játszani. Mindenkinek kiosztották a lapokat. A Solo nevű kártyajátékról volt szó, így nagyon nem kellett elmagyarázni senkinek a szabályokat, mert mindenki ismerte. A sokadik kör után már tényleg nem akartak velem többet játszani. Mindenki azon nevetett, hogy ez nem lehet igaz.

-          Játszottunk vagy húsz fordulót és abból tizenhetet te nyertél! – nézett rám Eric mosolyogva miközben a buszra szálltunk felfelé, majd gyanakvóra váltott – Valld be, hogy csalsz!

-          Csalni? Én? Soha! – nevettem.

-          Eric! – szólt Alex a hátunk mögül – Menjél már befelé, mert sosem jutunk fel a buszra! – mutatott a háta mögé, ahol mindenki karba öltött kézzel csúnyán nézett Eric irányába, ugyanis ő volt az első ember aki föllépett a buszra, de most megállította a sort.

-          Ójajj! Oké, megyek már! – játszotta a félelmet, majd beljebb szaladt, mire mindenki nevetni kezdett és követtük Mr. Tökélyt a busz belsejébe.

Mindannyian letelepedtünk valami kényelmes helyre, majd a sofőrünk is beszállt és beindította a motort. A jármű lassan rázkódott alattunk, aztán Tomas is feljött hozzánk és ránk nézett.

-          Lengyelország? – kérdezte, mire mindannyian kórusban kiáltottuk válaszként, hogy:

-          Lengyelország!!!!!

És már indultunk is. Újra úton voltunk. Átutazunk az észteken, letteken és litvánokon. Azt mondták meg fogunk állni majd párszor, hogy rendesen kinyújtóztassuk magunkat. Az egyik ilyen megállónk már csak Lettországban volt. Az Észteken csak úgy áthajtottunk. Szinte folyamatosan utaztunk, de muszáj volt, hogy időben elérjünk a koncertre. Így mire leszálltunk és bevonultunk a hotelbe már mindenki kissé nyúzott volt. Drewval nagyon sokat beszéltünk telefonon, főleg, mikor megálltunk egy-egy helyen kicsit pihenni. A buszon nem nagyon akartam ilyen beszélgetéseket folytatni, de legalább tudtam, hogy mindig ott van ahol mi. Talán most, hogy megálltunk, így tudunk majd találkozni. Meg kell mondjam, hogy már alig vártam azt a pillanatot, amikor megölelhetem!

Fent ültem a hotelszobában, mikor egyszer csak kopogtak az ajtómon. Azonnal a torkomban dobogott a szívem és összeszorult a gyomrom, hiába tudtam, hogy Drew általában nem az ajtón keresztül közlekedik. Sőt… szinte sosem használja azt. Azért bírom benne, hogy eljön majd az a pillanat is, mikor nem titokban fog bemászni az ablakomon, hogy találkozzunk. Felpattantam és szaladtam ajtót nyitni.

-          Hey! – találtam szembe magam Eric varázserővel rendelkező mosolyával.

-          Szia.

-          Arra gondoltam, hogy ha lenne kedved elmehetnénk valamerre vacsorázni. A többiek azt mondják nincs kedvük, és így legalább beszélgethetnénk kicsit.

-          Rendben van. – egyeztem bele rögtön – Mikor?

-          Hétre átjövök, aztán kitaláljuk hová üljünk be.

-          Szuper! – mosolyogtam rá.

-          Szerintem is! Aztán meg majd legurítunk valahol egy kakaót!

-          Oké. – nevettem el magam.

-          Akkor hamarosan találkozunk! – kacsintott rám, majd elsétált.

Bezártam az ajtót és az ágyon heverő telefonomat figyeltem. Vártam mikor szólal meg, de sokáig semmi nem történt. Hívni akartam Drewt, de nem volt elérhető. Remélem semmi baj nem történt. Annyira utálom, hogy ilyenkor már rögtön a legrosszabb ugrik az ember tudatalattijába, pedig lehet, hogy a legprimitívebb dolog van a háttérben.

Hívtam újra, de még mindig semmi. Remélem csak lemerült és nem tudja feltölteni. Legalább is nagyon bízom benne. Egy húsz perc múlva újra megpróbáltam.

-          A francba már. – dobtam el a mobilomat, mikor még mindig semmi változás nem volt.

Követtem az ívét, ahogy lerepül a földre az ágyról és mikor megláttam a lábakat, amik közé esett hirtelen hátrahőköltem.

-          Erre még szükséged lehet. – hajolt le érte a tulajdonosuk és felvette a földről – Szia. – mosolygott rám.

-          Szia! – mosolyodtam el én is.

-          Ennyi jár egy régen látott ismerősnek? – tárta szét kérdőn a karjait, mire elnevettem magam.

Nevetne pattantam fel az ágyról és rohantam hozzá, majd átöleltem és megcsókoltam. Szorosan fogott magához. Érződött az ölelésében, hogy már hiányoztam neki, és ez viszont is így volt. Örültem hogy végre itt volt, és tényleg semmi baja.

-          Jó már végre látni rendesen és nem csak dugiban figyelni merre jársz éppen. És bocsi a telefon miatt. Beleejtettem a vízbe ma és még nem volt lehetőségem újat beszerezni.

-          Semmi baj, te kis paparazzi! – böktem mellkason.

-          Fotókat nem készítek, csak a saját memóriámba. – mutatott a fejére.

-          Ajánlom is. – mosolyogtam rá.

-          Nem fura ez az egész?

-          Mármint mire gondolsz?

-          Hogy mi ketten…

-          De az, fura. Nem gondoltam volna… Pláne a kezdetek után.

-          Hát igen… - nevette el magát.

Nagyon jól tudta mire gondolok. Kezdetben elég kuszán alakult a kapcsolatunk. De ki ugrott volna a nyakába bárkinek, aki beállít, hogy lebuktatja kedvence előtt, akiről bármit is csinál? Szerintem leginkább mindenki

-          Mik a terveid ma estére? – kérdezte.

-          Oh, Erickel vacsorázom.

-          Legyek féltékeny? – nézett rám csúnyán, és nehezen bírtam ki, hogy ne nevessek az arcába.

-          Nem kell. – ráztam meg a fejem nevetve – Pedig… hát… lett volna lehetőségem egy s másra. – lépdeltem távolabb tőle.

Kicsit húztam az agyát. Szerettem szórakozni az emberekkel, de ezt már Beckivel megtapasztalhatta mindenki. Igazából, ebből is látszik ki az, akit szeretek. Általában a hozzám nagyon közel álló emberekkel szoktam a legtöbbet szívózni. De hát én már csak ilyen vagyok…

-          Micsoda? Miről beszélsz?

-          Arról amire gondolsz. – vigyorogtam rá.

-          Na neee! Te engem választottál Eric helyett? Hát te hülye vagy?

-          Mi van? – néztem rá meghökkenve, de nevetés közben.

Hirtelen kopogtak az ajtómon. Egymásra néztünk, majd én az órámra. Ez már biztos, hogy Eric lesz. Basszus! Most légy okos Aimer!!!

-          El kell bújnod. – adtam gyorsan parancsba, mire bevágódott az ágy mellé a földre.

Hm… ez gyorsan ment. Nyugtáztam elégedetten, hogy milyen hamar reagált. Magamra kaptam a köpenyemet, mintha öltözés közben lennék és megzavart volna. Kinyitottam az ajtót, de meglepetésemre nem Eric volt, hanem Alex.

-          Szia. – néztem rá meglepetten.

-          Szia! – mosolygott – Nem akarok zavarni, csak azt akartam megkérdezni, hogy nincs-e… – nézett át a vállam fölött, mire azt hittem kiugrik a szívem a helyéről – Fú de jó szobád van! – sétált el mellettem – És ráadásul, te egyedül vagy! Mi meg Edinnel osztozunk. Na az a csávó… megér egy misét! Félreértés ne essék! Jó haver, meg minden, nem fogok hozzámenni feleségül! Együtt lakni vele? Borzalom! Most is fekszik az ágyon kiterülve, félig lelóg róla, egy alsóban van, és az is félig lelóg róla. Már azon gondolkodtam, hogy lefotózom és kirakom twitterre! – nevettem vele együtt.

Csak végig nézett a szobán az ajtóból és már ki is sétált. Szerencsére… szerencsémre…

-          Szóval mit szeretnél?

-          Jajj, csak azt akartam kérdezni nem maradt-e nálad a kártya a múltkor. Sehol sem találom.

-          Nem Edin rakta el?

-          Most hogy mondod, lehetséges. Na majd, ha visszafolyt a nyála a szájába megkérdezem. Bocsi, hogy zavartalak!

-          Semmi gond. Nem zavartál. – mosolyogtam rá, majd intett egyet és elsétált.

Még figyeltem egy ideig, ahogy a folyosón halad és amikor bekanyarodott épp Eric tartott felém.

-          Sietek! – kiáltottam neki, mire bólintott és én bevágódtam az ajtón – Drew! – suttogtam miközben előkotortam a kis fekete ruhámat – Drew! – kerestem, de nem volt sehol.

Valószínűleg lelépett, míg én Alexel kommunikáltam. Utálom mikor csak így feltűnik, meg eltűnik. De úgy tűnik jobb lesz, ha hozzászokom… Kibújtam a cuccaimból, felkaptam a ruhát, belebújtam a topánomba, kiengedtem a hajam, áttúrtam és már kint is voltam. Majdnem sikerült beleütköztem a lendülettől Ericbe.

-          Ne olyan sebesen szélvészkisasszony! – nevetett.

-          Újabb becenév? – mosolyogtam rá.

-          Meglehet. Gyere! – karolt át és elindultunk kifelé az épületből.

Odakint kellemesen hűvös volt. Még elég északon jártunk ehhez, de hamarosan átérünk délebbre és akkor már szerintem meg fogunk főni még éjszaka is.

-          Ha így sétálunk, már gyerekünk is lesz!

-          Mi? Téged nem világosítottak fel a szüleid?

Hangosan felnevettem, mire egy csomó szempár felém fordult, így inkább visszafogtam magam. Eric még mindig nem értette mire gondoltam, így értetlen arckifejezését, még a napszemüvegén keresztül is láttam. Igen, már lassan kezdett sötétedni, de gondolom azt hitte így kevésbé ismerik fel.

-          Nem arra gondoltam. – nevettem még mindig - Az újságírókra!

-          Óh basszus! Felfogtam! – nevetett – De nem nagyon érdekel. Írjanak, amit csak akarnak.

-          Végülis. – rántottam meg a vállam.

-          Gyere. Menjünk be ide. – intett az út túloldalán lévő étterem felé.

Konkrét célunk nem volt, de ez szimpatikusnak tűnt, kívülről legalább is. Mikor nem jött semmi akkor átsétáltunk az úton, be az épületbe és kértünk magunknak egy asztalt. Mosolyogva ültem ott és bámultam magam elé, aztán rápillantottam Ericre egy mit nézel tekintettel, mire megrázta a fejét, hogy semmit, de láttam rajta, hogy ő is nagyon mosolyog, de ő viszont rajtam. Közben odajött a pincérsrác és kaptunk két menüt. Amikor megláttam az árlistát azonnal elszállt a mosoly az arcomról.

-          Itt olyan drága minden, hogy nem is merek rendelni semmit. – súgtam át neki az asztal felett.

-          Azt kérsz, amit csak akarsz. – nevetett.

Visszatértem a menübe. Sokáig gondolkodtam, de semmit nem találtam, ami olcsó volt és esetleg kedvemre lett volna. Vagyis, hogy olcsóbb lett volna… Itt mindent csillagászati áron adtak.

-          Nem is vagyok éhes. – raktam le a menüt az asztalra.

Eric először még mosolygott aztán felfogta mit mondtam és fokozatosan alábbhagyott a mosolya.

-          Jenna, ne csináld már. Az én vendégem vagy! Bármit kérhetsz. – emelte fel az összecsukható kis könyvecskét és felém tolta.

-          Oké. – nyitottam ki ismét.

Újból csak méregettem benne a dolgokat, de tényleg nem akartam ilyen méregdrága kajákat rendelni. Sajnáltam volna megenni, pláne úgy, hogy mindent Eric akart fizetni.

-          Figyi. – hajoltam közelebb Erichez és jeleztem neki, hogy ő is tegyen így – Nem veszünk inkább valahol egy hamburgert?

Felnevetett és a mosolyával gyilkolni lehetett volna. Szerintem be kéne tiltani, hogy ő bárkire is rámosolyogjon, mert kész tömeggyilkos fegyver.

-          Ha ezt szeretnéd, akkor menjünk. Nem túl szimpi a hely. – suttogta a keze mögül.

Egy pár gúnyos szem minket pásztázott amíg megköszöntük a dolgokat és egy jó kis kifogással kisétáltunk az utcára. Mikor kiértünk már egyikünk sem bírta és mindkettőnkből kitört a nevetés. Bentről kijött az egyik pincér és csúnyán nézett ránk, jelezve a nem tetszését. Eric elkapta a kezem és szaladni kezdtünk, majd befordultunk egy kisebb utcába.

-          Kalandos vacsora. – nevetett.

-          Az biztos! – tartottam vele én is.

-          Tudod. – nézett rám méregetve – Nem vagyok ám vak.

-          Mire gondolsz? – fogalmam sem volt miről beszél így már nagyon kíváncsi voltam.

-          Sok mindent látok, amiket nem is gondolnál!

-          Ezt most tényleg nem értem.

-          Egyszerű Jenna! – nézett rám komolyan - Lebuktál!

21. Fejezet - Úton 2.0

Sziasztok! 

Már meg is hoztam az újabb fejezetet! :D 

Köszönöm a kommentjeiteket és a sok pipát! :D Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek! :D ;) Továbbra is várok minden véleményt! ;)     

(Továbbra is várlak titeket a többi blogomon is:) Ha van kedvetek nézzetek be ;)
Száguldás!
Figyelj! - Mindenütt ott vannak )

És továbbra is itt a facebook oldal: Az Eric projekt

    Másnap délben hagytuk el a szállást és már indultunk is Lengyelország felé. Mindenki olyan volt, mintha háromszor kimosták volna a mosógépben, majd még egy szárítóprogramra visszateszik, de elfelejtik kivenni, és csak órákkal később kerül ki újra a szabadba. Eric volt a legviccesebb, ahogy vánszorgott le a lépcsőn. Húzta magával a cuccaival teli kis bőröndöt, igen, a lépcsőn… aminek minden sarkából egy egy ruha kandikált ki. Szerintem mindent csak beledobált, aztán nem is törődött vele tovább. Az a csoda, hogy egyáltalán összezárta. Napszemüveg volt rajta, a haja kócosan állt összevissza. Mondjuk máskor is hasonlóan áll, mikor nem fellépésre lövik be neki, úgyhogy ez annyira nem is meglepő. Az inge kissé csálén volt összegombolva és mikor Alex ezt megjegyezte neki, csak elmosolyodott és felé mutatta a középső ujját, míg a többit behajlította. Alex erre leöntötte a kezében lévő pohár tartalmával, ami szerencsére, vagyis, Eric szerencséjére, csak hideg víz volt. Levette a napszemüvegét, majd egy kézmozdulattal letörölte az arcát. Erre hangosan felnevettem, mire mind a két fiú rám nézett, majd egymásra pillantottak egy gondolatcsere erejéig és megindultak felém. Azt mondanom sem kell, hogy a szálloda előtt már mindenki minket nézett. Voltak persze rajongók, akik nevettek rajtunk és fotózták a jelenetet, de egy két ember szinte szánakozva rázta a fejét és haladt tovább. De nem nagyon érdekel az ilyen… Szaladni kezdtem a fiúk elől.

-          Úgysem menekülsz! – kiabáltak utánam.

Kikerültem a csomagokat és felszaladtam a buszra. Jöttek volna utánam, de pont beleütköztek Tomasba, aki lefelé tartott. Nekem még sikerült elkerülnöm az ütközést vele, mázlimra. Lehet, hogy a fülemnél fogva rakott volna ki a buszról, ha teljes erőből nekimegyek.

-          Ti meg mit csináltok? – nézett rájuk Tomas.

-          Mi csak…

Néztek egymásra és keresték a szavakat. Látszott rajtuk, hogy most nem tudják mit csináljanak, mert a főnök elővette a komoly arcát és ez valószínűleg nem jelentett túl jót.

-          Csak játszunk egy kicsit. – felelte végül vigyorogva Eric.

Közben öntöttem két pohár vizet, amit Tomas háta mögött a kezébe csúsztattam, mindent úgy intézve, hogy a fiúk ne vegyenek észre. Elvette őket, így tudtam, hogy belement a dologba, mert ugye előre nem tudtuk megbeszélni.

-          Tudjátok, hogy indulni kell, ugye? – kérdezte szigorúan.

-          Igen, mi már be is… - kezdett szabadkozni Eric, mire a két pohár víz a fejükre zúdult.

Nevetve álltam fel Tomas mögött, akit szintén rázott a nevetés. A fiúk meglepetten néztek fel. Abszolút nem számítottak rá, hogy még egy adag vízzel is szembe kell nézniük, ha fel akarnak szállni a buszra. Láttam rajtuk, hogy ledöbbennek, aztán elmosolyodnak, végül már ők is velünk nevettek.

-          Törülközzetek meg, aztán indulás. – sétált el közöttük Tomas mosollyal az arcán, majd szembe találtam magam a fiúkkal.

-          Ezt még lejátsszuk! – nézett rám komolyan Eric.

-          De velem együtt! – csatlakozott Alex.

-          Én is akarok! – szaladt mögéjük Edin és átkarolta vigyorogva a két fiút – Apám… ti csurom vizesek vagytok.

-          Köszönjük a tájékoztatást Edin. – forgatta a szemeit Alex – Ha nem mondod észre sem vesszük.

Eric csak nevetett mellettük, mire Edin értetlenül nézett körbe. Abszolút nem vágta le, hogy mi a helyzet.

-          Mi történt itt? – adott hangot a gondolatainak.

-          Azt kérdezd Ms. Cseles kisasszonytól! – mosolygott rám Eric.

-          Én nem csináltam semmit! – néztem rájuk ártatlanul, majd elindultam a busz belseje felé, mert a fiúkat is elkezdte fölterelni Tomas.

Leültem hátul egy kényelmes kis sarokba, majd az ölembe húztam egy párnát és csendben figyeltem. A múlt éjszaka körül jártak a gondolataim. Annyi minden történt, hogy valahogyan muszáj lesz szortíroznom őket. Komolyan kellene egy külső merevlemez, amire lementhetem a sok adatot, emlékek címen, aztán mikor unatkozom, vagy nosztalgiázni szeretnék, vissza-visszanézném őket. Milyen jó lenne, nem? Így megnézhetnék minden gyerekkori emléket is, amire egy idő után az ember nem is tud visszaemlékezni. Magamhoz öleltem a kispárnát. Rá kellett jönnöm, hogy a két fiú teljesen megőrjített már. Drew… Eric… Eric, Drew… Ráadásul ez az egész… Amit művelnek velem… Pláne Eric… Na de mindegy is.

Elővettem a laptopomat, lenyomtam a bekapcsoló gombot, és míg vártam, hogy a rendszer felálljon, felpattantam, hogy hozzak egy kis kakaót a buszon lévő hűtőből. Visszaültem a helyemre, majd az ölembe vettem a gépet és kortyolgattam a hideg kis italomat. Megnyitottam egy szövegszerkesztőt, és úgy határoztam kicsit kockáztatok bár, de akkor is írni fogok. Ha valaki odapattan, akkor lecsukom a gépet, aztán nem látja senki, hogy mit is írtam. Viszont a blog vár rám már nagyon.

Végül nekikezdtem.

        „RiceAngel jelentkezik!!!!

        Elnézéseteket kérem a hosszadalmas kimaradásért, de sok volt a kutató munka, meg el kellett intéznem, hogy jöhessek a turnébusz után! Igen! Jól látjátok! Mindenhol ott leszek, ahol Eric fellép és mindenről értesítelek titeket! ;)

Rengeteg kérdést tettetek fel az ügyben, ami megjelent nem régen és futótűzként terjeng mindenfelé, mi szerint Ericnek új barátnője van. Hogy egy titkos szerelemről van szó és még egyelőre senkinek sem mondták el.

A helyzet az, hogy egyelőre nem nagyon tudok erről bővebben nyilatkozni még én sem, de amikor láttam őket, nem úgy tűnt, mintha együtt lennének, vagy bármi több lenne közöttük, mint barátság. Szerintem itt mindössze arról van szó, hogy nagyon jól érzik magukat együtt és ennyi. Viszont, ha bármi komolyabbat megtudok, azonnal jövök és informállak titeket! Addig is pedig mindenki maga dönti el mit hisz a sajtónak és mit nem… Én nem hinnék el nekik semmit, most, hogy jobban beleláthatok kicsit, hogy miket művelnek. Persze azt ne felejtsétek el, hogy én mindig csak a színtiszta igazat közlöm veletek!...”

Még írtam a koncertről, meg egy csomó dologról, ami éppen eszembe jutott. Bemásoltam a szöveget egy új bejegyzésbe, csatoltam néhány fájlt, amit Drew küldött nekem, majd rákattintottam a küldés gombra és már online is volt minden. Már az olvasóimnak is hazudok… Csúcs!

-          Üdv idegen. – pattant mellém Eric.

Rögtön kiléptem az oldalból, majd lecsuktam a gépet.

-          Ez elég gyors volt. – mutatott a gépre.

-          Igen. A naplómat írom, és nem akarom, hogy bárki bármit lásson belőle. – füllentettem olyan természetesen, hogy még én magam is meglepődtem rajta.

-          Én is benne vagyok? – vigyorodott el.

-          Ezt most komolyan kérdezed? Össze vagyunk zárva, de nem Eric, te nem szerepelsz a naplómban. – mosolyogtam rá.

Egy ideig csak ült velem szemben és engem nézett. Nem tudom mi járhatott a fejében, bár sejtem… mindenesetre nagyon elmélyült a tanulmányozásomban. És ilyenkor mindig elfogott a lelkiismeret-furdalás a blog miatt. Nem akartam hazudni neki, de így muszáj volt. Lehetséges, hogy rögtön megutálna és hazaküldene, amint megtudja, hogy valójában ki is vagyok én. A jókedvem azonnal elszállt, pedig tudom… tudom hogy…

-          Jól vagy? – szólalt meg végül.

-          Igen. – bólogattam és próbáltam mosolyogni.

-          Hát, nem úgy tűnik. – méregetett – Mi a baj?

-          Semmi.

-          Semmi… semmi. Utálom a semmiket. – morgott, de csak játékosan, mire elnevettem magam – Ezt már szeretem. – mondta és magához ölelt – Egyébként akartam tőled kérdezni valamit.

-          Na mondd.

-          Te szoktál blogolni? Vagy hogy is mondják ezt…

Mondanom sem kell, hogy az ijedtség végigfutott a fejbúbomtól a lábujjamig, majd vissza. Jenna, ez a srác mindent tudott, csak leckéztetett eddig. Most pedig fogja magát és kirak félúton Lengyelország felé, aztán azt csinálsz, amit akarsz!

-          Miért? – próbáltam összeszedni magam.

-          Csak mert nem tudom ezeket kezelni, és néha szeretnék felnézni egy-egy oldalra.

-          Á, nem olyan bonyolult. – esett le a hatalmas kő a szívemről.

-          De én hülye vagyok hozzá. Twitter… de az nagyon… meg néha facebook és ennyi. Online analfebéta vagyok. – vigyorodott el.

-          Meg bolond. – nevettem.

-          Hmm… ezt már sokszor mondták! Azt hiszem, talán ideje lenne megfontolnom, hogy tényleg így van. – tűnődött el.

Közben felnyitottam a laptopomat, és visszaléptem az internetbe. Szerencsére keresővel indul a böngészőm, így nem volt esélyem rá, hogy lebukjak. Szóval emiatt már nem is aggódtam tovább.

-          Te! Figyi már! Keressünk már cikkeket, amiket rólunk írtak.

-          Biztos? – néztem Ericre kérdőn.

-          Totálisan! – vigyorgott – Kíváncsi vagyok.

Azzal beütöttem a google-be a neveinket, és tátott szájjal bámultam mennyi cikk jelent meg már most rólunk. Az oldalszámot inkább már meg sem mertem nézni. Már így is elég sok volt amit láttam, és most hogy Eric még szeretne olvasgatni is… Nem tudom mennyire fog tetszeni nekem ez az élet, amit ők élnek. Bár szerintem ő már hozzászokott az ilyen idióta szövegekhez amiket sokszor megjelentetnek róluk.

-          Úgy tűnik egy csapásra híres lettél drága Kakaós lány. – emelte fel a kis dobozomat, amit korábban hoztam ide – Meg fog melegedni. – súgta és ideadta a kakaómat.

-          Köszi. – vettem el tőle, majd nyomtam egy puszit az arcára.

-          Óh, - mondta és legyezni kezdte magát, mint aki elakarja takarni, hogy elpirul, majd kihúzta magát és megköszörülte a torkát - Na nézzük mi van itt. – csúszott lejjebb, és úgy tette a gépet, hogy neki is az egyik combján legyen, meg nekem is az egyiken, így pont középre került, hogy mind a ketten jól láthassuk.

Válogatni kezdett. Volt miből, úgyhogy meg sem lepődtem, hogy nem a legelsőt nyitotta mag, aztán kiszúrt magának egy cikket aminek szimplán annyi volt a címe, hogy „Álompár!”

-          Na nézd már! Már álompár is vagyunk. – nevetett, de én nem tartottam olyan viccesnek a dolgot, így inkább csak csendben ittam a kakaómat.

Hangosan kezdte felolvasni a leírtakat, miközben a vállamra hajtotta a fejét. Azonnal megcsapott az a jellegzetes Eric illat, amit annyira szerettem. Eddig nem is figyeltem, mióta ide ült mellém, csak most, hogy ennyire közel jött és nyugiban vagyunk.

-          Eric Saade, mint tudjuk új barátnőt talált magának. Ójajj. – nézett rám, majd folytatta – A fiatal lány mindeddig teljesen ismeretlen volt mindenki számára, most viszont egy csapásra, hírnévre tehetett szert! Lehet, hogy a fiatal lány csak erre hajtott? Vajon tényleg szerelem van kettejük között? Na jó ez a cikk nem tetszik… - lépett ki belőle Eric, majd ráment egy másikra – Eljegyzés! – ez volt a cím - Hoppácska, erre kíváncsi vagyok.

Megvártuk, míg betöltött az egész oldal. Először végiggörgetett rajta, hogy megnézhessük milyen képeket csatoltak hozzá. Tele volt velünk az egész oldal. Nem viccelek! Szó szerint az egész! Mindenféle fotók díszelegtek olyan pillanatokat megörökítve, amikor nem is gondoltuk volna, hogy készülnek rólunk képek. Nagyon para ez a helyzet…

-          A huszonegy éves szívtipró megtalálta élete párját! – kitört belőle a nevetés és elterült mellettem – Ez most komoly? Már nem csak járunk, de te vagy életem párja. Ajj… Utálom az ilyen pletykaterjesztő oldalakat. – ült föl, majd folytatta, de még mindig vigyorgott – Mint megtudtuk, Eric Saade eljegyezte kedvesét, akivel még most is titokban tartják kapcsolatukat, és nem hajlandóak senkinek sem nyilatkozni. Téged megkeresett bárki is? – nézett rám.

-          Engem ugyan nem. – rántottam meg a vállam.

-          Borzalom ez az egész. – forgatta a szemeit, majd visszatért a cikkhez – Úgy tudjuk, már az esküvő időpontját is kitűzték. De vajon mire ez a nagy sietség?

-          Még a végén oda fog kilyukadni, hogy már terhes is vagyok. – húztam a számat, mire Eric elnevette magát.

-          Várj! Most jön az izgalmas rész, a sejtelmes kérdésekkel. – mondta ő is sejtelmesen, majd újra olvasni kezdett – Lehet, hogy valami más is áll a háttérben? A szülők tudnak bármiről, amiről mi még nem? Lehet, hogy máris a családalapításon gondolkodnak? És mi van akkor ha az a családalapítás már nincs is olyan messze?

-          Na neeeeee! – csuktam le a gépet – Ebből mára bőven elég volt.

Eric hangosan nevetett a reakciómon. Imádtam, amikor ilyen jóízűen nevetett. Engem is mosolyra késztetett. Senki nem nevet úgy, mint ő, az már biztos! Hirtelen felállt és előre sietett a többiekhez. Meglepett, hogy csak így otthagyott, de úgyse mehetett túl messzire. Maximum a sofőr mellé ülhetett be és az volt a legmesszebbi pont perpillanat.

Megrántottam a vállamat, majd csak ültem ott a félhomályban, és csendben ittam a kakaómat. Ezek a cikkek borzalmasak voltak. És úgy érzem, hogy most már nem fogok megszabadulni tőlük. Csak még inkább a nyomomban lesznek és minden tele lesz hamis információkkal. Aimer! Azt hiszem mostantól nem túl sok nyugtod lesz. De azért jó tudni, hogy már úton van a trónörökös is, nem? Elnevettem magam. Soha többet nem fogok elolvasni semmit, amit ezek írnak.

-          Hé Jenna!

Kizökkentett a fiúk kiáltása a gondolataimból. Ott álltak velem szemben széles mosollyal az arcukon. El nem tudtam képzelni mit akarhatnak ezek hárman tőlem. A lányok hátrébb ültek, és mosolyogva nézték az előttem történteket. Kezdtem velük is megbarátkozni, bár a fiúkkal hamarabb megtaláltam a hangot. De valahogy ez mindig is így volt. Világéletemben hamarabb találtam meg a közös hangot a másik nem tagjaival, a lányokkal lassabban, de ha igen, akkor viszont nagyon. Itt van példának Becki.

-          Figyelj! – kacsintott Eric, majd ránézett Alexre.

Visszaszámolt háromtól, majd elkezdtek énekelni és táncolni. Valamelyik koreográfiájukat szedték elő, mert nagyon egyszerre mozogtak. Eric közben hangosan nekifogott a Lady Marmalade című dalnak, én pedig felnevettem, de befogtam a számat. Nem akartam bunkónak tűnni, vagy hogy azt higgyék kinevetem őket, de nagyon viccesek voltak így hárman.

Aztán jött a nagyobb meglepi. Mind a hárman széttépték a pólóikat és odahajították hozzám. Tátott szájjal néztem őket és nem akartam elhinni, hogy ezek most tényleg komolyan sztriptízelnek nekem. A két lány hangosan kiabált és sikítozott, bíztatva a srácokat, akiket én totál döbbenten néztem még mindig. Eric hangosan kezdte üvölteni a dal refrénjét, a fiúk pedig vele tartottak. Soha nem gondoltam volna, hogy majd Eric Saade és a táncos fiúi fognak nekem sztriptíz táncot lejteni egy turnébuszon, amelyen még sokáig fogunk utazni.

Már szétesett a csapat és mind a hárman külön- külön alakítottak valamit. Aztán ha eddig nem voltam totálisan ledöbbenve, akkor a fiúk tettek róla, hogy tényleg elérjem a döbbenet legutolsó határát. Mind a hárman szépen kibújtak a nadrágjukból, és egy szál alsóban folytatták tovább. Újra visszatért a közös koreográfia, miután elhajították a ruhadarabot, amitől megszabadultak.

Abba még bele sem gondoltam, hogy elég poén, hogy így elférnek táncolni egy buszon. Most tudatosult bennem igazán, hogy mennyire nagy is ez a járgány, amin ülünk, de most nem is ez a lényeg. Hát hülye vagyok én, mikor három alsógatyás pasi táncol előttem és én a busz méretén gondolkodom? Más méreteken inkább nem is merek gondolkodni… Mindenesetre, annyi kocka forog előttem, hogy meg sem tudnám őket számolni. Még mindig hangosan énekeltek. Már én is beszálltam a dalolásba és most először Eric is elmosolyodott. Eddig halál komolyan csináltak mindent és nem tudom mi volt a céljuk ezzel, de ha az, hogy jókedvet csiholjanak, akkor azt sikerült elérniük.

Eric egyszer csak előre lépett hozzám, majd fél térdre ereszkedett, és felém nyújtotta a kezét.

-          Alapokat akarsz adni a hírfalóknak? – nevettem.

-          Gondoltam. – mosolygott – Ha már úgyis írtak egyet, s mást.

-          Mi az? Megkéred a kezem? – nevettem még mindig.

-          Hát… - húzta fel a vállait, mint aki rudas valamiben, de nem akarja még elmondani.

Blogok :)

Sziasztok! :))
Nem tudom mennyire tudjátok, de én másik blogportálon kezdtem el írni, aztán kerültem ide :)
Most úgy döntöttem két másik sztorimat áthozom ide, azzal a felhasználónévvel, amit ott is használok :)

Az egyik:
Figyelj! - Mindenütt ott vannak

A másik:
Száguldás!

Két teljesen különálló történet :) Szerettem volna megmutatni nektek, és ha van kedvetek nézzetek be :D

Az új fejezettel pedig, amint tudok, jelentkezem ;)

20. Fejezet - Káosz a köbön

Sziasztok! :)
Bocsánat a kimaradásért, de most már újra itt vagyok! :D Remélem tetszeni fog a rész nektek! :D Igyekszem most már újra a sűrűn érkező részekhez visszatérni! ;) 

Köszönöm a véleményeket és a rengeteg pipát!^^ Bízom benne, hogy továbbra is írtok nekem és pipáltok a fejezet végén! ;) 

Facebook oldal :) -> itt kérdezhettek, elérhettek, meg amit szeretnétek :D

           Felnéztem a cikkből és csak pislogtam magam elé. Nem tudtam megszólalni még percekig, aztán újra és újra át kellett olvasnom, amit írtak. Ezek még azt is tudják, hogy Görögországban élek eredetileg. De legalább még Párizsról nem tudnak… Vagy már igen, de az majd csak a következő cikk tartalma lesz. Azt hiszem sok utálót fogok magamnak szerezni most a különböző összeboronálások után. Fel kell kötnöm az alsóneműt a sok rajongó miatt, akik összeesküdtek minden Eric barátnő ellen. Bár nem is vagyok a barátnője.

-          Most mit csináljak? – szólaltam meg végül.

Drew felnevetett. Valószínűleg nagyon kétségbeesettnek tűnhettem azok után, ami a cikkben fogadott. De van ezen csodálkozni való? Elvégre, mégis csak szembesülnöm kellett azzal, hogy összehoztak Erickel. Nem tudom, hogy ez miért nem jutott eddig eszembe? Hiszen mindenből hírt akarnak kovácsolni… Akkor miért pont én maradtam volna ki ebből az egészből? Mindenesetre, visszatérve Drewhoz… nagyon szerettem, ahogy nevetett. Akaratom ellenére is mosolyra húzódott a szám. Közben pedig nem is néztem rá, csak hajtogattam a papírt, hogy majd visszaadjam neki. Szerettem volna semmissé tenni, bár azzal, hogy nem látom, még ott van a tény, hogy máris a központba kerültem. Mi jön még?

-          Igazából, ezek ellen nem sok mindent tudsz csinálni. – mutatott a kezemben lévő papírra – Mindenhol ott vannak. – suttogta vészjóslóan, majd újra elnevette magát és ekkor már én is csatlakoztam hozzá.

-          Akkor mi legyen? – mosolyogtam.

-          Hagyd Ericre meg a menedzserére. Ezt nekik kell elintézni, vagy éppen megcáfolni vagy… - nézett rám fürkésző tekintettel.

-          Mi az?

-          Esetleg…

-          Jajj Drew bökd már ki mit akarsz! – csaptam a vállára az összehajtott papírral.

-          Á, mindegy, hülyeség. – legyintett, majd a két kinyújtott lába között kezdte tépkedni a füvet.

-          Most már mondjad! – hajoltam az arca elé, hogy legalább rám nézzen.

Erre csak elmosolyodta magát. Jobban belegondolva, elég bizarr szituáció volt. Szinte már az ölébe hajoltam... Aztán ahogy észbe kaptam már húzódtam is volna vissza a helyemre, de Drew elkapott és az ölébe fektetett. Na, ha az előző szituáció volt bizarr, akkor erre nem is tudom milyen kifejezés lenne az alkalmas. Furcsa volt így ott ülni, feküdni. Bár az emberek a barátaik ölébe is szoktak feküdni nem? Mármint úgy értve, hogy barát barát, és nem szerelemre gondolok.

-          Nos… ha már így elhelyezkedtünk. – mosolyodtam el magam – Akkor akár meg is mondhatnád, hogy min járt a kis kobakod. – böktem a homlokára a mutatóujjammal, mire elnevette magát.

Igazából… megfordult a fejemben, hogy ha valaki véletlen erre sétál és meglát minket, akkor mit fog szólni. Főleg, ha mondjuk azt is látta mi történt odabent nem sokkal ezelőtt Erickel. És mi van, ha éppen Eric lesz majd aki kisétál, mert mondjuk jön, hogy megkeressen? De miért jönne utánam? Nem hiszem, hogy ennyire hiányolna, szóval ezt a gondolatot el is hessegethetem. Az viszont biztos… hogy kezdem elveszteni a fonalat az érzéseim és a két fiú között. Túlságosan is…

-          Csak az jutott eszembe, nincs-e esetleg valami valóság alapja annak, amit az újság írt. Bár gondolom nincs… vagy mégis? Nem tudom van-e köztetek valami. Annyira jóban nem vagyunk, hogy mindent elmondj nekem, de szerintem erről már tudnék. Nem?

A szavait hallva, azonnal ugrott egyet a gyomrom. Na most mit mondjak? Nem akarom nagydobra verni ezt az egészet. Sőt… ha azt nézzük nem is történt semmi. Vagy ez már nagy dolognak számít? Mi van akkor, ha ez az egész Ericnél is csak egy úgynevezett botlás volt? Vagy csak hirtelen felindulás? Vagy…? Ajj… De mindegy is… majd meglátjuk, hogy ha kijózanodik, akkor mit fog mondani, vagy tenni. Lehet, hogy alkohol nélkül nem is jutna eszébe megcsókolni, vagy bármi egyebet tenni velem. Bár mondjuk nem is nevezném csóknak, azt ami volt. Csak egy szájra puszi… És mi van, ha csak véletlen adta a számra? Mi van akkor, ha már rég megbánta az egészet?

      -     Hahó, Jenna. – integetett az arcom előtt.

      -     Hm?

      -     Látom szépen elkalandoztál. – mosolyodott el.

      -     Igen, egy kicsit. – néztem még mindig magam elé.

      -     Én ezt nem nevezném kicsinek. – nevetett.

      -     Hé! Ha sokáig kötözködsz, csak egy mozdulat és fájdalmas lesz. – mosolyogtam rá.

      -     Inkább csendben maradok. – felelte.

Rögtön értette mire gondolok. Mivel az ölében fekszek, így könnyen elérhettem volna a legfájdalmasabb pontját mindössze egyetlen mozdulattal. Persze sosem bántanám, de jó volt kicsit pimaszkodni vele, ha már ő is ezt csinálta velem. Nehogy már hagyjam magam, nemde?

-          Szeretném még hasznát venni. – mondta kétségbeesve, és belőlem kitört a nevetés.

De annyira nevettem, hogy rázkódtam az ölében, majd végül legurultam a fűbe. Éreztem ahogy utánam nyúl, de már nem bírt megfogni. És azt sem tudom miért volt rám ilyen hatással a mondata, de nem bírtam abbahagyni a nevetést. Meg, hogy egyáltalán miért van rám ilyen hatással ő maga…

-          Szóval? – hajolt fölém – Van valóság alapja annak, amit a hírhajhászok írtak?

-          Nincs. – ráztam meg a fejem.

Ez egy pici hazugság volt. Bár, ha azt nézzük, hogy egy puszi nem nevezhető járásnak, akkor nem hazudtam. Meg amúgy is később történt a dolog, mint hogy megírták a hazugságaikat az interneten. Mondjuk az azért eléggé elgondolkodtató, hogy a látottak alapján írták mindezt.  Azok alapján, ahogy viselkedünk egymással, és hülyéskedünk. Tehát ennyire félreérthetőek lennénk Erickel? Az is igaz, hogy néha elég furán viselkedik, ha együtt vagyunk. Mondjuk… Éppenséggel Drew sem panaszkodhat…

Furcsa mosoly terült szét az arcán, és nem tudtam, hogy mi járhat a fejében. Csend ült kettőnk közé. Akárhogy is töröm a fejem, szerintem sosem fogom megérteni mi jár a fejükben… A férfiak számomra örök rejtély maradnak.

Folyamatosan a szemembe nézett, vagy az arcomat fürkészte. Próbáltam a légzésemet lecsillapítani és nem mutatni neki, hogy mennyire zavarban vagyok. Nagyot nyeltem, mire elmosolyodott és közelebb hajolt.

-          Élvezed mi? – kérdeztem meg végül, így azonnal megszakítottam a mozdulatot.

-          Micsodát? – vigyorgott rám.

-          Ezt az egészet.

-          Úgy tűnik, mintha nem élvezném? – nézett még mindig a szemembe, majd a nyakamba fúrta az arcát.

Már nem tudtam mit mondjak és megszakítani sem volt erőm az egész szituációt. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hogy mit is mondjak, vagy mit csináljak. Lefagytam. Totálisan lefagytam. Ha nem a földön feküdnék, valószínűleg még a lábaim is remegnének. Be kell valljam, hogy még nem nagyon fordult velem elő ilyesmi. Sosem kerültem még annyira közel egy hímnemű egyedhez sem, mint most Drewhoz… vagy éppen az a szájra puszi, amit Erictől kaptam.

-          Miért csinálod ezt velem? – kérdeztem szinte suttogva, mert alig jött ki hang a torkomon – Drew, kérlek…

A nyakamban éreztem meleg leheletét, ahogy elnevette magát. Az illata már befúrta magát az orromba és meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett.

      -     Utálom, mikor nem válaszolsz a kérdésemre.

Eltoltam magamtól és a szemembe nézett. Még mindig nem mondott semmit, csak nézett rám. Eszembe ötlött az a gondolat is, hogy talán nem kéne hagynom, hogy ezt csinálja.

-          Ez a helyzet így ám nagyon fura, ugye tudod?  - tettem fel az újabb kérdésemet.

-          Igen. – mosolygott.

-          Jenna!!! – hallottam hirtelen, hogy a nevemet kiabálja valaki.

Azonnal szétrebbentünk. Drew felugrott, majd felsegített engem is a földről. Leporoltam magamat, aztán az előző hang irányába fordultam. Edin szaladt felénk abból az irányból, ahonnan korábban én is érkeztem.

-          Sziasztok! – ért oda hozzánk mosolyogva, majd végigmérte magának Drewt – Megzavartam valamit? – jelent meg egy mindent tudó vigyor az arcán – Mert ha igen, akkor én szívesen… - mutatott a háta mögé és már indult is volna.

-          Nem. – szólaltam meg végül, így megállt – Nem zavarsz.

Ha ő nem jön, akkor nem tudom meddig fajultak volna itt a dolgok, de az nem biztos, hogy sokáig vissza tudtam volna fogni magam. Be kell valljam, hogy Drew nagy hatást gyakorolt rám, és az is igaz, hogy eléggé nyomul. Sőt mi több… nagyon nyomul. Ami azért jól esik a bennem élő nőnek, de mivel Eric felől is tapasztalok némiképp dolgokat, így nehezen tudom már hová tenni egyiket- másikat… Mert ha csak az egyikőjük csinálná ezt velem nem lenne nehéz a dolgom, de így?!

-          És mit szeretnél? – néztem rá, mert már megint csak csendben állt ott.

-          Jaa, csak már hiányoltunk és mondtam a srácoknak, hogy majd én megkereslek. – mosolygott – De amint látom, társaságod van.

-          Én megyek is és nem zavarok. Te pedig menj csak vissza a buliba. – reagált Drew rögtön, majd elém állt, megsimogatta az arcom, nyomott a homlokomra egy puszit – Majd beszélünk. – mondta és elsétált.

Egy ideig még néztem merre ment. Dreew!! Legszívesebben kiáltottam volna egy nagyot, hogy kiadjam magamból a sok feszültséget, amit a két pasi okoz nekem. De… Mit csinál a fák között? Lehet, hogy a túloldalon is van egy szálloda és ott lakik? Ki vagy te Drew? Sokszor rá kell ébrednem arra, hogy nem is igazán tudom ki ő. Annyi mindent tud rólam, hogy valami elképesztő, viszont én róla semmit. Jobban nyomoz, mint az FBI.

-          Jössz? – zökkentett ki a gondolataimból Edin.

-          Igen. – mosolyogtam rá, majd elindultam, ő pedig jött velem.

-          Már mindenki hiányolt. Jól eltűntél. – nevetett – Eric meg kidőlt közben. Nagyon megünnepelte a turnéindulást, azt mondta felmegy a szobájába, de lehet, hogy még visszajön. Téged is keresett ám. Bár ünnepeljen csak… úgyis lesz ideje kipihenni, mert mire Lengyelországba érünk az egy szép kis út lesz… Ki volt ez a srác? A barátod?

-          Hogy mi? – néztem rá meglepetten, mikor felfogtam, hogy mit kérdez – Nem. Nem a barátom.

-          Biztos ez?

-          Igen az. – mosolyogtam.

-          Pedig az arcod másról árulkodik. – vigyorgott rám.

Azonnal lefagyott a mosolyom és megtorpantam. Mit lát rajtam Edin? Jézusom Jenna! Csak bele ne szeress!!! Remélem, hogy csak szórakozik velem Edin és nem gondolta komolyan, amit az előbb mondott.

Megállt az ajtóban és visszaintett.

-          Jössz már? – nézett rám.

Elmosolyodtam, és bólintottam, majd meg sem álltam, amíg be nem léptem a már jól ismert helyiségbe. Edin előreengedett, és becsukta az ajtót mögöttünk. Odabent még mindenki vidáman nevetgélt, táncolt, vagy iszogatott. Jó volt a hangulat és azonnal elragadott engem is. Eric viszont úgy tűnt visszatért időközben és tényleg látszott rajta, hogy kicsit felöntött a garatra. Edin a pulthoz vitt és mondta, hogy tölt nekem inni, csak mondjam mit kérek, de nem volt lehetőségem választani, mert egy jól ismert hang utánam kiabált.

-          Kakaóóóóós láááááááááááááány!

Abba az irányba néztem, ahonnan hallottam Ericet és láttam amint felém vetődik, majd megáll mellettem. Letette a poharát, elkapta a kezem és elindult velem a táncolni. Szorosan magához húzott, megpörgetett, minden lehetséges mozdulatot elkövetett a parketten. Rájött, hogy mennek nekem is a különböző lépések és így nem fogta vissza magát. Ha szabad ezt így mondanom, sokszor forrt közöttünk a levegő. És néha kezdem magam könnyű nőcskének érezni, így hogy nem régen még Drew nyomult, most meg Erickel táncolok így…

-          Nem vagyok ám annyira részeg, mint a többiek gondolják. – súgta a fülembe.

Annyira váratlanul ért a dolog, hogy totál meglepődtem. Néztem rá nagyokat pislogva, mire elnevette magát.

-          Kíváncsi vagyok, ilyenkor mit csinálnak, és hátha megtudok egy-két pletykát. – folytatta.

Milyen kis cseles vagy te Eric Saade.

-          Mint amit rólunk terjesztenek a neten?

-          Igen. – bólintott, majd rögtön témát váltott – Tudod… Emlékszem egy álarcos bálra nem is olyan régről.

Elnevettem magam. Azonnal tudtam, hogy mire gondol. Amikor elmentem és fotókat készítettem azon a bálon. Még totál meg voltam szeppenve mindentől, mert teljesen új közeg volt az egész. Meg ahogy Eric segített megkeresni a táskámat… amikor felállt a székre és el akarta kiabálni magát, ahogy majdnem elesett, de épp sikerült megfognom, és ahogy kicsikart egy puszit, meg a táncot. Már akkor imádtam az egész srácot, úgy ahogy volt.

-          Szent Saade Úristen és az elveszett táska esete. – nevettem fel, aztán láttam, ahogy engem méreget és éreztem, ahogy vörösödik az arcom.

-          Pontosan. – nevette el magát ő is – Akkor táncoltunk először.

-          Te mindenre emlékszel? – mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott és átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekam, mert épp valami lassú szám indult el.

-          Legtöbb esetben sok mindenre… de veled kapcsolatban mindenre.

Kezdem magam teljesen őrültnek érezni. Lehetséges ez, hogy egyszerre ketten csapják nekem a szelet? Bár, nem tudom melyik srác gondolja tényleg komolyan, vagy melyik az amelyik csak szórakozik velem. Fiúk! Megőrülök tőletek!

-          Jenna.

-          Igen? – néztem rá nagy szemekkel, mire elmosolyodott újfent.

De nem válaszolt semmit. Körbenézett, majd megfogta a kezem és elindult. Fogalmam sem volt hova megyünk, de mentem utána. Mikor valaki ránk nézett, akkor hirtelen megállt és intett felé. Ám egyszer Alex tartott az irányunkba Eric pedig felém fordult és megálltunk.

-          Csináljunk úgy, mintha beszélgetnénk. – kacsintott rám.

-          Oké. – mosolyodtam el és vissza kellett fognom magam, hogy ne úgy vigyorogjak, mint egy hülyegyerek.

-          Ígérem, mindjárt kijutunk innen. – mondta mosolyogva, és tényleg úgy gesztikulált hozzá, mintha tényleg csak egy spontán jókedvű beszélgetés lenne.

-          Felőlem itt is maradhatunk. – nevettem.

-          De én szeretnék kicsit veled lenni. – nevette el magát ő is, mintha valami vicceset mondott volna.

-          Hé srácok! – ért oda Alex – Nem kértek egy kis sütit? – tartott két szelet krémes csodát felénk egy tányéron – Már csak ennyi van és gondoltam megkérdezlek titeket is. A többiek meghagyták nekem.

-          Jajj Alex! Komolyan emiatt jöttél? – nevetett Eric.

-          Igen. –rántotta meg a vállát – De ha nem hát nem. Megmarad nekem! – mondta és benyomott egyet a szájába aztán habos mosolyt villantott felénk és elsétált.

Alex után néztem még mindig nevetve, miközben Eric se szó, se beszéd rántott egyet rajtam, és elindult arra amerre az előbb is tartott. Most el akar rabolni? Vagy megkínoz? Vagy mire készül? Vagy netán tartogat nekem valami meglepetést? Eric olyan néha, mint egy gyerek. Nem lehet kiszámítani sosem, hogy mit akarhat. Elsétáltunk… sétáltunk? Inkább rohantunk, egy rakat ajtó és szoba előtt, majd egy sötét folyosón megállt és felém fordult. Ide már csak éppen hogy elhallatszott a zene. Jó vastagok voltak a falak.

-          Eric, mire készülsz? – néztem rá kérdőn.

-          Majd megtudod. – lépett hozzám közelebb széles mosollyal az arcán.

A gyomrom rögtön összezsugorodott, és a szívem a torkomban dobogott. Ez most csak valami álom ugye? Az nem lehet, hogy Eric Saade pont engem akar megkaparintani magának… Sőt… ez a legnagyobb hülyeség, amit el tudok képzelni. Mit akarna pont tőlem?

      -     Mit… mit akartál mondani korábban? – tettem fel a kérdést, ami már egy ideje ott motoszkált a fejemben.

      -     Kíváncsi vagy? – szórakozott velem kicsit.

      -     Eléggé. – mondtam mire elnevette magát – Nem vagy vicces Mr. Saade. – böktem vállon.

      -     Nem? – sétált felém lassan, majd megfogta a derekam.

      -     Nem. – feleltem, és már szinte összeértek az ajkaink.

      -     Mire is vagy kíváncsi pontosan? – suttogta.

      -    Tudod te azt nagyon jól. – közben le sem vette rólam a szemét, és élvezte, hogy játszik velem, és annyira közel jött, hogy már szinte semmi távolság nem állhatott közénk.

     -     Jenna…

     -     Mondd már! – kérleltem, mire elvigyorodott.

     -     Tudod… egyre jobban tetszel nekem.