15. Fejezet - Stupid with you

Sziasztok! :)

Tudom, már nagyon sokára, de meghoztam az újabb részt. :) Szeretnék én többet írni csak iszonyat kevés időm van rá...:( sajnos... 

De remélem tetszeni fog és írtok nekem véleményt, vagy nyomtok pár pipát a fejezet alján^^
ui.: és köszönöm a türelmeteket^^♥

Egy nagy bevásárló felé közeledtünk. Nem tartottam valószínűnek, hogy egy ilyen helyen találunk amit kell, mert nálunk sosincs olyan üzlet a hasonló helyeken, mint ez. De gondolom Eric biztos jobban tudja. Legalább is reménykedem benne. Bár ha mégse lesz sikerünk, akkor elmehetünk keresni újabb boltokat, és még tovább lehetek Erickel. Ami csak jó, nem? Drew valószínűleg mindenre kíváncsi lesz, akárcsak a blog olvasók. De miért jut rögtön eszembe Drew? Ez a fiú megőrjít… Azok után meg amit csinált, hogy képes volt bemászni az ablakomon… Komolyan… Hogy lehet valaki ennyire bolond? Én még ilyet életemben eddig nem láttam, pedig megfordultam már különböző helyeken, de ez. Mindenen túltesz.

-          Megérkeztünk. – állt be Eric a parkolóba, majd kikászálódtunk a kocsiból és elindultunk befelé.

Hatalmas volt a hely. Nem is gondoltam volna kívülről, hogy mennyi minden fér el az épületben.

-          Azta. – néztem körbe tátott szájjal, mire Eric elkezdett nevetni.

Ránéztem, de ő még mindig csak engem figyelt és mosolygott, próbálva visszafojtani az újonnan előtörni készülő nevetőrohamot.

-          Jó, nevess csak. – húztam el a számat, belemenve a játékba.

-          Ki? – nézett meglepetten, majd fordult egyet maga körül – Én?

-          Látsz még itt valakit? – tártam szét a karom kérdőn.

-          Úristen!!! – ugrott hirtelen akkorát, hogy ijedtemben én is követtem a példáját.

-          Mi történt?

-          Ott! – mutatott maga elé – Ott!!! A hátad mögött!

Megfordultam és körbenéztem, de csak az üzletekben járkáló embereket láttam és senki mást. Most vagy megint szórakozik velem, vagy… megint szórakozik velem. Eric Saade kedves, ennek így nem lesz jó vége. Még nem ismersz igazán, de ha játszani akarsz, akkor játszunk.

-          Mi van? – néztem rá kérdőn, mert már tényleg érdekelt mire fog kilyukadni.

-          Ott áll mögötted Dracula gróf szelleme és egy villódzó táblát tart a kezében, amin az a felirat áll, hogy „Véradás!”

Mondta, olyan halál komolyan mindezt, hogy tágra nyílt szemekkel hallgattam végig és szinte láttam magam előtt, amit ő elmesél. Aztán végiggondoltam mindezt és a számhoz kaptam a kezem, hogy meggátoljam magam abban, hogy ne röhögjek a képébe. Elfordultam, háttal neki, de a testem egyre jobban remegett, de még küzdöttem!! Hogy lehet valaki ennyire bolond? De most komolyan. Dracula? Jó, hogy nem Voldemort harcol Harryvel két méterrel odébb a szökőkút mellett. Aztán meg beállít Darth Vader is, hogy megküzdjön a jégheggyel, ami el akarja süllyeszteni a Titanicot.

-          Bu! – ugrott hirtelen elém Eric, mire majdnem hanyatt vágódtam ijedtemben.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy totál váratlanul ért, és ha nem kap utánam, akkor most én lennék az új felmosórongy. A derekamnál kapott el, és egy ideig csak álltunk ott, mint a filmekben. Csak nézett a mélybarna szemeivel és nem tudtam megszólalni. Mintha megbabonáztak volna. Mr. Tökély. Én pedig a karjaiban… Kívánhat az ember lánya ennél jobb helyzetet? Szerintem nem… Abszolút nem… A szívem ezerrel hevesebben vert, mint az normális lenne. Viszont csak egyet tudok… Nem szabad beleszeretnem! Az a baj, hogy ha már ettől félek, abból jó sosem származhat…

-          Az előbb Draculát láttad, most meg Casper vagy?  - törtem meg a csendet.

Muszáj volt, mert különben lehet, hogy az ajkaira tapadok, de nem a tenyeremmel, hanem a saját számmal. Erős késztetést éreztem rá, de uralkodtam magamon. Mire jó az önuralom, nemde? Bár lehet, hogy sokan most bolondnak gondolnak, amiért nem használtam ki a helyzetet, de nem vagyok én annyira bátor, mint amilyennek sokszor hihet bárki is. Sőt… kifejezetten nyuszi vagyok, ha mondhatjuk így. Főleg, ha férfiakról van szó. Pláne, ha ilyen férfiakról, mint Mr. 2000resmosoly

-          Igen. – nevette el magát, és közben segített biztosabban a talajra állni – Minden oké?

-          Hála neked, igen. – mosolyogtam rá, majd körbe néztem és intettem, hogy hajoljon közelebb – De szerintem az előzőek után, inkább én kérdezhetném, hogy minden oké-e.

Rám nézett, majd most ő jelezte, hogy hajoljak közelebb.

-          Hallod… Szerintem, mintha egy kicsit kinyílt volna a csipád, kicsi lány. – mosolyodott el féloldalasan, amitől ismét nagyot dobbant a szívem.

Ez volt az a mosoly, aminek sosem tudtam ellenállni. Ha valaki csak így megáll velem szemben, és nem mondd semmit, nekem már akkor is végem van.

-          Nem ez volt a célod? – szívóztam vele még egy kicsit.

Ha már ő így, akkor én is. Bajom nem lesz belőle, legalább is nem hiszem, hogy egy ilyen miatt fog távolságtartási végzést kérni.

-          Na gyere csak! – ragadta meg a karom, majd elindultunk valamerre.

Fogalmam sem volt, hogy most mi a fenét akarhat, de követtem. Bár szinte már futott, így nehéz volt nem hasra esni utána és rá se lépni a lábára, de próbálkoztam. Mindenféle üzlet előtt elrohantunk. Bizsuk, ruhák, fehérneműk, játékok, majd megállt a JátékVár nevezetű hely előtt. Odasétált a sráchoz, aki láthatóan várta, hogy majd valaki beállít és nem fog unatkozni, mert legalább lesz mit csinálnia, de sehol nem volt egy gyerek sem, akit le akartak volna ide passzolni. Közben nézelődtem. Egy elég nagy helyiség volt tele mindenféle játékokkal, felfújható várral és egy medenceszerű mélyedéssel a terem közepén, ami tele volt kicsi, színes labdákkal.

Aztán hirtelen csak annyit éreztem, hogy valaki elkap hátulról, átöleli a derekam, majd mindenfelé színes golyók vesznek körbe. Még kiabálni, vagy sikítani se volt időm. Végül nevetve kászálódtam ki közülük, ami elég nehezen ment, mert folyton sikerült elesni egy egy guruló szörnyetegben. Eric pedig velem szemben állt és csak mosolygott rajtam, a medence szélére támaszkodva.

-          Már csak egy koktél kéne a kezedbe, póló nélkül és mintha medencés buliban lennénk.

-          Kérésed számomra parancs. – mondta, majd lekapta a pólóját – Most már csak a bikini vár rád. – vigyorodott el.

-          Bolond! – nevettem - Szerintem itt nem szabad ilyesmit! – siettem mellé, és letoltam a labdák közé, hogy elbújtassam az arra járó, szúrós tekintetű anyukák elől.

-          Legalább fellendül a játszóház látogatottsága. – vigyorgott – Több anyuka is lesz, nem csak rossz gyerek.

-          Látom az önbizalmad nem hagyott alább.

-          Ezek a kockák így a sok gömb között szerintem mindenkinek tetszenek, nem? – mondta és a hasára nyomta a kezem – Úgy hiszem a női nem kedveli az ilyesmit.

Először nem is tudtam mit csináljak hirtelen. Ránéztem. Nagyot nyeltem, majd zavaromban elkaptam a tekintetem.

-          Inkább vedd föl a pólód.

-          Ha segítesz megkeresni. – hallatszott a hangján, hogy élvezi, hogy zavarba hozhatott.

-          Nem mondod, hogy a labdák közé dobtad? – néztem rá kérdőn, mire közelebb húzódott.

Éreztem, ahogy meleg tenyere a derekamhoz ér, és újra hevesebben kezdett verni a szívem. Pedig nem kéne… Ha már így reagálok rá abból nem lesz semmi jó. De ki ne reagálna így, ha egy sztár ilyen közel lenne hozzá, ráadásul félmeztelenül, egy olyan felsőtesttel, amit még Hercules maga is megirigyelhetne?

-          Segítesz megkeresni? – hajolt olyan közel, hogy az ajka súrolta a fülemet, és meleg leheletének érzésébe beleborzongott minden porcikám.

-          Igen. – nyögtem ki végül nehezen ezt az egy szót, majd arrébb léptem és elkezdtem a golyók között keresgélni.

Sokáig nem találtam, de reménykedtem benne, hogy hamarosan megérzem a póló anyagát az ujjaim között, mert már kezdtem magam rosszul érezni ott, és éreztem a tekinteteket a hátamban, amik nem voltak kellemesek. Sejtem mit gondolhatott egy két szülő, aki elhaladt a környéken... Ugyan mit gondolnának ép eszű emberek egy olyan jelenet láttán, mint amilyenbe Eric kevert minket? Félmeztelen fiatal srác, egy lánnyal, sok színes labda között, egy olyan helyen ami gyerekeknek kitalált játszóház… Vicces. Elvigyorodtam, de csak úgy, hogy Eric ne vegye észre.

Aztán a kezem közé akadt a hőn keresett ruhadarab! Boldogan emeltem ki és fordultam meg, abba az irányba, amelyikben Ericet sejtettem. Legalább is előtte ott volt, ám most… Mintha elnyelte volna a labdatenger. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy bajbajutott, aki a cápát várja már végső kétségbeesésében. Mondjuk egy Eric cápa elvihetne magával. Nem biztos, hogy ellenkeznék… De nem is tévedtem sokat a gondolatokkal, melyek a fejemben megfogalmazódtak. Pár pillanattal később megragadta a lábam és ismét a színek fergetegében találtam magam. Minden piros volt, kék, sárga, lila, zöld és mindenféle másik szín. Egyszer csak Eric került fölém, majd elmosolyodott, elkezdett közeledni, majd nyomott egy puszit a homlokomra, megfogta a kezemet a pólójával együtt, és segített felállni. Magára kapta a ruháját, és jelezte, hogy másszunk ki és lépjünk le.

-          Tudod, hogy totálisan őrült vagy? – álltam meg nevetve vele szemben mikor már pár üzlettel arrébb sétáltunk.

-          Őrülteknek áll a világ! – vigyorgott.

-          Nem a hülyéknek?

-          Eric Saade világában az őrülteknek. – hajolt még közelebb.

-          Direkt akarsz zavarba hozni azzal, hogy ilyen közel hajolsz hozzám? – néztem rá, mire elnevette magát és átölelt.

-          Ha tudni akarod… - hajolt ismét a fülemhez – Tetszik, ahogy belepirulsz.

Hátrébb lépett és még mindig csak mosolygott rám.

-          Én viszont örülnék, ha nem szórakoznál ezzel sokat, mert lassan nem lesz szükségem soha többet pirosítóra, mert meg lesz az alapszín ennyi sokktól, amit nekem okozol.

-          Rendben. – nevetett.

-          De most már nem megyünk vásárolni?

-          Pontosan ezt akartam javasolni. – karolta át a vállam – Mire is van szükséged?

-          Kellenek ceruzák, papírok, szén, meg ilyesmi. De majd ha szétnézünk az üzletben jobban fogom tudni mik kellenek.

-          Rendicsek.

Elindultunk az egyik irányba. Szerintem Ericnek fogalma sem volt róla, hogy most mi a fenét is keressen, de azért nem ellenkeztem. Mindenféle boltokba benéztünk, de végül csak egy írószert találtunk, ahol annyiféle illatban találhatott az ember füzeteket és tollakat, amit még nem szégyellt, de semmi olyasmit, ami jó lett volna nekünk.

-          Egy pillanat. – mondta Eric és előhúzta zsebéből a mobilját.

Arrébb sétált, míg elintézte a telefont. Én meg leültem az egyik padra a közelben, és ott vártam rá. Aranyos volt, ahogy hallgatta az infókat és látszott rajta, hogy próbálja eltárolni és megjegyezni, miközben mutogat az ujjával, mintha egy láthatatlan térképet böngészne. Végül elköszönt és hatalmas mosollyal sétált vissza hozzám.

-          Csak nem telefonos segítséget kértél? – mosolyogtam rá.

-          Kicsoda? Én? Dehogyis… Minden üzletet ismerek. – felelt magabiztosan.

-          Aha, persze. – néztem rá gyanakvóan.

-          Na jó, Tomast megkérdeztem nem-e tudja, hol találunk megfelelő üzletet.

-          És?

-          Siker. – vigyorodott el – De az nem itt lesz, úgyhogy irány a kocsi.

Abba az irányba mutatott színpadiasan amerről jöttünk, majd nevetve sétáltunk a járműig. Eric, mint egy udvarias férfi, ajtót nyitott nekem és megvárta, míg beülök, majd csak utána sétált át a saját oldalára és ült be a volán mögé. Szerencsés lány lesz, aki majd a barátnőjének mondhatja magát.

De mi volt ez az egész jelenet? Amit a játszóházban művelt. Miért csinálja ezt velem?

-          Tudod mi a fura? – szólalt meg hirtelen, miközben megálltunk a piros lámpánál.

-          Micsoda? – néztem rá kíváncsian.

-          Nem tudom miért, de totál bolond leszek, ha veled vagyok. – mosolygott, én meg meglepettségemben meg sem tudtam szólalni – Milyen parfümöt használsz? Van benne valami kábítószer, ami ilyen hatást idéz elő az ellenkező nemnél?

-          Dehogyis. – nevettem.

-          Hát akkor? Mi ez Jenna? Belekevertél valamit az italomba?

-          Franc… most lebuktam. – húztam el a számat, mire gondolkodóba esett.

-          Te… ne hazudj! Ma nem is ittam veled semmit! – játszotta a döbbentet – Ideje bepótolni ezt az elmaradást de nagyon gyorsan ám!

Közben váltott a lámpa és továbbhaladtunk.

-          Te teljesen idióta vagy! – nevetettem még mindig.

Látni kellett volna azokat az arckifejezéseket, vagy a hangsúlyokat, amiket használt közben. Imádom!

-          Köszönöm a bókot. – mosolygott – És voilá! – állította meg a járművet – Itt is volnánk.

Egy kis üzlet előtt álltunk meg amire az volt kiírva frappánsan, hogy művészellátó, tehát még a hülye se tévesztheti el, ha éppen ezt keresi.

Betértünk, köszöntünk, és azonnal rávetettem magam a polcokra. Imádtam az ilyen boltokat. Mindenfelé színes kréták, festékek és minden, ami egy képzőművésznek kellhet. El sem tudom mondani mennyire elvarázsoltak mindig ezek a kis üzletek és akár órákat eltudnék tölteni, csak azzal, hogy nézelődök. Még ha esetlegesen nem is veszek semmit.

-          Jézusom, ez micsoda?

Emelt fel Eric egy kicsi nyitott dobozt, melyben metszőkés és annak cserélhető pengéi voltak. Eric arckifejezését látva azonnal elnevettem magam.

-          Ez kérlek szépen metszőkés.

-          De mire? Ezzel gyilkolni lehet. – forgatta a kis fanyelű eszközt.

-          Az egyik linóleumhoz van, a másik fához.

-          Furák vagytok ti képzőművészek. – tette vissza a helyére az említett eszközt, majd továbbsétált, én pedig mosolyogva követtem, majd megálltam, mikor megtaláltam a krétákat melyekre szükségem volt.

Mindenféle színt válogattam össze egy dobozba, majd miközben pakolásztam, hirtelen egy kéz nyúlt elém, egy darab szénnel.

-          Jól látom, hogy ez olyan, mint egy darab faág? – szólalt meg hitetlenkedve Eric.

-          Igen. – nevettem.

-          Akkor nem hülyeségből találták ki neki azt a nevet, hogy fa szén ugye?

-          Nem. – mosolyogtam még mindig majd szembefordultam vele – És mivel szükségem lesz ilyenre is, így pár szép ágacskát össze is szedhetnél nekem.

-          Igenis, kisasszony! – tisztelgett, majd elsétált.

Bolond! Komolyan. Látszik, hogy nem sűrűn jár ilyen helyekre, meg nem is foglalkozik efféle dolgokkal. De sebaj, most legalább én is tanítottam neki valamit.

-          Jenna!

-          Tessék?

Eric most két darab krétával a kezében állt velem szemben.

-          Én ezt nem értem. Mi a különbség a kettő között? Ugyanazok a színek, de mégis más… de miért?

-          Az egyik olajalapú, a másik por. Más struktúrát ad a rajznak.

-          Azt hiszem, sosem térek át a rajzolásra.

Olyan aranyos volt, ahogy állt a krétákkal, maga elé tartotta és nézte őket, hogy muszáj volt megölelnem. Érezhetően váratlanul érte a dolog, de aztán magához szorított.

-          Menjünk szedjük össze még ami kell.

-          Okés. Már csak ceruzák kellenek. Minden mást már megtaláltam.

-          Király vagy! – mosolygott.

Odaálltunk a ceruzás részleg elé. Ericen látszott, hogy tanácstalanul nézegeti őket és nem tudná eldönteni, hogy most akkor mit meg hogy válasszon.

-          Tudod mit? Inkább rád bízok mindent. Mi az, hogy van HB, meg sima B, de még sima H is? Az első kettőről már hallottam, de hogy H-s is legyen.

-          Azok az igazán kemény ceruzák, amik H-sak.

Felém fordult és látszott az arcán, hogy már másfelé kalandozik, majd megjelent a szája sarkában egy huncut mosoly. Tudtam… nagyon jól tudtam, hogy éppen mire gondol, mikor így néz rám…

-          Jajj Eric, inkább menj és mindjárt ott vagyok én is. – lökdöstem a pénztár felé, majd gyorsan összekapkodtam mindenféle ceruzát, és követtem.

Kifizettünk mindent, majd beültünk az autóba.

-          Na, ez is meg van.

-          Meg. – mosolyogtam – Már alig várom, hogy elinduljunk és végérvényesen megkezdődhessen a közös munka.

-          Azt már én is várom!

Közben elindultunk.

-          Hazaviszlek, okés? Jól elment a mai nap. Fel sem tűnt, hogy már ennyi az idő.

Én sem vettem észre, hogy már mindjárt sötétedik, olyan jól elvoltunk egész nap. Remélem a turné alatt is hasonlóan röpül majd az idő, és nem azért, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta, hanem mert akkor jól érezzük magunkat és nincs feszültség.

-          Hú tényleg. Hallottad?

-          Micsodát? – néztem meglepetten ismét.

-          Van a neten egy ilyen blog vagy micsoda, ami velem foglalkozik. Ami megtisztelő, - vigyorgott – de nagyon durván sokat tud az írója. Kíváncsi lennék, hogy most vajon hol lapul. Lehet, hogy bent fekszik a csomagtartóban és mindent fölvesz éppen diktafonra. – viccelődött és próbáltam nem mutatni az ijedtséget, mely úrrá lett rajtam. 

Néhány kérdés :)

Sziasztok! 
Mostanság kevés időm lesz írni. Nagyon kevés, de próbálok majd haladni, ahogy tudok :) 
Úgy döntöttem, hogy ne haljon meg az élet a blogon, hozok nektek néhány kérdést, amire kíváncsi vagyok :D De akár magatoktól is írhattok bármiről! :D Szívesen veszem a Ti kérdéseiteket is és bármit, amire kíváncsiak vagytok! :)

1. Ki a kedvenc szereplőd?
2. Mit gondolsz egyes karakterekről?
3. Ha valaki nem tetszik, vagy tetszik, akkor miért?
4. Mit vársz a történettől a továbbiakban?
5. Vajon Jenna és Eric között lesz több, mint barátság?
6. Hogy találtál a blogra? :)

Hirtelen ennyi jutott eszembe :) Remélem számíthatok rátok és kapok néhány választ, vagy kérdést és remélem nem tettem fel hülye kérdéseket :D:D

14. Fejezet - A meglepetés vendég

Sziasztok! :)

Hosszas kihagyás után itt az újabb fejezet :) Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem, csak rengeteg dolgom volt így nyár végére :-/

Most is már pakolás vár rám és költözöm Szegedre vasárnap vissza, a kollégiumba. Nem tudom mikor lesz időm írni, de amint tudok, hozok nektek részt, ígérem :)

Aztán, elérhető leszek továbbra is. Itt a blogon chatben, kommetben, vagy twitteren @VeresKitti , de akár facebookon is :) :) 

Köszönöm a kommenteket és a rengeteg pipát!^^ Mindnek nagyon örültem^^ Remélem most is írtok nekem véleményt, vagy nyomtok egy szavazatot valamelyik lehetőségre a fejezet végén :D

Még mindig csak ült velem szemben és nem válaszolt. Én meg annyira meglepődtem, hogy hirtelenjében nem is tudtam, mit mondjak neki. Rengeteg kérdés felmerült bennem, de már annyi, hogy egyet sem tudtam hangosan kimondani és megfogalmazni. Mint a kitörni készülő vulkán, melyen a kürtő eltömődött és nem tud kijutni a láva. Persze, nem akartam lehordani a fejét, de azért már nagyon érdekelt, hogy mi a fenét keres itt ilyenkor és pláne, hogyan jutott be? Ami a legjobban zavart, hogy ő meg csak mosolygott és alaposan megnézett magának.

-          A tény, hogy egy szál törülközőben állok előtted és az arcodon kaján vigyor ül, eléggé zavarba hoz. – mondtam, mire elnevette magát – Nem vicces. – reagáltam, de már én is csak mosolyogni tudtam.

Odasétáltam a szekrényemhez, majd kikaptam egy pólót és nadrágot, a fürdőben felöltöztem és visszasétáltam a szobába. Egyetlen pillanatig sem tudtam kiverni a fejemből a gondolatokat, hogy mit kereshet a szobámban. Mit kereshet nálam egyáltalán? Miért jött? Csak nem hiányoztam már neki? Na jó… ez hülyeség lenne. Miért hiányoztam volna neki? Hiszen csak munkatársak leszünk, ha mondhatjuk így. Semmi más. Semmi több…

Megálltam az ajtónak támaszkodva és ismét ránéztem. Engem méregetett még mindig, de már kedves mosollyal az arcán és nem azzal, ami az előbb valószínűleg elég élénken elszabadult fantáziát takart.

-          Nos? – kérdeztem.

Úgy nézett rám, mintha fogalma sem lenne arról, hogy mire célozgatok a kérdésemmel, holott nagyon is jól tudja. De tény, hogy nagyon jól játssza a hülyét…

-          Mi nos? – nézett rám kérdőn.  

-          Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

Felállt és szétnézett a szobában. Az ujját végighúzta a bútorokon, megvizsgálta a gépemet, majd odasétált hozzám és megállt velem szemben. Rám nézett, majd ismét nem mondott semmit. Zavaró volt, hogy nem mond semmit sem, csak néz. Kezdtem úgy érezni, hogy direkt kínoz ilyenekkel…

-          Mi is volt a kérdés? – hajolt közel.

Éreztem a bőrömön meleg leheletét és kicsit zavarba hozott a közelsége. Kicsit? Nagyon. De nem értettem miért van rám ilyen hatással.

-          Mintha nem tudnád. – toltam el magamtól, majd leültem az ágyra, így most felcserélődött az előbbi jelenet beosztása.

Most ő állt az ajtófélfának támaszkodva. Jobbnak éreztem, ha kicsit eltávolodom tőle. Nem tudom miért, de zavart, hogy engem bámult. Bár a szemei megbabonáztak, és nem tudtam rá semmiféle magyarázatot adni, hogy miért… Furcsa... Na, de mindegy is.

-          Ahogy látom, Becki már nagyon hiányol. – intett a fejével a gépem felé, ahol sárgán villogott a kis ikon a tálcán.

Becki? Ez mindent tud? Mi a fene? Ki vagy te Drew, a fene egyen meg!

-          De… Honnan? – néztem rá meglepődve.

-          Én mindent tudok. – vigyorgott elégedetten.

-          Mondták már, hogy ijesztő vagy?

-          Nem. – nevette el magát – Nyugi. Nem fogok kitálalni senkinek. Éés, bántani sem foglak!

Odasétált hozzám és leült szorosan mellém. Kicsit megmozdult és meglökött a vállával, mintha unszolni akarna, hogy mondjak valamit, vagy csak figyeljek rá. Bár az nem ment, hogy ne figyeljek rá. Rengeteg kétség volt bennem felőle és nem tudtam már eldönteni, hogy tényleg megbízhatom-e benne, vagy nem. Tényleg az-e akinek mondja magát, vagy csak engem is átver? Drew… Miért vagy ennyire fura? Miért van ennyi kétség bennem, miattad? Az is lehet, hogy csak félek attól, hogy ennyire közel vagy és ennyi mindent tudsz rólam, pedig még csak most találkoztunk… Bár én magam sem tudom eldönteni. Annyi érzés kavarog bennem mostanában, hogy fogalmam sincs kivel hányadán, vagy hogy állok…

-          Meg tudhatnám végre, hogy miért is vagy itt pontosan? – tettem fel újra a kérdést, melyre már szerettem volna választ kapni.

-          Óh, hogy ez volt az a kérdés. – nevette el magát, mire belebokszoltam a vállába – Jó erőbe vagy te csaj.

-          A sok kémkedés megtette a hatását. – nevettem én is, majd közben kicsit hátrébb húzódtam.

Törökülésbe húztam a lábaimat, és a két térdemre támaszkodva figyeltem.

-          Várom a választ. – szólaltam meg ismét.

-          Hiányoztál. – nézett rám olyan őszintén, hogy már kezdtem elhinni.

Közelebb hajolt, majd hátrahúzódtam a falhoz és nekidőltem annak. Elmenekülök előle? Igen! Ha valami tizennyolc karikásat akarna csinálni ma éjszaka, akkor azonnal elhagyhatja a szobámat, mert én nem fogok semmit sem tenni vele. De komolyan… tiszta macska egér játékot űztünk az utóbbi pár percben.

-          Jó vicc. – néztem rá újra - Mondták már, hogy jó színész lenne belőled?

-          Igen. Említették már. – mosolygott.

-          Na de most már tényleg. Miért vagy itt?

Sóhajtott egy nagyot, majd felhúzta a lábait és velem szembe ült.

-          Csak szerettem volna végre beszélni veled. Nem tudok mostanság semmit… Mi volt a munkával kapcsolatban? Merre jártál? Mi történt, hogy nem tudtunk beszélni egész nap? És tényleg örülök, hogy láthatlak. – mosolyodott el.

Aztán szép sorjában elmeséltem neki mindent. Attól a pillanattól kezdve, hogy elindultam a divatházhoz, hogy megtudjam milyen munka vár rám, egészen addig, hogy megjelent nálam teljesen váratlanul.

-          Ez csúcs! – ugrott fel az ágyról – Maximálisan a közelében lehetsz, anélkül, hogy bujkálni kellene! Király! Akármit kideríthetünk róla és leadhatjuk az infót a neten!!!

-          Pontosan. – mosolyogtam – Ez volt a cél nem? Így még inkább mindent megtudhatnak róla az olvasók, csak nekem lesz nehezebb, hogy le ne bukjak.

Kicsit azért furdalt a lelkiismeret, most, hogy már ha mondhatjuk így, ismertem Ericet. Feléled a lelkiismeret? Igen… De végül is semmi rosszat nem csinálok, csak azonnal leadok infókat, melyeket más nem tudhat…

-          Igen. De ügyes vagy te és megoldod. – nézett rám.

-          Legalább is megpróbálom.

Nem lesz egyszerű. Az meg pláne, hogy akármit nem mondhatok el neki. Nagyon meg kell fontolnom minden egyes beszélgetésnél, hogy mit is mondok…

-          Valódi kémnek érezheted magad. – nevetett.

-          Az tuti. – nevettem el magam.

Elég hihetetlen, hogy tényleg képes voltam megcsinálni mindezt, hogy idejöttem, azzal a céllal, hogy elkezdjem vezetni a blogot, aztán bekerültem Eric mellé, és amit a szellőzőben csináltam… Még magamat is képes vagyok meglepni.

-          De van még egy kérdésem számodra…

-          Kíváncsian várom! – hajolt közelebb ismét.

-          Hogy jutottál be?

-          Azt hiszem… – vigyorodott el – Ez nem sokáig marad már titok, mert mennem kell.

Felállt az ágyról és az ajtóhoz sétált.

-          Van kulcsod az ajtómhoz? Vagy odalent kaptál? Mi a fene?

Meglepetten néztem rá, mire ő meg kérdőn rám, majd nevetni kezdett. Nem értettem mi volt ezen olyan vicces. Talán az arckifejezésem? Vagy az, ahogyan feltettem a kérdést? Vagy maga az egész kérdés? Vagy talán ez az egész itt Svédországban annyira természetes, csak nekem meglepő, hogy az emberek ki s berohangálnak a másik lakásából?

-          Dehogy is. – nevetett, majd rátette a kezét a kilincsre és lenyomta azt – Csak ellenőriztem bezártad-e az ajtót.

-          Miért is?

Jó, most már kezd furcsává válni ez az egész. Miért nézi meg, hogy bezártam-e az ajtót? Ha most nekem támad, hogy valamit akar, akkor nem érdekel majd az sem, hogy elmondja mindenkinek ki is vagyok valójában. Azonnal kirakom a szűrét, ha megpróbál rám mászni.

-          Csak mert nem akarom, hogy valaki véletlen bemásszon hozzád az éjjel.

-          Elég ironikus a dolog…

-          Igen. – nevette el magát ismét – Most viszont tényleg megyek.

Fogta magát és odasétált az ablakhoz, kinyitotta azt, majd egyik lábával kilépett rajta. Várjunk csak… Komolyan az ablakon mászott be? Ez most komoly?

-          Hé! Te most tényleg az ablakon másztál be és készülsz ott is lelépni?

-          Igen. – mondta úgy, mintha ez tök természetes lenne – Miért?

-          Ezt nem hiszem el. – kúszott mosolyra a szám – Tényleg képes voltál felmászni ide, csak hogy beszéljünk?!

-          Igen. – mosolygott rám – Jó éjt, Kakaós lány. – nevetett, majd kilépett az ablakon és eltűnt.

Egy ideig csak ültem és próbáltam feldolgozni az imént látottakat, majd fölálltam az ágyról, és odasétáltam, ahol az előbb eltűnt Drew. El sem hiszem, hogy mindez tényleg megtörtént. Mint a filmekben! Bemászik az imádott férfi az ablakon. Csak itt persze kicsit más a helyzet. Drew meg én csak, mint csapattársak ténykedünk és együtt fogunk infókat gyűjteni, Mr. Tökéletesenelképesztőről, aki holnap ismét jön értem és megyünk vásárolni.

Kihajoltam az ablakon. Drew már sehol sem volt. Csak néhány ember sétált odalent az utcán. A látvány pedig, ami elém tárult, valami eszméletlen volt. Visszaszaladtam a fényképezőmért és készítettem pár képet. Ezt a kilátást muszáj volt megörökítenem. Soha nem láttam ennél szebbet. Párizs és Stockholm az a két város, amely minden pontja elvarázsol és magával ragad. Minden egyes alkalommal beleszeretek és kicsit jobban az enyémmé válik. Nem tudom megmagyarázni miért vannak rám ilyen hatással ezek a helyek, de valami elképesztő. Mást nem is tudnék elképzelni, csak ezt a két helyet, hogy leéljem az életemet.

Miután kiámultam magam az ablaknál, visszaültem a géphez és végre megnyitottam Becki ablakát, melyben már kész kisregényt írt nekem.

Becki üzenete: Hallod! És mi lesz, ha netán összejöttök Erickel? :O Jesszumpepi! Lesz egy sztárfeleség barátnőm!!! Ugye azért meghívsz az esküvőtökre? Mindig is szerettem volna tanú lenni *-* Igen :P Ez célzás volt arra, hogy én szeretnék a tanúd lenni! xD Aki betölti ezt a posztot az lehet még koszorúslány mellette? Szeretnék egy gyönyörű ruhát is *-* Légysziii! :D:D Na jó xD Tudom zuhanyzol, de ezt nem bírtam ki, hogy ne írjam le neked xD... Már eltelt öt perc…. Tíz perc….Kezdek unatkozni, mikor jössz már? Jennaaa! J..e..n..a.. ja meg még egy n betű xD Sieesss! Mi a fenét csinálsz eddig? Már húsz perc…Te biztos, hogy zuhanyozni mentél és nem vitted fel magadhoz Ericet? :O Mert akkor befogom és nem zavarok, de nekem megmondhatod ám, hogy mire készülsz és nem kell köntörfalazni :P… Fél óra… Na jó! Most már kezdek NAGYON unatkozni xD Aimer Jenna Diélia! Kérlek gyere már! S’il vous plait! xD … JEEEENNNAAAA  gyere már! :D Ne most akarj családot alapítani légyszi, mikor én itt kikészülök! XD Egyedül vagyok itthon és nincs kit nyaggatni rajtad kívül! xD :D … Csak telik, múlik az idő és te még mindig sehol… L …Na most már tényleg érdekel milyen kifogással állsz elő nekem arra a hosszú időnyi kimaradásra, amíg nem voltál itt, mert nem szoktál ilyen sokáig zuhanyozni… :D Ejnye Jenna! xD A neved a szerelmet jelenti, de ne most már! :D Bocsi, hogy önző vagyok, de ha már nem láthatlak, legalább ennyi kis élvezetem had legyen! :D

Azt hittem sosem érek az üzenetének a végére, de sikerült. Tényleg nagyon szenvedhetett már nélkülem, ha nem volt jobb dolga, minthogy nekem ide írogasson. Ha elmesélem, hogy itt járt Drew, biztos, hogy kikészül. De nem azért, mert annyira szörnyű a dolog, Hanem pont ellenkezőleg!

Én: Itt vagyok már nyugi! :D

Becki üzenete: Na végre! :D

Én: Nem fogod elhinni mi történt!

Becki üzenete: Miszter Manyifik visszatért hozzád és azt mondta nem tud nélküled élni *-*

Én: Nem éppen! xD Drew látogatott megxD De nem pont a szokványos módon. Bemászott az ablakon! O.o

Becki üzenete: Mint a szerelmes hősök a filmekben! Azta! :O

Én: Nem azért jött, hogy szerelmet valljon. J

Becki üzenet: Kár L Pedig már reménykedtem.

Én: Nem is ismerjük egymást. És… annyira fura. Néha azt éreztem, hogy mentem rám mászik… amiket csinált.

Becki üzenete: Tuti, hogy bejössz neki! :P

Én: Nem hiszem. De előbb utóbb minden kiderül…

Becki üzenete: Az biztos :P De most minden kis apró, piszkos részletre kíváncsi vagyok, úgyhogy mesélj.

Én: Semmi érdemleges nincs. Csak elmeséltem neki, hogy mi volt ma.

Becki üzenete: Még csak egy aprócska csókocska sem? L

Én: Semmi :D De lehet, hogy ha hagyom magam, akkor…

Becki üzenete: Akkor? :O

Én: Semmi…

Becki üzenete: Ajj, de utálom, mikor ezt csinálod…-.- Felcsigázol, aztán nem mondasz semmit! -.-

Én: :D :P Tudom, hogy értékeled, mikor ilyen vagyok xD :D Na, de most lelépek, mert reggel időben magamhoz kell majd térnem és iszonyatosan fáradt vagyok.

Becki üzenete: Megy a lovagod és mentek ceruzát vásárolni? :P

Én: IgenxD Megyünk cerkát venni :D:D:D

Becki üzenet: Jól teszitek :P De ne feledd, a próbafülkékbe két ember is befér! ;) :P

Én: Nem felejtem el! xD Köszi a tippet

Becki üzenete: Na, menj és pihend ki magad holnapra! :P Szia, jó éjt ;)

Én: Szió :D Jó éjt!

Kikapcsoltam a gépet, majd bemásztam az ágyba. Magamhoz öleltem a kispárnát és pár pillanaton belül, már aludtam is. Reggel pedig már olyan korán fel voltam, hogy magam is elcsodálkoztam rajta. Sosem tértem magamhoz ilyen könnyen, mint ma reggel. Felöltöztem, elszaladtam néhány pék sütiért reggelinek, majd egy kakaó társaságában elfogyasztottam. Itt létem óta most először kapcsoltam be a tévét és nagyon meglepett, amit láttam. Kár, hogy semmit sem értettem az egészből. Valami műsorban néhány fotó volt a tegnapi napról, amit Erickel töltöttem. Az akváriumban, mikor ökörködünk, és a vidámparkban, mikor az alsógatyájával a kezünkben kergetőzünk, ami még most is elég furcsa egy jelenetnek számít. De ki mondhatja el rajtam kívül, hogy Eric Saade alsójával kergetőzött és maga az üldöző volt a tulajdonos? Mindenesetre, most már engem is elég gyakran meg fognak ismerni az utcán és lehet, sűrűbben kellene tévét néznem.

Mikor végeztem úgy döntöttem felnézek a blogra. Bepötyögtem a tévében látottakról egy rövid bejegyzést, majd megnéztem a statisztikákat. A látogatottság már olyan nagy számot mutatott, amit soha az életben nem gondoltam volna. Mi lesz később, ha már most ez van!? Viszont jöhetne már Eric… Ilyenkor nem tudok már várni. Mennék, és totál be vagyok zsongva. Nem tudok magammal mit kezdeni és ugrálok, pörgök, meg minden őrültség, amit egy ilyen kis helyiségben meg lehet csinálni. Aztán csengeni kezdett a telefonom.

-          Igen? – hasaltam vele az ágyra.

-          Jó reggelt Kakaós lány! – hallottam a jól ismert hangot.

-          Jó reggelt Mr. Saade. – erre elnevette magát.

Imádom, ahogyan nevet. Annyira aranyos. A mosolya pedig valami elképesztő. Bár nem csak az, hanem az egész pasi, úgy ahogy van! Valami hihetetlen személyiség! Ráadásul még eszméletlen jól is néz ki!

-          Lent várlak, hogy elinduljunk vásárolni.

-          Rendben! Máris ott vagyok.

Felpattantam az ágyról, beledobtam a táskámba, amik kellenek, és már száguldottam is lefelé a lépcsőn. Ha lehetséges, hogy valaki olyan gyorsan szaladjon lefelé, hogy már repül, akkor én most repültem. Odakint pedig szembe találtam magam Mr. Saadeval, aki nekitámaszkodott az autójának és rám mosolygott.

-          Szia!

-          Szia! – mosolyogtam én is, majd odasétáltam az autóhoz.

Mind a ketten beszálltunk, majd ismét rám nézett.

-          Indulhatunk?

-          Mi az hogy! – mosolyogtam rá, majd megkezdődött a nagy bevásárló nap kettesben. 

Díj

Először is köszönöm Anna Love ♥-nak :)

5 dolog magamról:
 - imádok énekelni
 - lételemem az írás
 - nagyon szeretek rajzolni
 - a színház a 3. otthonom
 - szeretném bejárni a világot

jellemzőim négy szóval:
  - önbizalomhiány xD
  - kétkedés
  - makacs
  - elszánt

13. Fejezet - "... csak egy kis masszázsra gondoltam..."

Sziasztok! :)

Meghoztam az újabb fejezetet! :) Nagyon köszönöm a rengeteg pipát és kommentet^^ El sem hiszitek mennyire örültem nekik^^ Remélem továbbra is számíthatok rátok!:)

Jó olvasást :)

@VeresKitti   -> Twitteren továbbra is elérhető vagyok, de facebookon is :)

Csak meglepetten álltam Erickel szemben, mire az ő arcára ravasz mosoly ült ki. Kezdtem félni attól, hogy már megint mit találhatott ki. Ez a mosoly sosem jelentett jót és előbb vagy utóbb mindig történt valami olyasmi, ami meglepetésnek számított és hiába tudja, hogy nem szeretem őket, van egy olyan érzésem, hogy nem fogja abbahagyni ezeket a dolgokat. Bár még mindig nem tudtam, hogy mit is mondjak neki. Annyi minden kavargott hirtelen a fejemben és ráadásul ilyenkor ki is ürül az agyam, ha hirtelen támad be.

-          Nem tudok énekelni. – feleltem meg végül a kérdését.

-          Most csak viccelsz, ugye? – nevetett, majd becsukta az öltöző ajtaját, átkarolt és elindultunk kifelé – Eszméletlen hangod van!

-          Nekem? – álltam meg döbbenetemben.

Soha nem tartottam jónak a hangomat, sem régebben, sem most. Néhányan emlegették, hogy talán foglalkoznom kéne ezzel is és nem elhanyagolni, de nem foglalkoztam velük. Csak legyintettem egyet és átsiklottam a dolog felett. És, még ha jó hangom is lenne, akkor sem mernék kiállni senki elé sem énekelni! Abszolút senki elé! A színpad Ericnek való és nem nekem. Ő tud show-t csinálni én nem. Én ha kiállnék oda, azonnal megfagynék. Nagyon jó nekem a háttérben. És ez egy nagyon jó pont a tervezésben is. Nem kell kiállnom a színpadra. Ez a legjobb az egészben! A legeslegjobb!

-          Igen, neked! – karolt át ismét és folytattuk utunkat kifelé.

-          De… - kezdtem volna, mikor megszólalt a telefonom – Ne haragudj. – kotortam elő a készüléket, melyből üvöltött a Hearts in the air és kicsit távolabb sétáltam.

A kijelzőn apa neve villogott nagybetűkkel. A legjobbkor hív. De mindig eltalálja, mikor kell keresnie. Nem is ő lenne, ha a lehető legrosszabb pillanatokat kapná el a hívásával.

      -     Szia apa.

      -     Szia kicsim! – köszönt ő is és éreztem, hogy nagyon örül, hogy végre hallja a hangom – Mi a helyzet veled?

      -     Semmi kü… - mondtam volna, de azonnal közbe vágott.

      -    Figyelj csak! Az jutott eszembe, hogy ha már kint vagy, hozhatnál majd nekünk haza valami szúve … szúve izét…

      -     Szuvenírt? – kérdeztem mosolyogva.

      -     Azt azt! Valami szépet, valami svédet. Tudod. – nevetett.

      -     Igen apa. – forgattam a szemeimet, mire Ericből kitört a nevetés és inkább elfordult.

Aztán még egy ideig hallgattam, amint apa ecseteli nekem a telefonba, hogy mik lennének igazán jó ajándékok, amit hazavihetnék emlékbe. Nagyon szeretem apát, de néha már kicsit sok volt. És főleg olyankor, mint ez a pillanat, amikor épp Erickel tárgyalnék. Ha mondhatom így… Ilyenkor azért inkább Eric felé húz a szívem… Mintha ő valami mágnes lenne és vonzana magához. Nagyon erős mágnes…

-          De ne felejtsd el! – mondta ellentmondást nem tűrően apa.

-          Jól van. Nem felejtem el. – mosolyogtam végül.

Ekkor Eric már a falnak támaszkodott és engem figyelt mosolyogva. Kicsit frusztráló volt, hogy engem méreget, és nem tudok elbújni, de nem tehettem ellene semmit. Apa meg közben folyamatosan csak mondta, mondta és mondta. Már szenvedtem. Mindenfelé forgattam a fejem, nekitámaszkodtam a falnak és ameddig tudtam lecsúsztam rajta. Végül lehuppantam a földre. Nem szerettem, ha valaki hallja miről beszélek, de most már nem érdekelt. Eric meg… Eric meg annyira nem zavar. Csak éppen, ha így mosolyog rám, mint most és akkor sem igazán zavar, hanem zavarba hoz, és nem mindegy. Végül döntöttem, hogy lerázom apát.

-          Apa, figyi. Nagyon örülök, hogy a szomszédnak öt kiscicája született. – mikor ezt kimondtam, Eric ismét nevetni kezdett és inkább kisétált az épületből.

Már én is nehezen bírtam ki, hogy ne nevessek, de próbáltam visszafogni magam, mert nem biztos, hogy jól esett volna apának. És egyáltalán nem akartam megbántani őt.

-          De, ne haragudj. – folytattam végül mondandómat – Most mennem kell, mert fontos dolgom akadt.

-          Csak nem valami fiú van a dologban?

Végül is, éppenséggel igen. Csak nem olyan értelemben, ahogy ő gondolja. Meg is halnék, ha Mr. Tökély csapná nekem a szelet. Lehet, hogy ott helyben kapnék szívinfarktust, mikor megcsókolna. Mikor megcsókolna? Vagy csak éppen tudnám, hogy azért simogatja meg a vállam, vagy a karom, vagy a lábam, mert tetszem neki. Erre a gondolatra azonnal hatalmasat dobbant a szívem és görcsberándult a gyomrom. Már csak a fantáziálás sem tesz jót nekem. Így inkább be is fejezem. Ilyen úgyse lesz, úgyhogy jobb, ha már most abbahagyom.

-          Nem apa. Csak dolgozgatom.

Jó kis meló nemde? Ki ne álmodna arról, hogy Eric Saade mellett dolgozhasson? Vagy éppen amellett a színész, énekes, vagy bármilyen sztár, példakép mellett lehessen, akire felnéz? Akit csodál? Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy iszonyatosan szerencsés vagyok.

-          Akkor nem is zavarlak tovább. Legyél jó! És vigyázz magadra! Szia kicsim.

-          Szia.

Eltettem a telefonom. Aztán felkeltem a földről, rendbe szedtem magam és Eric után indultam. Kiléptem az ajtón. Odakint már sötét volt. Ekkor döbbentem csak rá, mennyi minden történt a mai nap folyamán. Még csak ma reggel volt, hogy bementem a divatházba és kiderült milyen munkám lesz és erre tessék. Az egész napot Eric Saadeval töltöttem és olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Pedig ha úgy vesszük, igazán csak ma ismertük meg egymást. Az már más kérdés, hogy párszor egymásba botlottunk.

Jut eszembe. Ő hol van? Körbenéztem, de nem láttam sehol. Remélem nem hagyott itt, mert szívinfarktust kapok. Főleg, ha bezártak a parkba. Az lenne még csak egy jó kis program ma estére. Egyedül az üres, kihalt vidámparkban…

-          Azt hittem már ki se jössz. – hallottam hirtelen a hátam mögül és ijedtemben ugrottam egyet előre.

-          Muszáj a frászt hoznod rám? – néztem rá elhúzott szájjal, mire nevetni kezdett – Ennyire vicces vagyok?

-          Igen. – bólogatott.

-          Majd meglátjuk, akkor is ezt mondod-e, ha megint felülsz velem a hullámvasútra. – fogtam meg a karját és elindultam vele.

-          Ne! Csak azt ne. – hagyta abba azonnal a nevetést és ijedten próbált megállítani.

Ekkor már én nevettem. Aranyos volt, amikor a félelem kiült az arcára. Nem akartam újra felültetni, mert láttam, hogy holtsápadt lett a mai kis kaland után is, amire rávettem.

-          Nem akarok újra meghalni. – nézett rám kiskutya szemekkel, mikor megálltunk, majd támadt egy ötletem, de nem mertem megtenni, így inkább megkérdeztem.

-          Megölelhetlek? – néztem rá félve.

-          Ez kérdés? – mosolyodott el végül – Naná!

Aztán közelebb lépett és megöleltük egymást. Iszonyat szorosan fogott át a karjaival és meg is lepődtem rajta. Nevetni kezdtem és próbáltam mindezt nem hangosan tenni, mire csak addig jutottam, hogy a karjaiban rázkódom. Erre csak még jobban megszorított.

-          Ha meg akarsz fojtani, akkor nagyon jó úton haladsz!

-          Az a célom. - szorított magához még jobban.

Nem mondom, hogy nem tetszett a dolog, mert imádtam a karjai között állni és az illata valami eszméletlen jó volt. De a tüdőm körülbelül, már a negyedére zsugorodott, mióta megölelt.

Aztán eltávolodtunk egymástól és csak mosolygott rám. Fogalmam sem volt mi járhat a fejében, pedig néha nagyon szerettem volna tudni. Főleg ilyenkor, mikor csak nézett és mosolygott.

-          Azt hiszem. – lépett közelebb, és alig pár centi távolságnyira hajolt az arcomhoz – Jobb lesz, ha indulunk, mert bezárnak ide minket.

-          Kettesben? – kérdeztem elgondolkodva.

-          Igen. Miért? – vigyorodott el.

-          Csak… mert… - húzódtam még közelebb – Akkor jobb lesz, ha sietünk, mert az maga lenne a rémálom!

-          Ó igazán? – nézett rám meglepődve – Gyűlnek ám a striguláid, remélem tudod.

-          Tudom hát! – vigyorogtam, majd elindultam.

Határozott léptekkel haladtam előre, majd megálltam az út szélén ahonnan két irányba fordulhattam. Már csak kevés ember lébecolt a park területén. Már csak egy gond volt. Nem tudtam, hogy merre van a kijárat. Az emberek is mind a két irányba haladtak, így még csak az sem volt biztos pont, hogy a nagyobb csoportok után induljak.

-          Öhm… - fordultam Eric felé, aki csak vigyorgott rajtam.

-          Csak nem tanácstalan vagy, merre is kéne menni? – sétált felém.

-          De igen. – húztam el a számat.

-          Gyere. – karolta át a vállam, mint ahogy korábban is, majd elindultunk.

Sötétben nehezebben tájékozódom. Ha még világos lenne, hamarabb megmondanám merről is jöttünk, de így nem. Általában elég jó a tájékozódó képességem, de most tétlen vagyok.

Aztán mikor kiértünk végre, fogott egy taxit, amivel először engem vitetett haza.

-          Akkor holnap találkozunk, hogy megvegyünk neked minden szükséges holmit a turnéhoz. – mondta, miközben elkísért a bejáratig.

-          Rendben van. – bólintottam.

-          Jó éjszakát, Kakaós lány. – vigyorgott rám

-           Jó éjt. – mosolyodtam el én is és nyomtam egy puszit az arcára.

Utána befordultam az ajtóhoz, de még megvártam, míg elhajtanak és integettem. Mikor látótávolságon kívül kerültek, elkezdtem szaladni felfelé, ahogy csak tudtam. Kettesével, hármasával szedtem a fokokat és amint felértem már nyitottam is az ajtót az időközben előkotort kulcsommal. Benyitottam, lehajítottam a táskámat és már kapcsoltam is be a gépet. Lehasaltam az ágyra és már be is jelentkeztem mindenhová, abban a pillanatban, hogy betöltött a rendszer és enyém volt a pálya.

Azonnal felmentem a blogra és mindent leírtam amit, úgymond, pusztán csak hallottam. Nem leplezhettem le magam, hogy én vagyok az, aki Eric mellett fog dolgozni és én írom a blogot is. Lehet, hogy azonnal lemondhatnék mindenről és nem is tudom, hogy Mr. Hűdebombajóamosolya tud-e egyáltalán már erről az egészről. Azért kíváncsi lennék rá, de komolyan. Rákérdezni mondjuk, úgysem fogok. Na majd meglátjuk mi lesz. Így is úgyis RiceAngelnek fognak ismerni és semmi mást nem fognak meg tudni rólam az olvasók.

Az éneklős dolog meg. Remélem elfelejtette Eric. Nem akarom, hogy bármilyen meglepetéssel szolgáljon számomra ezen a téren is. És már arra sem kellett sokáig várnom, hogy barátnőm rám írjon és bombázzon az üzeneteivel.

Becki üzenete: Sziaaaa Mr. Űberaranyosédeshapsi (persze ez a te véleményed xD) tervezője!!! Ugye megmondtam? Ugye megmondtam?

Én: Szia Becki! xD Igen, megmondtad!

Becki üzenete: Mesélj már! Mi volt? Mit csináltatok, hogy csak most értél vissza?

Aztán részletesen elmeséltem neki a mai nap eseményeit. Minden apró kis dologra kitérve. Azt hiszem, ha egyszer ezeket visszaolvasom is ugyanolyan mosolyt fognak csalni az arcomra, mint most, mikor leírom. Eszméletlen egy nap volt, az fix!

Becki üzenete: És énekeltél neki?

Én: Végül nem, mert apa közbezavart, hogy vegyek neki szuvenírt. És igazság szerint nem is bánom, hogy nem kellett. Nem akartam égetni magam előtte…

Becki üzenete: Már bocs, de te hülye vagy! Mindig mondtuk, hogy jó hangod van.

Én: Egy ideig igen, de aztán már egyetértettél te is velem.

Becki üzenete: Volt más választásom? Próbálkoztam meggyőzni téged, de nem ment. Aztán feladtam.

Én: Tényleg ennyire makacs lennék?

Becki üzenete: Az nem kifejezés! xD De azért szeretlek! xD

Én: xD köszi xD :D

Becki üzenete: Szóval, nagyon cuki volt ma Mr. Popular!

Én: Igen! :D Eszméletlen aranyos volt egész nap. És holnap megyünk vásárolni! xD

Becki üzenete: Kettesben? *-*

Én: Szerintem igen, de nem tudom biztosra.

Becki üzenete: Aztaa!*-* Ugye tudod, hogy a próbafülkében ketten is elférnek egyszerre? :P

Én: Becki! xD Rajz eszközöket megyünk venni. Tudod… Ceruzákat, meg ecseteket…

Becki üzenete: Egy cerka már úgyis van…xD annyival kevesebbet kell vennixD

Én: Beckiiiiiiiiiiiiiiiii xDxDxD

Becki üzenete: Mi van? xD Én csak az igazat mondtam!

Én: Kissé élénk a fantáziád…

Becki üzenete: Miért baj az? O.o xD

Én: Nem baj xD Csak ezek után lehet, hogy az arcába röhögök majd, vagy zavarba jövök, ha mindez eszembe jut. xD

Becki üzenete: Úgy a jó! Legalább majd megint el kell érnie, hogy feloldódj! xD

Én: Inkább ne részletezd mire gondolsz, mert van egy sejtésem xD

Becki üzenete: Na de most miért? :O Én csak egy kis masszázsra gondoltam… ruha nélkül xD Olajjal… kellemes zene…

Én: Mindjárt gondoltam! xD

Aztán még folytatta az eszmefuttatását, én meg már a fejemet fogtam. Nem is Becki lenne, ha nem ilyen ötletekkel állna elő. Közben elkezdtem a blogon is olvasgatni az eddig elmaradt kommenteket. Rengeteget kaptam. Nem is gondoltam volna, hogy majd ennyire népszerű lesz a dolog, de az lett! Voltak néhányan, akik legszívesebben megfojtották volna a lányt, aki Eric mellett fog dolgozni. Sokan nagyon irigyek voltak rá, de nem akarták bántani, mert ha Eric őt választotta, annak meg volt az oka. Azt pedig már részletezték is, hogy hogyan tépnék ki a lány hajszálait egyesével, vagy éppen cifrább dolgokkal kínoznák, de inkább nem sorolnám fel, ha nem baj. Furcsa ezt így olvasni, hogy tudom, hogy rólam van szó és engem akarnak megkínozni, de azt hiszem ehhez jobb lesz, ha hozzászokom. Nem lesz egyszerű…

Írtam Beckinek, hogy elszaladok letusolni, majd felkaptam a törülközőmet és kivonultam a fürdőbe. Ledobáltam minden ruhámat, beálltam a zuhany alá és nagyon jó érzés volt, ahogy a meleg víz érte a bőrömet. Elfáradtam. Nem is kicsit. És ez most kicsit felfrissített. Behunyt szemmel álltam a csobogó víz alatt és folyamatosan a nap eseményein járt az agyam. A cápás jelenet, a vidámparkban a boxerral való kergetőzés, meg a hullámvasutazás. Minden. Minden elképesztő volt a mai napon.

Hirtelen zajt hallottam, és elzártam a csapot, hogy fülelhessek, hallom-e ismét, vagy csak képzelődtem. Egy ideig vártam, de semmi újabb nesz nem jött. Így folytattam a fürdőzést és gyorsan elkészültem. Kiléptem a fürdőbe, magamra tekertem egy törülközőt és visszasétáltam a szobába, de azonnal megtorpantam. Már nem voltam egyedül.

-          Hogy kerülsz te ide? – néztem meglepetten váratlan vendégemre, aki csak elmosolyodott.