21. Fejezet - Úton 2.0

Sziasztok! 

Már meg is hoztam az újabb fejezetet! :D 

Köszönöm a kommentjeiteket és a sok pipát! :D Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek! :D ;) Továbbra is várok minden véleményt! ;)     

(Továbbra is várlak titeket a többi blogomon is:) Ha van kedvetek nézzetek be ;)
Száguldás!
Figyelj! - Mindenütt ott vannak )

És továbbra is itt a facebook oldal: Az Eric projekt

    Másnap délben hagytuk el a szállást és már indultunk is Lengyelország felé. Mindenki olyan volt, mintha háromszor kimosták volna a mosógépben, majd még egy szárítóprogramra visszateszik, de elfelejtik kivenni, és csak órákkal később kerül ki újra a szabadba. Eric volt a legviccesebb, ahogy vánszorgott le a lépcsőn. Húzta magával a cuccaival teli kis bőröndöt, igen, a lépcsőn… aminek minden sarkából egy egy ruha kandikált ki. Szerintem mindent csak beledobált, aztán nem is törődött vele tovább. Az a csoda, hogy egyáltalán összezárta. Napszemüveg volt rajta, a haja kócosan állt összevissza. Mondjuk máskor is hasonlóan áll, mikor nem fellépésre lövik be neki, úgyhogy ez annyira nem is meglepő. Az inge kissé csálén volt összegombolva és mikor Alex ezt megjegyezte neki, csak elmosolyodott és felé mutatta a középső ujját, míg a többit behajlította. Alex erre leöntötte a kezében lévő pohár tartalmával, ami szerencsére, vagyis, Eric szerencséjére, csak hideg víz volt. Levette a napszemüvegét, majd egy kézmozdulattal letörölte az arcát. Erre hangosan felnevettem, mire mind a két fiú rám nézett, majd egymásra pillantottak egy gondolatcsere erejéig és megindultak felém. Azt mondanom sem kell, hogy a szálloda előtt már mindenki minket nézett. Voltak persze rajongók, akik nevettek rajtunk és fotózták a jelenetet, de egy két ember szinte szánakozva rázta a fejét és haladt tovább. De nem nagyon érdekel az ilyen… Szaladni kezdtem a fiúk elől.

-          Úgysem menekülsz! – kiabáltak utánam.

Kikerültem a csomagokat és felszaladtam a buszra. Jöttek volna utánam, de pont beleütköztek Tomasba, aki lefelé tartott. Nekem még sikerült elkerülnöm az ütközést vele, mázlimra. Lehet, hogy a fülemnél fogva rakott volna ki a buszról, ha teljes erőből nekimegyek.

-          Ti meg mit csináltok? – nézett rájuk Tomas.

-          Mi csak…

Néztek egymásra és keresték a szavakat. Látszott rajtuk, hogy most nem tudják mit csináljanak, mert a főnök elővette a komoly arcát és ez valószínűleg nem jelentett túl jót.

-          Csak játszunk egy kicsit. – felelte végül vigyorogva Eric.

Közben öntöttem két pohár vizet, amit Tomas háta mögött a kezébe csúsztattam, mindent úgy intézve, hogy a fiúk ne vegyenek észre. Elvette őket, így tudtam, hogy belement a dologba, mert ugye előre nem tudtuk megbeszélni.

-          Tudjátok, hogy indulni kell, ugye? – kérdezte szigorúan.

-          Igen, mi már be is… - kezdett szabadkozni Eric, mire a két pohár víz a fejükre zúdult.

Nevetve álltam fel Tomas mögött, akit szintén rázott a nevetés. A fiúk meglepetten néztek fel. Abszolút nem számítottak rá, hogy még egy adag vízzel is szembe kell nézniük, ha fel akarnak szállni a buszra. Láttam rajtuk, hogy ledöbbennek, aztán elmosolyodnak, végül már ők is velünk nevettek.

-          Törülközzetek meg, aztán indulás. – sétált el közöttük Tomas mosollyal az arcán, majd szembe találtam magam a fiúkkal.

-          Ezt még lejátsszuk! – nézett rám komolyan Eric.

-          De velem együtt! – csatlakozott Alex.

-          Én is akarok! – szaladt mögéjük Edin és átkarolta vigyorogva a két fiút – Apám… ti csurom vizesek vagytok.

-          Köszönjük a tájékoztatást Edin. – forgatta a szemeit Alex – Ha nem mondod észre sem vesszük.

Eric csak nevetett mellettük, mire Edin értetlenül nézett körbe. Abszolút nem vágta le, hogy mi a helyzet.

-          Mi történt itt? – adott hangot a gondolatainak.

-          Azt kérdezd Ms. Cseles kisasszonytól! – mosolygott rám Eric.

-          Én nem csináltam semmit! – néztem rájuk ártatlanul, majd elindultam a busz belseje felé, mert a fiúkat is elkezdte fölterelni Tomas.

Leültem hátul egy kényelmes kis sarokba, majd az ölembe húztam egy párnát és csendben figyeltem. A múlt éjszaka körül jártak a gondolataim. Annyi minden történt, hogy valahogyan muszáj lesz szortíroznom őket. Komolyan kellene egy külső merevlemez, amire lementhetem a sok adatot, emlékek címen, aztán mikor unatkozom, vagy nosztalgiázni szeretnék, vissza-visszanézném őket. Milyen jó lenne, nem? Így megnézhetnék minden gyerekkori emléket is, amire egy idő után az ember nem is tud visszaemlékezni. Magamhoz öleltem a kispárnát. Rá kellett jönnöm, hogy a két fiú teljesen megőrjített már. Drew… Eric… Eric, Drew… Ráadásul ez az egész… Amit művelnek velem… Pláne Eric… Na de mindegy is.

Elővettem a laptopomat, lenyomtam a bekapcsoló gombot, és míg vártam, hogy a rendszer felálljon, felpattantam, hogy hozzak egy kis kakaót a buszon lévő hűtőből. Visszaültem a helyemre, majd az ölembe vettem a gépet és kortyolgattam a hideg kis italomat. Megnyitottam egy szövegszerkesztőt, és úgy határoztam kicsit kockáztatok bár, de akkor is írni fogok. Ha valaki odapattan, akkor lecsukom a gépet, aztán nem látja senki, hogy mit is írtam. Viszont a blog vár rám már nagyon.

Végül nekikezdtem.

        „RiceAngel jelentkezik!!!!

        Elnézéseteket kérem a hosszadalmas kimaradásért, de sok volt a kutató munka, meg el kellett intéznem, hogy jöhessek a turnébusz után! Igen! Jól látjátok! Mindenhol ott leszek, ahol Eric fellép és mindenről értesítelek titeket! ;)

Rengeteg kérdést tettetek fel az ügyben, ami megjelent nem régen és futótűzként terjeng mindenfelé, mi szerint Ericnek új barátnője van. Hogy egy titkos szerelemről van szó és még egyelőre senkinek sem mondták el.

A helyzet az, hogy egyelőre nem nagyon tudok erről bővebben nyilatkozni még én sem, de amikor láttam őket, nem úgy tűnt, mintha együtt lennének, vagy bármi több lenne közöttük, mint barátság. Szerintem itt mindössze arról van szó, hogy nagyon jól érzik magukat együtt és ennyi. Viszont, ha bármi komolyabbat megtudok, azonnal jövök és informállak titeket! Addig is pedig mindenki maga dönti el mit hisz a sajtónak és mit nem… Én nem hinnék el nekik semmit, most, hogy jobban beleláthatok kicsit, hogy miket művelnek. Persze azt ne felejtsétek el, hogy én mindig csak a színtiszta igazat közlöm veletek!...”

Még írtam a koncertről, meg egy csomó dologról, ami éppen eszembe jutott. Bemásoltam a szöveget egy új bejegyzésbe, csatoltam néhány fájlt, amit Drew küldött nekem, majd rákattintottam a küldés gombra és már online is volt minden. Már az olvasóimnak is hazudok… Csúcs!

-          Üdv idegen. – pattant mellém Eric.

Rögtön kiléptem az oldalból, majd lecsuktam a gépet.

-          Ez elég gyors volt. – mutatott a gépre.

-          Igen. A naplómat írom, és nem akarom, hogy bárki bármit lásson belőle. – füllentettem olyan természetesen, hogy még én magam is meglepődtem rajta.

-          Én is benne vagyok? – vigyorodott el.

-          Ezt most komolyan kérdezed? Össze vagyunk zárva, de nem Eric, te nem szerepelsz a naplómban. – mosolyogtam rá.

Egy ideig csak ült velem szemben és engem nézett. Nem tudom mi járhatott a fejében, bár sejtem… mindenesetre nagyon elmélyült a tanulmányozásomban. És ilyenkor mindig elfogott a lelkiismeret-furdalás a blog miatt. Nem akartam hazudni neki, de így muszáj volt. Lehetséges, hogy rögtön megutálna és hazaküldene, amint megtudja, hogy valójában ki is vagyok én. A jókedvem azonnal elszállt, pedig tudom… tudom hogy…

-          Jól vagy? – szólalt meg végül.

-          Igen. – bólogattam és próbáltam mosolyogni.

-          Hát, nem úgy tűnik. – méregetett – Mi a baj?

-          Semmi.

-          Semmi… semmi. Utálom a semmiket. – morgott, de csak játékosan, mire elnevettem magam – Ezt már szeretem. – mondta és magához ölelt – Egyébként akartam tőled kérdezni valamit.

-          Na mondd.

-          Te szoktál blogolni? Vagy hogy is mondják ezt…

Mondanom sem kell, hogy az ijedtség végigfutott a fejbúbomtól a lábujjamig, majd vissza. Jenna, ez a srác mindent tudott, csak leckéztetett eddig. Most pedig fogja magát és kirak félúton Lengyelország felé, aztán azt csinálsz, amit akarsz!

-          Miért? – próbáltam összeszedni magam.

-          Csak mert nem tudom ezeket kezelni, és néha szeretnék felnézni egy-egy oldalra.

-          Á, nem olyan bonyolult. – esett le a hatalmas kő a szívemről.

-          De én hülye vagyok hozzá. Twitter… de az nagyon… meg néha facebook és ennyi. Online analfebéta vagyok. – vigyorodott el.

-          Meg bolond. – nevettem.

-          Hmm… ezt már sokszor mondták! Azt hiszem, talán ideje lenne megfontolnom, hogy tényleg így van. – tűnődött el.

Közben felnyitottam a laptopomat, és visszaléptem az internetbe. Szerencsére keresővel indul a böngészőm, így nem volt esélyem rá, hogy lebukjak. Szóval emiatt már nem is aggódtam tovább.

-          Te! Figyi már! Keressünk már cikkeket, amiket rólunk írtak.

-          Biztos? – néztem Ericre kérdőn.

-          Totálisan! – vigyorgott – Kíváncsi vagyok.

Azzal beütöttem a google-be a neveinket, és tátott szájjal bámultam mennyi cikk jelent meg már most rólunk. Az oldalszámot inkább már meg sem mertem nézni. Már így is elég sok volt amit láttam, és most hogy Eric még szeretne olvasgatni is… Nem tudom mennyire fog tetszeni nekem ez az élet, amit ők élnek. Bár szerintem ő már hozzászokott az ilyen idióta szövegekhez amiket sokszor megjelentetnek róluk.

-          Úgy tűnik egy csapásra híres lettél drága Kakaós lány. – emelte fel a kis dobozomat, amit korábban hoztam ide – Meg fog melegedni. – súgta és ideadta a kakaómat.

-          Köszi. – vettem el tőle, majd nyomtam egy puszit az arcára.

-          Óh, - mondta és legyezni kezdte magát, mint aki elakarja takarni, hogy elpirul, majd kihúzta magát és megköszörülte a torkát - Na nézzük mi van itt. – csúszott lejjebb, és úgy tette a gépet, hogy neki is az egyik combján legyen, meg nekem is az egyiken, így pont középre került, hogy mind a ketten jól láthassuk.

Válogatni kezdett. Volt miből, úgyhogy meg sem lepődtem, hogy nem a legelsőt nyitotta mag, aztán kiszúrt magának egy cikket aminek szimplán annyi volt a címe, hogy „Álompár!”

-          Na nézd már! Már álompár is vagyunk. – nevetett, de én nem tartottam olyan viccesnek a dolgot, így inkább csak csendben ittam a kakaómat.

Hangosan kezdte felolvasni a leírtakat, miközben a vállamra hajtotta a fejét. Azonnal megcsapott az a jellegzetes Eric illat, amit annyira szerettem. Eddig nem is figyeltem, mióta ide ült mellém, csak most, hogy ennyire közel jött és nyugiban vagyunk.

-          Eric Saade, mint tudjuk új barátnőt talált magának. Ójajj. – nézett rám, majd folytatta – A fiatal lány mindeddig teljesen ismeretlen volt mindenki számára, most viszont egy csapásra, hírnévre tehetett szert! Lehet, hogy a fiatal lány csak erre hajtott? Vajon tényleg szerelem van kettejük között? Na jó ez a cikk nem tetszik… - lépett ki belőle Eric, majd ráment egy másikra – Eljegyzés! – ez volt a cím - Hoppácska, erre kíváncsi vagyok.

Megvártuk, míg betöltött az egész oldal. Először végiggörgetett rajta, hogy megnézhessük milyen képeket csatoltak hozzá. Tele volt velünk az egész oldal. Nem viccelek! Szó szerint az egész! Mindenféle fotók díszelegtek olyan pillanatokat megörökítve, amikor nem is gondoltuk volna, hogy készülnek rólunk képek. Nagyon para ez a helyzet…

-          A huszonegy éves szívtipró megtalálta élete párját! – kitört belőle a nevetés és elterült mellettem – Ez most komoly? Már nem csak járunk, de te vagy életem párja. Ajj… Utálom az ilyen pletykaterjesztő oldalakat. – ült föl, majd folytatta, de még mindig vigyorgott – Mint megtudtuk, Eric Saade eljegyezte kedvesét, akivel még most is titokban tartják kapcsolatukat, és nem hajlandóak senkinek sem nyilatkozni. Téged megkeresett bárki is? – nézett rám.

-          Engem ugyan nem. – rántottam meg a vállam.

-          Borzalom ez az egész. – forgatta a szemeit, majd visszatért a cikkhez – Úgy tudjuk, már az esküvő időpontját is kitűzték. De vajon mire ez a nagy sietség?

-          Még a végén oda fog kilyukadni, hogy már terhes is vagyok. – húztam a számat, mire Eric elnevette magát.

-          Várj! Most jön az izgalmas rész, a sejtelmes kérdésekkel. – mondta ő is sejtelmesen, majd újra olvasni kezdett – Lehet, hogy valami más is áll a háttérben? A szülők tudnak bármiről, amiről mi még nem? Lehet, hogy máris a családalapításon gondolkodnak? És mi van akkor ha az a családalapítás már nincs is olyan messze?

-          Na neeeeee! – csuktam le a gépet – Ebből mára bőven elég volt.

Eric hangosan nevetett a reakciómon. Imádtam, amikor ilyen jóízűen nevetett. Engem is mosolyra késztetett. Senki nem nevet úgy, mint ő, az már biztos! Hirtelen felállt és előre sietett a többiekhez. Meglepett, hogy csak így otthagyott, de úgyse mehetett túl messzire. Maximum a sofőr mellé ülhetett be és az volt a legmesszebbi pont perpillanat.

Megrántottam a vállamat, majd csak ültem ott a félhomályban, és csendben ittam a kakaómat. Ezek a cikkek borzalmasak voltak. És úgy érzem, hogy most már nem fogok megszabadulni tőlük. Csak még inkább a nyomomban lesznek és minden tele lesz hamis információkkal. Aimer! Azt hiszem mostantól nem túl sok nyugtod lesz. De azért jó tudni, hogy már úton van a trónörökös is, nem? Elnevettem magam. Soha többet nem fogok elolvasni semmit, amit ezek írnak.

-          Hé Jenna!

Kizökkentett a fiúk kiáltása a gondolataimból. Ott álltak velem szemben széles mosollyal az arcukon. El nem tudtam képzelni mit akarhatnak ezek hárman tőlem. A lányok hátrébb ültek, és mosolyogva nézték az előttem történteket. Kezdtem velük is megbarátkozni, bár a fiúkkal hamarabb megtaláltam a hangot. De valahogy ez mindig is így volt. Világéletemben hamarabb találtam meg a közös hangot a másik nem tagjaival, a lányokkal lassabban, de ha igen, akkor viszont nagyon. Itt van példának Becki.

-          Figyelj! – kacsintott Eric, majd ránézett Alexre.

Visszaszámolt háromtól, majd elkezdtek énekelni és táncolni. Valamelyik koreográfiájukat szedték elő, mert nagyon egyszerre mozogtak. Eric közben hangosan nekifogott a Lady Marmalade című dalnak, én pedig felnevettem, de befogtam a számat. Nem akartam bunkónak tűnni, vagy hogy azt higgyék kinevetem őket, de nagyon viccesek voltak így hárman.

Aztán jött a nagyobb meglepi. Mind a hárman széttépték a pólóikat és odahajították hozzám. Tátott szájjal néztem őket és nem akartam elhinni, hogy ezek most tényleg komolyan sztriptízelnek nekem. A két lány hangosan kiabált és sikítozott, bíztatva a srácokat, akiket én totál döbbenten néztem még mindig. Eric hangosan kezdte üvölteni a dal refrénjét, a fiúk pedig vele tartottak. Soha nem gondoltam volna, hogy majd Eric Saade és a táncos fiúi fognak nekem sztriptíz táncot lejteni egy turnébuszon, amelyen még sokáig fogunk utazni.

Már szétesett a csapat és mind a hárman külön- külön alakítottak valamit. Aztán ha eddig nem voltam totálisan ledöbbenve, akkor a fiúk tettek róla, hogy tényleg elérjem a döbbenet legutolsó határát. Mind a hárman szépen kibújtak a nadrágjukból, és egy szál alsóban folytatták tovább. Újra visszatért a közös koreográfia, miután elhajították a ruhadarabot, amitől megszabadultak.

Abba még bele sem gondoltam, hogy elég poén, hogy így elférnek táncolni egy buszon. Most tudatosult bennem igazán, hogy mennyire nagy is ez a járgány, amin ülünk, de most nem is ez a lényeg. Hát hülye vagyok én, mikor három alsógatyás pasi táncol előttem és én a busz méretén gondolkodom? Más méreteken inkább nem is merek gondolkodni… Mindenesetre, annyi kocka forog előttem, hogy meg sem tudnám őket számolni. Még mindig hangosan énekeltek. Már én is beszálltam a dalolásba és most először Eric is elmosolyodott. Eddig halál komolyan csináltak mindent és nem tudom mi volt a céljuk ezzel, de ha az, hogy jókedvet csiholjanak, akkor azt sikerült elérniük.

Eric egyszer csak előre lépett hozzám, majd fél térdre ereszkedett, és felém nyújtotta a kezét.

-          Alapokat akarsz adni a hírfalóknak? – nevettem.

-          Gondoltam. – mosolygott – Ha már úgyis írtak egyet, s mást.

-          Mi az? Megkéred a kezem? – nevettem még mindig.

-          Hát… - húzta fel a vállait, mint aki rudas valamiben, de nem akarja még elmondani.

Blogok :)

Sziasztok! :))
Nem tudom mennyire tudjátok, de én másik blogportálon kezdtem el írni, aztán kerültem ide :)
Most úgy döntöttem két másik sztorimat áthozom ide, azzal a felhasználónévvel, amit ott is használok :)

Az egyik:
Figyelj! - Mindenütt ott vannak

A másik:
Száguldás!

Két teljesen különálló történet :) Szerettem volna megmutatni nektek, és ha van kedvetek nézzetek be :D

Az új fejezettel pedig, amint tudok, jelentkezem ;)

20. Fejezet - Káosz a köbön

Sziasztok! :)
Bocsánat a kimaradásért, de most már újra itt vagyok! :D Remélem tetszeni fog a rész nektek! :D Igyekszem most már újra a sűrűn érkező részekhez visszatérni! ;) 

Köszönöm a véleményeket és a rengeteg pipát!^^ Bízom benne, hogy továbbra is írtok nekem és pipáltok a fejezet végén! ;) 

Facebook oldal :) -> itt kérdezhettek, elérhettek, meg amit szeretnétek :D

           Felnéztem a cikkből és csak pislogtam magam elé. Nem tudtam megszólalni még percekig, aztán újra és újra át kellett olvasnom, amit írtak. Ezek még azt is tudják, hogy Görögországban élek eredetileg. De legalább még Párizsról nem tudnak… Vagy már igen, de az majd csak a következő cikk tartalma lesz. Azt hiszem sok utálót fogok magamnak szerezni most a különböző összeboronálások után. Fel kell kötnöm az alsóneműt a sok rajongó miatt, akik összeesküdtek minden Eric barátnő ellen. Bár nem is vagyok a barátnője.

-          Most mit csináljak? – szólaltam meg végül.

Drew felnevetett. Valószínűleg nagyon kétségbeesettnek tűnhettem azok után, ami a cikkben fogadott. De van ezen csodálkozni való? Elvégre, mégis csak szembesülnöm kellett azzal, hogy összehoztak Erickel. Nem tudom, hogy ez miért nem jutott eddig eszembe? Hiszen mindenből hírt akarnak kovácsolni… Akkor miért pont én maradtam volna ki ebből az egészből? Mindenesetre, visszatérve Drewhoz… nagyon szerettem, ahogy nevetett. Akaratom ellenére is mosolyra húzódott a szám. Közben pedig nem is néztem rá, csak hajtogattam a papírt, hogy majd visszaadjam neki. Szerettem volna semmissé tenni, bár azzal, hogy nem látom, még ott van a tény, hogy máris a központba kerültem. Mi jön még?

-          Igazából, ezek ellen nem sok mindent tudsz csinálni. – mutatott a kezemben lévő papírra – Mindenhol ott vannak. – suttogta vészjóslóan, majd újra elnevette magát és ekkor már én is csatlakoztam hozzá.

-          Akkor mi legyen? – mosolyogtam.

-          Hagyd Ericre meg a menedzserére. Ezt nekik kell elintézni, vagy éppen megcáfolni vagy… - nézett rám fürkésző tekintettel.

-          Mi az?

-          Esetleg…

-          Jajj Drew bökd már ki mit akarsz! – csaptam a vállára az összehajtott papírral.

-          Á, mindegy, hülyeség. – legyintett, majd a két kinyújtott lába között kezdte tépkedni a füvet.

-          Most már mondjad! – hajoltam az arca elé, hogy legalább rám nézzen.

Erre csak elmosolyodta magát. Jobban belegondolva, elég bizarr szituáció volt. Szinte már az ölébe hajoltam... Aztán ahogy észbe kaptam már húzódtam is volna vissza a helyemre, de Drew elkapott és az ölébe fektetett. Na, ha az előző szituáció volt bizarr, akkor erre nem is tudom milyen kifejezés lenne az alkalmas. Furcsa volt így ott ülni, feküdni. Bár az emberek a barátaik ölébe is szoktak feküdni nem? Mármint úgy értve, hogy barát barát, és nem szerelemre gondolok.

-          Nos… ha már így elhelyezkedtünk. – mosolyodtam el magam – Akkor akár meg is mondhatnád, hogy min járt a kis kobakod. – böktem a homlokára a mutatóujjammal, mire elnevette magát.

Igazából… megfordult a fejemben, hogy ha valaki véletlen erre sétál és meglát minket, akkor mit fog szólni. Főleg, ha mondjuk azt is látta mi történt odabent nem sokkal ezelőtt Erickel. És mi van, ha éppen Eric lesz majd aki kisétál, mert mondjuk jön, hogy megkeressen? De miért jönne utánam? Nem hiszem, hogy ennyire hiányolna, szóval ezt a gondolatot el is hessegethetem. Az viszont biztos… hogy kezdem elveszteni a fonalat az érzéseim és a két fiú között. Túlságosan is…

-          Csak az jutott eszembe, nincs-e esetleg valami valóság alapja annak, amit az újság írt. Bár gondolom nincs… vagy mégis? Nem tudom van-e köztetek valami. Annyira jóban nem vagyunk, hogy mindent elmondj nekem, de szerintem erről már tudnék. Nem?

A szavait hallva, azonnal ugrott egyet a gyomrom. Na most mit mondjak? Nem akarom nagydobra verni ezt az egészet. Sőt… ha azt nézzük nem is történt semmi. Vagy ez már nagy dolognak számít? Mi van akkor, ha ez az egész Ericnél is csak egy úgynevezett botlás volt? Vagy csak hirtelen felindulás? Vagy…? Ajj… De mindegy is… majd meglátjuk, hogy ha kijózanodik, akkor mit fog mondani, vagy tenni. Lehet, hogy alkohol nélkül nem is jutna eszébe megcsókolni, vagy bármi egyebet tenni velem. Bár mondjuk nem is nevezném csóknak, azt ami volt. Csak egy szájra puszi… És mi van, ha csak véletlen adta a számra? Mi van akkor, ha már rég megbánta az egészet?

      -     Hahó, Jenna. – integetett az arcom előtt.

      -     Hm?

      -     Látom szépen elkalandoztál. – mosolyodott el.

      -     Igen, egy kicsit. – néztem még mindig magam elé.

      -     Én ezt nem nevezném kicsinek. – nevetett.

      -     Hé! Ha sokáig kötözködsz, csak egy mozdulat és fájdalmas lesz. – mosolyogtam rá.

      -     Inkább csendben maradok. – felelte.

Rögtön értette mire gondolok. Mivel az ölében fekszek, így könnyen elérhettem volna a legfájdalmasabb pontját mindössze egyetlen mozdulattal. Persze sosem bántanám, de jó volt kicsit pimaszkodni vele, ha már ő is ezt csinálta velem. Nehogy már hagyjam magam, nemde?

-          Szeretném még hasznát venni. – mondta kétségbeesve, és belőlem kitört a nevetés.

De annyira nevettem, hogy rázkódtam az ölében, majd végül legurultam a fűbe. Éreztem ahogy utánam nyúl, de már nem bírt megfogni. És azt sem tudom miért volt rám ilyen hatással a mondata, de nem bírtam abbahagyni a nevetést. Meg, hogy egyáltalán miért van rám ilyen hatással ő maga…

-          Szóval? – hajolt fölém – Van valóság alapja annak, amit a hírhajhászok írtak?

-          Nincs. – ráztam meg a fejem.

Ez egy pici hazugság volt. Bár, ha azt nézzük, hogy egy puszi nem nevezhető járásnak, akkor nem hazudtam. Meg amúgy is később történt a dolog, mint hogy megírták a hazugságaikat az interneten. Mondjuk az azért eléggé elgondolkodtató, hogy a látottak alapján írták mindezt.  Azok alapján, ahogy viselkedünk egymással, és hülyéskedünk. Tehát ennyire félreérthetőek lennénk Erickel? Az is igaz, hogy néha elég furán viselkedik, ha együtt vagyunk. Mondjuk… Éppenséggel Drew sem panaszkodhat…

Furcsa mosoly terült szét az arcán, és nem tudtam, hogy mi járhat a fejében. Csend ült kettőnk közé. Akárhogy is töröm a fejem, szerintem sosem fogom megérteni mi jár a fejükben… A férfiak számomra örök rejtély maradnak.

Folyamatosan a szemembe nézett, vagy az arcomat fürkészte. Próbáltam a légzésemet lecsillapítani és nem mutatni neki, hogy mennyire zavarban vagyok. Nagyot nyeltem, mire elmosolyodott és közelebb hajolt.

-          Élvezed mi? – kérdeztem meg végül, így azonnal megszakítottam a mozdulatot.

-          Micsodát? – vigyorgott rám.

-          Ezt az egészet.

-          Úgy tűnik, mintha nem élvezném? – nézett még mindig a szemembe, majd a nyakamba fúrta az arcát.

Már nem tudtam mit mondjak és megszakítani sem volt erőm az egész szituációt. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hogy mit is mondjak, vagy mit csináljak. Lefagytam. Totálisan lefagytam. Ha nem a földön feküdnék, valószínűleg még a lábaim is remegnének. Be kell valljam, hogy még nem nagyon fordult velem elő ilyesmi. Sosem kerültem még annyira közel egy hímnemű egyedhez sem, mint most Drewhoz… vagy éppen az a szájra puszi, amit Erictől kaptam.

-          Miért csinálod ezt velem? – kérdeztem szinte suttogva, mert alig jött ki hang a torkomon – Drew, kérlek…

A nyakamban éreztem meleg leheletét, ahogy elnevette magát. Az illata már befúrta magát az orromba és meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett.

      -     Utálom, mikor nem válaszolsz a kérdésemre.

Eltoltam magamtól és a szemembe nézett. Még mindig nem mondott semmit, csak nézett rám. Eszembe ötlött az a gondolat is, hogy talán nem kéne hagynom, hogy ezt csinálja.

-          Ez a helyzet így ám nagyon fura, ugye tudod?  - tettem fel az újabb kérdésemet.

-          Igen. – mosolygott.

-          Jenna!!! – hallottam hirtelen, hogy a nevemet kiabálja valaki.

Azonnal szétrebbentünk. Drew felugrott, majd felsegített engem is a földről. Leporoltam magamat, aztán az előző hang irányába fordultam. Edin szaladt felénk abból az irányból, ahonnan korábban én is érkeztem.

-          Sziasztok! – ért oda hozzánk mosolyogva, majd végigmérte magának Drewt – Megzavartam valamit? – jelent meg egy mindent tudó vigyor az arcán – Mert ha igen, akkor én szívesen… - mutatott a háta mögé és már indult is volna.

-          Nem. – szólaltam meg végül, így megállt – Nem zavarsz.

Ha ő nem jön, akkor nem tudom meddig fajultak volna itt a dolgok, de az nem biztos, hogy sokáig vissza tudtam volna fogni magam. Be kell valljam, hogy Drew nagy hatást gyakorolt rám, és az is igaz, hogy eléggé nyomul. Sőt mi több… nagyon nyomul. Ami azért jól esik a bennem élő nőnek, de mivel Eric felől is tapasztalok némiképp dolgokat, így nehezen tudom már hová tenni egyiket- másikat… Mert ha csak az egyikőjük csinálná ezt velem nem lenne nehéz a dolgom, de így?!

-          És mit szeretnél? – néztem rá, mert már megint csak csendben állt ott.

-          Jaa, csak már hiányoltunk és mondtam a srácoknak, hogy majd én megkereslek. – mosolygott – De amint látom, társaságod van.

-          Én megyek is és nem zavarok. Te pedig menj csak vissza a buliba. – reagált Drew rögtön, majd elém állt, megsimogatta az arcom, nyomott a homlokomra egy puszit – Majd beszélünk. – mondta és elsétált.

Egy ideig még néztem merre ment. Dreew!! Legszívesebben kiáltottam volna egy nagyot, hogy kiadjam magamból a sok feszültséget, amit a két pasi okoz nekem. De… Mit csinál a fák között? Lehet, hogy a túloldalon is van egy szálloda és ott lakik? Ki vagy te Drew? Sokszor rá kell ébrednem arra, hogy nem is igazán tudom ki ő. Annyi mindent tud rólam, hogy valami elképesztő, viszont én róla semmit. Jobban nyomoz, mint az FBI.

-          Jössz? – zökkentett ki a gondolataimból Edin.

-          Igen. – mosolyogtam rá, majd elindultam, ő pedig jött velem.

-          Már mindenki hiányolt. Jól eltűntél. – nevetett – Eric meg kidőlt közben. Nagyon megünnepelte a turnéindulást, azt mondta felmegy a szobájába, de lehet, hogy még visszajön. Téged is keresett ám. Bár ünnepeljen csak… úgyis lesz ideje kipihenni, mert mire Lengyelországba érünk az egy szép kis út lesz… Ki volt ez a srác? A barátod?

-          Hogy mi? – néztem rá meglepetten, mikor felfogtam, hogy mit kérdez – Nem. Nem a barátom.

-          Biztos ez?

-          Igen az. – mosolyogtam.

-          Pedig az arcod másról árulkodik. – vigyorgott rám.

Azonnal lefagyott a mosolyom és megtorpantam. Mit lát rajtam Edin? Jézusom Jenna! Csak bele ne szeress!!! Remélem, hogy csak szórakozik velem Edin és nem gondolta komolyan, amit az előbb mondott.

Megállt az ajtóban és visszaintett.

-          Jössz már? – nézett rám.

Elmosolyodtam, és bólintottam, majd meg sem álltam, amíg be nem léptem a már jól ismert helyiségbe. Edin előreengedett, és becsukta az ajtót mögöttünk. Odabent még mindenki vidáman nevetgélt, táncolt, vagy iszogatott. Jó volt a hangulat és azonnal elragadott engem is. Eric viszont úgy tűnt visszatért időközben és tényleg látszott rajta, hogy kicsit felöntött a garatra. Edin a pulthoz vitt és mondta, hogy tölt nekem inni, csak mondjam mit kérek, de nem volt lehetőségem választani, mert egy jól ismert hang utánam kiabált.

-          Kakaóóóóós láááááááááááááány!

Abba az irányba néztem, ahonnan hallottam Ericet és láttam amint felém vetődik, majd megáll mellettem. Letette a poharát, elkapta a kezem és elindult velem a táncolni. Szorosan magához húzott, megpörgetett, minden lehetséges mozdulatot elkövetett a parketten. Rájött, hogy mennek nekem is a különböző lépések és így nem fogta vissza magát. Ha szabad ezt így mondanom, sokszor forrt közöttünk a levegő. És néha kezdem magam könnyű nőcskének érezni, így hogy nem régen még Drew nyomult, most meg Erickel táncolok így…

-          Nem vagyok ám annyira részeg, mint a többiek gondolják. – súgta a fülembe.

Annyira váratlanul ért a dolog, hogy totál meglepődtem. Néztem rá nagyokat pislogva, mire elnevette magát.

-          Kíváncsi vagyok, ilyenkor mit csinálnak, és hátha megtudok egy-két pletykát. – folytatta.

Milyen kis cseles vagy te Eric Saade.

-          Mint amit rólunk terjesztenek a neten?

-          Igen. – bólintott, majd rögtön témát váltott – Tudod… Emlékszem egy álarcos bálra nem is olyan régről.

Elnevettem magam. Azonnal tudtam, hogy mire gondol. Amikor elmentem és fotókat készítettem azon a bálon. Még totál meg voltam szeppenve mindentől, mert teljesen új közeg volt az egész. Meg ahogy Eric segített megkeresni a táskámat… amikor felállt a székre és el akarta kiabálni magát, ahogy majdnem elesett, de épp sikerült megfognom, és ahogy kicsikart egy puszit, meg a táncot. Már akkor imádtam az egész srácot, úgy ahogy volt.

-          Szent Saade Úristen és az elveszett táska esete. – nevettem fel, aztán láttam, ahogy engem méreget és éreztem, ahogy vörösödik az arcom.

-          Pontosan. – nevette el magát ő is – Akkor táncoltunk először.

-          Te mindenre emlékszel? – mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott és átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekam, mert épp valami lassú szám indult el.

-          Legtöbb esetben sok mindenre… de veled kapcsolatban mindenre.

Kezdem magam teljesen őrültnek érezni. Lehetséges ez, hogy egyszerre ketten csapják nekem a szelet? Bár, nem tudom melyik srác gondolja tényleg komolyan, vagy melyik az amelyik csak szórakozik velem. Fiúk! Megőrülök tőletek!

-          Jenna.

-          Igen? – néztem rá nagy szemekkel, mire elmosolyodott újfent.

De nem válaszolt semmit. Körbenézett, majd megfogta a kezem és elindult. Fogalmam sem volt hova megyünk, de mentem utána. Mikor valaki ránk nézett, akkor hirtelen megállt és intett felé. Ám egyszer Alex tartott az irányunkba Eric pedig felém fordult és megálltunk.

-          Csináljunk úgy, mintha beszélgetnénk. – kacsintott rám.

-          Oké. – mosolyodtam el és vissza kellett fognom magam, hogy ne úgy vigyorogjak, mint egy hülyegyerek.

-          Ígérem, mindjárt kijutunk innen. – mondta mosolyogva, és tényleg úgy gesztikulált hozzá, mintha tényleg csak egy spontán jókedvű beszélgetés lenne.

-          Felőlem itt is maradhatunk. – nevettem.

-          De én szeretnék kicsit veled lenni. – nevette el magát ő is, mintha valami vicceset mondott volna.

-          Hé srácok! – ért oda Alex – Nem kértek egy kis sütit? – tartott két szelet krémes csodát felénk egy tányéron – Már csak ennyi van és gondoltam megkérdezlek titeket is. A többiek meghagyták nekem.

-          Jajj Alex! Komolyan emiatt jöttél? – nevetett Eric.

-          Igen. –rántotta meg a vállát – De ha nem hát nem. Megmarad nekem! – mondta és benyomott egyet a szájába aztán habos mosolyt villantott felénk és elsétált.

Alex után néztem még mindig nevetve, miközben Eric se szó, se beszéd rántott egyet rajtam, és elindult arra amerre az előbb is tartott. Most el akar rabolni? Vagy megkínoz? Vagy mire készül? Vagy netán tartogat nekem valami meglepetést? Eric olyan néha, mint egy gyerek. Nem lehet kiszámítani sosem, hogy mit akarhat. Elsétáltunk… sétáltunk? Inkább rohantunk, egy rakat ajtó és szoba előtt, majd egy sötét folyosón megállt és felém fordult. Ide már csak éppen hogy elhallatszott a zene. Jó vastagok voltak a falak.

-          Eric, mire készülsz? – néztem rá kérdőn.

-          Majd megtudod. – lépett hozzám közelebb széles mosollyal az arcán.

A gyomrom rögtön összezsugorodott, és a szívem a torkomban dobogott. Ez most csak valami álom ugye? Az nem lehet, hogy Eric Saade pont engem akar megkaparintani magának… Sőt… ez a legnagyobb hülyeség, amit el tudok képzelni. Mit akarna pont tőlem?

      -     Mit… mit akartál mondani korábban? – tettem fel a kérdést, ami már egy ideje ott motoszkált a fejemben.

      -     Kíváncsi vagy? – szórakozott velem kicsit.

      -     Eléggé. – mondtam mire elnevette magát – Nem vagy vicces Mr. Saade. – böktem vállon.

      -     Nem? – sétált felém lassan, majd megfogta a derekam.

      -     Nem. – feleltem, és már szinte összeértek az ajkaink.

      -     Mire is vagy kíváncsi pontosan? – suttogta.

      -    Tudod te azt nagyon jól. – közben le sem vette rólam a szemét, és élvezte, hogy játszik velem, és annyira közel jött, hogy már szinte semmi távolság nem állhatott közénk.

     -     Jenna…

     -     Mondd már! – kérleltem, mire elvigyorodott.

     -     Tudod… egyre jobban tetszel nekem. 

19. Fejezet - "Méreteket akarok hallani!"

  Sziasztooook! :D Újra itt! ;) :D

Rettentő módon köszönöm nektek azt a sok véleményt, és visszajelzést, amit kaptam tőletek^^ Elképesztően jól estek^^ Remélem továbbra is írtok, és pipáltok nekem bőszen, mert minden véleményre nagyon kíváncsi vagyok :D Akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem :D 

Facebookon is megtaláltok:))) Ez a sztori oldala, de itt engem is elértek, vagy akár privátban is ;)

Jó olvasást! ;)

       Meleg lehelete súrolta az arcom, és beleborzongtam az egészbe. A szívem, mondanom sem kell, hogy olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem mentem kapok egy infarktust, és már nem fogom hallani mit is akar nekem mondani. Nagyon vártam mi lesz ebből az egészből, és kicsit féltem is tőle… Mi van, ha azt mondja, hogy tetszem neki? Mi van, ha csak szórakozik megint és aztán nevetve itt hagy? És ha csak játszik velem? Eric ne zúzd már szét a biológiai ritmusomat, mert most már kezd olyan kusza lenni az egész, hogy lassan be fognak vinni valahova és kivizsgálnak, mert zombiként fogok működni. Választ akarok… vagy egy szót, vagy bármit, ami elhagyja az ajkaidat. Kérlek! Ne húzd az időt, mert nem bírják sokáig az idegeim ezt a hercehurcát sokáig! Vagy a végén én magam jutok a helyzet magaslatára, de abból minimum csók lesz… Ha persze nem ellenkezik. Már épp hozzákezdett volna a mondandójához, mikor…

-          Eric… - hallottuk és mind a ketten a hang irányába fordultunk.

Tomas állt és mosolygott ránk egy pohár pezsgővel a kezében. A legjobbkor tud jönni ő is. Úgy érzem, hogy már sosem fogom megtudni, hogy mit akar Eric… Igazából kicsit félek attól, amit majd mondani fog… Görcsbe rándul a gyomrom, akármibe is gondolok bele…

-          Mondjad. – szólalt meg végül a szólított személy, de hallatszott a hangján, hogy nem tetszik neki, hogy pont most zavarták meg.

-          Lenne egy kis beszélni valóm veled.

-          Nem várhat? – kérdezte, de már úgy, hogy engem nézett.

A tekintete az arcomon vándorolt végig. Hol a szemeimbe nézett, hol az ajkaimat pásztázta, majd újra a szemembe nézett és mosolygott.

-          Nem szeretnék várni vele.

Eléggé komolyan hangzott a dolog, bár így a buli közepén ezzel előállni… érdekes időpontválasztás. De ha Tomas úgy érzi, hogy ez most jó, akkor nincs ellenvetés. Mégiscsak ő a főnök nem? De miért pont most kellett jönnie? Vagy direkt zavart közbe? De csak nem… Miért tenné? Lehet, hogy ő már tud valamit, amit én még nem?

-          Nem haragszol meg, ha most itt hagylak egy kicsit? – nézett rám és közben megfogta a kezem.

Ezzel a mosolyával most sikerült megölnie egy pillanatra. Azt hiszem a szívem is kihagyott pár ütemet.

-          Nem. – mosolyogtam rá végül, mikor helyreráztam magam.

-          Akkor mindjárt visszajövök. – csókolt kezet, majd felállt és elindult Tomas után.

Ma sem fogom már meg tudni mit szeretett volna mondani Eric. De ez olyan tipikus nem? Mindig akkor jön valaki, amikor fontos dolgot akarnak közölni az emberrel. Fú, de utálom az ilyet! Meg úgy az egész szituációt. Pláne hogy, be kell valljam, kicsit talán reménykedem abban, hogy… Tudjátok mit? Hagyjuk… Mindegy, inkább hagyjuk is az egészet! Felejtsük el… Úgysem lesz soha semmi. Eric meg én? Mit is gondoltam… Én csak egy kis senki vagyok hozzá képest… Majd pont engem akar maga mellé. Bár mi van, ha tényleg így van és Tomasnak ez nem tetszik? Na jó… nem kombinálok, mert abból nem lesz semmi jó! Annyira utálom, hogy rögtön belelátok minden nyavalyát a dolgokba. Bár elég gyakran igazam van… Sajnos… Kíváncsian várom, hogy most mi fog alakulni.

Figyelgettem magammal szemben az asztalt, ami tele volt mindenféle alkohol tartalmú és alkoholmentes italokkal. Úgy érzem, most kell innom valamit erre. Fogtam egy poharat az asztalról, és határozott léptekkel elindultam, hogy töltök magamnak italt, de nem jutottam messzire. Hirtelen Eric lépett vissza elém.

-          Ezt majdnem elfelejtettem. – mondta, majd nyomott egy puszit az ajkaimra, rám kacsintott és tovább állt.

Köpni, nyelni nem tudtam meglepődöttségemben és csak pislogtam. Még néztem, ahogy elszalad Tomas után, majd letettem a poharat az asztalra és bámultam magam elé. Komolyan sokkos állapotba kerültem, és már nem is voltam szomjas. Rögtön nem éreztem semmilyen fáradtságot sem, se semmit. Ez… ez tényleg megtörtént? Nem csak álmodtam? Valaki csípjen meg most azonnal! Úgy éreztem szükségem van egy kis friss levegőre. Most azonnal!

Amint kiléptem az ajtón, megcsapta az arcom a hűvös éjszakai levegő, és szinte azonnal villámcsapásként ért, hogy Eric mit is csinált az előbb. Az ajkaimra emeltem az ujjaimat, és próbáltam felidézni, ahogy az ő ajkai az enyémekhez értek. Csak egy pillanat volt csupán az egész… egy aprócska pillanat. Szeretnék több ilyen pillanatot… Na jó… inkább arra szeretnék rájönni, hogy miért csinálta? Jézusom! Eric! Eric… A hajamba túrtam és ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: Fel kell hívnom Beckit!

Azonnal elindultam távolabb az épülettől, és olyan messzire sétáltam amennyire csak tudtam. Közben már előkotortam a mobilomat és tárcsáztam Becki számát. Alig bírtam kivárni, hogy felvegye végre. Azonnal el akartam neki újságolni mindent! Várjunk csak… nem! Jenna! Húzd egy kicsit az agyát! Ne árulj el neki mindent rögtön!

-          Aimeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer!!!! – hallottam a már szinte sikítozó hangját a túloldalról, és kicsit fura volt, mert régen hívtak már Aimernek, pedig ugye az az első nevem – Annyira örülök, hogy hívtál! Nem is gondolnád, hogy mennyire hiányzol már nekem! Ezer éve nem beszéltünk! – váltott szomorúra, de szinte azonnal vissza is pattant a vidám Beckibe – Na! De mi a helyzet? Hogy megy a meló? Becserkészted már Mr. Kockahasat? Vagy esetleg Mr. Rejtélyesablakonbemászót?

-          Szia Becki! – nevettem el magam - Nagyon jó a meló! Épp a buliról jöttem ki kicsit levegőzni és gondoltam felhívlak.

Nehezebb kibírni ezt az egészet, mint gondoltam. Már most legszívesebben sikítozva ugrálnék, hogy mi történt, de nem! De nem…Nem!!! Jenna fogd már vissza magad!!! Muszáj volt nyugtatnom magam, mert ha nem teszem, akkor egy: mindenki észre fogja venni, hogy itt vagyok, kettő: szeretnék másról is beszélgetni, bár Becki előbb vagy utóbb úgyis kicsikarja belőlem a dolgokat, három: nem szerettem volna nagydobra verni ezt az egészet. Ha látta bent valaki, akkor látta, ha nem, akkor nem, de csak Beckinek fogom elmondani, és senki másnak.

-          Jó gondolat volt. De körülbelül a fele kérdésre nem válaszoltál, amit feltettem,  úgyhogy erre még visszatérünk drágaság! Nem menekülsz Becki elől! – nevetett gonoszan, majd egy kis gondolkodás után megint megszólalt - Deeeeee, mit is csinálsz te ott pontosan? – kérdezte és szinte már hallottam is, ahogy nyikorognak a fogaskerekek a koponyájában.

-          Ruhákat ter…

-          Na neeee! – meg sem várta, hogy befejezzem, máris be volt zsongva, mint egy kisgyerek, aki karácsonyra megkapta a hőn áhított játékot – Levetted már a méreteit? – hallottam a hangján, hogy kezd elkalandozni.

Ráadásul nem is kicsit kezd elkalandozni, és ilyenkor az a legnagyobb baj, hogy az én agyam meg azon jár, hogy ő min agyalhat… tehát… Inkább nem részletezem, de sokszor voltak már kevés ruhás elképzeléseim nekem is… Erre elvigyorodtam, majd megköszörültem a torkom, és kezdtem volna:

-          Becki én..

-          Semmi Becki én… - utánozott – Méreteket akarok hallani!

Már nevettem. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam az őrültségein. Nagyon hiányzott már ez az én lökött barátnőm. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ő mellettem van, mert mindig tudja, hogyan kell felvidítania, ha arra van szükség. Becki egy igazi kincs!

-          Egyelőre még csak vásároltunk. – mondtam mosolyogva – Még nem vettem róla méreteket. De hamarosan az a pillanat is eljön.

-          Hoppá- hoppá! – kezdett bele a mondandójába kacéran - Meséljél csak nekem!

-          Mit meséljek?

-          Milyen méretekről fogsz nekem információt adni hamarosaaaan?

-          Hááát… - húztam az agyát egy kicsit.

Engem sem kell félteni azért… De imádom, amikor ennyire őrült. Meg most már őrülten perverz is kicsit. Én pedig úgy döntöttem, hogy most már belemegyek a játékba.

-          Héééé! – kiáltott fel – Mi folyik ott, amiről én még nem tudok?

-          Semmi!

-          Aimer Jenna Diélia! Próbálj meg olyannak hazudni, aki nem ismer a kislábujjadtól kezdve a fejed búbjáig.

-          Nincs mit elmondanom.

Szinte láttam magam előtt, ahogy ráncolja a homlokát és próbálja visszafogni magát, hogy ne osszon le.

-          Oké. Én ráérek… És a másik pasi?

-          Drew?

-          Bizony, bizony. Vele mi a helyzet? Ő úgyis olyan kis huncut, nem?

-          Jajj Becki! Én ilyet egy szóval nem mondtam! – nevettem el magam - A nyomunkban van. Ennyi. – mosolyogtam – Egyik éjjel belopózott hozzám, a hotelszobába.

-          És miért nem ezzel kezdted? – vágott közbe azonnal – Azért ő már nem először oson be hozzád! Akar ez a fiúcska valamit tőled, úgy érzi a Becki radar!

-          Csak beszélgettünk! – nevettem el magam újra - Reggel meg Eric vágódott mellém. – közöltem, mintha ez csak olyan hétköznapi lenne, hogy Eric Saade beesik reggel az ember ágyába.

-          Hát te csaj! Mindenki az ágyadba pályázik. – erre már végképp kitört belőlem a nevetés.

-          Bolond vagy!

-          De miért? Nem? – kérdezte úgy, mintha tényleg annyira természetes lenne, amit az imént kijelentett.

-          Nem tartom valószínűnek. – ráztam a fejem, miközben a környezetet kémleltem, bár ő ebből úgysem érzékel semmit… sebaj.

-          Ajj, te lány. Még mindig nem tanultad meg: Amíg te azt gondolod, hogy ez nem valószínű, a pasi már rég levetkőztetett.

-          Mire mennék az okosságaid nélkül! – próbáltam visszafojtani a nevetést.

-          Na látod! – mondta elégedetten – Most pedig ne kertelj nekem tovább! Melyik csókolt már meg?

-          Egyik sem. Csak puszikat kaptam.

-          Csak? – hallottam, hogy csalódott kicsit.

-          Az egyiket épp nem régen…

-          És volt benne valami különleges? – tudtam, hogy kezd kíváncsi lenni.

-          A helye.

-          Miért is? Mi volt a helye? Csak nem???

-          De igen… a szám.

-          Micsoda? Micsoda? Micsoda? Melyik volt?

-          Eric…

Hallottam, ahogy elkezd sikítozni és szerintem ugrált a szobájában, mert folyamatos dübörgő hangot hallottam, ami hol gyorsabb volt, hol hangosabb, hol lassabb… Becki megőrült! Én megmondom őszintén, hogy nem tudom, mennyire örüljek ennek az egésznek és mennyire ne, hiszen Eric már nem teljesen józan. Kezdetben, hasonló állapotban voltam, mint Becki, de most már, hogy átgondoltam a dolgokat, rájöttem, hogy lehet mégsem kellene annyira belefolynom a dologba. Mert mi van akkor, ha az egészet csak az alkohol váltotta ki belőle? Holnap meg lehet, hogy nem is fog emlékezni semmire sem.

-          Úristen! Úristen!! ÚÚÚÚRIIISTEEEN! Te gonosz! Ezzel kellett volna kezdened! A barátnőm Mr. Tökéletes Saade tökéletes ajkaival találkozott testközelből! Miért húztad az agyam eddig? Tuti direkt csináltad mi? Eric és Aimer!!! Hihetetlen!!!

-          Becki! – nevettem – Ez még semmit sem jelent.

-          Már hogy a viharba ne jelentene valamit!!! Hiszen, ha nem jönnél be neki, akkor nem csinált volna ilyesmit!!!

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fák között áll valaki. Mondanom sem kell, hogy szívbajt kaptam szinte azonnal, és úgy éreztem menekülőre kellene fognom az irányt. Lassan elindult felém az alak, és én is hátrébb léptem, de a fal két lépést követően máris az utamba állt. Becki közben magyarázott valamit, de nem is hallottam mit mond. Vagyis hallottam, hogy mondja a magáét, de nem értettem miről van szó. Komolyan félni kezdtem. Végül a szívdobogásom visszaváltott normálba, amikor megláttam, hogy a mosolygó Drew lépked felém. Nagyot sóhajtottam, és már minden okés volt. Ő is… Csak emlegetni kellett és már meg is jelent. Felém intett, majd megállt távolabb.

-          … és ez, ami most történt! Bizonyíték mindenre!

-          Becki.

-          Nem is figyeltél rám ugye? – hallottam a felhúzott szemöldökű kérdést.

-          Ne haragudj. Majd elmagyarázom, de most mennem kell.

-          Felbukkant a lovag? – virult ki a hangja.

-          Majdnem. – mosolyogtam.

-          Dreeeew? – kérdezte ismét kacéran.

-          Igen. – vigyorogtam még mindig.

-          Akkor nem is zaklatlak tovább. De elvárom, hogy értesíts, hogyha történik valami!

-          Rendben! Mindenképpen szólni fogok. Szia!

-          Szia!

Eltettem a telefonomat, és Drew azonnal elindult felém. Azért ez rendes tőle nem? Nem akart közelebb jönni, hogy hallgatózzon, és nem akart zavarni sem. Bár így fura a dolog, mert máskor meg mindig a nyomomban van, de sebaj. Őt így szeretjük. Furcsa egy bizalmas kapcsolat alakult ki kettőnk között…

-          Hello! – intett felém ismét mosolyogva.

-          Szia Drew. – néztem rá vidáman én is.

-          Látom, jó kedved van.

-          Igen. – bólogattam.

Eddig is az volt, de most már végképp. Eric… Becki… Drew!!! Már csak a családom hiányzik a felhozatalból. Jut eszembe… velük is beszélnem kellene lassan úgy érzem.

-          Ennek örülök. Hoztam neked valamit. – emelte előre a háta mögött lévő kezét, amiben egy doboz csokoládé volt – Tessék. – nyújtotta át.

-          Köszönöm szépen. – néztem rá meglepve – De miért kapom?

-          Csak úgy. – nézett rám – Eszembe jutottál mikor a boltban voltam, és gondoltam megleplek.

-          Ez aranyos. Még egyszer, köszi. – nyomtam egy puszit az arcára, mire felderült az arca - Eszünk belőle? – néztem rá, és leültem a földre a fal tövébe, ő pedig követte a példámat.

Kinyitottam szépen a kis dobozt, amiben sok-sok apró csokoládé volt. Megkínáltam, elvett egyet, majd én is kiválasztottam egy finomságot, és beleharaptam.

-          Örülök, hogy kint találtalak. Másképp nem tudtam volna a közeledbe jutni.

-          Az tuti. – nevettem – Én meg örülök, hogy megtaláltál! – mosolyogtam rá.

Egy ideig aztán csak ültünk ott, és nem szóltunk egymáshoz, csak bámultunk a távolba és majszoltuk a csokoládét, ami mellesleg, kegyetlen finom volt! Régen ettem már ennyire jó csokit és ez most valahogy nagyon jól esett. Lehet, hogy már kellett egy kis cukor, ami felpezsdít. És tényleg nem csak az édességnek örültem, hanem Drewnak is. Valahogy, mindig mosolyt csal az arcomra, ha megjelent, bár nem is értettem pontosan, hogy miért, de örültem neki minden egyes alkalommal. Még ha sokszor nem is ezt mutatom, mert nem úgy érkezik ahogy az szokás lenne.

-          Még mielőtt elfelejtem! – szólalt meg hirtelen.

Na ő vajon mit akart éppen elfelejteni? Ericről hamar megtudtuk mi volt az… Most rajta a sor..

-          Készítettem ma egy csomó képet és átküldtem neked emailben.

-          Szuper! Köszönöm! Úgyis szeretnék már egy-két bejegyzést írni a neten. – na erre a dologra pont nem számítottam, de ez is egy tetszetős dolog volt, ha azt nézzük.

-          Hajrá! – vigyorgott ismét - Totál káosz van a neten hallod... Főleg mióta megjelent egy-két cikk.

-          Cikk? – néztem rá értetlenül.

-          Nem jártál mostanában interneten?

-          Nem. – ráztam meg a fejem.

Fogalmam sem volt mire gondol. Milyen cikkek jelentek meg? Már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi ez az egész. Perpillanat fogalmam sincs miről írhattak, ami ennyire felbolygatta a kedélyeket.

-          Várj, kinyomtattam. Minden eshetőségre gondoltam, és mondom, ha mégse voltál neten, de szeretnéd olvasni, akkor megmutatom. – nyúlt a zsebébe, majd elkezdett szétnyitogatni egy összehajtott papírt.

-          Ide vele. – mosolyogva nyúltam a lapért, de nem akarta elengedni.

Felém fordult, és csak néztünk egymás szemébe. Annyira fura ez a srác. Drew! Ki vagy te igazából? Úgy érzem, semmit sem tudok rólad. Abszolút semmit… De mégis valahogy nagyon közel érezlek magamhoz. Annyira közel, mint szinte senki mást. Nagyot nyeltem, majd azon agyaltam, most mi lesz. Vagy éppen mit csináljak?

-          Légyszi. – néztem végül kiskutyaszemekkel, mire elnevette magát, és elengedte a papírt.

-          Nagyon bírom, hogy ilyen vagy. – mosolygott.

-          Milyen?

-          Ilyen… vidám… kreatív… bolond. – nézett rám még mindig kedvesen.

-          Köszönöm a bókokat. – nevettem még mindig, majd visszaváltottam én is egy kedves mosolyra – De ennek örülök. – megint a szemkontakt… kezdek megőrülni tőle, de jó értelemben – Na, - váltottam vissza a papírra – megnézem már magamnak ezt a cikket.

Szétnyitottam a papírt és az első a fotó volt, amit megláttam az oldalon. Eric és én szerepeltünk rajta, abban a pillanatban, mikor az autó mellett álltunk a kis dalpárbajunk után, és Eric a lehető legközelebb húzódott, hogy szórakozzon velem kicsit. Most már nagyon érdekel mi ez az egész. Aztán végül olvasni kezdtem a cikket:

„Eric és a titkos szerelem?

A híres svéd énekest Eric Saadet a minap egy fiatal hölggyel kapták lencsevégre, amint eléggé bizalmasan beszélgettek. A jelek szerint valószínűleg nem csak beszélgetésben maradhattak mindezek után, de hogy miről is lehetett szó, nem tudhatjuk. Viszont információkat kaptunk arról, hogy a hölgyet már korábban is sokszor látták Mr. Saade közelében!  Megtudtuk azt is, hogy Ő is a turné részese, ugyanis ő az új munkatárs a csapatban! A tini lányok kedvence bevette volna az új barátnőjét a csapatba, hogy együtt lehessenek? De miért titkolóznak? Lehetséges, hogy senki sem tud róla még? Titkos kapcsolatban vannak, és azért találkozgatnak az erdő szélén? Mindenesetre, rengeteg rajongóval kell azt a szomorú hírt közölnünk, hogy úgy tűnik, a kedvencük szíve már foglalt. Egy fiatal görög származású lány rabolta el azt! Igen, nagyon messziről került ide a hölgy. Azt pedig senki sem tudja, hogy hogyan is alakult ki ez a kapcsolat. Nagyon titkolóztak, mert semmi jel nem utalt arra, hogy a fiatal szívtipró szívét bárki is elrabolni készülne.

Egy szemtanúval beszélgettünk, aki a minap találkozott a párral, mikor betértek az üzletébe:

"A fiatalok pár órája érkeztek ruhákat vásárolni. Rengeteg ideig itt voltak, és látszólag nagyon boldogok voltak együtt! Nagyon jó volt látni őket! Rengeteget nevettek és feldobták az üzlet hangulatát! Öröm volt rájuk nézni, de komolyan! Látszólag nagyon élvezték egymás társaságát! Remélem jönnek máskor is, mert mindig ilyen vevők kellenének ide! És kívánom, hogy legyenek nagyon boldogok továbbra is és még nagyon nagyon sokáig!!! Nagyon szép pár!"

Ezek után próbáltuk elérni magát az énekes szívtiprót is, és a menedzserét, de egyikükkel sem tudtunk kommunikálni. Reméljük hamarosan kapunk információkat a dologról, bár ha továbbra is együtt mutatkoznak a nyilvánosság előtt és hasonló képeket fogunk megörökíteni róluk, akkor azt hiszem, biztosak lehetünk mindenben! Mindenesetre, sok boldogságot nekik!

Friss!!!

 Az az információ érkezett a szerkesztőségünkbe, hogy ez a lány ugyanaz, akit egyszer Eric felhívott magához a színpadra, híres dala, a Break of dawn alatt, mint Kakaós lány. Tehát Ericet már korábban megbabonázta ez a fiatal hölgy, akiről reméljük hamarosan még több információval szolgálhatunk! Milyen kiszámíthatatlan ez a szerelem, nemde? „