13. Fejezet - "... csak egy kis masszázsra gondoltam..."

Sziasztok! :)

Meghoztam az újabb fejezetet! :) Nagyon köszönöm a rengeteg pipát és kommentet^^ El sem hiszitek mennyire örültem nekik^^ Remélem továbbra is számíthatok rátok!:)

Jó olvasást :)

@VeresKitti   -> Twitteren továbbra is elérhető vagyok, de facebookon is :)

Csak meglepetten álltam Erickel szemben, mire az ő arcára ravasz mosoly ült ki. Kezdtem félni attól, hogy már megint mit találhatott ki. Ez a mosoly sosem jelentett jót és előbb vagy utóbb mindig történt valami olyasmi, ami meglepetésnek számított és hiába tudja, hogy nem szeretem őket, van egy olyan érzésem, hogy nem fogja abbahagyni ezeket a dolgokat. Bár még mindig nem tudtam, hogy mit is mondjak neki. Annyi minden kavargott hirtelen a fejemben és ráadásul ilyenkor ki is ürül az agyam, ha hirtelen támad be.

-          Nem tudok énekelni. – feleltem meg végül a kérdését.

-          Most csak viccelsz, ugye? – nevetett, majd becsukta az öltöző ajtaját, átkarolt és elindultunk kifelé – Eszméletlen hangod van!

-          Nekem? – álltam meg döbbenetemben.

Soha nem tartottam jónak a hangomat, sem régebben, sem most. Néhányan emlegették, hogy talán foglalkoznom kéne ezzel is és nem elhanyagolni, de nem foglalkoztam velük. Csak legyintettem egyet és átsiklottam a dolog felett. És, még ha jó hangom is lenne, akkor sem mernék kiállni senki elé sem énekelni! Abszolút senki elé! A színpad Ericnek való és nem nekem. Ő tud show-t csinálni én nem. Én ha kiállnék oda, azonnal megfagynék. Nagyon jó nekem a háttérben. És ez egy nagyon jó pont a tervezésben is. Nem kell kiállnom a színpadra. Ez a legjobb az egészben! A legeslegjobb!

-          Igen, neked! – karolt át ismét és folytattuk utunkat kifelé.

-          De… - kezdtem volna, mikor megszólalt a telefonom – Ne haragudj. – kotortam elő a készüléket, melyből üvöltött a Hearts in the air és kicsit távolabb sétáltam.

A kijelzőn apa neve villogott nagybetűkkel. A legjobbkor hív. De mindig eltalálja, mikor kell keresnie. Nem is ő lenne, ha a lehető legrosszabb pillanatokat kapná el a hívásával.

      -     Szia apa.

      -     Szia kicsim! – köszönt ő is és éreztem, hogy nagyon örül, hogy végre hallja a hangom – Mi a helyzet veled?

      -     Semmi kü… - mondtam volna, de azonnal közbe vágott.

      -    Figyelj csak! Az jutott eszembe, hogy ha már kint vagy, hozhatnál majd nekünk haza valami szúve … szúve izét…

      -     Szuvenírt? – kérdeztem mosolyogva.

      -     Azt azt! Valami szépet, valami svédet. Tudod. – nevetett.

      -     Igen apa. – forgattam a szemeimet, mire Ericből kitört a nevetés és inkább elfordult.

Aztán még egy ideig hallgattam, amint apa ecseteli nekem a telefonba, hogy mik lennének igazán jó ajándékok, amit hazavihetnék emlékbe. Nagyon szeretem apát, de néha már kicsit sok volt. És főleg olyankor, mint ez a pillanat, amikor épp Erickel tárgyalnék. Ha mondhatom így… Ilyenkor azért inkább Eric felé húz a szívem… Mintha ő valami mágnes lenne és vonzana magához. Nagyon erős mágnes…

-          De ne felejtsd el! – mondta ellentmondást nem tűrően apa.

-          Jól van. Nem felejtem el. – mosolyogtam végül.

Ekkor Eric már a falnak támaszkodott és engem figyelt mosolyogva. Kicsit frusztráló volt, hogy engem méreget, és nem tudok elbújni, de nem tehettem ellene semmit. Apa meg közben folyamatosan csak mondta, mondta és mondta. Már szenvedtem. Mindenfelé forgattam a fejem, nekitámaszkodtam a falnak és ameddig tudtam lecsúsztam rajta. Végül lehuppantam a földre. Nem szerettem, ha valaki hallja miről beszélek, de most már nem érdekelt. Eric meg… Eric meg annyira nem zavar. Csak éppen, ha így mosolyog rám, mint most és akkor sem igazán zavar, hanem zavarba hoz, és nem mindegy. Végül döntöttem, hogy lerázom apát.

-          Apa, figyi. Nagyon örülök, hogy a szomszédnak öt kiscicája született. – mikor ezt kimondtam, Eric ismét nevetni kezdett és inkább kisétált az épületből.

Már én is nehezen bírtam ki, hogy ne nevessek, de próbáltam visszafogni magam, mert nem biztos, hogy jól esett volna apának. És egyáltalán nem akartam megbántani őt.

-          De, ne haragudj. – folytattam végül mondandómat – Most mennem kell, mert fontos dolgom akadt.

-          Csak nem valami fiú van a dologban?

Végül is, éppenséggel igen. Csak nem olyan értelemben, ahogy ő gondolja. Meg is halnék, ha Mr. Tökély csapná nekem a szelet. Lehet, hogy ott helyben kapnék szívinfarktust, mikor megcsókolna. Mikor megcsókolna? Vagy csak éppen tudnám, hogy azért simogatja meg a vállam, vagy a karom, vagy a lábam, mert tetszem neki. Erre a gondolatra azonnal hatalmasat dobbant a szívem és görcsberándult a gyomrom. Már csak a fantáziálás sem tesz jót nekem. Így inkább be is fejezem. Ilyen úgyse lesz, úgyhogy jobb, ha már most abbahagyom.

-          Nem apa. Csak dolgozgatom.

Jó kis meló nemde? Ki ne álmodna arról, hogy Eric Saade mellett dolgozhasson? Vagy éppen amellett a színész, énekes, vagy bármilyen sztár, példakép mellett lehessen, akire felnéz? Akit csodál? Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy iszonyatosan szerencsés vagyok.

-          Akkor nem is zavarlak tovább. Legyél jó! És vigyázz magadra! Szia kicsim.

-          Szia.

Eltettem a telefonom. Aztán felkeltem a földről, rendbe szedtem magam és Eric után indultam. Kiléptem az ajtón. Odakint már sötét volt. Ekkor döbbentem csak rá, mennyi minden történt a mai nap folyamán. Még csak ma reggel volt, hogy bementem a divatházba és kiderült milyen munkám lesz és erre tessék. Az egész napot Eric Saadeval töltöttem és olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Pedig ha úgy vesszük, igazán csak ma ismertük meg egymást. Az már más kérdés, hogy párszor egymásba botlottunk.

Jut eszembe. Ő hol van? Körbenéztem, de nem láttam sehol. Remélem nem hagyott itt, mert szívinfarktust kapok. Főleg, ha bezártak a parkba. Az lenne még csak egy jó kis program ma estére. Egyedül az üres, kihalt vidámparkban…

-          Azt hittem már ki se jössz. – hallottam hirtelen a hátam mögül és ijedtemben ugrottam egyet előre.

-          Muszáj a frászt hoznod rám? – néztem rá elhúzott szájjal, mire nevetni kezdett – Ennyire vicces vagyok?

-          Igen. – bólogatott.

-          Majd meglátjuk, akkor is ezt mondod-e, ha megint felülsz velem a hullámvasútra. – fogtam meg a karját és elindultam vele.

-          Ne! Csak azt ne. – hagyta abba azonnal a nevetést és ijedten próbált megállítani.

Ekkor már én nevettem. Aranyos volt, amikor a félelem kiült az arcára. Nem akartam újra felültetni, mert láttam, hogy holtsápadt lett a mai kis kaland után is, amire rávettem.

-          Nem akarok újra meghalni. – nézett rám kiskutya szemekkel, mikor megálltunk, majd támadt egy ötletem, de nem mertem megtenni, így inkább megkérdeztem.

-          Megölelhetlek? – néztem rá félve.

-          Ez kérdés? – mosolyodott el végül – Naná!

Aztán közelebb lépett és megöleltük egymást. Iszonyat szorosan fogott át a karjaival és meg is lepődtem rajta. Nevetni kezdtem és próbáltam mindezt nem hangosan tenni, mire csak addig jutottam, hogy a karjaiban rázkódom. Erre csak még jobban megszorított.

-          Ha meg akarsz fojtani, akkor nagyon jó úton haladsz!

-          Az a célom. - szorított magához még jobban.

Nem mondom, hogy nem tetszett a dolog, mert imádtam a karjai között állni és az illata valami eszméletlen jó volt. De a tüdőm körülbelül, már a negyedére zsugorodott, mióta megölelt.

Aztán eltávolodtunk egymástól és csak mosolygott rám. Fogalmam sem volt mi járhat a fejében, pedig néha nagyon szerettem volna tudni. Főleg ilyenkor, mikor csak nézett és mosolygott.

-          Azt hiszem. – lépett közelebb, és alig pár centi távolságnyira hajolt az arcomhoz – Jobb lesz, ha indulunk, mert bezárnak ide minket.

-          Kettesben? – kérdeztem elgondolkodva.

-          Igen. Miért? – vigyorodott el.

-          Csak… mert… - húzódtam még közelebb – Akkor jobb lesz, ha sietünk, mert az maga lenne a rémálom!

-          Ó igazán? – nézett rám meglepődve – Gyűlnek ám a striguláid, remélem tudod.

-          Tudom hát! – vigyorogtam, majd elindultam.

Határozott léptekkel haladtam előre, majd megálltam az út szélén ahonnan két irányba fordulhattam. Már csak kevés ember lébecolt a park területén. Már csak egy gond volt. Nem tudtam, hogy merre van a kijárat. Az emberek is mind a két irányba haladtak, így még csak az sem volt biztos pont, hogy a nagyobb csoportok után induljak.

-          Öhm… - fordultam Eric felé, aki csak vigyorgott rajtam.

-          Csak nem tanácstalan vagy, merre is kéne menni? – sétált felém.

-          De igen. – húztam el a számat.

-          Gyere. – karolta át a vállam, mint ahogy korábban is, majd elindultunk.

Sötétben nehezebben tájékozódom. Ha még világos lenne, hamarabb megmondanám merről is jöttünk, de így nem. Általában elég jó a tájékozódó képességem, de most tétlen vagyok.

Aztán mikor kiértünk végre, fogott egy taxit, amivel először engem vitetett haza.

-          Akkor holnap találkozunk, hogy megvegyünk neked minden szükséges holmit a turnéhoz. – mondta, miközben elkísért a bejáratig.

-          Rendben van. – bólintottam.

-          Jó éjszakát, Kakaós lány. – vigyorgott rám

-           Jó éjt. – mosolyodtam el én is és nyomtam egy puszit az arcára.

Utána befordultam az ajtóhoz, de még megvártam, míg elhajtanak és integettem. Mikor látótávolságon kívül kerültek, elkezdtem szaladni felfelé, ahogy csak tudtam. Kettesével, hármasával szedtem a fokokat és amint felértem már nyitottam is az ajtót az időközben előkotort kulcsommal. Benyitottam, lehajítottam a táskámat és már kapcsoltam is be a gépet. Lehasaltam az ágyra és már be is jelentkeztem mindenhová, abban a pillanatban, hogy betöltött a rendszer és enyém volt a pálya.

Azonnal felmentem a blogra és mindent leírtam amit, úgymond, pusztán csak hallottam. Nem leplezhettem le magam, hogy én vagyok az, aki Eric mellett fog dolgozni és én írom a blogot is. Lehet, hogy azonnal lemondhatnék mindenről és nem is tudom, hogy Mr. Hűdebombajóamosolya tud-e egyáltalán már erről az egészről. Azért kíváncsi lennék rá, de komolyan. Rákérdezni mondjuk, úgysem fogok. Na majd meglátjuk mi lesz. Így is úgyis RiceAngelnek fognak ismerni és semmi mást nem fognak meg tudni rólam az olvasók.

Az éneklős dolog meg. Remélem elfelejtette Eric. Nem akarom, hogy bármilyen meglepetéssel szolgáljon számomra ezen a téren is. És már arra sem kellett sokáig várnom, hogy barátnőm rám írjon és bombázzon az üzeneteivel.

Becki üzenete: Sziaaaa Mr. Űberaranyosédeshapsi (persze ez a te véleményed xD) tervezője!!! Ugye megmondtam? Ugye megmondtam?

Én: Szia Becki! xD Igen, megmondtad!

Becki üzenete: Mesélj már! Mi volt? Mit csináltatok, hogy csak most értél vissza?

Aztán részletesen elmeséltem neki a mai nap eseményeit. Minden apró kis dologra kitérve. Azt hiszem, ha egyszer ezeket visszaolvasom is ugyanolyan mosolyt fognak csalni az arcomra, mint most, mikor leírom. Eszméletlen egy nap volt, az fix!

Becki üzenete: És énekeltél neki?

Én: Végül nem, mert apa közbezavart, hogy vegyek neki szuvenírt. És igazság szerint nem is bánom, hogy nem kellett. Nem akartam égetni magam előtte…

Becki üzenete: Már bocs, de te hülye vagy! Mindig mondtuk, hogy jó hangod van.

Én: Egy ideig igen, de aztán már egyetértettél te is velem.

Becki üzenete: Volt más választásom? Próbálkoztam meggyőzni téged, de nem ment. Aztán feladtam.

Én: Tényleg ennyire makacs lennék?

Becki üzenete: Az nem kifejezés! xD De azért szeretlek! xD

Én: xD köszi xD :D

Becki üzenete: Szóval, nagyon cuki volt ma Mr. Popular!

Én: Igen! :D Eszméletlen aranyos volt egész nap. És holnap megyünk vásárolni! xD

Becki üzenete: Kettesben? *-*

Én: Szerintem igen, de nem tudom biztosra.

Becki üzenete: Aztaa!*-* Ugye tudod, hogy a próbafülkében ketten is elférnek egyszerre? :P

Én: Becki! xD Rajz eszközöket megyünk venni. Tudod… Ceruzákat, meg ecseteket…

Becki üzenete: Egy cerka már úgyis van…xD annyival kevesebbet kell vennixD

Én: Beckiiiiiiiiiiiiiiiii xDxDxD

Becki üzenete: Mi van? xD Én csak az igazat mondtam!

Én: Kissé élénk a fantáziád…

Becki üzenete: Miért baj az? O.o xD

Én: Nem baj xD Csak ezek után lehet, hogy az arcába röhögök majd, vagy zavarba jövök, ha mindez eszembe jut. xD

Becki üzenete: Úgy a jó! Legalább majd megint el kell érnie, hogy feloldódj! xD

Én: Inkább ne részletezd mire gondolsz, mert van egy sejtésem xD

Becki üzenete: Na de most miért? :O Én csak egy kis masszázsra gondoltam… ruha nélkül xD Olajjal… kellemes zene…

Én: Mindjárt gondoltam! xD

Aztán még folytatta az eszmefuttatását, én meg már a fejemet fogtam. Nem is Becki lenne, ha nem ilyen ötletekkel állna elő. Közben elkezdtem a blogon is olvasgatni az eddig elmaradt kommenteket. Rengeteget kaptam. Nem is gondoltam volna, hogy majd ennyire népszerű lesz a dolog, de az lett! Voltak néhányan, akik legszívesebben megfojtották volna a lányt, aki Eric mellett fog dolgozni. Sokan nagyon irigyek voltak rá, de nem akarták bántani, mert ha Eric őt választotta, annak meg volt az oka. Azt pedig már részletezték is, hogy hogyan tépnék ki a lány hajszálait egyesével, vagy éppen cifrább dolgokkal kínoznák, de inkább nem sorolnám fel, ha nem baj. Furcsa ezt így olvasni, hogy tudom, hogy rólam van szó és engem akarnak megkínozni, de azt hiszem ehhez jobb lesz, ha hozzászokom. Nem lesz egyszerű…

Írtam Beckinek, hogy elszaladok letusolni, majd felkaptam a törülközőmet és kivonultam a fürdőbe. Ledobáltam minden ruhámat, beálltam a zuhany alá és nagyon jó érzés volt, ahogy a meleg víz érte a bőrömet. Elfáradtam. Nem is kicsit. És ez most kicsit felfrissített. Behunyt szemmel álltam a csobogó víz alatt és folyamatosan a nap eseményein járt az agyam. A cápás jelenet, a vidámparkban a boxerral való kergetőzés, meg a hullámvasutazás. Minden. Minden elképesztő volt a mai napon.

Hirtelen zajt hallottam, és elzártam a csapot, hogy fülelhessek, hallom-e ismét, vagy csak képzelődtem. Egy ideig vártam, de semmi újabb nesz nem jött. Így folytattam a fürdőzést és gyorsan elkészültem. Kiléptem a fürdőbe, magamra tekertem egy törülközőt és visszasétáltam a szobába, de azonnal megtorpantam. Már nem voltam egyedül.

-          Hogy kerülsz te ide? – néztem meglepetten váratlan vendégemre, aki csak elmosolyodott.

Díj :)

Nem nagyon vagyok még jártas, hogy melyik díjjal, mit meg hogy kell csinálni :) De mindenesetre köszönöm Lisbethcarol és AnnaLove♥ :):):) 

1. - 11 dolog magamról
    I. - Imádom a zenét és nagyon szeretek énekelni
    II. - Színésznek tanulok 
    III. - a legkisebb testvérem és közöttem 20 év korkülönbség van
    IV. - nagyon szeretek rajzolni
    V. - 2012. április 25-én megjelent első regényem, az Elraboltak!
    VI. - Imádom az őrült embereket *-*
    VII. - Szeged a második otthonom
    VIII. - Az írás a lételememmé vált
    IX. - Sosem vagyok megelégedve azzal, amit csinálok xD
    X. - Szeretnék Párizsban, vagy Stockholmban élni
    XI. Nagy álmom, hogy bejárjam a világot, ha kell akkor gyalog, vagy akár biciklivel

2. A jelölő kérdéseire válaszolni 
  1. Mi inspirált történeted megírására?
      -  Eric Saade és az őrült fantáziám :D

2. Mit sportolsz?

     - Nem sportolok rendszeresn, de imádom az összes csapatjátékot, mint a kosár, kézi, foci... :D 
3. Egy nap Eric Saade-val... Reakció? :D

    - SzentSaade! O.o *ájulás*
4. Kedvenc blog? :)

    - Nincs kedvencem... nagyon ritka nálam, ha valami kedvencé válik, de akkor az nagyon
5. Kedvenc énekes/nő?

    - Kedvenc énekes: Eric Saade, Darren Criss Énekesnő: Kelly Clarkson, Molly Sanden
6. Kedvenc idézeted?

    -  "Feltettem a lábam az asztalra és kényelmesen elhelyezkedtem a székemben. Felvettem egy papírt, kettétéptem, és repülőt kezdtem hajtogatni. Mikor kész lett eldobtam, és figyeltem, ahogy körbe repül a helységben, majd megakad a szekrény tetején. Ekkor a papír másik felét is meghajtogattam. Meglendítettem a kezem és útjára engedtem ezt is. Végig követtem, ahogy egyenletesen repült tovább. Jó lenne egyszer olyannak lenni, mint ez a papírrepülő. Csak gondtalanul szállni tovább, és nem törődni semmivel, csak…és itt jön a lényeg…csak egyszer őt is megakasztja valami. Valami, az útjába áll. Valami mindig jön, ami keresztbe húzza a számításait, de addig legalább önfeledt, amíg csak a szellő súrolja a szárnyait. Akárcsak az élet. Mikor már azt hinnéd minden tuti, akkor jön valami, ami csak azért is elront mindent. Nehogy már boldog legyél egy kicsit. Végül ez a papírjármű nekiütközött az ablaknak és a földre zuhant. Igen.  A szabadság útját elállta az a fránya üveg. Ilyen láthatatlan falnak ütközünk sokszor mi is. "
7. Folytasd a mondatot: Ha egy napig valaki más bőrébe bújhatnék, az ... lenne. :)

   - Fúúú nem tudom ki lenne :D
8. Jelenlegi kedvenc zeneszám?

   - Nincs külön kedvencem :)
9. Miként tudod magadat elképzelni a jövőben?

   - Színész^^ író, énekes :D világutazó *-*
10. Itt akár az életemet is le tudnám élni: ...

   - Párizs, Stockholm
11. Milyen közösségi portálokat használsz? :) 

    - Facebook, Twitter

12. Fejezet - "Azt hittem meghalok!"

Sziasztok! :)

Meghoztam a folytatást! :) Nagyon szépen köszönöm a véleményeket és a sok-sok pipát^^ Remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseteket és kapok tőletek visszajelzést^^ 

Jó olvasást ;)
És ha van kedvetek kövessetek Twitteren ;) Ott is tudatni fogom veletek, ha elkészült az új rész:)
  @VeresKitti    :)

-          Hová megyünk? – kérdeztem már miután beültünk egy taxiba.

-          Mindjárt meglátod. – mosolygott rám.

Aztán beszélt valamit svédül a sofőrnek, amiből egy kukkot sem értettem és elindultunk. Már nagyon kíváncsi voltam, de nem akartam folyamatosan kérdezősködni, mert lehet, hogy már idegesíteném vele. Azt pedig nem akarom. Ha már itt ülhetek egy taxiban vele, és egész nyáron neki fogok dolgozni, akkor nincs helye olyasminek, amivel ezt mindenképpen elronthatom. Bár mondjuk, akárhová is megyünk, mindennek örülök! Csupán csak a meglepetéseket nem szeretem, mint azt már említettem. Pláne ennyit egyszerre.

Szerencsére nem sokáig ültünk az autóban. Megálltunk, majd szaladt kifizetni a fuvart és kinyitotta nekem az ajtót.

-          Hol vagyunk? – néztem körbe.

-          Üdv a tengeri élővilágban! – intett a bejárat felé és elindultam utána.

Kifizette a két belépőt, miután vitáztunk egy sort rajta, mert nem akartam engedni, hogy ő vegye meg a jegyemet, de végül muszáj volt hagynom magam, mert úgy nézett rám, mint egy kiskutya, mikor szeretne valamit. És Mr. Tökély szemeinek nem lehet ellenállni. Aztán kézen fogott és elindultunk befelé.

-          Le ne maradj, mert elveszel a dzsungelben! – fordult felém komolyan.

-          Nem baj. – rántottam meg a vállam - Majd jön értem Tarzan és megment.

Erre a kijelentésemre elnevette magát. Lehet, hogy ő is elképzelte, amint kétségbeesve ülök egy fa tövében és Tarzan röpköd a liánokon? Csak éppen nálam Tarzan Eric képében jelent meg. Abban a kicsi ágyékkötőben… Jó, szerintem hagyjuk ezt, mert teljesen elkalandozok. Bejártuk az esőerdőt imitáló helyiséget, ahol nem úsztuk meg szárazon, mert hozzá fogott szakadni az eső, miközben dörgött és az erdő zaja is rátetézett mindenre. Tényleg úgy éreztem magam, mintha ott lennénk. Eszméletlen jó volt! Majd haladtunk tovább. Rengeteg állatot láttunk. A legjobban az tetszett, mikor cápák és mindenféle halak úszkáltak körülöttünk.

-          Szereted a halakat? – állt mellém Eric, miközben én megbabonázva figyeltem a kékséget.

Mindenfelé tengeri halak és növények voltak. Eszméletlen látvány volt.

-          Imádom a tengert és az élővilágát. Most mondd azt, hogy nem gyönyörű.

-          Azt akarod, hogy hazudjak? – nézett rám meglepődve.

-          Dehogy is. – nevettem el magam.

-          Örülök, hogy végre feloldódsz már! – mosolygott rám, amitől szinte azonnal zavarba jöttem.

Sikerült, amit el akart érni, mert már nem vagyok annyira feszült, de ha ilyeneket csinál, akkor nem fogok tudni teljesen önfeledt lenni, mert eszembe jut, hogy ő Eric Saade és totálisan feszélyezve kezdem érezni magam és nem akarom, hogy hülyének nézzen. De ahogy látom, ő is elég őrült, tehát nem valószínű, hogy zavarná a lököttségem.

-          Vigyázz cápa! – kiáltotta el magát hirtelen, majd a elvágódott a földön.

Visszafordultam a víz irányába és tényleg felénk úszott az egyik cápa, mire hirtelen hátraléptem és megbotlottam a kezében így a földre estem. Körülöttünk az emberek hatalmas szemekkel néztek, hogy mi a fenét művelünk mi. Volt, aki mosolygott rajtunk, de a legtöbben rosszallóan figyeltek minket. Az egyik nő a bőszen nevető kisfiát tessékelte arrébb. Nehogy a gyerek élvezze az életet? Na mindegy… Eric mellettem még mindig hason feküdt és csak azt láttam, hogy egész testében remeg. Ennyire nevet? De ugye nem rúgtam meg nagyon mikor elestem?

-          Eric. – térdeltem mellé – Eric. – lökdöstem meg kicsit, de még mindig csak feküdt ott – Eric. – ekkor már megfordítottam és kitört belőle hangosan a nevetés.

Csak ültem mellette és mosolyogtam, de végül már azon nevettem, ahogy ő nevet. Tiszta bolond! Komolyan! De nagyon édes volt, ahogy ott feküdt és már a hasát fogta a nevetéstől. Mint egy kisgyerek. Imádom az ilyen őrült embereket, mint ő.

Végül feltápászkodott és belém karolt, mert még mindig nevetett és már nem bírt egyenesen állni. De próbálta abbahagyni.

-          Jól vagy? – mosolyogtam rá.

-          Igen. – felelte és még mindig próbálta visszafogni magát.

-          Ugye nem ütöttelek meg nagyon?

-          Dehogyis. Abszolút nem. – rázta meg a fejét - Hú. – sóhajtott egy nagyot és úgy tűnt végre sikerült abbahagynia a röhögő rohamot.

-          Sikerült? – néztem rá.

-          Micsoda?

-          Visszatérni a normális emberek világába.

Csodálkozásában, hogy beszóltam neki eltátotta a száját, és körbe nézett van-e szem és fültanú a környéken.

-          Hallották? – kérdezte, majd visszafordult felém fülig érő vigyorral az arcán.

Én meg csak nevettem. Iszonyatosan aranyos volt, ahogy lereagálta a dolgot és nem bírtam ki nevetés nélkül. Imádom! Ha ilyen lesz az egész nyár, akkor elkönyvelhetem életem legjobb hónapjainak ezt az időszakot, az már egyszer biztos!

-          Büszke vagyok magamra! – vigyorgott Eric és kihúzta magát – Tudtam, hogy feloldódsz, csak én kellek ide! – hajolt közelebb.

-          Azt mondod? – vigyorodtam el én is.

-          Azt bizony. – bólintott büszkén – Éés! Még nincs vége a mai napnak! Úgyhogy igyekezzünk! – kapta el a kezem és elindultunk, hogy bejárjuk az eddig még nem látott pontjait az épületnek.

Eszméletlen jól éreztem magam, és nem gondoltam volna, hogy Mr. Popular fog elvinni kirándulni, csak hogy ne legyek annyira feszült a közelében. De… most őszintén… Kell ennél több? Lányok ezrei, milliói ölnének azért, hogy egyáltalán, csak megölelhessék, vagy a közelében lehessenek, én meg… Maga a célszemély vonszol magával! Felhívott a színpadra egy koncerten, elvitt ebédelni… És még ahogy ő mondta, a mai napnak nincs vége! Sőt, még a nyár is nagyon hosszú. Úgy érzem nagyon sok élmény vár még rám!

-          Ez szép volt. Köszönöm az élményt. – fordultam Eric felé, mikor kiértünk az utcára.

-          Én köszönöm, hogy végre beszélsz! – mosolygott rám, ami azonnal felfelé görbítette az én szám sarkát is – Mehetünk tovább?

-          Még egy meglepi? – húztam a számat, mire elnevette magát.

-          Látom tényleg nem szereted a meglepetéseket.

-          Nem igazán.

-          Pedig jobb lesz, ha hozzászoksz! – karolta át a vállamat és elindultunk gyalog.

-          Fú… oké. – erőltettem mosolyt az arcomra, mire ő újra nevetni kezdett, de csak folytattuk utunkat.

Fogalmam sem volt, hogy most hová is megyünk, de úgy tűnt gyalog tesszük meg a távolságot, a cél felé. Most csendben haladtunk. Úgy sétáltunk, mint a régi ismerősök. Eric átkarolta a vállam. Talán ezzel akarta elérni, nehogy megszökjek a meglepetései elől? E felől megnyugodhat, mert nem fogok elszaladni tőle. Hülye lennék! Hiszen azért jöttem Svédországba, hogy mellette lehessek. Mondjuk azt nem gondoltam, hogy ennyire közel fogok kerülni hozzá, de ha már egyszer így alakult, akkor miért ne élvezhetném ki a dolgot? Hasra fognak esni a blog olvasók, ha elmesélek nekik egy két dolgot. Persze, nem fogom beárulni magam. Kíváncsian kifaggatom őket arról, hogy mit szólnak ahhoz, hogy új lány fog Ericnek dolgozni? És ugyanaz a lány, akit korábban felhívott a színpadra a koncertjén. Aztán ott van Drew! Vajon mit fog szólni, ha mindezt elmondom neki? Már alig várom, hogy hazamehessek, mármint a szállásomra és mindent elmondhassak mindenkinek! És akkor még ott van Becki! Az sms óta ő sem tud semmiről! Ki fog készülni, ha mindent megtud! Már így az esküvőt tervezte! Akkor ezek után mi lesz?

Lassan kirajzolódott előttem, hogy hová is megyünk. A Gröna Lund vidámpark volt előttünk már csak pár méternyire.

-          Komolyan ide megyünk? – néztem rá meglepetten.

-          Igen, miért?

-          Úgy tudtam, hogy neked tériszonyod van.

-          Ohó! – nevetett – Attól, hogy ide jövünk, még nem jelenti azt, hogy fel fogok ülni, bármire is.

-          Miért is nem? – kérdeztem.

-          Fellépek ma, egy dallal itt a műsorban. – felelte határozottan, mint aki bizonyítani akarja, hogy csak ezért jöttünk ide és nem játszani.

-          Kár… - húztam el a számat.

-          Kár, hogy fellépek? – nézett furcsán.

-          Nem. – ráztam meg a fejem - Az kár, hogy nem ülsz be velem sehová. – néztem rá szomorúan.

Sóhajtott egy nagyot, majd besétáltunk a parkba és mivel Eric fellépő volt, így nem kellett jegyet sem vennünk. Engem bevihetett magával, hiszen már neki dolgozom. Aztán elvakított a látvány… már nem is bírtam mással foglalkozni, csak ami körbevett. Mindenfelé sürgők, vasutak és a lehető legtöbbféle szórakozásra szánt építmény. Imádom a vidámparkokat és mindenhol hullámvasutak, meg mindenféle izgalmas dolog, amit muszáj kipróbálnom! Még, ha Eric nem is jön velem, egyedül is megjárom az extrém dolgokat. Aztán kiszúrtam magamnak, a Kvasten névre hallgató hullámvasutat. Erre mindenképpen fel kell ülnöm! Ha ezt kihagyom, bánni fogom.

-          Gyere! – fogtam meg a kezét és elkezdtem magammal húzni.

-          Héhahó! Hová-hová? – kérdezte meglepetten.

-          Ha már ennyi meglepetést okoztál nekem, egy dolgot meg kell tegyél.

-          Nem ülök fel semmire.

-          Majd meglátjuk! – vigyorogtam rá.

Aztán meg sem álltunk egészen a felszálló helyig és mázli volt, hogy nem kell sorba állnunk, mert pont annyian voltunk, hogy ülhettünk is be és épp akkor érkezett vissza egy körről az előző csapat. Így nem volt esély arra, hogy meglépjen. De egy idő után már nagyon nem is ellenkezett.

-          Jenna… Azt hiszem ez nem túl jó ötlet! – ült be mellém és már kapcsolták is ránk az öveket – Jenna. – hunyta be a szemét és közben megszorította a kezem.

-          Nyugi. – szorítottam én is meg a kezét.

-          Ezért megöllek! – mondta még mindig csukott szemmel, mire elnevettem magam.

Végül már nem kellett sokáig várnunk. Elindultunk. Eric először csak fél szemmel kukkolt, majd kinyitotta mind a kettőt, de mikor meglátta milyen magasan vagyunk azonnal becsukta. Már mind a két kezével az én kézfejemet szorította és végül figyelte merre megyünk. Elkezdett ordítani! Mire én ismét csak nevettem, majd vele együtt kiabáltam. Tudtam, hogy ő nem azért teszi ezt, mert élvezi, hanem mert a tériszonya előjött. Vagy éppen a kettő együttes erővel készteti arra, hogy kiabáljon. Hú, mit fogok én kapni, ha leszállunk innen!

Amint vége lett a menetnek kitámolyogtunk az üléseinkből. Eszméletlen mennyire feldobott ez az egész! Kész adrenalin bomba volt!  De aztán ránéztem Ericre, aki nagyon komoly arcot vágott és nem úgy tűnt, mint aki élvezte a dolgot.

-          Sajnálom?! – húztam össze magam és beleharaptam alsó ajkamba.

Aztán csak elmosolyodott és nevetni kezdett.

-          Azt hittem meghalok! Soha többet nem veszel rá ilyesmire!!! De számíthatsz arra, hogy nem úszod meg ennyivel! – kacsintott rám, majd elindult a színpad felé, én pedig követtem

-          Jobban át kellett volna gondolnom mielőtt ilyesmit csinálok.

-          Bizony. – vigyorgott még mindig.

Meg sem álltunk a színpadig. Beállították a mikrofonokat, jöttek a táncosok és csináltak egy hangpróbát tánccal együtt. Én csak leültem az egyik székre és onnan figyeltem őket. Még nem volt senki ott, csak egy két arra járó parklátogató figyelte mi folyik a színpadon.

Aztán jött egy nő, aki hátraküldött a színfalak mögé, azzal az indokkal, hogy Eric kérte válasszam ki neki a fellépő ruháját mostanra. Bevezettek az öltözőbe, ahol több fölső, nadrág és cipő is várt. Fogtam és pár perc alatt összeválogattam őket. Ha Ericnek nem tetszik, max nem veszi fel. De szerintem baromi jól mutat majd ebben a szerelésben. Bár, ő miben nem?

-          Sikerült kiválogatni a ruhákat? – lépett mellém Eric hirtelen, mire ugrottam egy nagyot és a vállfán lévő ruhák, amik fel voltak akasztva mind a fejemre hullottak – Minden oké? – hallottam a rám telepedő ruhaneműkön túlról átszűrődő kérdést.

Nem feleltem semmit, csak kidugtam a kezem és felmutattam a hüvelykujjam, ami Ericet nevetésre késztette, majd lehámozta rólam a nadrágokat és pólókat.

-          Öhm. – nézett rám és láttam, hogy ismét a nevetés fojtogatja.

-          Mi az? – néztem rá kérdőn.

-          A fejeden. – takarta el a száját, hogy ne lássam, mennyire vigyorog.

Az említett helyen lévő ruhadarabért nyúltam, amit még éreztem, hogy ott van, de mondom, majd ha már sikerült felállnom, akkor leveszem. Aztán mikor magam elé emeltem, akkor győződhettem meg arról, hogy Eric egyik alsója virított a fejemen.

-          Azt hiszem. – álltam fel végre – Ez a tiéd. – fogtam meg a kezemben lévő boxert és Eric fejére húztam.

-          Áh, szóval így állunk. – nézett rám komoly arccal, bár ezt eléggé rontotta a fején lévő ruhadarab

Így eléggé nehéz volt őt tényleg komolyan venni.

-          Na megállj csak! – mondta és azonnal utánam lépett, de elszaladtam.

Egy ideig az épületen belül kergetett csak, miközben megállás nélkül nevettem, aztán már kimentünk és a színpad mögött rohangáltunk, mint a gyerekek.

-          Srácok, ti meg mit műveltek? – közeledett felénk Tomas – Eric neked meg mi van a fejeden? – mosolyodott el.

Mr. Szupersztár lekapta fejéről a gatyáját és a háta mögé rejtette, majd elővette a mindenkit leveszek a lábáról mosolyát.

-          Menjetek készülni. Mindjárt énekelned kell.

-          Értettem főnök! – tisztelgett, majd megfogta a karom és elindult befelé.

Mikor kellő távolságba értünk már ismét szaladtunk, aztán sarokba szorított és megállt velem szemben vigyorogva.

-          Ugye tudod, hogy már sok van a rovásodon?

-          Komolyan? – néztem rá úgy, mintha fogalmam sem volna, hogy miről beszél.

-          Nagyon elszemtelenedtél, hallod-e! – lépett még közelebb és az ujjával dorgálólag mutatott közben.

-          Te akartad, hogy feloldódjak nem? – vigyorodtam el.

-          Lehet, hogy nem kellett volna. – vakarta meg a fejét, mire vállon ütöttem – Óh, már verekszünk is?

-          Mindig is harcias voltam. – húztam ki magam büszkén – És büszke vagyok magamra. – utánoztam azt, amit az akvárium épületében csinált.

-          Á, a szemtelen mindenségit! – maradt tátva a szája ismét, mint amikor először beszóltam neki.

Aztán elkezdett közeledni felém, és elég baljóslatú arcot vágott a dologhoz. Kezdtem félni mire készülhet. Közben kikaptam a kezéből az alsót, és elé tartottam.

-          Ti még mindig itt vagytok? – de már nem fogom megtudni, mire készült – Sipirc öltözni. – mondta most már komolyabban Tomas.

Én inkább nem tartottam vele. Szerintem nem hiányoztam onnan és egyedül is fel tudja venni a nadrágját. Elég nagyfiú már hozzá. Előkotortam a telefonom miközben kisétáltam az épületből és az időközben hozzám visszakerült alsót próbáltam eltűntetni. Holnap meg úgy szerepelnék a címlapon, hogy Eric alsójával flangálok a vidámparkban. Ez azért vicces lenne! Aztán megálltam a színpad mögött, nekitámaszkodva annak. Már ment a műsor odakint. A tömeg összegyűlt és helyet foglalt a nézőtéren. Rengetegen voltak. Valaki énekelt, mikor lassan Eric is kisétált a szerelésben, amit kiválasztottam neki. Rám kacsintott és felsétált a színpadra. Még megállt oldalt a takarásban, aztán elhallgatott a zene és a konferáló ismét megszólalt. Mondott egy csomó dolgot, majd bemondta Eric nevét és a tömeg moraja hangosabb lett, mint eddig. Mindenki kiabált és sikítozott. Mosolyt csalt az arcomra a dolog. Elképesztő érzés volt, hogy ezen túl minden ilyen koncert részese leszek a nyáron. Minden alkalommal hallhatom azt, ahogy Ericet várják és örülnek neki és vele énekelnek.

Miután vége lett a számnak megtapsolták, megköszönte és elindult vissza az öltözőbe. Én is utána baktattam, mert nem tudtam, hogy most akar-e még valamit, vagy mi lesz. Nekidőltem a falnak az öltöző ajtaja mellett, míg vártam, hogy átöltözzön, aztán dúdolgatni kezdtem. Az Echo volt az, amelyik most eszembe jutott, így azt énekelgettem. Fel-alá járkáltam a folyosón és már elmélyedve, egyre hangosabban énekeltem. Aztán egyszer csak Eric lépett ki az ajtón és meglepetten állt meg velem szemben.

-          Mi az? – néztem rá ijedten, mert nem tudtam mi történt.

Az alsóját még mindig a kezemben szorongattam, majd észbe kaptam és a kezébe nyomtam, csak arra nem számítottam, hogy nem fogja elengedni a kezem.

-          Te énekelni is tudsz? – szegezte nekem a kérdést és én meg csak hebegni tudtam. 

11. Fejezet - Négy szem közt

Sziasztok! :)

Bocsi a sok csúszásért, csak mindig közbejön valami :-/ Na de nem is szaporítom a szót^^ Köszönöm a véleményeket és a sok pipát^^ Remélem tetszeni fog ez a rész is és továbbra is megtartjátok ezt a jó szokásotokat, aminek én nagyon örülök^^

Jó olvasást;)

Ms. Kronwool mosolyogva beszélt hozzánk, de én totál ledöbbentem az egészen és nem is tudtam mit mondhatnék. Annyira váratlanul ért ez az egész és most Becki biztosan röhög a markába az sms-st olvasva. Eric tekintetével sokszor találkoztam döbbenetemben, de ő viszont csak mosolygott. Az a kérdés marad csak a fejemben, hogy miért pont engem akar? Ezt meg fogom tudakolni tőle, az biztos.

Az is biztos, hogy az életem manapság a meglepetések sorozata. Mennyi volt az esély arra, hogy mindez megtörténjen, ami? Lehet, hogy hülyeségből mondtam volna, hogy majd így járok, de komolyan sose. Talán csak álmodni mertem volna erről az egészről. Most viszont valaki csípjen meg, hogy felébredjek!

-          Szóval? – hallottam a kérdést és mindenki rám nézett.

-          Igen? – kérdeztem vissza és mire elmosolyodtak körülöttem.

Szégyen, nem szégyen, fogalmam sincs, hogy miről volt szó éppen, mert nem tudtam visszazökkenni a valóságba még és éppen máson járt az agyam.

-          Élsz a lehetőséggel és vállalod a munkát?

Ezt most komolyan kérdezi? Ki ne akarna Eric személyi tervezője lenni? Legalább… is azt hiszem ez lesz a feladatom. De most nem is ez a lényeg… úgyis kiderítem majd, hogy mit kell csinálnom. Meg mi lesz pontosan. Bár ha Ericen múlik, akkor lehet, hogy valami cifrább munkát kapok. Tőle minden kitelik. De akár pakoltathatja velem a téglát a turnébusza kereke alá megálláskor, vagy akár tarthatom neki a fogkefét a csap mellett, mint élő fogkefe és törülköző tartó, hogy mindig kéznél legyen. A lényeg lényege, hogy én bármit megcsinálok. Mert hozzá hasonlóan én is bármire képes vagyok. Lehet, hogy meglepő módon sokkal több mindenre, mint azt bárki is gondolná.

     -    Nos? Mit mondasz?

     -    Hogy a fenébe ne! – pattantam fel a székemből, mire Eric hangosan nevetni kezdett.

De nem úgy, hogy ki nevessen, hanem a reakciómon és közben kedvesen nézett rám. Én meg úgy éreztem inkább elsüllyednék a székben, így visszaültem a helyemre és próbáltam nem vigyorogni, mint a tejbetök, és eltűntetni az égő arcom vörösségét. Éreztem, tudtam, hogy olyan vörös az egész fejem kábé, mint egy paradicsom.

-          Akkor el tudtok intézni mindent? – nézett ránk Tomas.

Ms. Kronwool és közöttem járt a tekintete. Egyébként nem tudom miért magázom folyton, mikor megmondta, hogy tegeződjünk nyugodtan. Vivienne… Csak talán furcsa egy ilyen beosztásban dolgozó nőt tegezni, nekem, aki ha azt nézzük senki sem vagyok hozzá képest. Sőt még annyi se, mert éppen csak tanulom azt, amiben ő már profi.

-          Persze. Menjetek csak, ha sürgős. – felelt végül Vivienne, mert nekem fogalmam sem volt megint semmiről se.

Már le is lépnek? Kár… Pedig reméltem, hogy sikerül majd Erickel mindent megbeszélni. Vagy legalább is beszélni. Így mondjuk eléggé bizonytalanban vagyok hagyva, hogy mi is lesz konkrétan a feladatom, de biztosra veszem, hogy úgyis megtudom hamarosan, csak ilyenkor már a kíváncsiság úrrá lesz rajtam és nem bírok magammal. Ez az a pillanat, mikor már ezer kérdés jár a fejemben és szeretném bombázni vele Tomast és Ericet. Mint például ezek: Miért vagyunk itt pontosan? Mikor kezdődik a feladatom? Hol fogok lakni? Mit kell csinálnom? Hogyan? Mit kell fölvennem? Bikiniben nem flangálok, de ha annál több ruha lehet rajtam, akkor nincs kifogásom semmi ellen sem. Miért engem akartak? Ennyire tetszettek a munkáim? Vagy valami más oka van? Mit akarnak tőlem? Főleg Eric… És hogy lehet valaki ennyire szemtelenül jó pasi? Na jó, ezt lehet, hogy nem tenném fel élőben, maximum, ha csak úgy kiszaladna a számon, de a fejemben mindenképpen megfordulnak ilyen kérdések és társaik. Lehet, hogy Eric is belepirulna némelyikbe. Vagy tévedek, és csak én vörösödnék, mint a rák? Mindegy. Nem fogom kipróbálni, hogy mit reagálna az tuti. Bár valószínűleg rengetegszer megkapja ezt nap, mint nap a rajongóktól, de én nem fogok rámászni. Nem az én stílusom és szerintem ő sem nézné jó szemmel. Bár már megtehettem volna, ha annyira be akarnám hálózni…

Felálltak mellőlem és elindultak kifelé. Elköszöntek, majd becsukódott mögöttük az ajtó, és számomra is elkezdődött egy újabb szakasz az életemben, mely tele volt még kérdésekkel, kétségekkel és olyan dolgokkal, amik fogalmam sincs, mik lehetnek. Fogalmam sincs, mire számítsak. De ki tudná? Az élet egy merő meglepetés, és sosem tudhatjuk mire számítsunk.

-          Nos, akkor már csak a szerződés aláírása van hátra. – mosolygott rám Vivienne, majd közelebb húzódtam és a kezembe vettem egy tollat, míg ő a papírokat szedte össze – Itt is van. – tolta elém a lapokat, majd átolvastam és aláírtam – Szuper.

Nagyot sóhajtottam és el sem hittem, hogy ez az egész tényleg megtörténik. Eric Saadenak fogok dolgozni. Bele sem merek gondolni, hogy mennyien akarnak majd a föld alatt látni pusztán csak azért, mert folyamatosan Eric közelében lehetek.

-          És megtudhatnék esetleg pontosabb infókat az egészről?

-          Eric azt mondta korábban, hogy ők fognak részletesebb tájékoztatást adni neked arról, hogy mit is kell majd csinálnod. – mosolygott még mindig rám.

-          Hú, rendben. – bámultam magam elé még mindig gondolkodva.

-          Ne aggódj. – nevetett – Minden szuper lesz, hidd el nekem. Eric és a csapata a szuper munkaadó. A legjobb helyre kerültél.

-          Ennek örülök. – néztem rá mosolyogva én is.

Bár ezek felől kétségem sem volt, de így, hogy ő is azt mondja, hogy senki sem egy hárpia közöttük, aki megkeseríti majd az életemet, így megnyugodtam teljesen. Csak az a fránya sok kérdés múlna már el a fejemből a válaszok által, amiket Eric tud adni, vagy a menedzsere. Szeretnék már végre mindent megtudni.

-          Az elérhetőségeidet megkapták. Azt mondták még a mai nap folyamán megkeresnek.

-          Rendben van. Akkor én megyek is.

-          Örülök, hogy találkoztunk. –fogtunk kezet egymással, majd elköszöntünk és elindultam kifelé az épületből a szerződés egyik példányával a kezemben.

Hihetetlen ez az egész. El sem akartam hinni, hogy mindez velem történik és folyamatosan vigyorogtam, mintha így festették volna meg az arcom és már nem lehetne letörölni. Beszálltam a liftbe és megnyomtam a gombot, hogy lejuthassak. Mivel egyedül voltam fogtam magam és sikítottam egy hatalmasat, majd mikor kinyitottam a szemem akkor láttam meg, hogy nem is indult el a lift, és kinyílt az ajtó, az emberek pedig furcsán néztek rám. Zavartan elmosolyodtam és intettem egyet.

-          Hello. – mondtam, majd megnyomtam a lift gombját újra és most már tényleg elindultunk lefelé.

Elkezdtem nevetni. Kész őrület! Nem is én lennék, ha nem velem történnének ilyesmik. A pultnál ülő lány hangosan köszönt, majd a következő lépés már az utcára vezetett. Ám ahogy kiléptem az ajtón meg is torpantam, mert Eric ott állt velem szemben a falnak támaszkodva. Csak nem rám várt? Bár ez úgyis kiderül hamarosan.

-          Hello. – mosolygott rám.

-          Szia. – köszöntem én is kissé zavartan.

-          Azt hittem már ki sem jössz. – sétált közelebb.

-          Te… te engem vártál?

-          Miért, szerinted kit? – nevette el magát.

Ha ezt így folytatja tovább, nem fogok tudni megszólalni, mert a végén fel kell majd mosnia a padlóról. Így is nehéz bármit is mondanom neki, nem még így. Eric! Fejezd be! Légyszi, légyszi! Ha kell, kiskutya szemekkel nézek rád és térden állva könyörgök, de ne őrjíts meg ennyire.

-          És most mi lesz? – néztem rá végül.

-          Gondolom már nagyon kíváncsi vagy, hogy mi vár rád, ha mellettem fogsz dolgozni.

-          Igen. – bólogattam.

-          Aláírtad a szerződést ugye? – nézett rám kérdőn.

-          Naná. – lebegtettem meg előtte a papírlapokat.

-          Helyes. – villantotta rám hófehér fogsorát – Akkor mehetünk. – indult el én pedig szedtem a lábaim utána.

-          Hová megyünk?

-          Eszünk valamit. – mondta és úgy nézett rám közben, hogy nem mertem nemet mondani a dologra.  

Gondolom sejtette, hogy azt mondtam volna, hogy nem vagyok éhes, így nem muszáj, ha csak miattam mennénk, ezért megelőzte a dolgot. Bár igazából már korgott a gyomrom, de nem számított. Nem akartam rögtön élősködni, vagy ilyesmi. Nem akarom, hogy ő fizessen. Már elég volt Drew is. Drew! Úristen mit fog szólni, ha mindezt megtudja!!! Ha végeztünk Erickel, mindent el kell neki mesélnem! Remélem, hogy elérem a neten, mert ott ódákat zenghetek neki, ha videó hívást csinálunk, vagy bármi. Ráadásul mindezt ingyen megtehetem a telefonálással ellentétben.

Besétáltunk egy étterembe, majd Eric a nőhöz lépett, aki a recepciónál állt és fogadta az embereket. Csak nem foglalt asztalt előre? Fú, jobban meg volt ez rendezve, mint én azt gondoltam?

-          Erre tessék. – állt elénk a nő és mi követtük őt az egyik asztalhoz, ahol Eric kihúzta nekem a széket és leültem, majd helyet foglalt velem szemben.

Szinte folyamatosan mosolygott én meg egyre jobban zavarban voltam. Miért most kell elkezdenem ezt? Eddig tök furcsamódon mindig kinyílt a csipám, ahogy egyesek mondanák. Bár lehet, hogy az rásegít a zavarodottságomra, hogy most kettesben vagyunk és senki más nincs körülöttünk. A reptéren is sokan voltak, amikor az épület előtt összeütköztünk is ott volt Tomas, majd a koncerten meg megszámlálhatatlan sokan vettek minket körbe, meg most utoljára is négyen ültünk az irodában. Itt meg… Az étteremben vannak, de nem olyan emberek, akik Eric csapatába tartoznának, vagy ismerősök.

-          Tessék. – adott a kezünkbe egy-egy menüt a nő, majd elsétált.

-          Úristen itt minden milyen drága. – képedtem el.

Futottam végig az árakat. Elképesztően megkérték az árát mindennek és kezdtem egyre jobban zavarban lenni. Nem akarom, hogy költsön rám. Ráadásul ennyit.

Csak Eric nevetése zökkentett vissza az étlap böngészéséből.

-          Ne törődj az árakkal. A vendégem vagy.

-          Nem mehetnénk inkább a McDonaldsba? – erre az ötletemre újra nevetni kezdett.

-          Nyugi. Jobb, ha hozzászoksz hasonló éttermekhez. A turnén sok ilyennel fogsz találkozni.

-          De én beérem egy szendviccsel is.

-          Tudod. – nevetett még mindig – Pont ez az, ami miatt úgy gondoltam, hogy alkalmas leszel erre a munkára. Nem érdekel a pompa, a fényűzés és nem ugrottál rám azonnal, amikor először találkoztunk. Pedig, - mutatott rám – megtehetted volna. És mikor láttam a munkáidat, azonnal tudtam, hogy te kellesz nekem!

Ezekre a szavakra hatalmasat dobbant a szívem. Nem gondoltam volna, hogy majd ő fog engem kiválasztani arra, hogy neki dolgozzam. Annyira hihetetlen.

És tehát az tetszik neki bennem, hogy egy egyszerű ember vagyok, és nem vágyom semmi cicomára és csillogásra.

-          Komolyan? – néztem rá elkerekedett szemekkel.

-          Igen. – mosolygott rám ismét és meg kellett kapaszkodnom az asztal szélében, hogy ne dőljek le a székről – Most pedig rendelj, amit csak akarsz.

Egy felmosó vödröt szeretnék most és valakit aki felmos, hogy ne Ericnek kelljen a piszkos munkát elvégeznie, miután befejeztük a beszélgetést.

-          De nem akarom, hogy ennyi pénzt költs rám.

-          Ha még egyszer ellenkezel, esküszöm odaállok melléd és halálra csikizlek.

-          Ez mind szép és jó. – nevettem – Csak egy baj van.

-          Micsoda?

-          Nem vagyok csikis.

-          A fenébe. – vágott szomorú arcot, majd gondolkodni kezdett – Akkor… akkor olyat teszek, amit még én magam is megbánok utána. – mondta komolyan.

-          És mégis mit? – néztem rá kíváncsian.

-          Hát… Azt még nem tudom, de olyan lesz, amit még én is megbánok, ez tuti.

Erre hangosan nevetni kezdtem, majd észbe kaptam, mikor az emberek hol csúnyán néztek, vagy mosolyogtak rám és abbahagytam. Ekkor úgy éreztem, megint belepirultam a dolgokba. Valahogy ez az egész most Erickel más volt és fura és féltem, hogy baromságot mondok és elrontok valamit.

Hirtelen megszólalt a telefonom, de kinyomtam. Drew próbált meg felhívni. Már ennyire érdekelné, hogy mi történt velem? Azt tudja miért jöttem el korán reggel, de konkrétan nem tudja, mint ahogy én sem tudtam. Így már mondjuk, érthető miért keres. Már nagyon érdekel, hogy mit fog reagálni, ha mindezt megtudja! Drew készülj fel egy hatalmas beszámolóra ma este! Le fog esni az állad!

-          Vedd fel nyugodtan. – nézett rám Eric, mikor már vagy ötödjére is próbálkozott, de én minden alkalommal elutasítottam a hívást.

-          Nem fontos. Majd később elintézem. – pötyögtem egy gyors sms-st, hogy most nem tudok beszélni, aztán lenémítottam a telefonom és elraktam a táskámba.

Aztán Eric csak engem fürkészett és egyre jobban kezdtem zavarba jönni és nem tudtam már, hogy hová nézzek, majd végül megszólalt.

-          Azon gondolkodtam, hogy most hogyan is szólítsalak. Aimer? – majd gondolkodni kezdett és elkezdte sorolni az ötleteit - Aime? Aim?Ai?A? Meri? Mer? Imer?

-          Jó lesz a Jenna. – mosolyogtam rajta.

-          Egyébként, miért a Jennát mondtad a koncerten?

-          Mert az Aimert nagyon sokan nem is tudják kimondani se, és a Jenna, meg egyszerűbb. – Ez egy jó kifogás volt nem? Ha már úgyis tudja a teljese nevem, akkor most már tökmindegy, hogy titkolózom-e ez ügyben vagy nem.

-          Ez igaz. Valószínűleg én is megszenvedtem volna vele és megkérdeztem volna egy csomó mindent, amit most nem fogok. – mosolygott - Viszont szép neved van.

-          Köszönöm. – éreztem, ahogy megint elönti a forróság az arcomat.

-          Olyan aranyos vagy, mikor elpirulsz valamitől, amit mondok. – vigyorgott rám.

Na erre végképp nem tudtam mit mondani. Ezek szerint látványosan belepirulok mindenbe és nem csak úgy érzem magam, mint akinek fő a feje. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Nem, nem vagyok szerencsétlen! Iszonyat mázlista vagyok, amiért itt ülhetek. De nem értem mi ütött belém. Korábban meséltem arról, hogy ha ismert emberek kerülnek a közelembe megnémulok, zavarba jövök és nem tudok értelmesen megnyilvánulni. És most pont ez az eset állt fel.

Közben odajött a pincér hozzánk és felvette a rendeléseinket. Fogalmam sincs igazából, hogy mit kértem, de szeretek kipróbálni új dolgokat, így lesz ami lesz, megeszem. Ennyi pénzért nem pocsékolok.

-          Miért kellettem neked? Mármint dolgozni… – javítottam a kérdésen, mert láttam, ahogy máris félreértelmezi a kérdésemet - Miért kerestél embert?

-          A hölgy, aki nálam dolgozott, most nagyon el van havazva, így kellett valaki, aki el tudja vállalni, hogy az egész turnén a nyár folyamán velem legyen, készítsen, tervezzen nekem ruhákat és akár öltöztessen is.

Öltöztesse? Atyaég! Azért erre nem számítottam. Ez most nagyon meglepett. És már azonnal láttam magam előtt, ahogy ott áll egy szál alsóneműben és arra vár, hogy ráakasztgassam a ruhákat, amiket készítettem.

-          Aztán jöttél te, összeütköztünk, láttam a munkáidat és akkor már tudtam, hogy te kellesz ide! És mikor megmondták, hogy te is keresel munkát, akkor már kétség sem fért az egészhez.

Soha életemben nem fogom megbánni, hogy mégiscsak leadtam a papírjaimat a divatháznál. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy majd végül ideáig jutok. Mr. Mindenkitleveszekalábárólamosolyommal lett a főnököm! Neki fogok dolgozni egész nyáron! Te jó ég!!!

-          És amúgy is ki akartam már próbálni valami újat és frisset.

-          És ez lennék én.

-          Pontosan. – mosolygott, majd közben kihozták az ételeinket is.

Csendben kezdtünk enni. Belemélyedtem abba ami a tányéromon volt, és örültem, mert ehetőnek számított a szempontjaim alapján és így nem kellett visszaküldenem, ha már ennyit költ rám.

-          És hova menjek a turné kezdéskor? Vagy mit csináljak?

-          A turné indulása előtt találkozunk és átbeszélünk még néhány dolgot, és ha úgy van, akkor már ötletelhetsz is. Nem tudom mire van szükséged. Milyen eszközök vannak nálad, meg mik nincsenek.

-          Igazából, semmi sincs nálam. Váratlanul jött ez az egész.

-          Akkor mindent megveszünk együtt aznap. És nem fogadok el semmilyen ellenkezést. Ha nekem fogsz dolgozni, mindezt megérdemled.

-          Köszönöm.

-          Én köszönöm. – mosolygott.

Mikor végeztünk kifizette a számlát, amit meg sem mertem nézni, majd elindultunk kifelé. Még mindig csak a nap közepén jártunk és rengeteg idő volt hátra belőle. Megálltunk egy pad előtt és leültetett.

-          Várj meg itt. Mindjárt jövök. – mondta és már el is szaladt.

Esélyem sem volt arra, hogy utána szóljak, vagy bármi. Ez a rengeteg meglepetés és izgalom ki fognak készíteni. Nem való ez énnekem.

Eric pár perc múlva visszajött hozzám és a kezembe nyomott egy zacskót.

-          Mi ez? – nyitottam szét.

-          Csak hogy hűek maradjunk a nevedhez, Kakaós lány. – mosolygott – Egy kis duplacsokis péksüti, meg kakaó. A desszert.

Leültünk a padra és megettük a desszertünket, majd megittuk hozzá a kakaóinkat. Nem hiszem el, hogy képes volt elszaladni, csak hogy meg tudja venni ezeket és meglepetésként hozni nekem. Ha egész nyáron ezt fogja csinálni, meg fogok bolondulni! Valahogy leszoktatom a sok meglepetésről, mert nem lesz ez így jó!

Csendben ültünk egymás mellett és majszolgattunk. Folyamatosan azon járt a fejem, hogy valamit azért csak mondani kéne, de nem tudtam mit is mondjak. Mintha mindent kitöröltek volna a fejemből, pedig annyi kérdésem volt, hogy óceánt lehetne rekeszteni velük. De most. Mintha egy üres gömb lenne a fejem és semmi több. Mint egy lufi, amit egy tűvel bármikor ki lehetne lyukasztani.

-          Na jó. – állt fel mellőlem és kidobta a szemetet – Nem ülünk itt tovább. Van egy ötletem.

Megragadta a kezem és elkezdett maga után húzni. Olyan gyorsan mentünk, hogy már szinte szaladnom kellett utána.

-          Hová megyünk?

-          Majd meglátod. – mosolygott rám és meg sem állt – Muszáj feloldódnod, mert ez így nem lesz okés kicsilány!